Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

10. NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 14., szombat Ismét kísérleteznek az autózásban az elekt­romos, a fagázas és alkoholos meghajtású motorokkal. A kényelem és a biztonság azon­ban elsőrendű szempont maradt az olajvál­ság korában is. összeállításunkban erről is lesz szó és az autóstársadalmat érintő egyéb gyakorlati tudnivalókról. összeállította: PILISY ELEMÉR Találmány autósoknak Ispán Imre, a dömsödi Dózsa Tsz gépésztechnikusa személy- gépkocsik, autóbuszok és teherjárművek fékbetétfelületének körkörös szabályozására és illesztésére célszerszámot konst­ruált és szabadalmaztatott, melynek első példányait már használatba vették a Volán 5. számú Vállalat nyíregyházi műhelyében. A találmányt menedzselte az Alkotó Ifjúság Egyesülés. Sikeresen, mert az aranyospáti Üj Élet Tsz-ben gyártóra talált. A célszerszám 0,1 millftnéter pontosságú illeszkedést biztosít, a fékbetét és a fékdob között. A szabályozás a fékbetétek üzemi helyzetében végezhető el, mindössze 15 perc alatt. A munka eredményeként javulhat a fékhatás és így a közle­kedésbiztonság is (MTI fotó — Oláh Tibor felv. — KSj Menetrend az országúti segélyszolgálatnál Évek óta több főútvonalon, illetve azok nagy forgalmú szakaszain az év minden napján szolgálatot teljesíte­nek az Autóklub népszerű segélynyújtói, a sárga angya­lok. Május 1. óta érvényben van a nyári menetrendjük. A turisztikailag legforgalma­sabb útvonalakon, 4000 kilo­méteren adnak ügyeletet a meghosszabbodott hétvége­ken. Ez annyit jelent, hogy a pénteki napokon 17-től 22 óráig, szombatonként 12-től 20 óráig, vasárnap és ünnep­napokon 7-től 22 óráig van­nak szolgálatában. Az Autóklub tagjai az or­szágutakon díjmentesen ve­hetik igénybe a segélynyúj­tást, csak az esetleges fel­használt anyagot kell a helyszínen — számla ellené­iben — téríteni. Akik nem tagjai az Autó­klubnak, ugyancsak igénybe vehetik az országúti segély- szolgálatot, de térítéssel. (Az első félóra munkájáért és a kiszállásért 160 forintot, to­vábbi megkezdett fél óráért 40 forintot kell fizetni.) Mód van azonban arra, hogy a „sárga angyalnál” a helyszí­nen belépjenek a klubba. (Első évi tagdíj 200 forint, plusz 50 forint). A segélytámaszpontok helyszínei az úgynevezett se­gélykérő lap hátoldalán ta­lálhatók meg. Ez minden klubirodában és műszaki ál­lomáson rendelkezésre áll, és a biztonság kedvéért jó, ha van ilyen az autóban. Kérik is az autósokat: ha az utak mentén álló kocsinál sárga színű segélykérő lapot lobog­tatnak, álljanak meg köze­lükben, vegyék át e karton­lapot, és további útjukon a legközelebbi segélytámasz­ponton adják át az Autóklub „sárga angyalának”. (MTI) Skoda-újdonságok Az évente 175—180 ezer személygépkocsit előállító Mladá Bolesláv-i Skoda-gyár autói hazánkban is kedvel­tek és keresettek. A tekinté­lyes csehszlovák cég évi 75—85 ezer jól ismert far­motoros személyautót expor­tál, amiből mi 12—13 ezer darabot veszünk meg. Ezek­ből az adatokból az derül ki, hogy a Skoda-gyár produk­tumaiból évente mintegy 100 ezer gépkocsit szánnak a ha­zai piacra, ami igen tekinté­lyes mennyiség, tudván, hogy Csehszlovákiában az ellá­tottság már így is meglehe­tősen magas szintű (100 ház­tartásból 42-ben van autó, azaz minden hatodik-hetedik állampolgárnak van már sze­mélygépkocsija.) Nálunk kü­lönösen a benzinárak mind gyakoribb emelkedése óta keresettek a Skoda 105 S és 120 L típusok, e modellek fo­gyasztása ugyanis rendkívül kedvező, 7, illetve 9 liter száz kilométerenként. A Skoda-gyár konstruktő­rei 1982-re több újdonsággal lepik meg a gépkocsivásárló­kat A Skoda 120 és a 120 de Luxe típusokat fékhatárerő- sítővel szerelik fel. (Ezt ed­dig csak a 120 LS, a 120 GLS és a 105 GL típusokon alkalmazták.) Az összes mo­dellt ellátják olyan berende­zéssel, amely felborulás1 ese­tén meggátolja a benzin ki­ömlését az üzemanyag-tar­tályból. Űj formájú lesz a műszerfal is, lehetővé válik a fékrendszer esetleges meg­hibásodásának állandó ellen­őrzése. A Skoda 105 de Luxe tí­pusoknál az eddigi kerek fényszórók. helyett ovális fényszórókat alkalmaznak. Ugyanakkor a 105 S és a 120 típusokba a korábbi de Luxe típusok fényszóróit építik be. A kocsi helyzetétől függően — kívülről — két helyzetbe állítható fényszórók is új­donságok lesznek a Skoda gépkocsikon. Kisebb műsza­ki változtatással valamelyest csökkentették a kocsik üzem­anyag-fogyasztását, és új szigetelésekkel az utastér zajszintjét. Az 1982-ben kibocsá­tandó kocsikat 8 színben hozza forgalomba a Skoda- gyár. A nemrég megjelent új változat, a Skoda 120 LS 1174 cm3-es motorjának maximális teljesítménye 43 kW (58 LE), szemben a 120 L típus 38,3 kW-os motorjá­val. A végsebessége is maga­sabb típustársáénál: 150 km/ óra. A Skoda 120 LS álló helyzetből 17 másodperc alatt éri el a 100 km/óra sebessé­get. Az első üléseit fejtám­lákkal látták el, a műszerfal­ba fordulatszámmérőt szerel­tek be, és a hátsó ablakokat fűthetővé tették. Az említett változtatások csupán finomításai, tökélete­sítései az eddigi konstrukci­óknak. 1983-tól azonban a csehszlovák autók felépítésé­ben már lényegi változtatá­sokat ígérnek a Mladá Bo- lesláv-iak Csehszlovákia az elmúlt évek során komoly tárgyalásokat folytatott az NDK-val és a Szovjetunióval a közös gépkocsigyártás, a szoros együttműködés lehető­ségeiről. Akár megvalósul­nak a kooperációs tervek, akár nem, a csehszlovák au­tóipar rövidesen ki fog ala­kítani egy igen alacsony üzemanyag-fogyasztású, mű­szaki megoldásaiban magas színvonalú személygépkocsit B. I. Új típusú akkumulátor A villanyautó karrierjét az eddigiekben erősen gátolták a rendelkezésre álló akku­mulátorok kedvezőtlen tu­lajdonságai. Így például az ólomakkumulátorok túl ne­hezek, drágák, emellett ön­súlyuk kilogrammjára szá­mítva túl kevés energiát ké­pesek tárolni. Mindezen túl­menően az ólomkészletek korlátozottak, csupán körül­belül 30 évre elegendők, így ha az ólomakkumulátorral hajtott villanyautókkal akar­nánk tömegméretekben a kőolajat helyettesíteni, csö­börből vödörbe kerülnénk. A legígéretesebb a jövő villanyautója szempontjából a nátrium-kén akkumulátor, mely már sorozatgyártásra is alkalpias. Alapanyagai ol­csók és bőségesen rendelke­zésre állnak. így a nátrium a konyhasóban, a kén a pi- ritben és a markazitban fordul elő. A nátrium-kén akkumulá­tor működésének sajátossága, hogy magas hőmérsékleten, 300—350 Celsius-fok között üzemel. Ettől eltekintve, az ólomakkumulátorral szem­ben csak előnyei vannak, így annál 30—50 százalékkal olcsóbb, hatásfoka feltöltés­kor és kisüléskor körülbelül 10 százalékkal nagyobb. Azo­nos súly esetén négyszer annyi energiát tárol, mint az ólomakku, és az előbbitől eltérően sem önkisülés nem fordulhat elő, sem gázképző­dés túltöltéskor. Élettarta­ma kétszerese az ólomakku­mulátorénak. Kilogrammon­ként 100 wattot képes lead­ni, míg a másik csak 60 wattot. Azonos súly mellett így arányosan erősebb vil­lanymotor alkalmazható. A magas üzemi hőmérsék­let sem okvetlenül hátrány. Olyan tökéletes hőszigetelést igényel, hogy akár napokon keresztül is állhat a villany­autó anélkül, hogy a telepe­ket fűteni kellene. Balesetek­nél a hőszigetelés lökéscsilla­pítóként szolgál. Közepes nagyságú gépko­csik esetén, benzinüzem mel­lett, egy tankolás 400 kilomé­ter megtételét teszi lehetővé, a nátrium-kén telep egysze­ri feltöltése 250 kilométerét. 40 kilowatt teljesítményű motort képes üzemeltetni, a gépjármű elérhető sebessége 130 kilométer óránként, és 7 másodperc alatt tud 50 kilo­méter óra sebességre felgyor­sulni. A villanyautó élettartama általában jelentősen hosz- szabb, nem beszélve környe­zetkímélő hatásáról. Amíg egy szokásos benzin-autó ki- lométePenkénf 40!grarrim ká- ros szennyezőanySlBÜ’Bőci-fát ki, ugyanaz villanyautónál az erőművekben történő köz­ponti energiatermelésnek köszönhetően csupán 3 gramm. Lehetséges, hogy a nát­rium-kén akkumulátor más területeken is karriert fut be. Kifejlesztői szerint akár a csúcsterhelési erőműveket is feleslegessé teheti. A szél- erőművek áramának költsé­geit is csökkentheti. B. M. Számítógép a gépkocsiban A gépkocsi története az 1700-as évek második felében kezdődött. Még jóval a vasút megszületése előtt gondoltak arra, hogy a gőz erejét az országúti közlekedés szolgálatába állítsák. A fran­cia Cugnot volt az első, aki 1769-ben „gőzszereket” épí­tett. A primitív háromkerekű alkotmányt állóhengeres gőz­gépe négy személlyel terhel­ten 4 km-es óránkénti se­bességgel mozgatta. De a gép ily lassú járás mellett is sok bajt okozott, embereket gá­zolt el, falakat döntött be, és csakhamar felhagytak a vele való kísérletezéssel. A benzinmotoros gépkocsi születése a múlt század 80-as éveire esik, úgyhogy nemso­kára százéves évfordulók következnek. 1885-ben Gott­lieb Daimler motorkerékpár­ját és négykerekű gépkocsi­ját benzingáz-levegő keva rékkel működő motorral sze­relte fel. Az első Daimler- gépkocsi ló nélküli fogatra emlékeztetett, a hátsó ülés alá szerelt másfél lóerős, egyhengeres motorral. Daim- leren, valamint a német Benzen és Maybachon kívül elsősorban a franciák buzgól- kodtak az új találmány töké­letesítésén, így De Dion, Bou­ton, Panhard, Peugeot, Bol- lée, Levassor stb 1894-ben a Párizs—Rouen közötti utat óránkénti 21 kilométeres át­lagsebességgel tették meg gépkocsival. Ezredfordulón­kon, 1901-ben, a Párizs—Ber­lin távolságot már óránként 74 kilométeres átlagsebes­séggel utazták be gépkocsin. Napjainkban az olajválság miatt kissé válaszút előtt áll az autózás. A kényelem és a biztonság azonban elsőrendű szempont maradt. BMW-típusokba szerelhető fedélzeti mini számítógépet látunk. A komputer menet közben adatokat szolgáltat a gépkocsi útvonalával kapcso­latban. Számokban adja meg a mindenkori pontos időt, a sebességet, az indulás óta befutott távolságot, az úti­célig hátralévő távolságot, és a gépkocsi üzemével kap­csolatos egyéb adatokat. Látás és autóvezetés Az autóvezetésnél a vezető szempontjából óriási jelentő­sége van a látásnak. A szem legfontosabb tulajdonsága e tekintetben a látásélesség, a helyes színérzékelés és a gyorsan változó képek gyors felismerése. Lényeges még a jó akkomodációs képesség (különböző távolságokhoz va­ló alkalmazkodás). Szürkü­letben vagy mesterséges megvilágítási viszonyok közt további tulajdonságok szere­pe válik döntővé: az adap­táció (vagyis a különböző megvilágítás-erősségekhez va­ló alkalmazkodás), ezt kiegé­szíti a kontrasztérzékelés és a a formaérzékelő képes­ség. Jelentős elégtelenség az említett képességek valame­lyikénél kizáró ok lehet az autóvezetéshez, de minden­képpen lényegesen megnövel 11 az optikailag érzékelhető információk észlelésének az idejét. Más fogalmazásban ez arra inti az autóvezetőt, aki tudatában van annak, hogy szeme valamelyik funkcióját hiányosan végzi, hogy csak megfelelően csökkentett se­bességgel vezessen. Akkor van baj, ha az autóvezető a szemének ilyen természetű részleges elégte­lenségéről nem is tud. Szü­letésétől így szokta meg, szemét kifogástalannak hi­szi, és ugyanolyan sebességet diktál magának, mint ami­lyet a többi autóstól lát. Az egészséges szem szá­mára Is jelentős korlátokat szabnak azonban az éjsza­kai közlekedés és a mester­séges világítás egyenlőtlensé­geiből adódó körülmények. Az úttest kivilágítása annál kedvezőbb, minél nagyobb a megvilágítás erőssége, és mi­ni?! kisebb az Gegyes, helyek megvilágításában; m e£eÍMáll& különbség. Ilyenkor a jó adaptációs képességű szem sem tudja követni a gyors fényerő-változásokat. Hasonló, de még fokozot­tabban veszélyes a helyzet a szembejövő jármű fényszó­róival való találkozáskor. Másodpercekig tart, amíg az erős fénytől átmenetileg el- vakított vezető úgy-ahogy visszanyeri előbbi látásképes­ségét. Amíg ez meg nem tör­ténik, vakon, csak ösztönö­sen vezet, a baleseti veszély pedig óriási mértékben meg­nő. Az éjszakai közlekedés fő szabálya éppen ezért a se­besség csökkentése és a fényszórók tompítása. A va- kítási tilalmat sokan megsze­gik, egyrészt udvariatlanság­ból, illetve erőszakosságból, másrészt pedig a fényszórók hibás beállítása miatt. Az el­vakított személy tulajdon­képpen néhány percig alkal­matlanná válik az autóveze­tésre. Éppen ezért nehezebben képzelhető el embertelenebb magatartás annál, mintha va­laki keresztbe köti lámpáit. Ha tompítottra kapcsol, az egyik lámpa akkor is reflek- toroz. Vajon hány halálos baleset lett már következmé­nye a KRESZ ilyen brutális megsértésének?! Egyes külföldi autóbaleseti elemzések figyelemre méltó megállapítása, hogy az elő­idéző okok között csak na­gyon kis mértékben — mint­egy 5-6 százalékban — sze­repelnek az autó műszaki meghibásodásai; a balesetek túlnyomó többsége az autó­vezető személyéből adódó tényezők következménye. D. S. AZ MHD TISZAFÜREDI GYÁREGYSÉGE felvételre keres oki. gépészmérnököket, szerkesztő és technológus munkakörökbe. Felvételnél mérnök házaspárokat előnyben részesítünk. Jelentkezés személyesen vagy írásban a gyáregység személyzeti vezetőjénél, MHD Tiszafüredi Gyáregység, 5351 Tiszafüred, Pf. 10. AZ AFIT XVI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT 4. SZ. ÜZEMEGYSÉGE felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: anyaggazdálkodó, számlázó, garanciális ügyintéző, raktári anyagkiíró, gépjárművillamossági műszerész, karosszérialakatos, tmk-lakatos, valamint segédmunkások (betanított munkára). Jelentkezni lehet: Eger, Lenin út 129-131., termelésvezetőnél, valamint adminisztratív állományba a gazdaságvezetőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom