Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-10 / 160. szám
e. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság,issz.július 10.,».mb* A teljes szón Egyetlen földrész irodalma sem robbant be olyan látványosan irodalmi köztu- datunkba, mint a latin-amerikai. Néhány évtizede még jóformán ismeretlen volt, csak néhány név tört át a homályon, ma pedig az egész világirodalom egyik legjelentősebbjeként tartjuk számon a Maria Vargas Llosa, Garcia Marquez, Asturias, Alejo Carpentier, Pablo Neruda, Octacio Paz és mások nevével fémjelzett nagy szellemi tartományt. A racionális XX. századnak is szüksége van legendákra, mítoszokra, s Latin- Amerika többször is szolgált vele. A legnagyobbak: a kubai forradalom szinte hihetetlen győzelmének, Che Guevarának, a chilei Allen- dének a legendái. Ami egy kis mozzanatot tartalmaz ráción, kiszámíthatóságon túl, abból könnyen születhet legenda, legendás hírnév. Európában vezető államférfiak manapság nem halnak meg fegyverrel a kézben. így jó. Latin-Ame- rikában azonban Che Gue- varával, Allendével megtörtént. Ezért emelkedtek érzelmeink olyan magasságba, ahol már a legendákra is fogékonyak vagyunk. A kubai forradalom győzelme idején, a 60-as évek fordulóján így lettünk fogékonyak a szigetország hősei, a szigetország irodalma iránt. Nicolas Guillén nevével ekkoriban ismerkedtünk meg. Nicolas Guillén, a kubai költő, akkor már nem volt fiatal. 1902. július 10-én született. A mi Illyés Gyulánkkal egyidős. Ma nyolcNicolas Guillén 80 éves van éves. Ha lehet Összehasonlítást tenni köztük, az az, hogy mindketten egy addig fölfedezetlen nagy népréteget emeltek a költészetbe: Illyés a puszták világáért. Nicolas Guillen pedig a négerekét, a mulattokét, a meszticekét. Egy nemrégiben nálunk járt fiatal kubai költőnő, Nancy Morejon, éppen ezt emelte ki: „Guillén részéről felettébb bátor és tudatosan kihívó tett volt néger-témájú, afrikai ritmusvilágon alapuló verseket írni. Voltak, akik tiltakozásukat fejezték ki az ilyesfajta kihívás ellen, hiszen — mondották — a néger és a mesztic kultúra idegen a nemzet leikétől, azt ki kell zárni; el kell különíteni a nemzeti kultúra világától. Mások viszont már akkor fölismerték e költői vállalkozás jelentőségét, s lelkesedtek érte. Ezek az első negrista versek, s művelődéstörténeti szempontból óriási jelentőségűek.” Nicolas Guilléntől Magyarországon eddig két verseskönyv jelent meg: 1961- ben a Kubai elégia, 1975- ben a Gitárszóló, s mind a kettő azt bizonyítja, hogy életművének az a világirodalmi jelentősége, amiről Nancy Morejon beszélt: a kubai néger népköltészetnek az irodalomba való emelése. Érdekesnek tűnhet, hogy a kubai költészet csak a XX. ~ században fedezte föl a népdalokat, de mindjárt érthető, ha tudjuk, hogy nálunk a líra csak ekkor önállósult, vált el igazán a spanyoltól, lett nemzetivé. Guillén előtt egyetlen nagy kubai költő volt: Jósé Marti (a múlt század második felében élt, nálunk Kuba Petőfijeként emlegetik), de ő nem volt mulatt, mint Guillén; talán természetes is, hogy nem figyelt föl a néger népdalokra, bár Kuba legnagyobb néprétege akkor is a néger meg a félvér volt. Ha végigolvassuk Nicolas Guillén költeményeit, Kuba és Közép-Amerika, az Antillák egész XX. századi történelme végigvonul előttünk. Verseket olvashatunk az amerikai, a yenki elnyomásról, a cukomádvágó munkások mozgalmáról, Fidel Castro szabadságharcáról, az új Kubáról, tehát jogosan illik rá a forradalmár költő elnevezés. Ezekben a költeményekben is hallatlan kép- és ritmusteremtő erő, nyelvi gazdagság rejlik. Rajtuk van a zseni keze nyoma, de ami valóban a legnagyobb, a legmaradandóbb : az a fiatal korában megteremtett, s egész eddigi életén át művelt negrista népdal: a szón. Guillén anélkül, hogy forradalomról beszélne, a legteljesebben ezekben fogalmazza meg az új világot. A szonok egészségesen erotikus, szabad, jókedvű, förgeteges versek a szerelemről, az életről, a halálról. Hetykék, szabadok, erősek. Anak idején A teljes szón címmel jelent meg egy részük. Igen, ez a legkifejezőbb. Ezek a dalok egy teljes világot teremtenek, amiként a nyolcvan éves Nicolas Guillén is teljes életművet alkotott. | Győri László Nicolas Guillén: Visszatérőben A hosszú útra könnyen, úgy indultam én, egy kancsó bor előttem s egy darab kenyér. Ügy indultam én. Te szél, te szél — kiáltom —, én veled megyek! (A nap még ifjú láng volt Ifjú föld felett.) En veled megyek. A rózsák kertje mentén nagy kincs volt bíz ám huszonkét tarka lepkém, szegfűm sem silány! Nagy kincs volt bíz ám! A nap égett kezemben nagy dolog bizony. A nap égett kezemben s szétszórtam Napom. Nagy dolog bizony! A hosszú útról könnyen, úgy térek meg én, egy kancsó bor előttem s egy darab kenyér. Ügy térek meg én! (Orbán Ottó fordítása) Az olasz nép bálványa, a világszabadság hőse Garibaldi és a magyarok A múlt század első felében Európa nagy része a Szentszövetség uralma alá került; zsarnokság, alig elviselhető kizsákmányolás nehezedett a népekre. Itáliában a helyzetet még politikai megosztottság, idegen elnyomás is súlyosbította. Északon a Lombard—velencei Királyság osztrák uralom alatt állt, de osztrákok játszották a csendőr szerepét a Habsburg-ház- zal rokon uralkodók által kormányzott pármai, mode- nai, luccai és toscanai hercegségekben. Délen a sziciliai kettős vagy nápolyi királyságban a francia Bourbonok uralkodtak. A félsziget közepén az Egyházi Állam papi uralom alatt senyvedett. Egyedül a piemonti vagy más néven szardíniái királyság élvezett bizonyos önállóságot. A felszabadulás vágya általános volt, de az egymástól elszigetelt nemzeti és parasztforradalmakat könnyen leverték. Győzni csak nemzeti összefogással lehetett. Ennek megteremtését tűzte ki célul 1831-ben a Giuseppe Mazzini által szervezett Ifjú Itália nevű mozgalom, ennek lett a tagja egy fiatal tengerész, az 1807-ben született Giuseppe Garibaldi. , Garibaldi életének első, 1849-ig terjedő szakaszát tollba mondta az idősebb Alexandre Dumas-nak, aki ezt „Garibaldi emlékiratai” címen megírta. Ez az élet kalandosságban, nagy tettekben megközelítette, sőt felülmúlta a nagy regényíró által kitalált történeteket. Ha a benne foglaltakat más források nem erősítenék meg, írói fantáziának kellene minősíte. ni a benne leírt harcokat, sokszoros túlerő ellen vívott ütközeteket, rajtaütéseket dzsungelben való menekülést ... Garibaldit két eszme lelkesítette: a népek szabadsága és az egységes Olaszország. Ennek a két eszmének engedelmeskedett 1834-ben, mikor csatlakozott Mazzini- hez, és megbízásból fel akarta lázítani egy piemonti hadihajó legénységét. A csendőrség azonban árulás folytán tudomást szerzett a tervről, és Garibaldinak a halálos ítélet elől külföldre kellett menekülnie. Dél-Ame. rikában telepedett le. 1836-ban a Brazíliai Császárság egyik tartománya, Rio Grande do Sul kimondta önállóságát, és kikiáltotta a köztársaságot. A központi kormány ezért fegyverrel is támadt rá. Garibaldi azonnal felajánlotta kardját az új köztársaságnak. Évekig harcolt zászlaja alatt. A többszörös túlerő ellen sok sikert ért el vízen, mint a kis Rio Grande-i flotta parancsnoka, és szárazon az őserdei harcokban. Az új állam azonban nem bírt a túlerővel, elbukott. Az olasz hős ekkor Montevideoban talált új otthonra. Itt sem élt sokáig békében, mert Rosas, Argentína diktátora meg akarta hódítani Uru^bayt. Garibaldi a megtámadott kis ország népével együtt harcolt, elvállalta flottájának vezetését, majd az ott élő olaszokból légiót szervezett. Ennek egyenruháját, a vörös gyapjúinget élete végéig hordta. Hat évig küzdött itt, egészen 1848 tavaszáig, amikor újult erővel lángolt fel az olasz szabadságmozgalom. Szicíliában, Milánóban, Velencében forradalom tört ki. Ekkor úgy érezte, hogy neki elsősorban ott a helye, és hazahajózott. Ha Garibaldi életét részletesen ismertetnénk, az 1848- ban kezdődő negyedszázad olasz történelmének minden fontosabb mozzanatát el kellene mondani. Nem volt olyan megmozdulás, háború, forradalom — márpedig ilyenek bőven akadtak —, amelyikben ne harcolt volna az első vonalban. A nagy szabadsághős legjelentősebb tette Szicilia felszabadítása volt. Mikor 1860- ban a parasztok újabb felkelését a katonaság a legnagyobb kegyetlenséggel igyekezett elfojtani, Garibaldi két hajón 1064 vörösinges önkéntessel Szicíliába hajózott. és Marsalában partra szállt. Ezzel a kis sereggel, a „marsalai ezerrel” és a hozzájuk csatlakozott felkelőkkel hat hónap alatt leverte a több tízezer főnyi Bour- bon-hadsereget, elfoglalta az egész szigetet, majd átkelt Nápolyba, és ezt is meghódította. Ennek eredményeként a nápolyi királyság és a hercegségek csatlakoztak Piemonthoz, megvalósult az olasz egység. A sziciliai hadjáratban több magyar vett részt, köztük különösen kitűnt Türr István, Garibaldi első hadsegéde, akit később Nápoly katonai parancsnokává neveztek ki, és Tüköry Lajos, aki Palermo ostromát vezette, s ott halt hősi halált. Garibaldi egyik célja, az egységes Olaszország 1870-re megvalósult, s ebben nagy része volt. Másik célját, az olasz proletárok sorsának megjavítását nem sikerült elérnie. A rövid ideig tartó római köztársaságban, Szicíliában és Nápolyban a reformok egész sorát léptette életbe, sajtószabadságot, általános választójogot, részletes földreformot, a parasztokra nehezedő terhek jelentős mérséklését, szociális adórendszert, a klérus visszaszorítását az oktatásügyben. Azonban a konzervatív körök, a királyi udvar, a nagy- birtokosok, kihasználva naív jóhiszeműségét, félreállították őt, a reformokat hamarosan eltörölték, és visszaállították a régi rendet. 1870 után a parlament tagjaként próbált küzdeni a szociális reformokért, de sikert nem ért el. Régi barátai cserben hagyták, egyedül maradt. Kenyértörésre nem vitte a dolgot, a polgárháborút el akarta kerülni. Ezért mandátumáról lemondott. „Nem szeretném — írta választóinak —, ha hallgatásomat úgy értelmeznék, mintha támogatnám az országunkat gyalázatosán kormányzó emberek minősíthetetlen magatartását.” Garibaldi hősiességénél talán csak önzetlensége, puritánsága volt nagyobb. Életével dicsőséget, hírnevet szerzett magának, egyebet semmit. Az olasz nép bálványa, a világszabadság hőse, amikor már nem volt szükség jelenlétére a harcmezőn, a köves, terméketlen Caprera szigetére vonult vissza. Kis birtokán gazdálkodott, szegénységben élt, és úgy is halt meg 100 évvel ezelőtt, 1882. július 2-án. Vértesy Miklós Képzőművészeti levél A színdinamika építészetünk új törekvéseiben A közelmúltban zajlott le Budapesten a II. Nemzetközi színdinamikai konferencia több mint száz hazai és külföldi résztvevővel. Előadást tartott többek között R. G. W. Hunt professzor, a Szín- dinamikai Társaság, az AIC elnöke is. Szorgalmazta, hogy a színdinamikai elvek helyes alkalmazásával lendítsük előre a környezetkultúra ügyét az egész világon. E fontos konferenciát az ügy méltó apostola, Nem- csics Antal vezetésével magyar, szakemberek rendezték meg, s a nemzetközi megbeszélés alkalmából színdinamikai kiállítás nyílt a Műcsarnokban, a Budapest Kiállító Teremben és az Országos Pedagógiai Intézetben. A XX. évfolyamába lépett Ko- lorisztikai Értesítő, valamint a Magyar Urbanisztikai Társaság folyamatosan foglalkozik színdinamikai kérdésekkel elméletben, de főleg gyakorlatban. Úgy, hogy városaink színrendje a természeti adottságok mellett a színek fogalmazása, szerkesztése alapján alakul. Különösen Budapestnek vannak e téren hagyományai már a század- fordulótól. Érdekesség például a közlekedésben, ahol már a név is jelzi: szürketaxi áll az utasok rendelkezésére, zöld Hév-szerelvények, fekete vonatok, fehér hajók, sárga villamosok, kék buszok, piros trolik szállítják az embersokaságot évtizedek óta a fővárosban, s ez a nagyvonalú színelosztás maga a rend, az optimális színdinamika. A szürke gellérthegyi sziklák pontos fokozófolytatása az ezüstszürke Er- zsébet-híd és a Parlament, mely mintegy összefoglalja a Duna-part színvilágát. A Rákóczi út pasztelltónusú újjáfestésével megkönnyítették és frissítették a belváros szürke súlyát. A lakótelepi formák monotóniáján színekkel segítenek tervezőink, így a kispesti, pesterzsébeti, csepeli, békásmegyeri lakótelepek színdinamikája lendít az egyhangúságon, karaktert ad az épülettömbnek. Rendkívül fontos városaink egyedi színrendje. Sikeres Kalocsa ötlete, ahogy enyhén sárga gabonaraktárával fogadja az érkező, majd az üdvözlő tábla környékét muskátlikkal élénkíti. Hasonlóan szellemes Szentendre köszöntése, már messziről látszik az Építéstudományi Intézet püspöklila tömbje, színnel kíván a város minden jót az érkező vendégnek, átutazónak. A színdinamika minden ország egyik lehetősége. Finnországban a zöld erdők mellett mindenütt fehér szegélyű rozsdavörös házak integetnek, ez a finn táj színben kifejezett harmóniája. Görögországban a kék égre, tengerre fehér házak allite-* rálnak, ez a meghatározó színegyüttes. Nálunk a zöld és a kék dominál, ehhez illeszkednek a városok szürke házsorai. Ezen belül akad jellegzetesség elég. Városainkra az is jellemző, hogy a főszínek aprózásaiban valamennyi árnyalat érzékelhető az évszakok vonulásától függően. A kert és parkművészet jóvoltából színes ország a mienk, s az új házak sokrétűbb színvilága is hozzájárul a tér színesedéséhez. Ismert színembléma a rákospalotai lila iskola, a zalaegerszegi csipkeház üdítő koloritja, a kéken, vörösen villanó Dunaújváros, a fehér Szekszárd, a tulipános díszekkel érvelő Paks; minden város építi, teremti a maga különös színdinamikáját. Szeged és Százhalombatta este — Algyő és az Olajfinomítók fényeivel — úgy tündökölnek, mint horgonyzó hajók ünnepi díszvilágításban. A pályaudvarok is színben lelik meg egyéniségüket; a Keleti, pályaudvar sárga, a Nyugati kék, a Déli és a szolnoki fehér, a hatvani szürkésbarna, a ceglédi téglavörös. A budapesti II. színdinamikai konferencián magyar, szovjet, lengyel, csehszlovák, német, angol, francia, svéd, norvég, svájci, görög, olasz, indiai, belga előadók elemezték a színkombinációk alapelveit, a színharmónia környezetépítő lehetőségeit, a színes környezettervezés módszereit, a szín és szimmetria szerepét, a történelmi városmagok színezésének problémáit, a színegyüttesek értékelését az építészetben és az irodalomban egyaránt. A színdinamikai elvek helyes alkalmazása humanizálja a teret, hozzájárul a jó és emberi közérzethez, s örvendetes, hogy építészetünk a gyakorlatban használja az elmélet kutatási eredményeit. Losonci Miklós Csörsz István: Az indián Pénteken fél ötkor hozta az új gépet egy svéd kamionos. Nagyon kedves kölyök volt, de egy szót sem tudott magyarul. Azért svéd, gondolta Bodó. Mindenki hazament már, a portán meg éppen a reszketős Erzsiké ült, aki azonnal pánikba esett, így aztán Bodó vette el a kölyök fuvarlevelét, ráütötte a pecsétet, és böngészni kezdte az árulistát. A fiú a legelső tételre mutatott, ahol egy R betű állt a rublikában, mellette hat szám, az összes többi németül. Majd megnézzük a dobozban, gondolta Bodó. Azt hitte, valami számítógép. Davaj! — mondta a fiúnak, azzal felmásztak a kocsira. A kölyök egy akkora ládára mutatott, amelyben elfért volna egy pianinó. A szentségit, mondta Bodó. Nem montad, hogy narancsot hoztál, pajtás! Bement az öltözőbe a fiúkért. Éles már a zuhany alatt állt, csupa szappan volt a képe. Princ akkor vette le a gatyáját. Szó nélkül felöltöztek, és becipelték a ládát a hangárba. Csak másnap tudták meg, hogy az ő gépük, egy önjáró hidraulikus emelő, duda, lámpa és minden vacak volt rajta, azonkívül vagy tíz indítógomb. Tanácstalanul álldogáltak a gép előtt. — Szólj a művezetőnek — mondta Bodó Élesnek, azzal leült szalonnázni. Princ a gép színes prokpektusát tanulmányozta. Odajött a művezető, körbejárta a gépet, megnyomogatta az ülés rugóját. — Szólok a főmérnöknek — mondta. — Nem olyan veszélyes — szólt közbe Princ. — Ezek itt az előre kapcsolók. A többi hátra kapcsol.
