Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-25 / 173. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. július 25., vasárnap Mi leszek, ka nagy leszek? Pályaválasztási riportot hallgattam a rádióban. Vidám hangulatú beszélgetés folyt nyolcadikos gyermekek között. Sorra elmondták a véleményüket arról, mihez is volna érdemes kezdeni. Nem véletlenül hangsúlyozom az érdemes szót. Csak elvétve szólt ugyanis egyik vagy másik gyerek olyasmiről, hogy mi a szépsége, érdekessége az általa elképzelt szakmának, hivatásnak. Annál többet, nyersen és kendőzetlenül, gyermeki őszinteséggel az elérhető jövedelmekről. Ezek a gyerekek nem váMINDENNAPI NYELVÜNK Mór a sportnyelvben is... A címben megkezdett állítás így folytatódik: egyre gyakrabban jutnak nyelvi szerephez az idegen szavak. Különösen „élősdiekké” váltak a latin nyelvből átvett igealakok. Közöttük is az ilyen típusú szavak: kombinál, (a Nemzeti Sport már az 1930-as évek elején magyar megfelelőt keresett rá), operál, illusztrál, produkál, konveniál, honorál, degradál, profitál, egalizál, diszponál, kommentál, realizál stb. Hogy a sportközleményekben milyen szövegkörnyezetben jelentkeznek a felsorakoztatott igealakok, arról ez a példatárunk bizonykodik: „Kilenc kék mezes állta útját a jobbára középen operáló csabaiaknak” (Népsport. 1981. nov. 29.). — „Hosszú indításokkal is operáltak” (Népsport. 1982. ápr. 19.). — „A bíró pantomim os mozdulatokkal illusztrálta is az általa vélt szabálytalanságot” (Népsport. 1982. febr. 28.). — „Az egriek tudatosabb és pontosabb össz- játékot produkáltak” (Népsport. 1982. máj. 3.). — „A Szeged bebizonyította, hogy a sáros, mély talaj konveniál számára” (Népszabadság. 1982. márc. 21.). — „A játékvezető sárga lappal honoráltál (?) a buktatást” (Nép- szabadság. 1982. márc. 21.). — „A labda esetenként'har- madlagos kellékké degradálódott” (Népsport 1982. ápr. 22.). — „Meddő mezőnyfölényükből semmit sem profitáltak” (Népsport 1982. ápr. 25.). — „A nyíregyházi Kiss gólját Kelemen a 32. pereben még egalizálta” Bár a felsorakoztatott igék között több már szinte meghonosodott nyelvünkben, s néhányuk sajátos jelentésárnyalatú és hangulatú szóalak, mégsem; tartjuk helyesnek, hogy a szélesebb körű olvasóközönség számára ilyen mennyisében, s ennyire öncélúan jussanak nyelvi szerephez. Vannak, akik úgy tartják, hogy ezekkel a nyelvi formákkal is bővül nyelvünk, gazdagodik szókészletünk. Ebben van is igazság. De azt is tekintetbe kell vennünk, hogy ugyanakkor gyakori használatuk miatt sok jó magyar, igealak nem jut nyelvi szerephez. Vagy a divat, vagy a rossz beidegződés, vagy a csak azért is műveltkedés is ludas; abban, hogy ma; mára sportújságírók sem mérlegelnek, hogy mikor és milyen mennyiségben éljenek idegen szavakkal. Cikkünk is mintha ezt bizonyítaná. A nyelvi igényesség szolgálatában ezen a területen is sok még a tennivaló. Dr. Bakos József dolhatók semmivel, nem is hibáztathatok. Nem az ifjúság „bűnös romlottsága” szól belőlük. Tulajdonképpen még örülhetünk is a józan realitásérzéknek, amiről már ilyen fiatalon tanúságot tesznek. Ezért nem is őmiattuk, inkább öéret- tiik érdemes azon meditálni, hogyan jelentkezik náluk a „mi leszek, ha nagy leszek?” dilemmája Egy kislány így okoskodott: „Szakmunkásképzőbe? Nem, oda nem megyek. Oda a kettes, hármas tanulók mennek. Nekem biztosan négy felett lesz az átlagom, és felvesznek a gimnáziumba. Ott majd ráérek további négy évig gondolkodni azon. hogy mi legyek.” Figyeljük meg, nincs szó a kislánynál ilyen, vagy olyan szakmáról, mesterségről, konkrét életpályáról. Egyelőre csak a számára látható értékrend tükröződik a véleményében, amely szerint a gyengébbek mennek el nyolcadik után valamilyen szakmát tanulni, a jobbak tovább mennek, ha úgy tetszik feljebb, valamilyen nagyobb társadalmi presztízst jelentő hivatás felé. Mit mérlegel a közvélemény, amikor valamilyen életpályát kedvezőnek, ajánlatosnak, vagy éppen nagy ívben kikerülendőnek minősít? Hogyan mérlegeli a lehetőségeket a papa, a nagynéni. a szomszéd, akitől a kislány hallja, hogy hol érdemes dolgozni és hol nem? Azt nézi, hogy egy adott szakmában milyen képzettséggel, mennyi tanulás után, milyen felelősségvállalás árán, mennyi szellemi, fizikai ráfordítással, milyen jövedelmet lehet elérni. Nézzük meg ezt közelebbről. Sok szó esik mostanában az extrajövedelmekről, benne olyan különböző minőségi dolgokról, mint a csúszópénz, kenőpénz és a boríték, vagy a másodállás, a munkaidő utáni különmunka. Tárgyunkat illetően majdnem mindegy, ezért tulajdonképpen mellőzhető is, hogy a hivatalos vélemény elítéli ezeket, vagy pártolja; az sem döntő, ha szidjuk, vagy éppen — mert ez a divat — csodálattal magasztaljuk. A gyermekek számára a dolog elsődleges információtartalma az, — így közvetíti számukra a közmegítélés —, hogy vannak, sokan vannak, akik kevesebb munkával, kisebb erőfeszítéssel, olykor talán még munka nélkül is, nagy pénzeket keresnek. Azok az ügyesek — mondja nekik egyik „okos” tanácsadó — akik ilyen helyet találnak maguknak. Rendszerint ezek a helyek nem a munkapad környékén keresendők. A már idézett riportban a gyerekek ilyeneket mondtak: Külkereskedő akarok lenni, nőgyógyász, kamionsofőr, szállodaportás, kozmetikus, disco-énekes. Nincsen abba semmi veszélyes, a társadalom alapjait kikezdő morális kisiklás. ha sok gyerek szeretne szállodaportás, vagy nőgyógyász lenni. Inkább az indíték az elgondolkodtató. Tudom, sokat változott a világ, de azért a valamikori gyereket, aki rendszerint mozdonyvezető akart lenni, elsősorban nem a nyugdíjas állami állás, hanem a gép csodálata, a rohanás varázsa csábította. Nem valószínű, hogy a mai gyerek azért akar hotelportás lenni, mert a kulcsok átadása, a vendég előtti meghajlás, a lifthez, taxihoz kísérés olyan fantáziát megmozgató, ellenállhatatlan vágyat keltő dolog lenne, mint hajdan a mozdonyvezetés. Inkább a hiedelem diktál, miszerint ott alig kell valamit dolgozni és mégis „jön a jatt”. Valutában. Mindezek ellenére nem hiszem. hogy komolyabban kellene aggódni azért, lesz-e a jövőben elegendő fémipari szakmunkás, tanító, vagy szövőnő. Az élet minden gyermeknél elvégzi az ifjúkori álmok és az elérhető célok közötti úton a szükséges pályamódosítást. Csupán az a félő, hogy ez esetenként nagy kitérőkkel, nem kívánt kényszerpályákkal, netán még koccanásos balesetekkel is jár. A kisiklás sem zárható ki. Mit tehetünk a fiatalok szemléletének egyengetése érdekében? Kellő figyelmet kell fordítani arra: mi az, amit a közmegítélés értékesnek, ez esetben a gyermek számára elérhető életcélnak, jó pályának tart. ÉS vajon azonos-e ez a népgazdasági, társadalmi szükséglettel? Kézenfekvőnek tűnik, de semmiképpen nem járható út, hogy valamilyen módon eldöntjük a szakmák sorrendjét és drákói szabályokkal ahhoz igazítjuk a jövedelmeket Lehetetlen ez azért is, mert nincsenek megbízható méresd módszerek. Nagyon sok dologra kell választ adni akikor, almikor azt mondjuk, hogy ilyen, vagy olyan munkáért több vagy kevesebb jár, mint a másikért De úgy gondolom; létezik olyan középpont; ami körül manapság ez az egész problémakör forog. Az anyagi javak eltúlzott, már-már fetisizált presztízse. Ez sem szüntethető meg valamilyen elhatározással; az anyagi indíték jelenléte a gazdasági építömunka ösztönzőjeként nélkülözhetetlen. Ami meggondolandó. és ezért a bíráló, nevelő munka célpontja lehet, az az anyagiak mindenek fölé helyezése. A felnőttek világa eltűri ideig-óráig a sanda kétértelműséget, miszerint sokat beszélünk a munka becsületéről, ugyanakkor hallgatólagosan, de igen láthatóan a valóságos társadalmi rangot és megbecsülést — sokuk szemében — a mindegy milyen módon megszerzett anyagi javak mennyiségé adja. A gyermeki gondolkodás ezt az ellentmondást nehezen fogadja be. Legalábbis eleinte. Mert később az átmeneti zavar fokozatosan elmúlik, s a felnőttek példáján nevelődött gyermek maga is felnőtté válik. T. Varga József ORSZÁGOS ELSŐ A Gyurma és Tojás Barátai, ismerősei, rokonai és üzletfelei csak Tojásként ismerik a Gagarin Hőerőmű fiatal dolgozóját, Koós Attilát, akinek e becenév mellett egyik legfőbb jellemzője, hogy ír, s énekel úgynevezett^ „mai dalokat”. E különös műfaj, amely egyként jelenthet versmegzenésítést, country-, avagy városi zenét, folk- és pol- beatet... hivatalosan nem túl elismert. Művelőit, például Dinnyés Lajost, avagy a Gúnyáékat annál inkább szeretik a fiatalok. S népszerű az a székesfehérvári országos fesztivál is, ahol idén, július 1-től 3-ig, immár tizedik alkalommal jöttek össze az amatőr dalosok. — A rendezők a jubileumra való tekintettel igencsak megszűrték a mezőnyt. — Eleveníti föl a történteket Koós Attila. — Most először területi selejtezőket is tartottak. Sajnos a miskolciak valamiféleképp megkésve továbbították számunkra a meghívót. így Gyurma nevű duónk csak mint néző utazhatott Székes- fehérvárra. Persze, ha már ott voltunk, próbálkoztunk, méltánytalannak éreztük, hogy egy adminisztrációs hiba miatt ne versenyezhessünk. Szerencsénk volt, a rendezők elfogadták érveinket. S ha nem is versenyre, legalább bemutatkozásra adtak lehetőséget. Az áprilisban alakult duó tagjai (a másik Lindmayer István, volt dobós diák) külön-külön nagy amatőr da- losi múltra tekinthetnek vissza. Ám csak az idén kezdtek, saját szerzeményű, úgymond belpolbeat műfajt játszanak. Témáik: a Bánffy-hajszesztől a Sugár-reklámokon keresztül, a csótányirtásig minden — azaz mai életünk negatívumainak paródiái. A szövegek — melyek írásába Karácsondi Imre költő is besegít —, humorosak, fiatalosak, ötletesek. A zenei megoldások, az előadás nívós. Legalábbis így értékelte Székesfehérvárott a zsűri, amely a versenyen kívül indultakat végül is az első helyre juttatta... A föntebbieket bizonyítja a közönség előtti sikerük, valamint az is, hogy a hanglemezgyártó vállalat gálaestről készült koncertlemezén szerepelnek majd. — Nincs megfeleld fórumunk. — Említi meg legnagyobb gondját a rokonszenves műszerész. — Igaz, a meghívásokra nem panaszkodhatunk. Klubokban, táborokban, KlSZ-rendezvénye- ken játszunk. Jó lenne azonban, egy kisméretű megyei fesztivál is, ahol az e műfaj művelői megismerkedhetnének egymás munkájával, tanulhatnának, fejlődhetnének, bemutatkozhatnának — remélhetőleg a közönség örömére. Talán Gyöngyösön a jövőben sikerül valami ilyet megszervezni. Sok sikert ehhez is! (németi) EAST ÉS KORAL Egy koncertről Autók és zenészek. A sportcsarnok, a hangverseny- terem vagy a művelődési ház előtt álldogáló autókból az arrajáró ha nem is vonhat le messzemenő következtetéseket, azt bizonyosan megállapíthatja, hogy a hazai rockélet melyik lépcsőfokán álló együttes koncertje kezdődik. Hisz az Ome- gáék hatalmas kamionokkal járják a világot, az országot, s ahogy csökken egy zenekar népszerűsége (befutott- sága?), úgy kicsinyednek a hangfalakat, erősítőket szállító autók is. Csütörtök este az egri körcsarnok előtt két közepes nagyságú teherjárművet láthattunk. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a fellépő East és Korái a közepes együttesek közé tartozik. Annál is inkább, mert a műsor második részében a tizenévesek egy-egy Korál- slágert együtt énekeltek a muzsikusokkal. Kedvelik a zenekar hol lágy, érzelmes szövegű, hol lüktetőén kemény dalait. Nagy lendülettel muzsikálták végig az egy óra hosz- szát. Különösebb izgalom, élmény nélkül, hacsak azt nem számítjuk, hogy az énekesük a koncert vége felé már nem bírta kiénekelni a magasabb hangokat. A Korái tisztességes egyórás zenéje előtt az East lépett fel. A már többször is fölfedezett együttes szkeptikusan tűrte az előzenekarok hálátlan sorsát, szerepét. Az ősszel megjelenő nagylemezük anyagát adták elő. Kiválóan. Az együttes igen képzett zenészei különös hangzásvilágot alakítottak ki a magyar rockon belül, csak még úgy tűnik, hogy túlontúl pinkfloydosak. A Korái lehetett volna az East előzenekara. Józsa Péter BÁRÁNY. TAMAS ■ * fésűk mim IV. — Elképzeltem — feleli kurtán Kata. — Sőt: beleéltem magam! — A hirtelen támadt dühtől egészen a hajáig elveresedik. — Mert ez nemcsak szép álom volt, fiacskám! Ez ígéret volt, ha nem emlékeznél rá, konkrét ígéret! Ha jól emlékszem, apád megígérte, hogy még a nyugdíjazása előtt eladja a rákospalotai házát, a pénzből mi fölépítjük a nyaralót a Balcsin, ö meg ideköltözik hozzánk. Így volt? Tibor szótlanul bólint, hiszen tagadhatatlan, hogy ez így volt. — És akkor tessék: az öreg visszatáncol! — folytatja Kata. — Amikor pedig épp az ö tanácsára adtuk el tavaly a kocsit, és öltük bele az érte kapott pénzzel együtt az utolsó fillérünket is a telekbe! Sőt! Amikor az építési engedélyt is kitalpaltuk! Amikor már a kőművessel is megállapodtunk! — Felkapja táskáját, egy levelet vesz ki belőle, odadobja férje elé. — Tessék. Három napja jött Zakariástól! — Mi van benne? — mered rá Tibor. — Nem vagyok a titkárnőd! — Ideges kézzel mégis visszarántja a levelet, kisimítja. — Tessék! f/a a jövő hónapban nem tudja megkezdeni az alapozást, visszalép, mert más munkát vállal! És tudod, ez mit jelent! Hogy fuccs a villánknak! — Miért volna fuccs? — Mert köteleztük magunkat, hogy záros határidőn belül beépítjük a telket, ha még emlékszel rá! És jövőre lejár a határidő! Ez az utolsó pillanat! Csönd van, nehéz csönd. Kata hirtelen fölnevet — És akkor az öreg meggondolja magát! Ígérget, beugrat bennünket a telekvásárlásba, aztán nem ér a neve... Tibor fölvonja a vállát. — Legföljebb eladjuk a telket, és veszünk megint egy kocsit... — öt év múlva! — néz rá Kata. — Ugyan! Egy alig használtat! — Jó drágán! — Közben a telekár is fölment. Fedezi a kocsi árkülönbözetét! Kata a fejét rázza, elszántan. — Ilyen játék nincs, kisfiam! Ehhez keress egy másik játszópajtást! Megint csak csend ül közéjük. Tibor rágyújt. — Végeredményben őt is meg lehet érteni... — dünnyögi aztán. — Neki is megvan a saját élete! — Éppen erről van szó! — int hevesen Kata. — És ha neki nincs elég sütnivalója, nekünk kell gondolkoznunk helyette! Csönd, újfent. Kata oda- ugrik a férfihoz, megrázza a vállát. — Felelősek vagyunk érte, értsd meg! — S ezt már szinte kiáltja. — Az ő érdeke is, hogy végre erőszakosabban lépj fel! És értesd meg vele, hogy gondoljon a jövőre. A férfi merőn nézi. Aztán enyhe gúnnyal megkérdi: — A miénkre vagy az övére? — Az ugyanaz! — csattan az asszony hangja. S nézi, ezt a mélák, mamlasz embert, majd hirtelen türelmetlenül legyint. — Eh, de magyarázhatom én ezt neked, az apád fia vagy! Te is csak a kényelmedet félted. Épp olyan önző, magának való fráter vagy, mint ő! Tibort kezdi elhagyni a béketűrés. — Ezt a hangot az öreg nevében is kikérem mag ómnak! — Kikéri! — nevet harsány gúnnyal Kata. — Te egyet kérhetsz ki magadnak, fiam: az örökségedet! Mielőtt még az öreg elherdálja! — Hirtelen a kis bárszekrényhez ugrik, s taszít rajt egyet, a készség Tibor szobája felé döccen. — Ezt velem nem lehet csinálni, fiacskám! Vagy-vagy! Vagy állja szavát az öreg, vagy jön a válás! — Még egyet lök a hűtőszekrényen, hogy az át- penderül a férfi szobájába. — Addig is vidd csak a magad holmiját! Tibor dermedten nézi a csörömpölve szánkázó szekrénykét, s kétségbeesve fölkiált: — Az istenért, Kata! Legalább holnap estig maradjon épen a lakás! Az asszony ránéz, tűnődik egy pillanatig. — Ja, persze ... Holnap csütörtök... — Égnek emeli szemét. — A meleg fészek szertartása... — Ne sóhajtozz! — düny- nyögi Tibor sötét tekintettel. — Te találtad ki! Az asszony legyint. — Ha én világéletemben arra vártam volna, hogy te találj ki valamit... — Végigméri férjét; csak úgy mar a hangja. — Vörös diplomás mérnök úr... No és? Talán nem volt jó az ötlet? Tibor elvigyorodik. — Azt nem mondtam!... — Harmincöt éves korodra egy nagy gyár főosztályvezetője vagy! A harmadik ember a vállalatnál! — Csaka negyedik. A főkönyvelőt mindig kifelejted! — A műszakiakról beszélek — legyint Kata. — És mindezt három év alatt! Egyetlen ötletből! — Zseniális ötletből! — emeli fel az ujját Tibor. — Mert ami igaz, az igaz! — Várakozón néz az asszonyra. — Akkor a holnapi vacsorát még...? Amaz beletörődőn bólogat. — Futok a pénzem után!... — Tűnődő pillantással méregeti a férfit. — Ha jól meggondolom, te vagy az életem egyetlen eredménye. Három éve még szürke kis mérnököcske, egy a negyvenből ... Tibor elmosolyodik, mert eszébe jut a nagy, a korszakos ötlet, amely úgy pattant ki Kata fejéből, mint Zeusz atyaistenéből valaha Pallász Athéné, egyetlen szempillantás alatt: a „meleg családi körben elköltött vacsorák magányos öregurak számára” elnevezésű jóléti intézmény. Mert Szász Bálint, a gyár igazgatója is magányos férfi, özvegyember, Fülöp Géza, a műszaki igazgató agglegény, (Folytatjuk)
