Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
I 1982. augusztus 28., szombat Negyven évvel ezelőtt hunyt el Kóbor Tamás Író, publicista. Kesernyés humorú regényei témáját a főváros polgársága köréből merítette. Száztíz évvel ezelőtt született Bresztovszky Béla mérnök, műegyetemi professzor. 1907-ben műszaki doktori oklevelet szerzett, s a pesti egyetemen 1914-től a műszaki mechanikai és elméleti géptan professzora. 1916-ban kinevezték a tanszékhez kapcsolódó műszaki-mechanikai laboratórium és kísérleti állomás vezetőjévé. Irányításával a laboratórium a hazai anyagvizsgálati kutatások egyik fontos központjává vált. A korszerű födém- szerkezetekre és építőanyagokra vonatkozó anyagvizsgálati kutatásai külföldön is visszhangot keltettek. Behatóan foglalkozott a repülés műszaki kérdéseivel; a Magyar Aero Szövetség al- elnöke volt, s a Műegyetemi Sportrepülők Egyesületének létrehozásával és vezetésével fontos szerepet vállalt a magyar repülésnek az első világháború utáni újjászervezésében. A Nap kél: 5.57 órakor, nyugszik: 19.33 órakor. A Hold kél: 15.58 órakor, nyugszik: 0.42 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁGOSTON nevű kedves olvasóinkat! Az Ágoston név jelentése „felséges”, vagy az ennél egyszerűbb „különb, nagyobb”. ^Időjárás Várható időjárás ma estig: nyugat, délnyugat felől felhősödés várható. Előbb a Dunántúlon, később másutt is valószínű zápor, zivatar, majd csendes eső. A gyakran: megélénküld déli, délnyugati szél a Dunántúlon időnként megerősödik, A várható hőmérséklet a csapadékosabb nyugati országrészben 20 és 24, másutt viszont még 24 és 29 fok között alakul. Temetik Ravenndt? Ravenna, a régi itáliai város minden évben körülbelül hét centimétert süllyed — állapították meg a talajt vizsgáló szakértők. Ennek nemcsak az Adria hullámai elleni védőberendezések hiánya az oka, hanem az emelkedő talajvízszint is. Már most veszélybe került sok épület egyensúlya, fonftos ásatási munkákat kellett elhalasztani. A városközpont aggasztó süllyedését jelentik Comóból is. Como talaja nagyrészt hordalékhomokból áll, amely nehezen bírja az új épületek terhét. — KITÜNTETÉS TŰZVÉDELEMÉRT. A Magyar Népköztársaság belügyminisztere a tűzvédelemben végzett több évtizedes munkájáért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntette ki dr. Pá- pay Gyulát, a megyei tanács vb-titkárát. A kitüntetést Varga Károly tűzoltó ezredes, a BM tűzoltóság Országos Parancsnokságának parancsnoka adta át. — SZOLIDARITÁSI GYŰLÉS. A Hazafias Népfront Eger városa Bizottsága, a MEZŐGÉP Vállalat egri gyárának párt-, gazdasági és társadalmi vezetésével közösein szeptember 1-én, szerdán délután, szolidaritási gyűlést rendez. A gyárban sorra kerülő nagygyűlés az őszi szolidaritási akció egyik programja. — MENTESÍTŐ JÁRATOK. A Volán a hét végén, a Népstadion autóbusz állomásáról megyénkbe is több mentesítő járatot indít. Szombaton 6.45-kor Párád- fürdőre, 7 óra 10 perckor Hevesre, míg vasárnap 7.10. kor Kiskörére, 8 óra 55-kor pedig Kékestetőre szállítja a kirándulókat. Érdemes tehát a fogadóhelyeken számítani a vendégekre. — TŰZ FÜZESABONYBAN. Csütörtökön hajnalban a füzesabonyi termelőszövetkezetben kigyulladt egy sertésól és három nyúlketrec. Több állat bentégett, s a kár az első becslések szerint meghaladja a 15 ezer forintot. A tüzet a mezőkövesdi és az egri tűzoltók közös erővel oltották el. A keletkezési okot szakértők bevonásával vizsgálják. Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tamaszentmária, Sírok, Kőkút, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsend, Dem- Jén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andomaktálya, - Felsőtárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 08 óráig, — a községek lakossága részére 07 óráig. Az ügyelet helye: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától — 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Gyermekorvosi ügyelet szombatonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Vasárnap 8—10-ig. Telefon: 16-23. KOJAL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Körzeti állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól, vasárnap 20 h-ig. Egri járás I.: (Eger város, egri. makiári és bátort állategészségügyi körzet). Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Egri járás II.: (Az egri járás többi körzete.) Állatorvosok lakása. Telefon: Mátraderecske 8., Verpelét 26., Terpes 4., Tar- nalelesz 8., Recsk 31., Pétervá- sára 9. Füzesabonyi Járás: Füzesabony. Víztársulati Iroda. Telefon: 3. Gyöngyösi Járás: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hatvan város: Hatvan: Városi Tanács. Telefon: 19-97. Hevesi járás: Heves: Járási Hivatal. Telefon- 124. ALLATKÚBHÁZI ÜGYELET Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig. Az egész megye területére szombaton 8 h-tól vasárnap 20 h-lg. Telefon: 12-388. Vizsga: 1983 júniusában Könyvtárosi tanfolyam Azok számára, akik könyvtárosi' munkakörben dolgoznak, de nem végeztek főiskolai-egyetemi szakot, a Megyei Könyvtár tanfolyamét szervez. A községekben sok olyan rátermett munkatárs dolgozik, aki gyakorlati tapasztalatait elméleti tudással alátámasztva hosz- szalbb távon sokat tehet a könyv megszerettetéséért. Szeptemberben indul az előadás-sorozat, amely minden héten egy napot jelent, A Gyöngyösön sorra kerülő órákra 45 hallgató jár. Közöttük vannak talmácsi, szak- szervezetig iskolai, de még műszaki könyvtárakban dolgozók is. Egy éven, át megismerik szakáguk legfontosabb alapjait, technikai, osztályozási, állományalakí- tási, olvasószolgálati ismeretekben részesülnek. Az oktatók a könyvtári hálózat megfelelő felkészültségű vezetőiből kerülnek ki. Hevesen Tűzoltójubileum Centenáriumot ünnepelnek ma, augusztus 28-án a hevesi önkéntes tűzoltóegyesület tagjai: elődeik száz évvel ezelőtt alakították meg az első egyletet. Éhből az alkalomból a nagyközségi művelődési házban rendeznek ünnepi megemlékezést, majd megnyitják a helyi tűzoltóság történetét bemutató kiállítást. A jubileumon számos önkéntes tűzoltónak nyújtanak majd át kitüntetést. PAPRIKA — FÜZÉREN. Nemcsak Kalocsán, hanem a népi hagyományairól híres Boldog községben is nagy múltja van a fűszerpaprika termesztésének. A beérett termés „feldolgozása” az elmúlt napokban kezdődött meg a háztáji kisgazdaságokban. Képűnkön: Pirosló füzérekkel telik meg a régi ház tornáca (Fotó: Szabó Sándor) Közületeknek, turistáknak Két Lada kölcsönbe Eger hazánk kiemelt idegenforgalmi központja. Egy évben több százezer hazai és külföldi látogatja meg a barokk várost. Ám aki ide jön, ha több napot szándékozik itt tölteni szűkebb hazánkban, s meg kíván ismerkedni a környék nevezetességeivel, a Mátra, vagy a Bükk tájaival, sok esetben nem autóval érkezik. S vajon ha egy hazai, vagy külhoni kiránduló autót akar bérelni Egerben, mi a teendő? A megyeszékhelyen a Volán Utazási Irodájának egyik szolgáltatása az autó- kölcsönzés. Már hosszú évek óta, legalábbis a nyári hónapokban százszázalékos a két Lada kihasznált- séga, amelyeket bérelni lehet. Van olyan eset, hogy vállalatok, szövetkezetek több hónapra is igénybe veszik ezt a lehetőséget. Magánszemélyek általában kettő-három naptól 7—8 napig kérik az autót, A növekvő idegenforgalom azonban ezt a két személygépkocsit már régen túllépte. Annál is inkább, mert néhány hete az egyiket összetörték, s pillanatnyilag csak egy áll az érdeklődők rendelkezésére. Ha valaki igényli, a Volánnak jó kapcsolatai vannak a budapesti Volán Touristtal, s onnan kérhetnek autókat, ám így a költségek is növekednek. Az XX-es autókból elkelne még jó néhány Egerben, különösen a türistasze- zonban. Kihasználtságukká] nem lenne gond. Szeptembertől érvényes Az autóbuszjegyek árának változásáról Szeptember 1-től — mint az már a korábban kiadott közleményből Ismeretes —, változik a távolsági autó- buszjáratok személy- és poggyászdíjszabása. Átlagosan 120 százalékkal emelkedik az autóbuszjegyek ára, a távolságtól függően differenciáltan. A havi bérletjegyek árának emelkedéséből központi rendelkezés alapján 20 százalékot háríthatnak át a dolgozókra, nyolcvan szá_ zaléköt pedig a munkáltató fizet. Az új típusú és értékű bérletjegyek szeptemberre még nem készültek el, ezért a jelenleg is használtaidat adják el új áron. Az utasnak új árat kell fizetnie az átszámítási táblázat alapján, de a bérleten egyelőre még a régi ár olvasható. A tanulók szeptember havi bérletjegye — tekintettel a korábbi tanévkezdésre — már augusztus 30-től érvényes. Az új típusú bérletekhez a jövőben egyébként új bérletigazolvány kell, ehhez igazolványképek beszerzésére is szükség lesz. A Volán 4-es számú Vállalat személyforgalmi osztályán Nagy István osztály- vezetőtől a tarifaváltozás részleteiről is érdeklődtünk. A helyijératok díja nem változik, a távolsági autóbuszok tarifaemelkedését a kilométerek feltüntetésével táblázatunk szemlélteti. Eszerint például ha valaki eddig Egerből Budapestre utazott, 62 forintot fizetett, szeptembertől 136 forintba kerül a jegye. Gyöngyösre 22 forint helyett, 48 forintért lehet utazni a megyeszékhelyről. Ugyancsak Egerből a Szalajka-völgybe eddig 12 forintba került a buszjegy, ezután 28 forint lesz. A poggyászviteldíjak 50 kilométerig 4 forintra emelkednek, száz kilométerig pedig 8. forint lesz az új ár. Teljes árú menetdlj Tanulók havi bérlete Havi bérlet Km Régi ár ÜJ ár Régi ár ÜJ ár Régi ár ÜJ ár Dóig. fizeti Munkaadó fizeti 1— 5 2 4 22 30 90 190 38 152 6—10 4 8 34 50 190 370 74 296 11—15 6 14 50 80 300 640 128 512 16—20 8 18 60 100 430 830 166 664 21—35 10 24 80 120 550 1100 220 880 26—30 12 28 94 140 660 1280 256 1024 31—35 14 34 104 160 780 1560 312 1248 36—40 16 38 114 170 900 1750 350 1400 41—45 20 44 124 190 1030 2020 404 1616 46-50 22 48 130 200 1130 2210 443 1768 — SZABADTÉRI KONCERT. Ma, szombaton este 8 órától a lajosvárosi lakótelepen, a 7-es számú általános iskola udvarán az Egri Szimfonikus Zenekar Nyáresti muzsi. ka címmel szabadtéri koncertet ad. A népszerű dallamokat előadó zenekarnak ez lesz az idei utolsó szabadtéri koncertje. Pénteken este kezdődött Megyei ifjúsági találkozá Kiskörén Akinek most engedi ideje, javasoljuk, kerekedjen fel, s utazzon el a Kisköre melletti tározó tó partjára! Ott ugyanis tegnap este kezdődött a Heves megyei KISZ- bizottság szervezésében a megyei ifjúsági találkozó. A hajnalig tartott első napi programban a P. Mobil és a Hobo Blues Band együttesek adtak koncertet. Mindjárt utána a holdfény-diszkó csalogatta a tánctérre a párokat. De a víziszínpadon sel- ilőtáncot is lejthettek a legügyesebb lábúak, a köny- nyen fáradóknak pedig a filmbár nyújtott kellemes szórakozást. Mindebben ma este is részük lehet a résztvevőknek : este nyolctól a Karthágó és az Űj Skorpió együttesek mutatják be műsorukat, utána megint lesz éjszakai diszkó, ezúttal tűzijátékká! fűszerezve. A játékos jellegű vetélkedőkön (túl lelki tanácsadó szolgádat várja éjjel-nappal a panaszosokat, dr. Veres Pál, a szexuális gondokat orvosolja. A vitasátrafcban olyan témákról beszélgethetnek az érdeklődők, mint ifjúság és életmód; fiatalság és zene. Megrendezik a Beatles-ve- télkedőt, a bánatosokat pedig olyan humoristák igyekeznek majd jókedvre derí- tehl, mint Nagy Bandó András, Lehr Ferenc és Boncz Géza. A vidám hangulatú találkozó, vasárnap délután egy óráig tart. Hét végi piaci jelentés Árubőség, kedvező árak . Változatlanul javul a kínálat megyénk piacain. Az árusok széles skáláját kínálják a zöldségeknek és gyümölcsöknek. Napjainkban már megszokott a körte, a szőlő, a paradicsompaprika, valamint az alma. Lassan tovább csökken a görögdinnye ára is, és kapható elegendő hagyma, káposzta és fokhagyma is. Egerben a pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: tojás 2,20, savanyú káposzta 20— 22, burgonya 7—8, sárgarépa 7, petrezselyem 9, utóbbi kettő csomónként. A vöröshagyma 12, a fejes káposzta ára 7, a kelkáposzta 12, a karalábé 10, a fokhagyma 50 forintba kerül. Az alma ára jelenleg 12—16, a paprikáé 10—20, a paradicsomé 6—8 forint. A körtét 12—15 forintért vásárolhatjuk jelenleg, a további árak: uborka 10, szőlő 24—26, karfiol 20—30, a főzőtök 3, a zöldbab 15 forint. Minden mennyiségben és minőségben válogathatnak már a vásárlók az őszibarack fajtái között, kilónként 16—22 forintért. A görögdinnye ára jelenleg 4—6, a paradicsompaprikáé 18—20, a padlizsáné 30 forint. Gyöngyösön szintén igen .yjó a felhozatal. Napjainkban a következő árakra kell számítani: burgonya 7, sárgarépa 8, petrezselyem 14, vöröshagyma 13, fejes káposzta 6,50, kelkáposzta 12, saláta 6, karalábé 5,50, karfiol 27, paradicsom 4 forint. A tölteni való zöldpaprikát 11, a hegyes zöldpaprikát 16 forintért, a főzőtököt 3, az uborkát 9, a zöldbabot 17, a zöldborsót 35 forintért kínálják. A hónapos retek csomója 4,50. A további gyöngyösi árak: fokhagyma 50, nyári alma 12, körte 10, zeller 8, csemegekukorica 3, őszibarack 8— 17, szilva 9, szőlő 14—24, sárgadinnye 11, görögdinnye 6, héjas dió 31, száraz bab 28, savanyú káposzta 12—25, mák 95, dióbél 105 forint. Hatvanban hét végén az alábbi kínálatból válogathatnak a vásárlók: burgonya 7, sárgarépa 4, zöldség 6, fejes káposzta 8, vöröshagyma 12, kelkáposzta 4, karalábé 2, karfiol 25 forint. A paprika kilója most 7 és 10 forint között van. A hatvani piacon a paradicsom 4, a főzőtök 3, az uborka 5—10, a zöldbab 18, a zöldborsó 30, a retek 4, a fokhagyma 80, a sóska és a paraj egyaránt 1,50, csemegekukorica 2, alma 8, szilva szintén 8, körte 12, őszibarack 10—18, szőlő 14—19, sárgadinnye 10, görögdinnye 7, száraz bab 28, savanyú káposzta 20, mák 90, dióbél pedig 110 forint. A ZÖLDÉRT árai Heves megyében Burgonya 5—6,40, sárgarépa 6.50, - petrezselyem 14, vöröshagyma 9, fejes káposzta 4, kelkáposzta 7, karalábé 5, fokhagyma 50, paprika 10—14, paradicsom 3.50, uborka 5,50, szőlő 22, őszibarack 13, görögdinnye 5,50, paradicsompaprika 14 forint. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503: 13-644; 13-985. Gyöngyös. Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Tejefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNE. — HU ISSN 0133-0705.