Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-24 / 172. szám

Utak, emberek Az út: élettér. Szerepét korántsem tölti be azzal, hogy haladni lehet rajta: lehet esztétikai élmény és Kerouac-regénytéma, tragédiák szín­tere és versenypálya, kemény kiok­tatások és szolid eszmecsere fülta­núja — és sok minden más is lehet még. Tőlünk: emberektől. Kőhidi Imre képösszeállítása Hogy mennyi is a mennyi: az­az egy százalék? Hát: 1 %• Pon­tosan ennyi ez a mennyi. De vajon tényleg csak egy a szá­zalék? □ Olvasgatom kedvenc újságai­mat — bevallom: ezt is — hall­gatom a rádiót, nézem a tévét: nyilatkozatok. Ki erről, ki arról, de manapság mindenki nyilatko­zik, Nyilatkozó nemzet lettünk. Ez annál is inkább érdekes, mert ez­zel a nyilatkozat-dömpinggel egy időben tiltják a nyilatkozatokat és büntetik a nyilatkozókat. A fő­igazgató az igazgatónak, az a helyettesének, amaz meg a főosz­tályvezetőnek tiltja meg a nyilat­kozás jogát, hogy a főosztályveze­tő, mint valami karikás ostorcsa­pást csendítse tovább, lefelé a hi­erarchia grádicsán, kiütve szin­te a szót az alacsonyabban álló szájából. Mégis van bőven nyi­latkozat, s ezekben a nyilatkoza­tokban igen gyakran jelenik meg — és nem is csak képletesen — az egy százalék. Esetleg a kettő. Mármintihogy minden remekül megy, akad ugyan egyszázaléknyi terv el- és lemaradás ennyi a hi­ba, a selejt, de hát ez oly kevés, hogy szóra sem érdemes. Egy százalék csupán! Mennyi is a mennyi: ez az egy százalék? Annyi, hogy igazán el­hanyagolható a százhoz képest. Egy századrésze csak az egésznek. Ha van egy százaléknyi hiba, akkor még van 99 százalék „nem hiba”. Bár életünk minden terü­lete, mozzanata és pillanata leg­alább 99 százalékos lenne. Bár mindig és mindenütt csak egy szá­zalék hibázna és nem több. Ért­hető hát, hogyha szó is esik a nyilatkozatokban ezekről az „iga­zán szóra sem érdemes” egyszúza­lékokról, hát úgy siklik el felette a nyilatkozó és a nyilatkoztató, mint a vitorlás a csendes tó tük­rén: még hullám is fiiig marad utána. Igazuk is van. Minek vacakolni egyetlen százalék miatt. Csak pél­dának: évi négymillió pár cip>őt gyárt a cipőipar. Ennek egy szá­zaléka mindössze 40 ezer pár lenne. Ha ezt a negyvenezret el­osztjuk hazánk több mint tízmil­lió lakosával, akkor olyan töre­dék szám jön ki, hogy az valóban teljességgel elhanyagolható. Az egy százalék a példánkban: „nincs százalék”. Hacsak. Igen, hacsak merő véletlenségből, én, az egy a tízmillió magyar állampolgárból, nem határozom el, hogy vásáro­lok egy nem töredékszámú, ha­nem egy teljes és szép pár cipőt, amelyről kiderül, hogy használha­tatlan. Nekem. Akinek ez a pár r?*z<6£ cipő százszázalékban használha­tatlan. Nálam a magyar cipőipar termelésének eredménye teljes egészében eldobni, de legalábbis kicserélni való. Így lesz lám az egyből száz — százalék. Csodálatos dolog a kombájn. Nemcsak azért, mert a legszebb, de talán a legembertelenebb mun­kák egyikének irgalmatlan terhét levette az aratók válláról. Ezért is persze. És nemcsak azért, mert a teherlevétel mellett gyorsabban, összehasonlíthatatlanul kisebb szemveszteséggel dolgozik, kiiktat­va a hadseregnyi élőmunkát. Azért is persze. De csodálatos leg- főképpen azért, mert — cso­dálatos. Olyan egyszerű és egyben olyan nagyszerű ez a gép, hogy mintegy szintézise az ember tech­nikai tudásának. Ha valamire azt lehet mondani, hogy ez aztán va­lóban százszázalékos, azazhogy tö­kéletes gép, hát a kombájnra ezt el lehet mondani. Egy ilyen gépcsodánál mit szá­míthat valamiféle egy százalék? És ez a csodagép, ez a technikai bravúr, ez az embert szolgáló tö­kéletes mechanizmus most ott áll a búzatábla kellős közepén, mel­lette a gépkezelő, és káromkodik. Félreértés ne essék, nem a kom­bájn káromkodik, annyira azért mégsem tökéletes, és ne is legyen, mert akkor mitől könnyebbülne meg a kombájnos, ha nem a ká­romkodástól. Egyszázaléknyi va­lami romlott el csak a gépben, amit most nem lehet pótolni. Hi­ánycikk. Legyen az egy csapszeg csupán, egy csavar a motollához, vagy egy ékszíj, avagy bármi más oly csekélység, amely mind­össze az egy százalékát jelenti ér­tékben, terjedelemben, fontosság­ban az egész fémszerkezetnek. Lám, egyetlen százalék hiány­zik, és mégis áll az egész százszá- zalék. Ha egy gyár, amely ugyancsak ezt az ominózus egy százalékot nem teljesíti az együttműködési szerződésből, önmaga számára még megnyugtató nyereséget is elérhet termékeinek 99 százaléká­ból. Ám a társüzem, amely az utolsó, fontos csavart nem tudja beépíteni a végtermékbe, akár ko­moly gondokkal is küzdhet emi­att nyereségét illetően. Olyan ez, mint a dominó. Csak egyet kell „meglökni” és dől az egész — szerződéses rendszer. Az egy szá­zalék úgy gyűrűzik végig az együttműködési láncon, hogy mi­re a „végéhez” ér, már százszá­zalékká duzzad. Némi túlzással, egy csavarszállítmány miatt, a lánc végén álló valamelyik üzem, akár be is csukhatja a kapuit. Százszázalékos a csőd! Gyárbéli barátom panaszolta, hogy majd nyakukon maradt a milliós nagyságrendű exportjuk, mert nem tudtak határidőre szál­lítani a krajcáros alkatrészek hi­ánya miatt, amelyek sem értékben, sem a termék mennyiségében nem tettek ki még fél százalékot sem... — ... hogy megkésve, de még­is fogadták a terméket, az annak tudható be, hogy ez először for­dult elő nálunk... Egy azonban biztos, azóta nagyon sanda szem­mel figyelnék, bennünket — ma­gyarázta imént említett ismerő­söm é® magától értetődőnek tar­totta, hogy az illető külföldi cég most ugyanilyen fenntartással fi­gyeli más, hazai gyártópartneré­nek a munkáját is. Mert ugye, nemcsak nálunk ismert a mondás: aki egyszer megégette a száját... □ A cipő és a csapszeg a csavar, az export és a többi mind amiről itt és most még példaként sem volt szó: ezek mind egy százalé­kot jelentettek a százból. Amely­ből még mindezek után is marad 99 százalék. Ha marad. Mert a százalékok a statisztiká­iban szétválaszthatok, de az élet­ben úgy összetartoznak, mint a molekulák. Egyetüenük nélkül is élektéptelen a többi — az egész. Hogy mennyi is hát a mennyi? A mind!

Next

/
Oldalképek
Tartalom