Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-27 / 200. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 27., péntek LIBANON Belpolitikai válság Az izraeli tankok kivonultak Keiet-Bejrútból, hogy helyüket a nemzetközi ellenőrző erők olasz egységei foglalják el. A lakosság megkezdte visszatelepülését (Népújság teleiotó — AP—MTI—KS) NEW YORK A leszerelési világérte- kezlet összehívását sürget­ték a nemzetközi fórum előkészítésével foglalkozó különleges ENSZ-bizottság ülésszakán a szocialista kö­zösség országainak képvise­lői. A felszólalók hangoz­tatták, ' hogy a konferencia megtartása ösztönzőleg hat­na a fegyverkezési verseny megfékezésére tett erőfe­szítésekre. VARSÓ Varsóban csütörtökön ün­nepélyesen megnyílt a 32. Pugwash-konferencia, a vi­lágbékével foglalkozó tudó­sok hagyományos nemzet­közi tanácskozása. A napi­renden olyan kérdések sze­repelnek, mint a fegyverke­zési hajsza megfékezése, a világnak egy nukleáris ka­tasztrófától való megmen­tése. BEJRÚT Egy bagdadi katonai köz­lemény szerint az iraki lé­gierő szerdán iráni olajléte­sítményeket bombázott Kharg szigetén, és súlyos károkat okozott az olaj­kikötőben és más berende­zésekben. Az iráni Ima hírügynökség szerint az irá­ni tüzérség Fao iraki kikö­tőt lőtte, a légvédelem pe­dig visszaverte az ellenség Ilam iráni város ellen indí­tott légitámadását. PEKING Kína visszautasította Viet­nam augusztus 14-i jegyzé­két, amelyben Hanoi java­solta, hogy a két ország nemzeti ünnepeinek idejére szüneteltessék az ellensé­geskedéseket a határtérség­ben. ZAMBOANGA A Moro Nemzeti Felsza- badítási Front elnevezésű muzulmán szervezet mint­egy kétszáz gerillája a Fü- löp-szigetek déli részén fekvő Jolo szigeten négyórás csatát vívott a hadsereg egységeivel. Egy csütörtöki katonai jelentés szerint a szervezet tagjai közül 15-en meghaltak és 16-an megse­besültek. A kormányerők vesztesége hat halott és 4 sebesült volt. Az izraeli hadsereg által Nyugat-Bejrútban bekerített palesztin harcosok kivoná­sát némileg háttérbe szorí­totta az az újkeletű belpoli­tikai válság, amely a hétfői elnökválasztás, illetve az újonnan megválasztott el­nök, Basir Gemajel személye körül robbant ki. A mohamedán politikai csoportosulások és a haladó pártok továbbra is elvetik az izraeli megszállás alatt, előzetes nemzeti közmeg­egyezés nélkül megtartott választás eredményét és el­zárkóznak az államfővé Sajtóértekezletet tartot­tak szerdán késő este a Szaljut 7. űrállomás lakói a Moszkva melletti földi irá­nyítóközpontban összegyűlt szovjet újságíróknak. Az újságírók első kérdése természetesen Szvetlána Szavickajához szólt, akitől közérzete iránt érdeklődtek. A világ második űrhajós­nője elmondta, hogy a súly­talanság nem akozott szá­mára különösebb meglepe­tést, szervezete jól és hamar alkalmazkodott hozzá. Köz­érzete változatlanul jó, él­vezi az űrállomáson végzett emelt falangista milíciapa­rancsnokkal való együttmű­ködés elől. Legutóbb a te­kintélyes maronita politikus, Szolimán Frangié volt köz- társasági elnök is csatlako­zott azokhoz a mohamedán körökhöz, amelyek az Izrael által Libanonra kényszerített új rezsim bojkottja mellett döntöttek. Minthogy Basir Gemajel elszigetelődése, valamint az amerikai politikai számítá­sok veszélyeztetése miatt Philip Habib elnöki megbí­zott teljes súlyát és befolyá­sát latba veti a szemben ál­ló felek összebékítése végett. munkát. Véleménye szerint semmi akadálya, hogy a jövő űrhajósnői sikerrel végrehajtsák a rájuk bízott feladatokat, s a távolabbi jövőben akár egész csalá­dok is tartózkodjanak az űrállomásokon. Leonyid Popov Szavickaja parancsnoka, aki Valerij Rjuminnal 185 napot töltött a Szaljut 6. űrállomáson, dicsérte az elődjénél jóval kényelmesebb Szaljut 7-et. Elismeréssel szólt a terve­zőkről, mérnökökről, akik a korábbinál sokkal kelle­mesebb körülményeket te­Honecker— Pahr találkozó A szerda óta hivatalos látogatáson Berlinben tartóz­kodó dr. Willibald Pahr osztrák külügyminiszter megkezdte tárgyalásait kol­legájával, Oskar Eischer külügyminiszterrel, csütör­tökön pedig az Államtanács székházában találkozott Erich Honeckerrel, az NDK párt- és államfőjével. A találkozón mindkét fél méltatta az NDK és Ausztria kölcsönösen előnyös kapcso­latait és megállapította, hogy a két ország jó viszonya ked­vezően befolyásolja Európa politikai stabilitását. . Mind­ketten kifejezték törekvésü­ket a baráti kapcsolatok to­vábbi fejlesztésére és ennek biztosítására konkrét intéz­kedéseket vitattak meg. A szerdai hivatalos kül­ügyminiszteri megbeszélések eredményeit összegezte a két külügyminiszter azon a va­csorán, amelyet Fischer adott osztrák kollégája tisz­teletére. Pohárköszöntőjében mindkét fél kiemelte a ke­let-nyugati párbeszéd foly­tatásának fontosságát. Oskar Fischer többek között arra szólította fel a nukleáris ha­talmakat, hogy kövessék a Szovjetunió példáját és ün­nepélyesen mondjanak le a nukleáris fegyver elsőnek történő bevetéséről. Dr. Wil­libald Pahr igen pozitívan értékelte az NDK és Auszt­ria kétoldalú kapcsolatainak alakulását, amely — mint rámutatott — „hozzájárul Európa és ezen túlmenően az egész világ biztonságának megszilárdításához.” remtettek a hosszú ideig tartó űrrepülések résztvevői számára munkájukhoz és szabad idejük eltöltéséhez. Az Anatolij Berezovojjal 105 napja a világűrben tartózkodó Valentyin Lebe- gyevet arról faggatták az újságírók, hogy nem fá­radtak-e el a több mint háromhónapos munkától. A fedélzeti mérnök elmondta, hogy időnként természete­sen éreznek fáradtságot, de a földi irányítás rendszere­sen lehetővé teszi számuk­ra, hogy kipihenjék magu­kat. Űrhajósok sajtóértekezlete Kínai kongresszus Előtérben: a szervezeti kérdések A jövő szerdán, szeptem­ber elsején kezdi meg mun­káját a Kínai Kommunista Párt XII. kongresszusa. A szervezeti szabályzatban elő­írt ötesztendős időszakot pontosan betartották, hiszen a XI. párttanácskozást 1977 augusztusában rendezték. A menetrend jelzi, hogy Kína és vezető pártja lezárta a zűrzavarok korszakát; nem­csak a maoista „kulturális forradalommal” végzett, az azt követő bizonytalanság­gal is leszámolt. A küldöt­teknek az lesz a fő felada­tuk, hogy szentesítsék Teng Hsziao-ping irányvonalát, s ennek megfelelő szervezeti és személyi döntéseket hoz­zanak. „Bölcsek tanácsa?” A most kezdődő XII. kongresszuson éppen ezért a Központi Bizottság a legfon­tosabb napirendi pontnak a szervezeti szabályzat módo­sítását javasolja. Megvál­toztatni kívánják a vezető szervek természetét. Eltűnik a Politikai Bizottság Állan­dó Bizottsága, ez a szűk kö­rű elnökség, amely az elmúlt időszakban voltaképpen mindent eldöntött, csupán formai jogokat hagyva a többi kollektív . testületnek. Ez az irányítási módszer még a maoista gyakorlathoz kötődött, a volt pártelnök­nek és környezetének ke­zébe rakva Kína egymilliárd lakosának élet-halál sorsát. Az előzetes jelzés szerint megszűnik a pártelnöki és az alelnöki poszt: az első ember ezentúl a főtitkár lesz, s e funkcióban megmarad Hu Jao-pang. Az új szervezeti szabályzat a vezetési mód­szerekben — feltehetően — közelíteni fog a többi kom­munista pártéhoz, hozzájuk hasonló intézményi rend­szert alakít ki. Várható vi­szont, hogy a XII. kongresz- szus után hamarosan össze­hívják az Országos Népi Gyűlést, a parlamentet, amelynek a népköztársasági alkotmány megváltoztatását indítványozzák. Visszaállít­ják a köztársasági elnöknek, az egyszemélyi államfőnek a tisztségét. Jóllehet mindennek nyíl­tan bevallott célja a Teng- irányzat győzelmének tör­vénybe iktatása, személy szerint mégsem értékelődik föl Teng Hsziao-ping szere­pe. A Központi Bizottság mellett úgynevezett „bölcsek tanácsát” alakítanak, az idős vezetők testületét, amelynek tagjai nem kap­nak ugyan hivatali megbíza­tást, de érvényre juttathat­ják tapasztalataikat, elképze­léseiket, s elsőrendű feladat vár rájuk a határozatok előkészítésében, kidolgozásá­ban. Föltehetően itt lesz a hangadó a nyolcvanadik életévéhez közeledő Teng Hsziao-ping, aki így ponto­san meghatározott funkció nélkül amolyan „szürke eminenciás” lesz, s lényegé­ben marad a hatalmas or­szág el§ő embere. A hivata­lokat megbízható munkatár­sai, ifjabb — gyakran csak néhány évvel fiatalabb — hívei töltik be. Kerülő úton Ilyen kerülő úton próbál­ják tehát eltávolítani azokat a maoistákat, akik a XI. kongresszus után formailag még többségben maradtak a vezető testületekben. Azt még nem lehet tudni, hogy a szívbántalmakkal kórház­ban kezelt Hua Kuo-fengnek mi lesz a további sorsa. Az ideológiai kérdések vi­szonylag szerényebben sze­repelnek a XII. kongresszus napirendjén. Korábban már értékelték — birálóan — a „kulturális forradalom” közjátékát, Mao Ce-tung egész életművét, mindazon­által hivatalosan a kirívó túlzásoktól megfosztott mao- izmust hirdették ki a párt- és az ország elméleti irány­vonalául, de megpróbálják alkalmazni hozzá Teng „négy korszerűsítés” gondo­latát, azaz egyszerre moder­nizálni az ipart, a mezőgaz­daságot, a tudományos küta- tást és a hadsereget. A program időközben nem várt akadályokba ütközött. Megvalósításának legna­gyobb gátja a népesedési probléma: ha nem sikerül gyorsan és ésszerűen korlá­tozni a lakosság növekedé­sét, néhány évtized alatt Kí­na népessége megközelíthe­ti a kétmilliárdot. Ennek súlyát nem kell magyarázni: a mezőgazdaság már most sem tudja kielégíteni az igényeket. A másik, előre nem látott tényező a világ- gazdaság alakulása, ami Pe­king kereskedelmi terveit keresztezheti. Módosítás nincs A XII. kongresszustól a legkevésbé várható a külpo­litikai szándékok módosítá­sa. A Tajvan ügyében a közelmúlt napokban Wa­shingtonnal kötött alku, úgy tűnik, megerősítette Kí­na és az Egyesült Államok stratégiai összejátszását. Ha van is mód Kína és a többi szocialista ország államközi kooperációjának fejlesztésé­re, a korábbi ellentétek föloldása aligha várható. Várkonyi Tibor —( Külpolitikai kommentárunk )— Kompresszor VESZÉLYES MUNKAESZKÖZ a kompresszor. Nem kell műszaki szakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk: a kompresszor továbbítás céljából nagy nyo­másúra préseli össze a gázt, de egyáltalán nem mindegy, mekkora ez a presszió. Egy bizonyos határ­értéken felül a szerkezet egyszerűen — felrobban. Mostanában gyakran kényszerülnek töprengeni Washingtonban e műszaki törvényszerűség politikai vetületein. A Fehér Ház ugyanis az elmúlt hetekben egyfajta kompresszorként működött, amikor a tőkés partnereire gyakorolt nyomással megpróbálta meg­hiúsítani a szibériai gázvezeték megépítését- A tör­ténelmi közelmúlt számos példával szolgál arra, hogy az Egyesült Államok eddig gyakorlatilag akkor kény­szerítette rá akaratát szövetségeseire, amikor akarta. Ha kis nyomással nem ment, fokozták a pressziót. Ügy tetszik, most minőségi változásnak vagyunk tanúi. A nyugati szövetségi rendszer másként visel­kedik, mint korábban. A Reagan-kormány pedig hiába fokozza a nyomást, hiába erőlködik a wa­shingtoni kompresszor, csak nem akar nőni a part­neri viszony kohéziós ereje, ellenkezőleg: mind több előjel mutat a közelgő robbanásra ... NYUGAT-EURÓPA egyszerűen fellázadt. Amikor Reagan az amerikai cégeknek az óvilágban működő leányvállalataira is kiterjesztette a szovjetellenes em­bargót, az „évszázad üzletében” érdekelt tőkés or­szágok nem érték be elvi helytelenítésük kinyilvání­tásával. A Közös Piac nemrég hivatalos tiltakozó jegyzékben szögezte le rosszallását — jellemző, hogy az USA erre mindeddig nem adott hivatalos választ —, az érintett európai államok pedig utasították a szovjet szállításokra szerződött cégeket, tegyenek eleget kötelezettségeiknek. Legutóbb a Dresser In­dustries nevű dallasi tröszt franciaországi leányvál­lalata kapott a párizsi kormánytól hivatalos utasí­tást: azonnal hajózza be a Szovjetunióba a már el­készült három kompresszort, s folytassa a többi gyár­tását. A Fehér Ház reakciója a Dresser, illetve Fran­ciaország ellen hozandó szankciók mérlegelése. Nem tévedés, most már nemcsak szovjet-, hanem franciaellenes megtorló lépéseket latolgatnak az At­lanti-óceán túlsó partján! KÜLÖNÖSEBB JÓSTEHETSÉG nélkül is látható: ez nem fog sikerülni. A Dresser nagy teljesítményű gépei 1984 januárjában megkezdik a Nyugat-Euró- pának szánt szibériai földgáz sűrítését, miközben Washingtonban tovább töprenghetnek saját politikai kompresszoruk rejtett hibáin. Kürti Gábor Lengyel gépeltérítés A PAP hírügynökség csütörtökre virradó éjjel az alábbi közleményt adta ki a Budapest—Varsó légijárat eltérítéséről: A LOT lengyel légitársa­ság közlése szerint augusz­tus 25-én a lengyel légitár­saság LO 116-os számú, Budapestről Varsóba tartó menetrendszerű járatának gépét röviddel a Budapest­ről való felszállás után el­térítették. A gép az esti órákban Münchenben szállt le. Az utasok és a személy­zet tagjai közül senki nem sérült meg. Nyugati hírügynökségek jelentései szerint a gépet két fiatal lengyel állampol­gár kényszerítette az út­irány megváltoztatására. Azzal fenyegetőztek, hogy felrobbantják a gépet, ha a személyzet nem viszi őket Münchenbe. A müncheni leszállás után mindkét gép­rablót letartóztatták, és el­kobozták tőlük a robbanó­anyagokat — melyről ki­derült, hogy utánzat —, írta a PAP közleménye. A repülőgépen a személy­zeten kívül 74 utas tartóz­kodott, köztük tíz magyar, a többi külföldi, zömmel lengyel állampolgár. Mint a LOT légitársaság képviselője az MTI tudósí­tójával közölte, az eltérített lengyel utasgép csütörtökön hajnali fél három után né­hány perccel megérkezett Varsóba. A TIGAZ HORTI PÉBÉGAZTÖLTÖ ÉS PALACK JAVÍTÓ ÜZEME a palackjavító második műszakjának beindításához felvételre keres: FÉRFI, NŐI BETANÍTOTT MUNKASOKAT. Bérezés teljesítmény alapján. 30 nap után gázkedvezményt biztosítunk. Hatvan—Petőfibánya—lőrinci—rózsaszentmártoni— ecsédi—csányi dolgozóink szállítását biztosítjuk. Jelentkezés: T1GÁZ Hort, Csányi út, munkaügy. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom