Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-31 / 203. szám

Ne/uii/ui 1982. augusztus 31., kedd Tizenöt évvel ezelőtt hunyt el Ilja Ehrenburg, nemzetközi Lenin-békedijas szovjet író és publicista. * Nyolcvan évvel ezelőtt született Révész Géza vezérezredes, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom ki­emelkedő alakja, a KIMSZ egyik alapító tagja. A Tanácsköztársa­ság Idején harcolt a Vörös Had­serekben, majd a Tanácsköztár­saság megdöntése után Ausztriá­ba, illetve Csehszlovákiába emig­rált; Hazatérve, a KIMSZ-ben végzett íontos szervezői munkát. 1922-ben azonban letartóztatták, s tíz évi íegyházra ítélték, de 1924-ben fogolycserével kikerül­hetett a Szovjetunióba. Ott vé­gezte el a műegyetemet és mér­nök-tiszt lett a Vörös Hadsereg­ben. A szovjet hadsereg sorai­ban részt vett hazánk felszaba­dításában. 1945-től az MKP Köz­ponti Vezetőségének káderosztá­lyán dolgozott, 1948-ban altábor­nagyként főcsoportfőnök, a Hon­védelmi Minisztériumban, majd a néphadsereg főfelügyelője. Az ellenforradalom leverése után mint honvédelmi miniszter je­lentős szerepet játszott a hadse­reg ’ újjászervezésében. A Nap kél: 6.01 órakor, nyugszik: 19.28 órakor. A Hold kél: 18.18 órakor, nyugszik: 2.23 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERIKA nevű kedves olvasóinkat! Az Erik férfinév női megfelelője, az ógermán Erich, vagy latinos formájában az Ericus névből származik. Időjárás Várható időjárás ma estig: fel­szakad a felhőzet. Elszórtan még várható eső, zápor. A szél he­lyenként megélénkül. Főleg haj­nalban több helyen köd képző­dik. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 19, 24 fok között lesz. Változik a forgalmi rend Gyöngyösön Gyöngyösön a Pacsirta la­kótelep építési munkái miatt augusztus 30-án lezárták az Élmunkás utca 3-as főúti csatlakozását. A déli város­részt a Miskolc irányából érkezők a vasúti felüljáró utáni első útkeresztezésnél a Jászsági utcán keresztül közelíthetik meg. A város- központ felől a 24-es útról érkező járműveknek a déli városrész felé a 3-asi főútitól ezentúl balra kell kanyarod­ni, miaijd á Baijcsy-Zst kőr­útnál jobbra haladhatnak az Élmunkás utca irányálba. A déli városrészről az Él­munkás utcáról jövő forga­lom a Bajcsy-Zs. körút igénybevételével a Róbert Károly úti szakaszon érheti el a 3-as főutat és azon ke­resztül a városközpontot. A Térképünk az új forgalmi rend szerinti közlekedési útvonalakat ábrázolja keskeny burkolatú Bajcsy-Zs., körutat a megnövekedő for­galom miatt kelet-nyugati irányban egy i rán yúsítják. A beveztésre kerülő forgalmi rend átmeneti jellegű. A 24- es út folytatásában megépü­lő Hunyadi út a városköz­pontból közvetlen kapcsola­tot, biztosít ma'jd a déli vá­rosrész felé. A gyalogos for­galmát is akadályozza . az építkezés. A lezárt építési te­rületet megkerülve ezentúl csak a 24-es út csomópont­jában ési a Bajcsy-Zs. u. ke­resztezésénél levő kijelölt gyalogos átkelőhelyen, ke­resztezhetik a 3-as főutat. Az út elkészültéig kérik a közlekedők türelmét. Autóval Tegnap reggel megmozdult az ország egész autóstá­bora. Anyukák, apukák, nagyszülők ültek a volán mö­gé, hogy a szemük fényét elfuvarozzák az első becsen- getésre. Autók tucatjai lepték el az iskolák előtti út­szakaszt, tamultuózus jeleneteket indítva útjukra, mert ahhoz ugyancsak nagy türelemre lett volna szükség, hogy végül szép csendesen kikecmeregjenek a zsúfolt útrészből. Egyszóval: itt tartunk. A jómódnak van azonban ve­szélye is. Netalán bekövetkezhet, hogy szemünk fénye elfelejt a földön járni. Pedig Móricz rég felfedezte, hogy gyalogolni jó. Állítólag a világ is egészen más a járdáról nézve, mint az autóból. Idejében rá kellene döbbennünk erre éppen a gyerekeink érdekében. Az autó — maradhat későbbre is. (-ár) MÁV-közlemény Szeptember 1 -tői árusítják a bérleteket Változások a menetrendben — SIKER A VÄSÄRON. Va­sárnap délután bezárta kapu­it a IX. miskolci ipari kiállí­tás és vásár. Összesen több mint nyolcvanezer ember lá­togatta meg a 90 ipari válla­lat és szövetkezet, valamint a több mint harminc kisipa­ros bemutatóját, amelyek kö­zött sikerrel szerepelt me­gyénkből a borgazdasági kombinát. — VITA A KÖZSÉGFEJ- LESZTÉSRÖL. Hétfőn dél­utáni az Ady Endre Könyv­tár olvasójában megtartott találkozón Kovács Imire, a városi tanács pénzügyi osz­tály vezetője tájékoztatta a népfront aktíváit a lakosság községtej lesatési hozzájá­rulásának eddigi rendiszeré­ről, majd a továbbfejlesztés lehetőségeiről, azok szüksé­gességéről beszélt. — FÚVÓSZENEKAROK. Oroszlányban vasárnap nyolc bányász-zenekar koncerte­zett, a dunántúli tájegység első fúvóstalálkozója alkal­mából. A Kossuth-indulóval kezdték a műsort és ugyan­csak együttesen adták elő zárószámként Kodály Háry Jánosának néhány részletét. — MÉRGEZETT. VADKA- CSÄK. Különleges fertőzés okozott tömeges pusztulást a vadkacsák körében a Fejér megyei Pátka község víztáro­lójánál. Az ok valószínűleg az, hogy vegyszerezett zöld takarmányt fogyasztottak a Egerben: felnőttbetegek ré­szére este 19 órától másnap reg­gel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000). Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától, reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 12.30 órától, 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. tó környéki állatok. Az egészségügyi szervek minden­kit arra figyelmeztetnek, hogy a már áléit vagy dög­lött vadkacsákat ne fogják ki és ne fogyasszák el. — KÖNYVEK LUDASRÓL. Úgynevezett könyvtári táp­raktárakat alakítanak ki He­ves megyében, hogy ezzel is segítsék a lakosság olvasási vágyának minél teljesebb ki­elégítését. Legutóbb a gyön­gyösi járásban, Ludason ad­tak át ilyen helyiséget, amelynek létrehozásában a tanács mellett a termelőszö­vetkezet és a Volán gyön­gyösi telepének két szocialis­ta brigádja is közreműkö­dött. — AGROSHOW ’82. Tisza- küirtön vasárnap zárta ka­puit az Agroshow ’82 mező- gazdasági kiállítás. Ezen a napon fazekasok, kádárok, szíjgyártók és bőrdíszműve­sek rendeztek kirakodóvá­sárt. Sokan voltak kíváncsi­ak a „Legerősebb-legügye­sebb” című vetélkedőre, amelynek résztvevői a rönk- fűrészelésiben mérték össze képességeiket, — MÚZEUMI ÖRÄK. A Ma­gyar Nemzeti Galéria ismét megszervezi a múzeumi órák sorozatát, amelyre az általá­nos iskolásokat és nevelőiket várják a múzeumpedagógu­sok, az előzetes megbeszélés alapján. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Ren­delések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. (Telefon: 11-727). Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőintézetben. Telefon: 10-04. KÖJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Muzikális gyerekeknek Kezdődik a zeneiskola Ahogy más iskolákban, az Állami Zeneiskolában is megszólal az iskolacsengő. Benépesül az intézmény, különböző hangszerek szó­lalnak meg termeiben, mint­ha egy óriási zenekar han­golna. Itt azonban minderre egy héttel később kerül sor, mint máshol: szeptember 6-án, hétfőn lesz az ünnepé­lyes tanévnyitó, a Helyőrségi Művelődési Otthon színház- termében, délután öt óra­kor. Addig azonban még szerdán, szeptember 1-én délelőtt 9-től 12-ig, illetve délután kettőtől ötig pótbe- íratkozás lesz, majd csütör­tökön, szeptember 2-án fel­vételi vizsgát tartanak dél­előtt 9—12-ig, illetve dél­után 2-től 5-ig. Ezen a napon az előképzőre és a hangsze­res szakokra várják az ér­deklődőket. — VÁNDORGYŰLÉS. Misi- kolooo a korábbi évek gya­korlatának megfelelően, az idén is megrendezték a Ma­gyar Könyvtárosok Egyesü­letének vándorgyűlését, amely augusztus- 30-án ért véget. — ŰJ MAGYAR FILM. A héten mutatják be a Rohanj velem című új magyar fil­met, amely Asperján György hasonló című kisregényéből készült. Rendezője Markos Miklós. Főhőse egy 13 éves kisfiú. Felnőtt főszereplői: Koncz Gábor, Töreky Zsuzsa és Káldy Nóra. Az elmúlt hét végén három közúti közlekedési balesethez kellett kivonulniuk me­gyénkben a helyszínelő rendőröknek. Szombaton a késő esti órákban Kápolna és Gyöngyös között, a 3-as számú főútvonalon Vibók Gábor ludasi lakos körül­tekintés nélkül, szabálytala­nul kelt át az úttesten, s egy arra haladó személy- gépkocsi elgázolta. A gya­logos súlyos, de nem élet­A MÁV Miskolci Igazga­tósága közli, hogy a szep­tember 1-i menetdíjváltozás miatt a dolgozók és a tanu­lók utazásaihoz a jegyeket szeptemberben a következők szerint szolgáltatják ki. A dolgozók félhavi és havi je­gyét a bejárók, valamint a vállalatok csak szeptember 1-től vásárolhatják meg He­ves megyében Hatvan, Gyön­gyös, Eger, Kál-Kápolna és Füzesabony állomásokon. Ehhez az átmeneti korláto­záshoz kérik az érintettek megértését. A dolgozók menettérti je­gye helyett szeptember 1-től a pénztárak teljes áru je­gyet szolgáltatnak ki. Ezek érvénytartamáról a helyszí­nen adnak felvilágosítást. A tanulók havijegye vala­mennyi állomáson megvásá­rolható ugyancsak szeptem­ber 1-től. A korábbi tanévkezdésre való tekintettel a tanulók a lakóhelyük és a» _ iskolájuk közötti távolságon ’ augusztus 27-től szeptember' 5-én éjfé­lig díjmentesen utazhatnak. Kötelesek azonban diákiga­zolványt, tanulói igazolvá­nyát, Iskolalátogatási igazo­lást, vagy más, a tanulmá­nyok folytatását bizonyító okmányt felmutatni. A MÁV értesíti az utazó közönséget, hogy a balatoni nyári utószezonban a csök­kent utasforgalom miatt 1982. szeptember 6-tól — hétfőtől kezdve — szeptem­ber 25-ig bezárólag a sze­veszélyes sérüléssel került kórházba. Vasárnap délután Gyön­gyösön Haszonics László szigetszentmiklósi lakos au­tójával nem tartotta meg a szükséges követési távolsá­got, és egy előtte haladó kocsiba szaladt bele. A bal­eset következtében a vétkes járművezető- utasa, Sátor Ferencné könnyű sérülést szenvedett. Ugyanezen a na­pon a kora esti órákban a mélyszállító vonatok közle­kedésében változások lesz­nek. A Budapest—Tapolca kö­zött a Budapest Déli pálya­udvarról 13.05-kor induló és ellenirányban 13.25-kor érke­ző gyorsvonatpár közlekedé­sét megszüntetik. Munkana­pokon nem közlekedik a Bu­dapest Déli pályaudvarról 10.35-kor induló fonyódi sze­mélyvonat. A Nagykanizsáról 14.45-kor induló személyvo­nat munkanapokon Fonyód— Budapest között a Fonyódról 16.20-kor induló személyvo­nat menetrendje szerint köz­lekedik és ezért 18.50 helyett 19.25-kor érkezik Budapest Déli pályaudvarra. Vasárnap a vonat változatlan menet­renddel közlekedik. Ritkítják a hét végi for­galmat is: pénteken nem in­dul Budapest Déli pályaud­varról gyorsvonat 16.00-kor Fonyódra. Szombaton nem közlekednek Budapest Déli pályaudvarról 7.15-kor, a Bu­dapest Keleti pályaudvarról 12.15-kor induló fonyódi gyorsvonatok. Szombaton és vasárnap nem indul Budapest Déli pályaudvarról személy- vonat 5.45-kor Balatonsze- mesre. Vasárnap nem közle­kedik a Balatonmáriafürdő- ről Budapest Keleti pályaud­varra 20.10-kor, Budapest Déli pályaudvarra Fonyódról 15.05- kor, Alsóörsről 19.15- kor, Tapolcáról 22.40-kor ér­kező gyorsvonat és a Fonyód­ról Budapest Kelenföldre 22.05- kor érkező személyvo­nat. 25-ös számú főúton, Borsod- nádasd és Szentdomonkos között Varga István buda­pesti lakos a megengedett­nél nagyobb sebességgel ve­zette személyautóját, egy kanyarban kisodródott és szakadékba zuhant. Varga és utasa, a felesége szeren­csére csak könnyebben sé­rültek meg. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizs­gálatot. Négylábú győztes Budapesten összesen majdnem kétezer kutyát neveztek be tulajdo­nosaik a vasárnap Budapes­ten megrendezett nemzetközi kiállításra. Az ügetőpályán közel 40 bírói körben mi­nősítették a különböző nem­zetiségű szakértők a négy- lábúakat, amelyek tulajdo­nosai közül sokan Európa tá­volabbi vidékéről jöttek, illetve érkeztek még a ten­gerentúlról is. Külön cso­port utazott többek között az Egyesült Államokból és Kanadából a rangos nemzet­közi eseményre. Megyénkből több kutya- tulajdonos ért el sikereket kedvenc állatával. Közülük is kiemelkedik a gyöngyösi G. Molnár Ferencné Har- tyáni Dux-Ricky nevű do- bermannja, amely nemcsak korosztályában győzött, ha­nem a kétévesek versenyé­ben is, sőt végül a nemzet­közi mezőny összes dober- mannját maga mögé utasí­totta. Hungária Prima Ju­nior, Derby-győztes és Hun­gária Fajtagyőztes címet ért el a 13 hónapos fekete kan fiatal kora ellenére. — ELSŐ DÍJ. A kaposvári Vikár Béla énekkar első dí­jat nyert az arezzói nemzet­közi kórusihangversieiny folk­lór kategóriájában a Bárdos Lajos ez alkalomra írt So­mogyi népdalfeldolgozásának előadáséval Valuta­árfolyamok Pénznem Vásárolható Vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 6 447,99 6 846,63 Ausztrál dollár 3 623,73 3 847,87 Belga frank 78,58 83,44 Dán korona 432,52 459,28 Finn márka 787,95 836,69 Francia frank 540,45 573,89 Görög drachma 54,15 57,49 Hollandi forint 1 372,90 1 457,83 Japán yen 145,34 154,32 Jugoszláv dinár 65,52 69,58 Kanadai dollár 2 997,08 3 182,46 Kuvaiti dinár 12 802,50 13 594,00 Norvég korona 562,46 597,26 NSZK márka 1 510,13 1 603,55 Olasz líra 26,72 28,38 Osztrák schilling 214,76 228,04 Portugál escudo 43,63 46,33 Spanyol peseta 33,44 35,50 Svájci frank 1774,59 1 884,35 Svéd korona 610,92 648,70 Török líra 22,74 24,14 USA dollár 3 708,88 3 938,30 Elgázolták a figyelmetlen gyalogost Szakadékba zuhant a gyorsan hajtó autós NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal; Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656: 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. — HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom