Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-02 / 153. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 153. szám AB A: 1982. július 2., péntek 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Szövetkezet és szövetség Július első vasárnapján, immár a hatvanadik alka­lommal ünnepli a haladó világ a nemzetközi szövet­kezeti napot. A szép nyári ünnepen és az ezt megelő­ző napokon kegyelettel adóznak a szövetkezés út­törői emlékének, azoknak, akik egykor felismerték, hogy összefogással, együtt­működéssel enyhíthetnék, megszüntethetnék a' széles néptömegek nyomorát; a társadalom dolgozói, tagjai hasznos kis csoportokat hozhatnának létre az em­berségesebb termelésre és a megtermelt javak igazsá­gosabb elosztására. A legendássá vált angol kisváros, Rochdale 28 — zömében takács — munká­sának sorsfordító vállalko­zása, amelyet a hőskorból leginkább emlegetünk, rég túlnőtt a szigetország hatá­rain, s feltartóztathatatla­nul hódít földünkön. Ha a tőkés társadalmakban vol­tak és vannak is torzulásai a törekvéseknek, a kezdemé­nyezések, a harcok vitatha­tatlanul előbbre vitték a fejlődést. Korunkban pedig — az átmenet időszakában — a szövetkezetek a szo­cializmus építésének külön­leges eszközeivé váltak1. Hazánkban is a legneme­sebb hagyományokat követ­jük. Azok örököseinek vall­juk magunkat, akik első­sorban a kisárutermelőket iparkodtak a nagyüzemi gazdálkodás felé vezetni, szorgos, dolgos munkával vertek1 hidat a város és falu között a kölcsönös áru­forgalom megteremtéséért, bővítéséért, erősítéséért. A felszabadulást követő idők neves és névtelen szereplői­re gondolunk, a hajdani téeszcsék, földművesszövet­kezetek, kátéeszek tagjaira emlékezünk, napjaink sike­rei előtt tisztelgünk. Van mit ünnepelnünk, hiszen szövetkezeteink kd- terebélyesedtek, ma már átfogják társadalmunk minden rétegét, eredmé­nyeik vitathatlanok. Jelen­tősen hozzájárulnak népünk gyarapításához, tekinté­lyünk nemzetközi növeke­déséhez. Csupán „szűkebb hazánk­ban,” Heves megyében kö­zel kétszázezren tartoznak a mezőgazdasági, az ipari, a fogyasztási, és értékesítő, a takarék-, a lakás-, vala­mint az iskolaszövetkeze­tekhez, vallván a közösség teremtő erejét, vállalván a szövetkezés szép eszméjé­nek hirdetését. Megelége­déssel szemlélhetjük egész­séges igyekezetüket, a többért, jobbért, mindany- nyiunknak örömet szereznek azok az országos elismeré­sek, amelyekből az idén is jócskán kijutott. A bővülő szolgáltatások, a javuló ke­reskedelem, vendéglátás, a mezőgazdaság tiszteletre­méltó teljesítményei, a nö­vekvő szövetkezeti export mind azt igazolják, hogy jó úton jár, halad a moz­galom; tartós, gyümölcsöző a szövetség, a munkás és : a paraszt, a falu, illetve a ! város között. TESZÖV, KISZOV Az erősebb tsz segíti a gyengébbet Célszerűbb jóléti és kulturális kiadásokat Adottságaik, lehetőségeik alapján Heves megye mező. gazdasági termelőszövetke­zetei között is meglehetősen jelentősek a különbségek. A tsz-ek nem egészen fele, 44 százaléka tartozik csak a magas jövedelműek közé, 14 gazdaságban közepes a hely­zet, míg az együttesen 70 ezer hektáron gazdálkodó 16 szövetkezet kifejezetten gyengének nevezhető. Dicsé­retes azonban, hogy az erő­sebbek nem hagyják ma­gukra azokat, amelyek is- tápolásra szorulnak. Rend­szeres immár ez a segít­ség nemcsak egy-egy termé­szeti csapás után, hanem máskor is. A Kölcsönös Tá­mogatási Alap — amelyet a megyei szövetség tagszöve- kezetei kezdeményeztek — immár 50 millió forintos, s ebből leginkább az erőtle­nebbek részesülnek. A part­nerek egymásra találását a TESZÖV is könnyíti. A pá­ros együttműködések, ame­lyekre jó példa Heves és Domoszló kedvező tapaszta­latokat szolgáltatott Detk, Nagyréde, Mátraderecske, eredményeseknek bizonyul­nak. S követésre méltó az is, ami a füzesabonyi vagy a gyöngyösi tájkörzetben ki­alakult. — Ilyenekről és ha­sonlókról esett szó csütör­tökön délelőtt, a Heves me­gyei Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezetek Területi Szövetsége Elnökségének ülé­sén Egerben, ahol egyidejű­leg a tsz-ek középszintű és munkahelyi vezetőinek hely­zetéről, a közgazdasági mun­ka megyei, illetve helyi ta­pasztalatairól is tárgyaltak. Ugyancsak tegnap elnök­ségi ülést tartottak a - Kl- SZÖV-nél is, ez alkalommal Gyöngyösön. Itt, miután a vendéglátó Mátravidéki Épí­tő- és Szakipari Szövetkezet munkáját üzemlátogatások során tanulmányozták — egyrészt a fogyasztási, illet­ve lakossági szolgáltatások tavalyi eredményei, további feladatai kerültek napirend­re, másrészt munkavédelmi, káder- és személyzeti kérdé­sekről tanácskoztak. Több más mellett, részle­tesen elemezte, a testület a jóléti és kulturális alapok szövetkezeti felhasználását. Mint kiderült: tavaly a me­gyei szövetség területén ösz- szesen 12,4 millió forint állt rendelkezésre a nemes célok megvalósításához s ebből 1,7 maradt felhasználatlanul. A legtöbbet az üzemi étkez­tetésre költötték, míg utána nagyságrendben, az üdülte­tésre fordított kiadások kö­vetkeznek. A kulturális el­képzelések valóraváltását is több, mint egymillió forint­tal támogatták. A korábbi éveknél lényegesen többet áldoztak segélyezésekre, míg — ha nem is változott — jelentős az intézmények, az óvodák, bölcsődék támo­gatása is. Meglepő, hogy a gyöngyö, si építők, illetve a Techno­lux kivételével, mindenütt „megtakarítással" zárták az évet, s ezek az összegek több esetben a 200 ezer fo­rintot is meghaladják. Ami semmiképpen sem írható a takarékos gazdálkodás szám­lájára, hanem arra figyel­meztet, hogy a tervezett pénzeszközöket az eddiginél gondosabban, célszerűbben kell felhasználni a jövőben. Döntés személyi változásokról A KISZ Heves megyei Bi­zottsága Mlinkó László első titkár vezetésével csütörtö­kön délelőtt kihelyezett ülést tartott Sírokban, a Mátravidéki Fémművekben. A tanácskozáson — amelyen jelen volt Németh László, az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának osztályvezetője is —, mindenekelőtt szemé­lyi kérdésekben döntött a testület. Sós Tamást, a KISZ Eger városi Bizottságának Ifjúsági testületek ülései eddigi titkárát a megyei KISZ-bizottság titkárává vá­lasztották meg. A létszám növelése érdekében a bizott­ság új testületi tagokat is kooptált: Deák Csabát, Far­kas Józsefet és Tóthné Zeté Máriát. Ezt követően a részt­vevők jelentést hallgattak és vitattak meg a házigazda Mátravidéki Fémművek KISZ-bizottságának a gaz­daság intenzív fejlesztése ér­dekében végzett tevékenysé­géről. ★ Csütörtök délután ülé­sezett a KISZ Eger városi Bizottsága. A megyeszékhely vezető ifjúsági testületé fel­mentette tisztségéből Sós Tamás titkárt, és e funkció ellátásával Farkas Józsefet, a Finomszerelvénygyár KISZ- bizottságának eddigi titkárát bízta meg. Megállapodás a magasabb szintű kulturális együttműködésről Befejeződött a magyar-szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság tanácskozássorozata Jegyzőkönyv aláírásával ért véget csütörtökön Buda­pesten a magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság XVIII. ülése. A tanácskozás munkájáról szóló dokumen­tumot a Parlamentben a bi­zottság két társelnöke: Aczél György, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a KB titkára, a magyar ta­gozat elnöke és Pjotr Gye- micsev, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttagja, kulturális miniszter, a szov­jet tagozat elnöke látta el kézjegyével. Az ülésen a tárgyaló delegációk tagjain kívül az egyes kulturális te­rületek magyar, illetve szov­jet szakértői is részt vettek. A bizottság megállapította, hogy a két ország közötti széles körű és sokoldalú kulturális kapcsolatok ered­ményesen egészítik ki a szo­ros politikai és gazdasági együttműködést, elősegítik a két nép szellemi gazdagodá­sát, testvéri barátságának erő­södését. A bizottság XV. ülésén el­fogadott ajánlások megvaló­sulását áttekintve megálla­pították: a kulturális és művészeti tudományos ku­tatóintézetek együttműkö­dése az elmúlt években szé­lesedett, eredményesebbé vált, azonban a közös mun­ka elmélyítésében még szá­mos, eddig kiaknázatlan le­hetőség rejlik. A bizottság ajánlásokat fogadott el, amelyek előirányozzák a szocialista kultúra fejlődés­törvényeinek, valamint an­nak közös tanulmányozását, hogy a kultúra milyen sze­repet tölt be a társadalmi, a gazdasági és az eszmei-ne­velési feladatok megvalósí­tásában. A kulturális intézmények közötti közvetlen együttmű­ködés továbbfejlesztése új, széles lehetőségeket nyújt egymás szellemi értékeinek mélyebb, kölcsönös megis­meréséhez, segíti az eszmei alkotó kapcsolatok kialakí­tását. A bizottság javasolta a kortárs képzőművészeti alkotások cseréjének növelé­sét, s a színházak közötti közvetlen kapcsolatok erősí­tésével a drámairodalom új termésének jobb megismer­tetését, vendégrendezők, il­letve díszlettervezők további kölcsönös cseréjét. Az ülésszak zárását kö­vetően a szovjet küldöttség elutazott hazánkból. Pjotr Gyemicsevet és a delegáció tagjait a Ferihegyi repülő­téren Aczél György búcsúz­tatta. Jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Ünnepség Semmelweis születésének évfordulóján Kiváló egészségügyi dolgozókat tüntettek ki Semmelweis Ignác születé­sének 164. évfordulóján csü­törtökön ünnepséget tartot­tak a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem Nagyvá­rad téri épületében. Részt vett az ünnepségen Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. Dr. Pesta László, az or­szággyűlés szociális és egész­ségügyi bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: immár hagyo­mány, hogy ez alkalommal emlékeznek a gyermekágyi láz megelőzésének felfedező­jére, az orvostudomány ki­magasló személyiségére, és kitüntetésben részesítik a hi­vatásukat kiválóan teljesítő egészségügyi dolgozókat. Ez­után dr. Petrányi Gyula akadémikus, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke mondott emlékbeszédet. Em­lékeztetett arra, hogy Sem­melweis — akinek a ma­gyarságát hangsúlyozza az orvostörténelem — a bakte­riológia korát megelőzve is­merte fel a fertőzés meg­előzésének módját. Semmel­weis élete egy drámai hős tragédiája volt: életében ne­hezen tudta elfogadtatni ta­pasztalatainak tanulságait, ugyanabban a betegségben — szepszisben — halt meg fiatal korában, amelynek megelőzési lehetőségeit fel­ismerte. Ezt követően Schultheisz Emil egészségügyi miniszter köszöntötte a kiváió egész­ségügyi dolgozókat, akiknek átadta a kiváló orvos, a ki- váló gyógyszerész kitünteté­seket. ötven egészségügyi szakdolgozó kiváló munkáért miniszteri elismerésben ré­szesült. Komoly gondokat okoz a csapadékhiány Heves környékén: hiába nyíl­tak meg az ég csatornái megyeszerte, ezt a vidéket jórészt elkerülte a frissítő eső. Atányban például az eddig esedékes 300 milllméternyi csapadékból mindössze 130-at kaptak a földek. A silókukorica-másodve. tést is kénytelenek újravetni a Búzakalász Termelőszövetkezet dolgozói, Végh János és Papp Imre, mivel az elsőként vetett mag nem eredt meg (Fotó: Kőhidi Imre) Gyóni Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom