Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. július 3., szombat S. OTTHONT AD, DE ... NAGYVISNYÚ, KÖZELRŐL \f igasztalóul szokás mon- ^ dani, csúnya menyasszonyra: a szépség nem minden. Nos, Nagyvisnyó nem nő, viszont nagyon szép. Sajnálatos, hogy az ott élő közel 1400 ember ezzel nem sokra megy. Minden nagy- szerűsége ellenére az a helyzet, hogy — az 1200-as évektől jegyzett települési — afféle alvófalunak számít: otthont ad, munkát viszont nem, a lakosainak. Egerből megközelítve valahol Bélapátfalvánál kezdődik napjainkban a község históriája: kilenc másik községgel egyetemben, egy „régi, jó” szervezés követkéz, tében ide kötődnek. A tsz- nek persze, ez púp a hátán. A közös gazdaság elnöke, Énekes István mondja, akihez odamenet néhány szóra benéztünk: — Tíz község tartozik ide, a tizedik Nagyvisnyó. összesen ötszáz hektár, nem kimondottan minőségi területtel. Mindez a központunktól 17 kilométernyire. Kell-e mondanom, hogy „többe kerül a leves, mint a hús,” különös tekintettel a mai árakra. Egyebek között ezért is gondoltunk egy jó cserére az Erdőgazdasággal. Nekik1 járatok, viszik-hozzák az embereket. Pontos nyilvántartásban nem szerepel, de vagy úgy négyszázat. Ózd, Miskolc, Kazincbarcika, Bélapátfalva. Budapest, Egér — hogy csak a legfontosabb ke- resetforrási lehetőségeket említsük. A táj viszont — itt, természetesen — gyönyörű. Jó lenne csak erről szólni. Nagy Lajossal, a tanácselnökkel bejárunk ungot-berket, van hegy, völgy, orom, régi vár falai, erdők, enyhet adók, madárdal, patakcsobogás, és a megfelelő helyeken, a megyehatár szélen — vagy húsz évvel ezelőtt potompénzen eladott, ma milliókat érő — ifjúsági táborok. Jó szerencse, hogy élvezői: lányaink- fiaink. Most éppen az ebédlőből rohannak vissza faházaikba — rettentő elfoglalt itt mindenki —, a hevesi Bana Zolika is alig-alig áll meg egy szóra. Közel száz pajtásával éppen tíznapos őrsvezetőképzőn „szenved”. — Hé, állj meg, öreg! Jó a kaja, van zsebpénzed, milyen itt a világ? — Minden oké — mondja mosolyogva, s tovarepül. Mi, sajna, szintén nem Madártávlatból minden szebbnek látszik... Szünidei terefere a nagymama háza előtt ★ ... de érintésközeiben sem lehet kifogás hiányzik hozzá más, csak egy Egerrel összekötő föld alatti* gyorsvasút. (A rege szerint a Bán völgye fölötti dédesi várat valaha föld alatti folyosó kötötte össze az egrivel, de bizonyítani, persze, aligha lehetett.) Kertes házak között csatangolunk, most éppen a Május 1. utcán. Két, vízzel telt vödröt cipelő asszony jön szembe, majd vakációzó srácokkal váltunk „borzasztó fontos” szavakat, s miközben Bodnár Zsuzsika színes szappanbuborékokat ereget, megtudjuk, hogy kis barátja, Báli Tímea jövőre másodikos lesz. És kertek jönnek, kertek mennek — mindegyiknek van külön vén diófája, enyhet adó. És dús, sűrű növényzet mindenütt. S kővel, kaviccsal körülépített kerekeskutak, egyiküknél a 73 éves Fónagy Mihály. — Hogy-mint van, papa? — Csak nézegetek. Valaha, a nehéz, ötvenes években bányamester volt, mögötte nehéz sors, s köcsögfán száradni valódi köcsögök, előtte a kút, a kőből rakott. — Ha fiatal volnék — mondja egykedvűen — már nem mennék bele a bányába. Egyik lábam sírban volt, a másik börtönben, akkor hát minek ... ? Mi egyebet tehetnénk — igazat adunk, s búcsút intünk Nagyvisnyónak. hegyeknek, völgyeknek, hidak- nak, patakoknak, madárdalnak, sízénakazalnak. Ki tudja, talán valamicskét köny- nyebb szívvel, mint az innen fiatalon végképp elszármazottak. B. Kun Tibor Likai Jánosné: már építkezhetünk Elérkezett a délidő, a könnyű szél tenyérnyi felhőket terelget odafent, ide- lent, a hegyek közé bújt faluban kakasszó, kutyaugatás, vadvirágillat. A tanács a lázbérc—bélapátfalvi vízellátó rendszerről tervezi a vezetékes vizet, hat kilométer lenne az egész, „csupán” a tározó és a társulás hiányzik, a nyomáscsökkentő már beépítve. Nagy Lajos: a víz a legfontosabb maradhatunk, tovább járjuk a tanácselnökkel _ na g y - visnyóiát. Üjrá emlegetjük, amit már megtudtunk a titkárnőtől, hogy ősrégi a falu, és létszámban, — az utóbbi tíz-tizenöt esztendő vonatkozásában — inkább csökkennek, mintsem gyarapodnak, bár mióta hatóságilag könnyebb építési engedélyt kapni, már inkább maradnak, fészket raknak, példa rá a sok szép új ház. Ha viszont itt tartunk, maradjunk meg a jelenben. Az elöljáróság ezekkel eldi- csekedhetik, meg a Bánvöl- gye-patakkal, Ablakoskővel. Nagyvölggyel, Leányvölgy- gyel, a török időkből fennmaradt dédesi vár szépséges torzójával. Patakcsobogás, madárfütty, jó levegő mindenütt. A patakmedret a község belterületén kiköveztük — mondja a tanácselnök —, és a következő ötéves terv végére lesz vezetékes vizünk. Most már mód van arra is, hogy kedvet csináljunk az embereknek az ittmaradás- hoz, parcellákat osztunk hobbiteleknek, most újult meg az ABC-áruházunk, jó a szolgáltatás (csak egy fodrász hiányzik a boldogsághoz), s ha a szennyvíz- elvezetési gondokat sikerül megoldani — napi 80 köbméteres „termésről” van szó —, mondhatni, minden rendben lesz. Kőkútnál, 73 évesen Járjuk Nagyvisnyót, ezt a megyehatárnál — szomorú szívvel, focinyelven szólva — jobb felső sarokba szorult, szépséges kis falut. Véljük, jó lenne itt élni, nem ugyanis Mvkófalva és Beköl- ce között van egy hozzánk beékelődött területük, amiért Visnyót szívesen odaadnánk. Megközelítési szempontból mindketten jól járnánk, de sajnos, egymillió forinton múlik a dolog. — Tulajdonképpen egy tanyaépület a vitatott hely — mondja Nagyvisnyón Likai Jánosné, a vb-titkár. — Jelenleg ott tartunk, alakuljon bármiként is a helyzet, hogy varrodát nyitunk benne. Júliusban kezdődik a munka, és perspektívában vagy 60 asszonynak ad pénzkereseti lehetőséget. Ez nálunk, Nagyvisnyón, igen nagy szónak számít. Annál is inkább, mert a községben a háztáji, a kertek megművelésén kívül — úgyszólván nincs „dolog.” A központban pillanatnyilag két kazincbarcikai és egy óz■ r --, di busz várakozik, munkás(Perl Márton felvételei).) Vakáció az ifjúsági táborban Vizet viszek
