Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. július 17., szombat Mexikó Beprogramozott utódlás A mexikói elnökválasztás eredménye, Miguel de la Madrid győzelme senki számára nem jelentett meglepetést. Mexikó politikai rendszerét egészen sajátos és Latin-Amerikában egyedülálló stabilitás jellemzi. Elnöki hatalom Már a harmincas évek elején kialakult egy egységpárt, az Intézményes Forradalmi Párt (PRI). A név valójában azt fejezi ki, hogy e párt, amely „elméletében” egyaránt képviseli a föld nélküli tengődő parasztok, a 14 milliós mexikói főváros nyomortelepeinek lakóit, meg az amerikaiakkal szoros életközösségben működő „nemzeti tőke” érdekeit — immár e sajátos osztálybékét konzerváló intézmények pártja. A mexikói politikai mechanizmus legfontosabb jellegzetessége az, hogy az elnök hat esztendeig abszolút úr az országban. Akarata gyakorlatilag korlátlanul érvényesül, még utódját is maga választhatja ki. Az alkotmány. szerint azonban ő maga nem választható újra. E szisztéma lehetővé tette, hogy Mexikó elkerülje a latin-amerikai országokban oly gyakori parancsuralom csapdáit. Igaz, e stabilitás egyben konzerválta egy viszonylag széles uralkodó kaszt hatalmát. „Hossz” a tőzsdén Lényeges változást aligha lehet várni Mexikó belső életében. Portillo, aki decemberben adja át hivatalát, az előző elnök pénzügyminisztere volt. Miguel de la Madrid költségvetési, majd tervezési miniszterként ugyancsak az ország gazdasági életének irányításában játszott szerepet. Portillo minédn jel szerint az üzleti körök legbefolyásosabb képviselőinek meghallgatása után jelölte őt utódjául. Érthető, hogy győzelmét nagy „hossz” fogadta a mexikói tőzsdén. Végeredményben Mexikó az új elnök alatt tovább játsz- hatja azt a sok szempontból pozitív, független külpolitikai szerepet, amelyet López Portillo elnöksége alatt sikerült betöltenie. A mexikói közhangulat hagyományosan Washington-ellenes. Ezt minden elnöknek bizonyos mértékig tudomásul kell vennie. Mexikó tehát továbbra is a washingtoni vonaltól lényeges árnyalatokban eltérő, önálló politikát folytat majd mind latinamerikai kérdésekben, mind pedig a fejlődő országok mozgalmában. És Washington? j De ne felelőjük, hogy ennek az elhatárolódásnak — bármily értékes — megvannak a maga korlátái. Hiába jválí például Mexikó viharos sebességgel a világ első vezető olajhatalmává, olajának elsőrendű természetes piaca jaz Egyesült Államok maradt. Es -g semmi nem változott jabban sem, hogy a 70 milliós ^Mexikóban az aktív népesség ’! egyharmada munkanélküli. Minden esztendőben ill millió mexikói igyekszik iaz USA-ba, hogy — legálisan — némi anyagi biztonságot kínáló mezőgazdasági munkát szerezzen. Mindehhez ma hozzá kell számítani, hogy az olajpiac immár tartós pangása következtében Mexikó gazdasági nehézségei fokozódtak. Így Mexikó Latin-Amerika és a harmadik világ jelentős szerepet játszó tényezője lehet, tompíthatja az amerikai hatalmi törekvések élét a térségben, de stratégiai alapkérdésekben Washingtonnal nem fordulhat szembe. (— i — e—) Anglia Falkland után Meddig tart a győzelmi mámor? Kihalt pályaudvarok, üres vágányok... — a londoni Waterloo pályaudvar a vasúti sztrájk idején „Ha hazatérnek a Port StarJey-i győztesek, nem lesznek vonatok, hogy hazavigyék őket, s a sebesültek nem remélhetnek túl gondos ápolást a kórházi sztrájk miatt” — írta nemrég az Economist. A londoni hetilap jóslata egybevágott azzal a figyelmeztetéssel, hogy Nagy-Britanniában — nohá a dél-atlanti háború alaposan átrajzolta a belpolitikai összképet — számos probléma Falkland után is megmaradt. Nemzeti egyetértés? Igaz, Argentína térdre- kényszerítése alapvetően megerősítette a konzervatív kormányt. A közvéleménykutatás, amely Tatcher asz- szonyt még néhány hónapja az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűtlenebb kormányfőjének mutatta, a konfliktus lázában gyökeresen más eredményt jelzett. A britek döntő többsége támogatta a miniszterelnök lépéseit, a katonai . intézkedéseket, s most is helyesli a távoli szigetek jövőjéről alkotott hivatalos döntést. (A sajtóból — „Falkland-erőd” néven — ismert elmélet szerint ott akár nagyobb csapat- és har diflottaegység állomásoztatá- sával is biztosítani kell a brit fennhatóságot) A Tha- tcher-kabinetnek a jelek szerint nem kell komolyan tartania a sziget elégtelen védelme miatti esetleges kivizsgálástól sem. A valóságban a kormány- politika iránt tanúsított bizalom persze nem jelent általános konzervatív erősödést, de a hirtelen létrejött nemzeti egyetértés és lelkesedés hullámán a toryk ma még biztos választási győzelmet remélhetnek. Az április elejéig nagyjából fej-fej mellett álló három párt —a konzervatívok, a Munkáspárt, illetve a liberálisokkal szövetségben levő szociáldemokraták — egyensúlya megbomlott, s a toryk támogatóinak száma ötven százalék fölé ugrott. A falklandi siker azonban múlandó. A győzelmi mámor után már visszatértek a hétköznapok gondjai. A figyelem ismét a gazdasági problémákra, valamint a szakszervezetek harcára összpontosul. Mindez pedig sok jóval nem kecsegtet. Az inflációt tíz százalék alá szorították ugyan, ám a munkanélküliek száma változatlanul hárommillió felett jár, s különösen magas a fiatalok között. Szaporodó sztrájkok Thatcher asszonynak nehezebb lesz megnyernie a békét, mint a háborút — összegezte a helyzetet a napokban a Times. A legutóbbi fejlemények valóban alátámasztják: mólóban a győzelmi hangulat. Az átmenetileg mindent háttérbe szorító falklandi kérdéskör most maga szorult hátrább. A kórházi alkalmazottak sztrájkja után leállt a vasút és a londoni metró. A forgalom megbénításának oka az volt, hogy az igazgatóság mindössze az inflációs ráta felét hajlandó béremeléssel A harmadik nagy politikai erőt képviselő szociáldemokraták túljutottak a vezető- választáson. Képünkön: Roy Jenkins, az SDP új vezére Fotó:—AP—MTI—KS ellensúlyozni, ráadásul létszámcsökkentést és munkaidő-módosítást tervez. Közvetlen kenyértörésre — épp a nyomasztó munkanélküliség miatt — végtére nem került sor. A munkabeszüntetést felfügesztették, a vitás kérdéseket döntőbíróság elé viszik, de a helyzet megoldatlanságát jelzi a mozdony- vezetők önálló szakszervezetének újabb sztrájkja. Állandó a sztrájkfenyegetés némely bányászszakszervezetek köréből, és fennáll az a veszély, — figyelmeztetnek rá politikai megfigyelők —, hogy a konzervatív kormány a szaporodó munkaügyi ösz- szecsapásokat a szakszervezetekkel rég tervezett leszámolásra, a sztrájkokat megszorító, büntető rendelkezések érvényesítésére akarja felhasználni Bonyolult helyzetbe került tehát Thatcher asszony. Argentína fenntartja igényét a Falklandokra, a kérdés így nem kerülhet végleg a süllyesztőbe. A dél-atlanti fejlemények megtorpedózták a Gibraltárról tervezett spanyol—brit tárgyalást, „Tata- rozniok” kellene a kapcsolatokat a latin-amerikai országokkal. Hazai porondon pedig tudnia kell, hogy őt segítik ugyan a Munkáspárt belharcai, de a nemzeti egység csak átmeneti, a sztrájkok, a gazdasági gondok hamar eltüntethetik a toryk iránt megnövekedett rokori- szenvet. A következő parlamenti választást csak 1984- re tervezik, s a kormányfő mostani, megjavult pozíciója ellenére kérdéses, kitart-e addig Falkland hajtása. NATO Spanyol belépő Miután az atlanti tömb tagállamainak törvényhozó szervei — több hónapos előkészületek után —, gyorsított eljárással jóváhagyták Madrid csatlakozását a NATO-hoz, Spanyolország ügyvivője az amerikai külügyminisztériumban letétbe helyezte a belépésről szóló jegyzőkönyv ratifikációs okmányait. Ezzel a május végi aktussal a szövetség tagjainak száma 16-ra emelkedett. Leopoldo Calvo Sotelo spanyol miniszterelnök a június 10-i bonni csúcstalálkozón már teljes jogú résztvevőként képviselhette kormányát, és ezt a tényt Ronald Reagan amerikai elnök — furcsa módon — a „nyugati demokrácia diadalának” nevezte. Történt mindez annak ellenére, hogy a Varsói Szerződéshez tartozó szocialista országok jó ideje kitartóan szorgalmazták: ne bővítsék az Európában szemben álló két politikai-katonai koalíció egyikét sem, mert minden, a hadászati egyensúly megbontására alkalmas lépésnek súlyos következményei lehetnek. A vezető tőkés hatalmak részéről legutoljára 27 esztendővel ezelőtt, 1955 májusában került sor ilyen fenyegető intézkedésre, amikor az NSZK-t vették fel a NATO-ba. Ez akkoriban rendkívüli módon kiélezte a feszültséget földrészünkön. Tekintettel a háborús veszélyre, az európai béke és biztonság fenntartásában érdekelt szocialista országok kénytelenek voltak életre hívni az erőiket egyesítő közös védelmi szervezetüket. Azóta többszörösen beigazolódott ennek a válaszintézkedésnek a szükségessége és helyessége. Spanyolországnak az atlanti szövetség politikai szervezetéhez történt csatlakozását (egyelőre erről van szó, mert a NATO integrált katonai szerveibe és a hadszíntéri struktúrába való beépítése még bizonyos időt vesz igénybe) önmagában, csupán nemzeti keretekben nemigen vizsgálhatnánk anélkül, hogy ki ne tekintenénk a tömb déli szárnyára. Ez a zóna, amely katonaföldrajzilag Olaszországot, Török- és Görögországot fogja át, elsőrendű szerepet játszik a Varsói Szerződés tagállamai elleni nyugati hadászati elképzelésekben. A mintegy 1,2 millió négyzetkilométernyi térséget (itt cirkál a földközi-tengeri 6. amerikai flotta is) a NATO- vezérkarok ideális hídfőnek, ugródeszkának tartják a tervezett légi- és haditengerészeti hadműveletek végrehajtásához nemcsak a szocialista, hanem az észak-afrikai haladó országok ellen is. Minthogy a Földközi-tenger medencéje egyúttal fontos összekötő láncszem az Atlanti- és az Indiai-óceán között, tehát nélkülözhetetlen megközelítési útvonal a Perzsa(Arab)- öbölhöz, a Közel- és a Közép-Kelet „olajbirodalmához”, ez az övezet minden szempontból kiemelkedő stratégiai jelentőségű a NATO katonai vezetésének elgondolásaiban. Ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy a déli szárnyon egymillió katonát, több mint 1000 repülőgépet és 500 hadihajót összpontosítottak, könnyű megérteni, hogy a nyugatnémet Die Welt miért írhatta azt, miszerint „a mellékhadszintér voltaképpen máris elsőrendű frontvonallá alakult át”. (Ez persze, a legkevésbé sem csökkenti a közép-európai hadszíntér szerepét.) Noha Franciaország 1966 óta nem vesz részt a NATO katonai szerveinek tevékenységében, a brüsszeli főparancsnokság a francia flotta földközi-tengeri erőit mégis potenciális „tartalékként” tartja számon. Az ország területén azonban jelenleg nincsenek NATO-támaszpoutok, az integrált parancsnokságok ellenőrzése alatt álló utánszállítási vonalak, Spanyolország viszont — mint a Pentagonban latolgatják — pótolhatná és kiegészíthetné a déli szárny felvonulási mélységét. Az amerikai elképzelés nyilvánvaló: az országban már évtizedek óta működő négy katonai bázishoz most hozzáadhatják majd az Ibériai-félsziget hadászati lehetőségeit, Európa és Afrika találkozási pontján igen előnyös földrajzi fekvését, a több mint félmillió négyeztkilo- méternyi kiterjedésű, és a NATO támadóerőinek felvonultatásához nehezen nélkülözhető „hátországot”. Érthető, hogy a Szovjetunió és szövetségesei nem nézhetik tétlenül a legújabb fejleményeket. Világosan utalt erre a spanyol külügyminisztériumba 1981 szeptemberében eljuttatott szovjet memorandum. A moszkvai Pravda félreérthetetlenül leszögezte: Spanyolország NATO-belépése közvetlenül „érinti az európai és az Európa határain kívüli béke, biztonság és együttműködés széles körű érdekeit, s a Szovjetunió ezek iránt nem maradhat közömbös”. Hogy a kilátásba helyezett „megfelelő intézkedések” milyen jellegűek és földrajzilag egyáltalán meghatározhatók lesznek-e, ennek találgatásába bocsátkozni puszta spekuláció lenne. Szegő Gábor Serfőző László alezredes Útikép Nicaraguából Tartalékok a törésvonal fölött Furcsa város Managua, Nicaragua fővárosa. Talán nem is város. A Managua-tó partján, a lagúnák, dombok, hegyek között szétszórt negyedekben autózva nehéz elképzelni, hogy itt valamikor eleven élet zajlott. A városközpontat az 1972- es földrengés szinte letörölte a térképről. Azaz, a térképe megmaradt. Zöld mezők megannyi négyszöge, s az úthálózat jelzi, mekkora lehetett . Csupán az Inter- contineltal luxusszálloda rombuszépülete élte túl sértetlenül a pusztító rengéseket. A földrengés árnyékában Így most valahogy minden ideiglenesnek tűnik. Persze itt, a földkéreg törésvonalában, ahol gyakran mozdul meg a föld, nem érdemes magas épületeket emelni. Azaz, földrengésbiztos házakra lenne • szükség, de erre jó ideig még aligha futja. A sandinista vezetés lehetőségeihez képest megpróbál enyhíteni a súlyos lakásgondon. Deszkát, szöget adnak a rászorulóknak, a kartonvárosok helyén legalább fabarakkok épülnek. Azonnal közművesítik ezeket a negyedeket, egészséges vizet, villanyt vezetnek a házikókba. S itt-ott akad egy- egy trópusi luxusvilla. A városközpontban, a romok helyén alakították ki a forradalom győzelméről elnevezett Július 19. teret, ahol az ünnepi megmozdulásokat szervezik. A tribünök falépcsői ottjártamkor üresek voltak, ám hamarosan benépesülnek: Somoza elűzésének harmadik évfordulóját megünnepli a nép. A „plasztikfiúk” eltűntek Ideiglenesnek tűnik, s talán egy vásárváros pavilonjaihoz hasonlítható a szára koztató negyed, a Ciudad Plastico, a plasztikváros. „Plasztikfiúknak” nevezték Managua egykori aranyifjúságát. Közülük sokan már Miamiban folytatják az aranyéletet. Ma Managuában egészen másfajta láz fűti a fiatalokat. Saját vállukon érzik az országépítés, egy új társadalom formálásának felelősségét. Nicaragua lakosságának fele húsz év alatti fiatal. Itt a legmagasabb posztokon is csupa-csupa ifjú ember dolgozik. Én pedig újra és újra meglepődtem, amikor leültem beszélgetni egy 28 éves gyárigazgatóval, egy 25 éves szakszervezeti főtitkárral, egy harmincas miniszterrel. A „muchachók”, a fiúk (ahogy aZ idősebbek nevezik őket) óriási munkabírással, hatalmas felelősségtudattal vezetik az országot. S ne feledkezzünk meg a lányokról sem, akik annak idején a harcokból, s most a közéletből egyenlően veszik ki részüket.Az indiánpiac él A két nagy managuai bevásárlóközpontban, s a su- permercadókban — az itteni ABC-áruházakban .— sok olcsó áru van. Igaz, a tehetősebbek kezdenek panaszkodni: nem kapható egy sor luxuscikk, élelmiszer, amely a Somozáék idején bőségesen áramlott az észak-amerikai piacról az országba. Ruhát, cipőt azonban a managuaiak szívesebben vásárolnak Ma- sayában, az indián piacon. Masaya autóval talán félóra járásra lehet a fővárostól, kedves indián kisváros. Egyik negyede, Monimbo hősi hirnevet szerzett a forradalmi harcokban. Itt született Rubén Dário, a költő, a nicaraguai, s talán az egész spanyol nyelvű irodalom meghatározó egyénisége. Masayában, az indián bódésorok között nemcsak a turista bóklászik kedvtelve, kerámiák, pompás bőráruk, óraszámra válogatva a népi szőttesek, fonott kosarak, gyönyörű hímzett ingek, ruhák között. A managuaiak- nak is megéri megtenni ezt az utat a 100—200 córdobás különbségért, amit némi alkudozás után így megspórolhatnak. A fizetések egyébként 1500 córdobától tízezerig ingadoznak. (Egy cordoba körülbelül egy forint.) Nicaragua gazdag természeti lehetőségekkel megáldott ország. Hárommillió polgárának zöme jórészt a csendes-óceáni oldalon lakik. Az atlanti part bekapcsolása a gazdasági vérkeringésbe hosszú évtizedek feladata lesz. A két nagy tó, a Mana- gua-tó és a Nicaragua-tó partjára üdülőközpontokat lehetne telepíteni. A vulkanikus talaj a geotermikus energia hatalmas tartalékait rejti. Ezek azonban egyelőre csak lehetőségek, tervek — a sandinista forradalom ma még a megélhetés, a túlélés problémáival küszködik. Elekes Éva összeállította: Pilisy Elemér
