Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-21 / 169. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. július 21., szerda A KONYVTERJESZTÉS OROMÉI ÉS GONDJAI Lámpások vagy anyagmozgatók? Dühö6 rám öreg barátom, a könyvesbolti eladó, és tudom: joggal. Azt kérdeztem tőle, hogy mit jelent ma könyvet eladni: szent hivatást, vagy vigécfeladatot? Rám nézett, mint az apám, amikor nullás jegyet hoztam énekből: ez mit jelent? Magyarázkodni kezdtem. Minek nevezhetjük a könyv- kereskedőt, népművelőnek, vagy üzletembernek ? Ekkor lett dühös. .^Egyiknek sem — mondta és a földön heverő könyvpiramisokra mutatott. — Legfeljebb arról beszélhetnénk, hogy árura felügyelő rendésziek vagyunk inkálbb, vagy anyagmozgatók. Mert ezt a töméntelen könyvet népművelőként serfia, de még ügynökként sem adhatnánk el. Ennek zömét csak így, önkiszolgáló boltban, a kereskedői közvetítés kiiktatásával, fogyasztói árucikként lehet eladni. A legjellemzőbb bizonyíték erre, hogy kosárral a kézben nem is lehet rendesen megnézni a könyveket. Csak megforgatni, hogy mennyibe kerül, és vinni, vagy visszatenni”. Könyvet, mint a tasakos tejet Tudtam, hogy öreg barátomnak sok mindenben igaza van, bár a régi könyvkereskedelemhez fűződő nosztalgiái eltakarják előle anA szegedi Dóm téren a hét végén ismét felcsendülnek a Szeged híres város kezdetű népdal bevezető dallamsorai. Sz a szignál jelzi, hogy az ország legnagyobb csillagtetős színházában megkezdődnek a szabadtéri játékok előadásai. A megnyitó július 23-án, pénteken lesz, nak a hatalmas könyvvásár- lási láznak a jelentőségét, amelynek az elmúlt tíz évben Magyarországon a tanúi lehettünk. Hiszen egykor a sokkal kevesebb könyv és vásárló lehetővé tette, hogy a kereskedő szinte személyes kapcsolatot alakítson ki ki a vevőivel. Hogy megismerje őket, és pontosan tudja, mit ajánlhat, és mit nem. Ma erre csak a kisebb településeken van lehetőség. A mai könyves özönvíz idején a könyvvásárlók egy része érthető módon úgy veszi a könyvet mint a tasakos tejet. Az igényesek azért, mert pontosan tudják, mire van szükségük a kínálatból. Az igénytelenek pedig azért, mert rögtön a sorozatban megjelenő ponyvák polcát keresik. A legtöbb vevő azonban a két csoport között található. Bemennek a könyvesboltba, tétován válogatnak, és a véletlenszerű motívumok befolyásolják a vásárlásaikat Egy író ismerős neve, egy szép kötés, egy jó cím. Az ilyesmi könnyen vezet téves választásokhoz, elkedvetlenítő élményekhez. Ezeknek a vásárlóknak lenne a a legnagyobb szükségük arra a régi könyvkereskedőre, aki melléjük lép, és rövid beszélgetésben kideríti, milyen könyvekre van szükségük valójában. De vajon van-e, s lenne-e egyáltalán elegendő és alkalmas személy erre a feladatra manapság? amikor tisztelegve nagy zeneszerzőnk, Kodály Zoltán előtt — születése századik évfordulója alkalmából — a Háry János kerül színre. A daljáték a játékok 1959- ben történt felújítása óta most hatodik alkalommal szerepel programon. Az előadás érdekessége, hogy a Olvasótábor Felsőtárkányban A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat éppen azért rendezte meg felsőtárkányi olvasótáborát, hogy az új feladatokra, a kiadók és az olvasók közötti láncszem megerősítésére készítse fel azt a néhány munkatársát^ vezetőként tehetnek valamit saját döntési posztjukon. Eleiadatuk a legkevésbé sem irigylésre méltó, hiszen — mint öreg barátom mondta — az „anyagmozgató könyvkereskedelemben” ritkán maradnak meg azok, akik képességük és műveltségük alapján alkalmasak a könyvterjesztésre Az eladók távozása érthető: a raktári segédmunkás többet keres, mint ők, a sűrűn sorakozó könyves ünnepek terhei is őket nyomasztják; és rajtuk csattan az olvasói ostor, ha a reklámokban beígért könyv nem jelenik meg időben a boltban. A boltban dolgozók kapcsolata a kiadókkal, és így hatásuk a kiadói politikára — jelentéktelen. Pedig némelyikük komoly tapasztalatokkal rendelkezik, s bizony még a példámyszám- megállapításokban is pontosabb ítéletet tudnának hozni, mint egynémely — az olvasóktól távolabb élő illetékes. A fent említett okok miatt kevesen vannak tehát rendező Békés András és a karmester Kóródi András irányításával a felszabadulás után 1962-ben először színre került mű most is az ő művészi irányításukkal látható. A címszerepet az idén Melis György énekli és játssza a Dóm téren, örzse, a mátkája Mészöly Katalin lesz. az igaz könyvterjesztők ivadékai, és a képzés — ami segíthetne valamit az ügyön —, az oktatók szerint sem elég hatékony. Nem is lehet az: gyönge talajra nehéz palotát építeni. A könyvterjesztők megbecsülése Több tényezőt kell tehát megváltoztatni ahhoz, hogy a könyvek válóban azokhoz jussanak el, akiknek szükségük van rájuk. Emihez a kiadói politikának is változnia kell, de fontos lépés a könyvterjesztők megbecsülése, a fizetésük felemelése is. Egy kezdő se keressen, kevesebbet fűszerbolti kollégájánál. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat ezen a gondon úgy próbál segíteni, hogy a kilépő dolgozók bérét, úgynevezett tiszta jutalékos rendszerben szétosztja a többiek között, ha azok így — kisebb létszámmal — is teljesítik a tervet. Az a régi, kedélyes keres- delmi munka, amelyre öreg barátom olyan nosztalgikusan emlékezik, már nem térhet vissza. Évente százmillió könyvet nem lehet személyes kapcsolatok fenntartásával eladni. De a szemlélet feltámasztható, a körülményekhez alkalmazkodó formákban megújítható. A játékok második napján, július 24-én, szombaton újabb bemutatót tartanak. Verdi operáját, a Trubadúrt tekinthetik meg az érdeklődők.' ^ Július 25-én, vasárnap ismét a Háry János előadását tekinthetik meg a nézők a szegedi Dóm téren. A szabadtéri játékok előadásai az idén minden este fél kilenckor kezdődnek. ‘ . (MTI) Lehet-e a nyári pihenés heteiben, távol iskolától és egyetemtől, a .természet közelségében, utazások vibráló forgatagában filozófiai, irodalmi kérdésekről olyan előadást hallani, ami leköti a hallgató figyelmét? Igen, ha az íróit, előadót olyan kérdés ragadja meg, amely nemzeti múltunk egy sokat vitatott korszakával függ össze. Czine Mihály „Móricz Zsigmond és a Kelet Népe” című előadása a negyvenes évek elejére, egy fantasztikus írói vállalkozás műhelytitkaiba vitte a hallgatót. Móricz ekkor már hatvanéves, de olyan sízenvedély- lyél vetette magát a folyóirat megújításába, ami már önmagában is politikai állásfoglalás volt. 1939 végén egy reménytelen kor és a háború kiindulópontjain vette meg Szabó Pál lapját és a reményt, hogyan maradhatna ki hazánk ebből az előbbit meghaladó világégésből és pusztulásiből. Úgy tűnt akkor, hogy a 30-as évek sikertelen folyóirat-alapításai után a Kelet Népe is valar- miféfle számbavétel, ugyanakkor a jövő keresése, a népi demokratikus forradalom, a munkás-paraszt szövetség az antifasiszta népfront megteremtésének lehetősége. Mindez 1939-ben az elképzelt jövő; a járható út volt. Ekkor már felbomlott a Márciusi Front, betiltották a Választ, itt jelentek meg Veres Péter, Németh László, Darvas József, Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Illyés Gyula, Zilahy Lajos, Erdei Ferenc, Jócsik Lajos írásai. Széles, népfronto6 ölelés volt a lap „a népi Írók, a szocialisták, a polgári humanisták fóruma. Móricz hite, munkabírása kiapadhatatlan, mintha Móricz Bálint vállalkozó. kedve, élt volna benne tovább. Írókat, olvasókat szervezett. Az egész olyan volt akkor, mint egy kuruc zászlóbontás, a szellemi honvédelem és ellenállás egyik legszebb igazolása. Tízezer előfizetőt, egy új irodalmi korszak kezdetét remélte, bizakodván, hogy a magyar közönség megérti ezt a hangot. Pedig akkor már az assziirvilLánsok hada uralta a magyar közéletet. 1941 nyarán látnia kellett, hogy a magyarság közönyössé vált saját sorsával szemben: „Mindegy, ki győz ebben az idegenek háborújában, ő csak veszthet. A magyarság még nem ébredt fel.” Hiába nyitott kapukat és várt írásokat az erdélyi és felvidéki íróktól, a kortársak köziül csak Veres Péter és Németh László tartott ki mellette, a fiatalok honorárium hiánya miatt elmaradoztak. Egyre fogyott olvasótábora. Ez volt „a négy-öt magyar összehajol” kora, amikor már csak kisközösségekben, a természetben, elfüggönyözött lakásokban lehetett remény- * kedmi, amikor a ki nem mondott gondolat is bűnnek számított. Az előadást kísérő sáe-1^' melvények idézték a temetést, ami olyan volt, mintha egy brazíliai őserdő mélyén összejöttek volna a magyarok bajtársuk búcsúztatására, Illyés Gyula írta róla, hogy a jövő és a nagyközösség érdekelte. „A többi? Ba- romvásár csak, piac, ahol egyenként üzlet az ember, az állat, a szív, a férfikar, az édesarc. Megvetett minket? Világát? Figyelt, füleLt és mindent megjegyzett magának s összevont szemmel — ez ostoba úr, az még ostobább szolga, ez csaló, ez anyját ölné meg — mondta' két fakó mosoly között, mint ki belső hangra hallgat. .. S elment örökre, s most Itt vagyunk rnegWiher-«!* ve egymásban önmagunk, fejünkön rettentő ítéletével.” Ebergényi Tibor AGRIA *82 (N. G.) Háry János a Dóm téren Pénteken: szegedi szabadtéri játékok Csongor Rózsa: Kései bűnbánat Gergely Ferenc orgonahangversenye ii. Annak is egy sajátos forrnájf^, amely nem eszméletvesztéshez vezet, ellenkezően felfokozza az életösztönt, világosabban lát bizonyos, addig nem érzékelt dolgokat. Feszültségekkel megvert szédület, s valami nagy tenni vágyás, mintha megváltoztathatná a halál tényét, mintha csak rajta múlna, együtt utaznak-e vissza B. városba. Ebben a különös állapotban jutott el egy óra múlva a felismeréshez — férjemet örökre elvesztettem. Mintha ebben a pillanatban tudatták volna vele a szörnyű hirt. Leroskadt egy padra, nem messze férje sírjától, s úgy zokogott, hogy visszhangzott tőle a csendes temető. Valami jóvátehetetlen történt, gondolta, visszafordíthatatlan. Mivel válthatnám meg a sok elkövetett vagy éppen el nem követett vétkemet? Élete minden mulasztása a hátára szakadt. Az összecsapott vasárnapi ebédek, a megdermedt másnapos főzelékek, amikor oda sem figyelt Ottó panaszaira, fáj a gyomrod, hát fáj, hát menjél el orvoshoz, én nem érek rá, nekem is megvan a magam dolga, láthatod, nekem is van egzisztenciám, melyet gondoznom kell, ha kicsit is adok magamra, márpedig szeretnék adni magamra ... nem a külsőségekben, hanem arra, amit ma úgy neveznek, önmegvalósulás. Eszébe jutottak a hig teák, a vékonyra kent vajas kenyerek, amit reggelinél csapott össze, a visszahozott tízóraik, melyeket olykor hetekig hordott aktatáskájában a megboldogult, a vendéglői ebédek, hogy a vasárnapokon hazahozott irodai munkáknak is eleget tegyen, a vasárnap délutánok, amikor papírjai fölött görnyedve, ingerült szavakkal válaszolt Ottónak, amikor panaszos hangon, soha nem az erőszak határát súrolva, betegségéről, fájdalmairól beszélt. Egyáltalán, milyen felesége voltam én? Az voltam-e? Nemcsak magammal törődtem-e? Vajon meghalt-e az a nő, akiről ezt állította? Akit annyira szeretett? Vajon engem? Engem szeretett-e? Csupa megválaszolatlan kérdés, melyek súlyukkal a földre tepernek. A földbe, a halálba... És kétségbeesése olyan határtalan volt, hogy egyetlen könny nem jött a szemébe. Egészen sötét -.volt már, amikor egy idős ember jelent meg előtte. — Bezárnám a kaput — mondta. M. asz- szony nehezen értette meg. A temetőőr. Aki a dolgát teljesítené. M. asszony nem válaszolt, az őr legyintett. M. asszony a temetőben töltötte az éjszakát.* Könnytelen, tehetetlen éjszaka volt, ezernyi, milliónyi csillaggal az égen. Fázott. Éhes volt. Szomjazott. El-elborította az álom ott a pádon ültében; semmit nem akart tenni testi szenvedései ellen. És a kérdések, mint az éjszaka valóságos látomásai, mind nagyobb sereggel, hántással rohamozták. Miként élhet tovább az ember ennyi kétellyel? Bűntudattal? Miért csak most érzi, tudja őket? Hajnalban elszundított egy órácskát, de csak azért, hogy ébredés után még nagyobb súlyként szakadjon rá a felismerés: nem szerettem eléggé. Tíz óra lehetett, amikor bement a városkába. Az öreg temetőőrrel is találkozott, az csodálkozva nézett rá, aztán sokáig utána bámult, érezte. Megkereste a virágüzletet, összevásárolta annak minden virágát, megadta a címet, hová várja az őszirózsákat, dáliákat, hortenziákat, krizantémokat. Délre megérkezett a kis kocsi, telerakták g sírhantot virággal. Egész hegynyi sárga, meg hófehér, halványrózsaszín meg bordó virág emelkedett Ottó sírján. Először könnyű megnyugvást érzett, mintha megszűntek volna önváddal terhes lelkifurdalásai. De minél tovább állt a virághalom mellett — mely alatt, eleinte úgy gondolta, könnyebb és szebb a halott álma —, annál jobban nőtt a lelkében a nyugtalanság. Olyan érzés volt ez, mint a szomjas emberé, aki iszik, egyre iszik, s szomja nem csökken. Ellenkezően. Egyre szomjasabb. Mintha a víz képessége lenne véges ahhoz, hogy igazán szomjat oltó víz legyen. Mintha az ember képessége lene véges ahhoz, hogy megváltoztassa a múltat Ezt nevezik lelkifurdalásnak, annak is egy sajátos fajtájának, amely életünk előre haladtával nem csökken, egyre növekszik a lelkűnkben. M. asszonyt haláláig gyötörte ez az érzés. És minden pénzét virágokra költötte, de ez csak fokozta özvegységének súlyos bánatát. (Vége) Lehotka Gábor múlt heti, nagy sikerű szereplése után hétfőn este a székesegyházban Gergely Ferenc Lisztdíjas érdemes művész adott műsort. Az idei nyár orgonamuzsikájának tudatos műsorszerkesztési érdekességeit is meg lehet figyelni. Lehotka is, Gergely is Bach-alkotás- sal kezd, jelen esetben az F-dúr toccata és fúga hangzott el, maga után hagyva azt a hatást, amely átgondolni serkenti érzelmeinket és lelkiismeretünket. Gergely Ferenc is egy Mozart-művel oldotta fel a szenvedélyesen és lobogó hittel muzsikáló Baohot. Mozart játékosabb, derűsebb világa volt az áthidalás a műsorban felhang-. zó francia művekhez. Franck a-moll korálfantáziája már a múlt század végének nagy romantikáját üzeni, ugyanúgy, mint Widor V. szimfóniájának első tétele. Franck azzal, hogy a korálfantázia meghatározást illeszti műve élére, mintegy felmentést kér és kap a nagy klasszikus orgonaszerzők hagyományai alól: a képzelet csaponghat rendszertelenül, keresi-ku- tathatja a legmeglepőbb utakon azt a kifejezési formát, amelyben a művész elmesélheti, elővezetheti lelki történéseit. Franck mestere ennek a látszólag minden szabály alól kivont alkotói röpködésnek, mégis hasonlít ez a korálfantázia egy jól felépített, nagy hatásra törő Lamartine-költeményhez, amelyben mégiscsak az élet végletesen komoly dolgairól esik szó. Ellentétben állni látszik Franck szárnyalásával éppen a szimfónia kötöttségébe zárt muzsika, amely Widor V. szimfóniájából hangzott fel. A két francia szerző romantikája után két elmélkedésnek ható, rövidebb lélegzetű számmal terelte hallgatóságát a kitűnő művész ’az elmélkedés tájai felé. Kodály Prelúdiuma és Messiaen ugyancsak kurtább terjedelmű műve, a Madarak Alle- lujája meghitt pillanatok gyümölcse; mintha a másmás tónusú hangulat- és érzelemvilág a belső csend iránti igényünket akarná felébreszteni. (Azt hiszem egyébként, hogy a nyári or- gonahangverseny-sorozatnak évek óta egyik vonzóereje éppen ez az alkalom, hogy a zene — az orgona sajátos hatásfokánál fogva mélyebb lelki rétegekbe hatol le, mint egy más profán koncert.) Gergely Ferenc improvizációs száma, magas hőfokra vitt fel egy egyszerű népi dallamot. A művész bemutatta, hogy a legegyszerűbb motívumoktól nem is olyan hosszú az út az első pianótól a végső fortisszimóig. Farkas András
