Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-08 / 185. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 8., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Hogy vagy? Jól vagy? Bizonyos beszédhelyzetek­ben mindkét nyelvi forima lényeges kérdést fogalmaz meg. A legtöbbször azonban közömbös, semleges, udvari­as formulává változik, úgy- annyira, hogy akkor lepőd­nénk meg, ha tartalmas, őszinte feleletet kapnánk rájuk. Az ugyancsak közöm­bös válasz csak ennyi: kö­szönöm, jó, vagy nem éppen jól. Néha szellemeskedve, jópofáskodva a kérdésre ezt vágjuk rá: köszönöm, rosz- szul, vagy lehetnék jobban is. A valakinek hogyléte iránt érdeklődő kérdések köre és nyelvi formája is változatos képet mutat. Ezek a formák hallhatók a leggyakrabban: Hogy megy a sorod? Hogy ér­zed magad? Olykor tréfá­san: Hogy ityeg a fityeg? Üjabban, mintha visszaszo­rulóban lenne a hogyvagyo- zás, s helyette hangzik fel ez a kérdés: Jól vagy? S itt álljunk meg egy pil­lanatra. Maga a kérdés ön­magában véve lehet nagyon őszinte és udvarias. Attól függ, milyen szándékkal fo­galmazzuk meg, és milyen hangnemmel, hanglejtéssel szólaltatjuk meg. Ha semle­ges kapcsolatteremtő for­mulaként hangzik el, nem kötelez bennünket arra, hogy kimerítően válaszoljunk rá. Különösen, ha ez a változat jut nyelvi szerephez: Külön­ben jól vagy? A választ nem is várjuk, oda sem fi­gyelünk rá. A megszólított partner sem érez semmi bántót a kérdésben. Ha azonban úgy érezzük, hogy a kérdés; nem tapinta­tos, s a kérdező arckifejezé­sének, mimikájának külön mondanivalója van, illetőleg az őszinte érdeklődés1 helyett sajnálkozást is kifejez, ak­kor már a partner nem jól érzi magát ebben a beszéd­helyzetben: tolakodásnak veszi a közelítést. Sokan ide­gesen reagálnak a kérdés­re, s így vágnak vissza: Nincs semmi bajom, egész­séges és normális vagyok. Az sem véletlen, hogy ez a kérdő formula elsősorban akkor jelentkezik, ha a kér­dező valóban úgy látja, hogy a megkérdezett sápadt, le van fogyva, zavart tekinte­tű. Ilyenkor meg különösen furcsa mellékzöngéje van ennek a kérdésnek, s nem tekinthetjük közhelyszerű kapcsolatteremtő eszköznek. Elgondolkodtató jelenség, hogy a költő Ágh István egyik verseskötetének és versciklusának is ezt a címet adta: Jól vagy? Legújab­ban nem önmagában hang­zik el a kérdés, hanem pá­rosán, így: Hogy vagy? Jól vagy? Sőt, már ez a kérdő­mondat is csatlakozik hoz­zá: 'Hallottál valamit? A nyelvi viselkedésformák ösz- szefüggésében ez az utóbbi kérdés sajátos szemléletbeli hátterével megérdemli, hogy egy külön cikkben foglal­kozzunk vele. Dr <Bakos József teremthet saját világot az ember. Nehéz is leírni a film tör­ténetét. Talán arról szól, hogy egy sörgyári gondnok meg akarja őrizni az állását, talán arról, feleségével, ho­gyan vívja meg küzdelmét, talán arról, miként hat a történelem menete egy ap­rócska kis üzemre. Könnyebb azt meghatározni, kik ennek az alkotásnak a „hősei.” Egy kisváros lakói, akik vágyód­nak a teljes életre, meg ar­ra: ne maradjanak el az ál­talános fejlődéstől. A középpontban a sörgyá­ri gondnok áll, s felesége: két eltérő egyéniségű ember. A férj keménykötésű fickó, de az állandó megfelelés, a bizonyítás kényszere esendő figurává teszi. Felesége cso­dálatos asszony: szerelmes belé a kisváros, s teljesen más fából van faragva, mint az ura. Húsevő, mig férje vegetáriánus, szabad termé­szetű és játékos, míg a férfi merev és kötelességtudó. Voltaképpen kettejük pár­viadala zajlik le, amelynek „eredménye” végül is a film alapanyagául szolgáló ön­életrajzi regény írója: Bohu- mil Hrabal. Ezért előtörté­nete ez a mű mai világunk­nak, palackposta a múltból, amikor még csodálatosan szép volt a világ. Lehet, hogy azért, mert gyermekszemmel láttuk a környezetünket, vagy azért, mert valóban olyan romlatlan volt még minden. Ebből fakadhat, hogy a fejlődés jelképei iránt rendkívül bizalmatlan a rendező, Jiri Menzel. Amikor megjelenik egy-egy eszköz, amely a technikai haladást illusztrálja, mindig elhelyez egy-egy olyan hatást, amely kifejezi véleményét az azóta eltelt időről. így például az elsőként megjelenő rádió hangjait egy ló vizelésének zaja nyomja el. Lerövidül­nek a távolságok — modern idők vívmánya — ezért min­dent meg kell kurtítani, az asztal lábait, a ló farkát, de még a főhősnő rendkívüli haját is, amelybe belebolon­dult a férfinép. A sörgyári gondnok ekkor már lecsa­varja a biciklipumpáról a gumicsövet, hogy tisztessége­sen elfenekelje az asszonyt. Mert elnézett neki eddig mindent, még azt is, hogy hangoskodó, kelekótya báty­jával fölmásszék a kémény­re, s elkövesse válogatott csínyeit, csak egy számított:’ hogy az övé maradjon. Vol­taképpen ekkor boldogan tűri ez a csupa élet teremtés, hogy férje „elkalapálja,” hi­szen így olvad össze életük. Talán nem is csinálta másért a hecceket, csupán azért, hogy halvérű urát kizökkentse nyugalmából. A film nemcsak a küzdelem bemutatásában, de minden ízében nagyszerű. A mellék- szereplők nem másodren- dűek: mindegyik mögött tel­jes sors látható. Egy fél mozdulatból, egy korsó sör emeléséből már tudjuk, ki­ről van szó. S ebben a nagy darab, véres húsokat evő, zsíros szájú, sörhasú világ­ban ott van az, aki ezt az egész — voltaképpen alpári — létet megemeli, akinek szépségétől elcsendesedik a társaság, mintha „angyal szállt volna el fölötte.” A Madonna, aki úgy keveri gyönyörű, törékeny kacsájá­val a disznó friss, kifolyó meleg vérét, mintha bárány­felhőket terelgetne a tavaszi égen... A film csupán ott szegé­nyes, ahol átívelhetne a mi világunkba, mindennap­jainkba a történet. Annak ellenére, hogy új élet készü­lődik Madonnánk méhében, nem derűs a végkifejlet. Túl sok feszültség halmozódott föl ebben a békés környezet­ben, túl kövérre hízott a nemzeti öntudat, s ezeket a fenyegető jeleket a disznótor fönséges örömei, a söröshor­dók, de még az asszonyok tündérkedése sem tudja el­lensúlyozni. De erről nemcsak a szer­zők tehetnek... Gábor László AVARTEMETŐ A IX. SZÁZADBÓL Régésztábor a Bélkő alatt Két hét és néhány ezer év: ez lehet ennek a tábornak a mérlege, amelyet az egri Dobó István Vármúzeum és az egri tanárképző főiskola szervezett. Haszna kettős, hiszen a történelemszakos hallgatók, amíg megismer­kedhetnek a régészeti munka alapjaival és a népván­dorlás korának temetkezési szokásaival, addig a tör­ténettudomány számára értékes adalékokat gyűjtenek. Képeink Bélapátfalván, a Kakucskó-hegyen készültek, ahol a feltárás résztvevői sátrat vertek a IX. századi avar család temetkezési helye mellett. A pontos munka nagy gondosságot igényel A gyönyörű táj, ahol az avarok éltek és ahová temetkeztek Meg kell fogni a lapát végét: a régészet nem is olyan köny- nyű... (Szántó György képriportja) Szabó János Győző útmutatásai alapján dolgoznak Sörgyári capriccio Madonna egy fél disznóval Mekkora lehet egy sör­gyár? Mint az egész világ, vagy még annál is nagyobb: mint az egész gyermekkor. Ez a csehszlovák film egy olyan tenyérnyi területről szól, amely az írónak és a rendezőnek többet jelent mindennél. Emlékezés ez egy olyan korra, amelyben — ál­lítólag — még lehetett szé­pen, csendesen, a jövőben bízva élni. Nem számíthat nagy kö­zönségsikerre ez az alkotás, pedig az utóbbi évek egyik legvonzóbb, legérdekesebb, s nem túlzás azt mondani, leg- szórakoztatóbb műve. Vi­szont nincs benne látványos verekedés, gyilkosság, vég­zetes szerelem. Csak annyi, amennyi elég ahhoz, hogy elmesélje, hogyan éltünk (élünk?) itt Közép-Kelet- Európában. Nem azért, mert annyira sokat mondana a film szereplőinek az élete. Hanem inkább, mert azt be­széli el, hogy lehet szépen szembenézni a sorssal, s minden esztelenség mellett BÁRÁNY TAMÁS ? a FÉSŰK MELEGE XVI. — És? — kérdi Kata. — Még mindig nem értem, mi volt itt az én szerepem. — Hogy mi? Akkor jött a maga kedves telefonja, hogy estére várnak, soron kívül, Tibor születésnapjára ... — Nahát! — ámul Kata. — Tudja, mitől mentett meg? — néz rá Fülöp. — Talán a legvégzetesebb osto­baságtól! Még udvarolni ta­lálok szegény Gittának, még ígérek neki valamit — aztán nézhetem! — Fejét ingatja. — Hogy én mennyire gyűlö­löm az ígéreteimet!... — Miért? — kérdi Kata meglepve. — Mert megtartom őket! — rázza fejét bosszúsan a férfi. Kata Tiborra sandít. — Legalább ilyen ember is van! — mondja éllel. Az­tán hirtelen feláll. — Me­gyek, csinálom a kávét. — Az ajtónál van már, onnét szól vissza a férjének. — Tibor! Majd gyere ki egy pillanatra! — Miért? — kérdi kény­szeredetten a férfi. — A főzővei van valami — int türelmetlenül Kata. Istenem, hogy a férfiak mi­lyen értetlenek tudnak len­ni! De Fülöp Géza már ugrik is föltűnő készséggel. — Kotyogó, ugye? Majd én segítek,' Katika! ÜgyszóL ván kotyogószakértő vagyok! Jöjjön! — És indul ki a konyhába. — Köszönöm, nagyon ked­ves — mondja merev mo­sollyal Kata, és megy utá­na, az ajtóból még egy gyil­kos pillantást vetvén Tibor­ra. Az szegény - összeszoruló gyomorszájjal ül a helyén, és apró galacsinokat gyúr a maradék kenyérből. Hogy itt milyen marakodás lesz megint, te jóságos ég! Odakint a konyhán Kata gyorsan Fülöp kezébe iga­zítja a kávéfőzőt, közben lázasan töri a fejét, miben hibáztassa az ártatlan ké­szüléket. — Valami zűr van vele, nem forral rendesen ... Fülöp meleg pillantást vet rá. — Majd megszemlélem, bízza csak rám, Katalin! — Komótosan szemüveget vesz elő, lecsavarja a készülék tetejét, s vizsgálgatni kez­di a szerkezetét. Kotyogtat- ja, rázogatja és tanácstala­nul hümmög hozzá. Kata úgy véli, ez az a pillanat, amikor magára hagyhatja, anélkül, hogy megsértené. Óvatosan visszasurran a szo­bába. — Nem hívtál vissza! — sziszegi Tibor arcába, ahogy odaugrik hozzá. — Együtt jöttetek Gézával, nem tudtunk beszélgetni! Én itt' majd megőrülök a kíváncsiságtól, te meg csak csevegsz, cse­vegsz ... — A vendég: vendég — mondja Tibor halkan. Aztán kis csend. — Tudtál beszélni apád­dal? — csattant fel Kata hangja, amelynek erejét igyekszik ugyan lefojtani, de a visszanyelt idegesség csak úgy perzsel belőle. Tibor megfontoltan bólint. — És? — hajol közelebb hozzá az asszony. — Mit mondott? — Hát lényegében ... — fohászkodnék neki a keser­ves válasznak Tibor, ám cso­dák csodája, felpattan az aj­tó, és berobban odakintről Fülöp Géza, diadalmasan kotyogtatva kezében a ká­véfőzőt. — Az égvilágon semmi baja ennek, Katikám! Nyu­godtan fölteheti! — Látod! — ragyog fel a megváltottak mosolya Tibor arcán. — Csinálhatod a ká­vét! Az asszony átveszi Fülöp- től a főzőt, gyilkos pillan­tást vet Tiborra, és megy vissza a konyhába. A vendég leül egy karos­székbe, kényelmesen elhe­lyezkedik, egyik lábát átve­ti a másikon, rágyújt, s mintha a cigarettája füstje volna most a legfőbb gond­ja, azt bámulja — s szinte csak mellékesen veti oda a kérdést: — No, Tibikém? Hát amíg az asszonyka kint van ... Tűnődtél-e már ezen az át­kozott szállítási problémán? Én napok óta csak ezen té- pelődöm, amióta Bagyula először jelezte, hogy kenyér­törésre viszi a problémát... Tibor ránéz. — És? — kérdi enyhe fö­lénnyel a hangjában. — Ju­tottál valamire? Fülöp széttárja karját; hangja bizonytalan. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom