Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-08 / 185. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 8., vasárnap 7. Ma Tapolcán kezd az Eger SE r,: A „nagy utak” bajnoksága Ma, augusztus 8-án megkezdődik a küzdelem az új rendszerű, egycsoportos, 1982 —83. évi labdarúgó NB II- ben. Húsz csapat viaskodik egymással Budapest és 12 megye képviseletében. Budapest három klubot vonultat fel (Ganz-MÁVAG, Volán és 22. sz. Volán), míg Báes- Kiskun (Baja, Kecskemét), Borsod (Kazincbarcika, Ózd), Csongrád (Hódmezővásárhely, SZEOL AK), Nógrád (Nagybátony, Salgótarján) és Zala megye (Keszthely, Nagykanizsa) 2—2 csapattal szerepel.A további hét megye, így Hajdú (Debreceni Kinizsi), Heves (Éger), Komárom (Dorog), Győr-Sopron (Sopron), Somogy (Siófok), Tolna (Szekszárdi és Veszprém (Tapolcai Bauxitbányász) egy-egy csapattal indul. A mezőnyben nyolc olyan klub található — Ózd, Volán, SZEOL AK, Salgótarján, Eger, Ganz-MÁVAG, Dorog és Nagykanizsa —, amelyek hosszabb-rövidebb időre megfordultak már az NB I-ben is. A Sopron mindjárt 388 kilométerre fekvő városba, Hódmezővásárhelyre utazik, Kazincbarcikát Nagykanizsától 403 kilométer választja el, s Keszthely is több száz kilométert tesz meg Debrecenig, meg az Eger is Tapolcáig. Ezek a nagy távolságok, a kétnapos utak alaposan igénybe veszik a sportkörök „pénztárcáját” is. Már ebből az első fordulóbeli adatokból is kitűnik, az új, egycsoportos NB II. a „nagy utak” bajnoksága lesz. Sopron, Nagykanizsa, Kazincbarcika, Hódmezővásárhely, Debrecen jelentik a „végpontokat”. A Sopron például az 1982—83. évi NB II. őszi és tavaszi idényében az oda-vissza utakat számítva, több mint 10 300 kilométert utazik majd. Ekörül jár a Nagykanizsa, a Debreceni Kinizsi, Kazincbarcika és Hódmezővásárhely is.... Megyénk egyetlenegy NB Il-es gárdája, az Eger SE— Kézilabda: A Finommechanika férfi négyes tornája. Eger, GMSZ-pálya. 9.30-tól: H. Zalka —MÉMTE. 10.45-től: Sirol^-Egri Finommechanika. 14 órától a két vesztes, 16.30-tól a két győztes találkozik. Sakk: Nemzetközi vegyes mesterverseny. Gyöngyös, Berze Gimnázium, 14. Sárkányrepülés: A második nemzeti bajnokság befejező mint arról már többször is beszámoltunk — alapos munkával készült a rajtra. A mindennapi edzés mellett a vezetők arra is törekedtek, hogy együtt tartsák a keretet, s új, tehetséges játékosokkal erősítsenek. Törekvésüket lényegében siker koronázta, mert azok a labdarúgók, akik' a múlt évben az ezüstéremhez leginkább segítették az együttest, Egerben maradtak, és leigazolták — Méhest Ferenc (Tatabánya) kivételével, akinek kiadatási kérelmi ügye még folyamatban van — azokat, akiket terveztek: Bartost, Csepregit, Vargát és Tabárt. Velük egyértelműen erősödött a csapat, egészséges önbizalommal nézhetnek valamennyien a nehéznek ígérkező új bajnokság elé. Ezt hangsúlyozták a sportkör és a város vezetői is a héten megtartott ünnepélyes évadnyitó szakosztályi értekezleten, ahol Csőke Lajos szakosztályvezető adott számot az eddigi tevékenységükről és vázolta a célkitűzéseket. Mint mondotta, ideális körülményeket biztosítottak a munkához, megoldották a játékosok egyéni gondjait, problémáit, erősítették a csapatot, egy elvárható tőlük, hogy a tabella első felében, a 3—8. hely valamelyikén végezzenek. Ezt a gondolatot erősítette meg felszólalásában Szentmarjai/ Tibor vezető edző, Szölgyé- my Ferenc, a sportkör ügyvezető elnökhelyettese és Kovács János, az egri városi pártbizottság titkára is, akik egyben sok sikert is kívántak a magasnak tűnő célkitűzés eléréséhez. Szentmarjay Tibor edző a rajt előtti beszélgetésünk során megerősítette, hogy a keretből Fitala, Berecz E., Koleszár, és Fenyves eltávozott. Smuczer ebben a hónapban bevonul katonának, rá sem számíthat. Csepregi és Tabár sérült, ezért szűkösebb kerettel, nem az előre Vasárnapi sportműsor napja. Bélapátfalva térsége 10—18 óra között. Labdarúgás: Gyöngyösi SE— Petőfibánya, előkészüléti mérkőSzentmarjay Tibor vezető edző (Fotó: Szántó György) elképzelt új csapattal utaznak Tapolcára. —■ Vendéglátóink magabiztosan szerezték meg tavasz- szal az ezüstérmet — mondotta —, ami azt jelenti, hogy egy jól összeszokott együttessel lesz dolgunk vasárnap. A tavaszi felkészülésünk során már találkoztunk velük barátságos mérkőzés keretében. Akkor 2—1- re nyertünk. Persze ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az is tény, hogy a mi csapatunk is jó, így egy pont megszerzésére feltétlenül számítunk. Egyébként ez a tizenegy kezd: Bartos — Bi- rincsik, Zsidai, Patvaros, Zá- gonyi — Barta, Móricz, Horváth — Szert, Kiss T., Pécsi. Tartalékok: Baár, Lengyel, Varga, Győri. A piros-kékek szombaton délben utaztak el Ajkára, ahonnét ma folytatják útjukat a mérkőzés színhelyére, Tapolcára. (fazekas) zés. Gyöngyös, 16.30. Egri járási bajnokság (16.30): Egerszólát— PAKÜSE, Andornaktálya—Mikó- falva, Noszva)—Nova), Bekölce— Egerszalók, Verpelét—Tarnalelesz, Felsötárkány—Makiár, Istenmezeje—Hevesaranyos. Gyöngyösi járási bajnokság (16.30): Boldog—Szűcsi, Rózsaszentmár- ton—Visznek, Nagyréde—Karácsond, Csány—Atkár, Gyöngyös- oroszi—Gyöngyöspata, Adács— Ecséd, Kisnána—V isonta, Nagy- füged—Márkáz. VB... VB... VB... Világcsúcs, Európarekordok Guayaquilban Az ecuadori Guayaquilben az úszó, műugró, műúszó és vízilabda világbajnokság utolsó előtti versenynapján öt úszószámban volt döntő. Egy világrekord — 4X100 női vegyes — és két Európa- rekord — 200 m pillangó és 100 m hát — született. Kétszeres aranyérmessé lépett elő a nyugatnémet Gross és az NDK kitűnősége, Petra Schneider. A magyar sport a 100 m háton volt érdekelt Wladár Sándor révén, a magyar úszó a negyedik helyet szerezte meg, így tehát a háromfős magyar küldöttség egyetlen pontszerzője ezüstérmével és negyedik helyezésével. Eredmények. 100 m hát. Világbajnok: Dirk Richter (NDK) 55.95 mp. Európa- rekord, régi ugyanő 56.19, 2. Rick Carey (Egyesült Államok) 56.04 mp, 3. Vlagyimir Semetov (Szovjetunió) 56.42 mp, 4. Wladár Sándor 56.85 mp. 200 m vegyes női: Világbajnok: Petra Schneider (NDK) 2:11.79 p. 200 m pillangó: Világbajnok: Michael Gross (NSZK) 1:58.85 p, Európa-csúcs, régi: 1:59.00—Gross. 800 m gyors, női: Világbajnok: Kimberly Lineihan. (Egyesült Államok) 8:27.48 p. 4X100 m vegyes- váltó, női: Világbajnok: NDK (Otti, Geweniger, Ge- issler, Meinke) 4:05.88 p, világcsúcs, régi: 4:06.67 — NDK. ★ Vízilabdában a legjobb négy között Magyarország válogatottja 7—7 (0—2, 3— 2, 2—1, 2—2) arányú döntetlen eredményt ért el az NSZK ellen. A másik ágon a Szovjetunió 7—5 (1—2, 3— 1, 2—1, 1—1) arányban verte Hollandiát. A magyar csapat góldobói: Kiss, Csapó, Gerendás (2— 2) és Horkai voltak, míg az NSZK-ból Stam (3), Ossel- mann (2), Otto és. Loeb talált a magyar hálóba, A Szovjetunió tehát megőrizte veretlenségét, Magyar- ország pontot vesztett. így a - világbajnoki címet a szombati Szovjetunió—Magyarország mérkőzés dönti el, amelyen a magyar csapatnak győznie kell, ha el akarja nyerni az aranyérmet. A Szovjetunió csapatának már a döntetlen is elég ahhoz, hogy a dobogó legfelső fokára álljon. A legjobb négy „táblája”: 1. Szovjetunió 2 mérkőzés 4 p (18-13) 2. Magyarország 2 mérkőzés 3 p (14-13) A TAN ÉP is elkezdte Az álló- képesség érdekében... elöl Náday, mögötte Lakosa így könnyebb? (Fotó: Szántó György) Messze még a szeptember 25-i kosarasrajt az NB I- ben, de a felkészülést már minden klubnál elkezdték. Az Egri TANÉP csapata a nyári pihenőt befejezve, a héten a tardosi sporttáborban kezdte meg az alapozást az 1982—83-as bajnokságra. Az együttes — amely legutóbb újonc létére a 20-as mezőnyben 14.-ként maradt az élvonalban — kedvezőtlen előjelekkel indult neki a felkészülésnek. Kinter a Soproni SE, Sipeki a SZEOL AK játékosa lett, tehát a riválisokat erősítik majd. Czup- rák és Molnár augusztus végére várja a katonai behívót, jóllehet ők elkezdték az edzéseket. Egyelőre egy új centert sikerült igazolnia a TANÉP-nek, a Bp. Honvéd volt ifjúsági válogatottját, a 197 cm magas Lakosa Zsoltot. Megvált, családi okok miatt az edzőségtől Cseh Kálmán is, így az őszi idényben már csak Csányi Barna irányításával dolgozik a gárda. A régiek közül Káló, Korepta, Komenczy, Busák, Frankovics, Szűcs, Tari, Debreczeni és Náday edzőtáborozott Tardoson. A keret hétfőtől Egerben edz napi két alkalommal, később több tornán vesznek részt, amely a formába hozást szolgálja majd. Nemzetközi sakkverseny Gyöngyösön Alig fejeződtek be Egerben az Agria-versenyek, mától Gyöngyösön is beindítják a sakkórákat... A mát- raalji városban erre nyolc évet kellett várni! S hogy végül is létrejött, a Magyar Sakk Szövetség külön engedélyére volt szükség. A mesterversenyek felújítását az ésszerűség jegyében, a sportegyesület érdekeinek megfelelően határozták el. Az előbbiekhez kapcsolódik az a tény, hogy a Gyöngyösi Sportegyesületnek OB lies csapata van, illetve tizenegy sakkmesterjelöltje közül hatnak olyan magas értékszáma van ebben az évben, hogy jogosultak a vegyes mesterversenyen való indulásra. A Gyöngyösi Energia SE szervezésében 1970—74. között már öt vegyes mesterversenyt rendeztek. Az akkori jogos igényt nemcsak a 116 fős szakosztály, hanem az OB II-ben szerzett bronzérem, Demeter vidékbajnoksága is alátámasztotta. Városszerte plakátok hirdetik a rég várt eseményt. A Berze Nagy János Gimnázium emeleti díszterme ad otthont a ma délután 14 órakor kezdődő megnyitónak, majd a torna fordulójára kerül sor. A fordulókat naponta 14.30-kor kezdik, a függőben maradt játszmákat másnap délelőtt 9 órától folytatják. A ma induló nemzetközi vegyes mesterversenyen Cserna (2420), Neckar (2410), Puschmann (2395), Rövid K. (2385), Káposztás (2370), Abel (2345), Salánki (2335,) Máthé (2310), Sulyok (2305), Dr. Altster (2270), Demeter (2270), Fábián (2235), Hegedűs (2220) és az egriek legmagasabb értékszámával rendelkező versenyzője dr. Gara (2200) indulnak. A torna játékvezetője Nyárasdy László, országos versenybíró lesz. c mozi HATVANI KOSSUTH 8—9-én: Kaszkadőrök FÜZESABONY 8—9-én: Cha’cha-cha EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 De. 10 órakor: Dorotka és a strucc Du. fél 4 és fél 6 órakor: Éjszaka történt Színes, szinkronizált szovjet film Este 8 órakor: Sörgyári capriccio Színes, szinkronizált csehszlovák filmvígjáték EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4 és 6 órakor: Halálos tévedés Este 8 órakor: A vasálarcos férfi 9-én: I, mint Ikarus EGRI KERT Este fél 9 órakor: Kramer, kontra Kramer EGRI VARMOZI Hétfő kivételével mindennap de. 10-től du. 5-ig: Rövidfilmprogram GYÖNGYÖSI PUSKIN A lándzsák hajnalban Színes angol történelmi kalandfilm GYÖNGYÖSI SZABADSÁG De. 10 órakor: Zöld Péter Egy elvált férfi ballépései GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ Hétfőn du. 5 és 7 órakor: A csend előtt GYÖNGYÖSI KERT 25 millió fontos váltságdíj 9-én: Ballagás HATVANI VÖRÖS CSILLAG De. 10 órakor: Az eltévedt nyuszi Du. fél 4 és fél 6 órakor: Egy kis romantika Este fél 8 órakor: A vőlegény 9-én: Katonadolog HEVES 8—9-én: Jesse James balladája LŐRINCI 8—9-én: Árnyéklovas I—II. PÉTERVÁSÁRA 8—9-én: Uvegtörők ( rádió ) KOSSUTH 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Hallotta? 10.03: Hegyen-völgyön... 11.00: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Kereskedünk. 12.50: Előadja a szerző. Dohmányi Ernő zongorázik. 13.39: Szonda. 14.09: Népdalkörök pódiuma. 14.34: Ütőn Kodályhoz. 15.05: Művészlemezek. 15.53: Az országépítő. 17.05: Én, te, ő. Báli esték. 17.30: A hegedű virtuózai. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.40: Irodalmunk a két világháború között. 19.30: Nóták. 20.18: A főszerepben Sherrill Milnes. Bizet: Carmen. 23.20: Kamaramuzsika. L MAI 1 Ml LÍSO RO K] PETŐFI 8.05: Szadako élni akar. 8.40: Az MRT gyermekkórusa énekel. 8.50: Irodalmunk a két világháború között. 9.05: Mit hallunk? 9.30: Ritmus. 10.00: Operettkettősök. 10.35: Könnyűzene. 11.00: Kazal-kabaré. 12.10: Jó ebéd. hez szól a nóta. 13.00: Tanít a*táj. 14.00: Erről beszéltünk. 14.35: Táskarádió. 15.35: Poptarisznya. 17.29: „Ez a föld, melyen annyiszor ...” 18.35: Útközben hazafelé. 20.35: Társalgó. 22.00: Kellemes pihenést! 23.00: Hírek. Sport. Totó. 23.20: Oliver (Zenés játékrészlet). MISKOLC 8.00: Kétnyelvű szórakoztató, információs műsor. — Vasárnapi krónika — Lapszemle. 8.15: Programajánlat. 8.20: Vendégségben otthon. Avar Istvánnal Egercse- hiben. Riporter: Antal Magda és G. Tóth Ferenc. 9.00: Táncritmusban. 9.20: Sport. 9.25: Műsorösszefoglaló. 9.30: Szlovák nyelvű műsor (Hírek — A bánki nemzetiségi napon jártunk. 9.55: Műsorösszefoglaló és a délutáni program ismertetése. 19.30: Hírek. Időjárás. 19.-35: Vasárnapi sportmagazin. 19.57: Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. HÉTFŐ KOSSUTH 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője. Radnóti Miklós. 9.39: Amerre a Galga folyik. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Operett- és daljátékfelvételek. 11.07: Loránd István vokális műveiből. 11.22: A Fekete Afrika történetéből. 11.42: Édes Anna. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.38: Ezüstpénz. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.05: Mázsányi súlyú korona (Rádiójáték). 16.06: Nóták. 16.29: Fűtől, fáig. 17.10: Kodály-művek legszebb felvételeiből. 18.15: Hol volt, holnem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15: Színe-java. 20.54: Operettmuzsika 21.34: Közéleti közelképek 22.00: Hírek. Sport. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Rádiószínház. 23.24: Brahms III. szimfónia. PETŐFI 8.35: Figyelmébe ajánlom. 8.45: A Ganz-MÁVAG kon. certfúvószenekara játszik. 9.00: Slágermúzeum. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Népdalok, néptáncok. 12.35: Kis magyar néprajz. 12.40: Tánczenei koktél. 13.25: Világújság. 14.00: Kettőtől ö>tig ... 17.00: Exo-mix. 17.30: Ötödik sebesség. 18.35: Rockhangversenyekből. 19.30: Népi zene. 20.00: Hagyomány és modernség a mai Indiában. 20.35: Társalgó. 22.00: Tiptop parádé. 22.30: Verbunkosok, nóták. MISKOLC 17.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyelet: 35-510. Közben: El szeretném mondani ... Paulovits Ágoston jegyzete — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Gyárfás Imre összeállítása. 18.00 Észak-magyarországi króni. ka (Vásárra készül a Sátoraljaújhelyi Ruházati Szövetkezet — Eszperantisták nyári tervei.) Sport. 18.25: Lapszemle ... ( televizió ) 1. MŰSOR 8.30: Tévétorna. 8.35: Óvodások filmműsora. 8.55: Autóstoppal északnak. 10.10: „Csepű, lapu, gongyola.” Vidám vetélkedőműsor gyerekeknek. 11.00: Csaló az Üveghegyen (Zenés mesejáték). 14.55: Vadállatok és emberek. 15.40: Kántor (Történetek a híres nyomozókutyáról). 16.35: Köztársaságidíj galoppverseny. 17.30: Műsorainkat ajánljuk. 17.55: „Szántottam gyöpöt, vetettem gyöngyöt...” Tízéves a Vízöntő együttes. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. A majdnem lakatlan szigeten. 19.00: A Hét... 20.00: Hírek. Sporthírek. 20.10: A Lind- bergh-bébi ügye (Amerikai film). 22.30: Nemzetközi countryzenéi találkozó. 22.50: Hírek. Totóeredmények. 2. MŰSOR 20.05: Wagner: A bolygó hollandi (Operafilm).