Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-03 / 128. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982/ június 3., csütörtök Színházi helyzetkép — találkozó után Országos Színházi Találkozó Budapesten A vidéki színházak seregszemléié az elmúlt években jobbára szervezetlenül zajlott. Valamelyik budapesti színház látott vendégül egy- egy vidéki színházat, amely az évad keresztmetszetét tükröző darabokkal szerepelt a fővárosban. (Például a kaposváriak a Vígszínházban.) Ez a gyakorlat azonban nem volt egységes, és nem vonatkozott valamennyi színházra. Az idei, máijus 17-től június 6-ig tartó Országos Színházi Találkozó — amely régi hagyomány föl újítása — legnagyobb érdeme éppen a szervezettség: mind a tizenegy vidéki színház megjelenik e seregszemlén, az előadásokat szakmai viták és június 7-én zárókonferencia követik, amelyeken szín- igazgatók, rendezők, színház- kritikusok vesznek részt. Milyen az Országos Színházi Találkozó programja? Ha a statisztikákat nézzük: jó. Hét magyar darab szerepel a vendégjátékok programján, közülük kettő ősbemutató (Páskándi Géza: Vadorzó, Darvas József: Víz- kereszttől Szilveszterig), két zenés játék (Chicago, örvényben), egy mai bolgár dráma (Sztratiev: Autóbusz), és egy klasszikus mű (Goldoni : Csetepaté Chioggiá- ban). A találkozó programját a szolnoki Szigligeti Színház műsorváltozással kezdte: Brecht Koldusoperája helyett friss bemutatóval: Molnár Ferenc Lilioméval vendégeskedtek Budapesten. (Az előadás vendégrendezője Ba- barczy László.) A Békés megyei Jókai Színház ismeretlen Darvas-színművet hozott Budapestre: a Vízkereszttől Szilveszterig című regény színpadi változatát, Giricz Mátyás vendégrendezésében. A kecskeméti Katona József Színház tagja, Szőke István nem először rendez Sarkadi- drámát, a miskolci—egri színház a Ház a város mellett után! most az Elveszett paradicsomot állította színpadra. A debreceni Csokonai Színház évek óta tudatosan vállalja a mai bolgár dráma- irodalom hazai megismertetését : Radicskov Repülési kísérlete után most Sztratiev Autóbusz című darabját vitte színre Gáli László igazgat tó. Goldini remekbe sikerült olasz életképét, A Csetepaté Chioggiában-t Miskolcon vendégként Major Tamás rendezte. Először mutatkozik be Budapesten a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: évadnyitó darabjukat, Vörösmarty Csongor és Tündéjét a színház igazgatója, Bozóky István állítatta színpadra. A Pécsi Nemzeti Színház hagyományaihoz híven magyar ősbemutatóval jelentkezett: Páskándi új művét Szegváry Menyhért rendezte. A kaposváriak a régi nagy sikerrel jöttek Budapestre: Kander-Ebb-Fosse Chicago-jával, Ascher Tamás rendezésében. Hasonlóan zenés produkció a győrieké: Raszputyin—Miklós—Vár- konyi örvényben című művét Bor József vitte színpadra. A veszprémi Petőfi Színházban Csurka István már ..háziszerzőnek” számít: ezúttal a vígszínházi nagy sikert, a Házmestersiratót — Pethes György rendezésében — hozták Budapestre, vállalva a konkurrenciát. A szegediek viszont egy harminc évvel ezelőtti nemzeti színházi bemutatót. Urbán Ernő Uborkafájáit újították föl Halasi Imre rendezésében. A találkozó három hetének programja tehát rendkívül változatos. Más kérdés az előadások művészi színvonala, és a róluk — azaz a vidéki színjátszás helyzetéről — kialakult összkép. Mert ez az összkép enyhén szólva eklektikus: tükrözi mindazokat a művészi bizonytalanságokat, ízlés- és színvonalbeli egyenetlenségeket, amelyek a mai magyar színházat országos viszonylatban jellemzik. Igaz, ebből a képbő] hiányoznak a budapesti színházak, hiszen e találkozó célja elsősorban a vidéken, nemegyszer mostoha körülmények között (például színházépület nélkül!) dolgozó társulatok bemutatása. Mégis, bizonyos megfontolások miatt, egyes vidéki színházak nem a legjobb vagy nem a legjellegzetesebb produkciójukkal veszek részt ezen a seregszemlén. (Például a kaposvári Marat-Sade jobban tükrözi a színház igazi törekvéseit!) Számos jelentős fiatal rendező vagy színházvezető egyéniség neve hiányzik erről a listáról. Természetesen sokféle szempont érvényesül egyetlen előadás kiválasztásánál, és ez az egy nem képviselheti a színház egész profilját. A korábbi gyakorlat (egy színház — több előadás) inkább segített megismerni a vidéki műhelyek munkáját. Igaz, csak bizonyos műhelyekét. Az idei Országos Színházi Találkozón minden vidéki színház jelen van. Produkcióik színvonala többé-kevés- bé az országos átlagot tükrözi: kevés kiemelkedő, izgalmas, kísérletező kedvű előadás, sok közepes vagy gyenge produkció, fantáziátlan rendezés, szegényes színpadkép és színvonalat- lan színészi játék. Mindez magyarázza, de nem menti a vidéken élő művészek hátrányos helyzete, élet- és munkakörülményeik, a nagyfokú vándorlások, az évadról évadra fölboruló, összekovácsolódni nem tudó társulatok, a főváros szellemi és anyagi vonzereje, és nem utolsósorban a magyar színházművészetben az elmúlt években bekövetkezett változások. Az idei országos színházi találkozó ezért egyben mérleg is: nemcsak az évadé, hanem a színház- művészet jelenlégi helyzetéé. A fölmerülő problémák közös megvitatására ' alkalmas ez a seregszemle, amely a Színházművészeti Szövetség főtitkárának, Vámos Lászlónak nyilatkozata szerint is elsősorban szakmái jellegű. Az országos színházi találkozó — amely mint kezdeményezés csak üdvözölhető — remélhetőleg ráirányítja a figyelmet a mai magyar színházművészet szá*- mos problémájára. Ézsiás Erzsébet Kiss Sándor és Lesenyei Márta szobrászművészek zsennyei házuk műtermében A Művészeti Alap zsennyei alkotóháza természetvédelmi parkjával, védett fáival, virágaival festői motívumokat kínál a művészeknek és egyben pihenést, felfrissülést is nyújt. Szepes Gyula festőművész (MTI fotó — Molnár Edit felv. — KS) Az egri dobós leánykar bemutatkozása Az iskolai év vége felé közeledvén egyre szaporodnak azok a hangversenyek, amelyek sajátos színt adnak Eger zenei életének. Hétfőn este a Dobó István Gimnázium leánykara rövid időn belül másodszor lépett a nagyközönség elé, hogy tartalmas műsorával, értékes színvonalával bizonyítsa: nem szükségszerű az, hogy a középiskolákban a kóruséneklés szürke átlagot mutasson, udvarias, a szülők tenyerétől a gyerekeik füléig ható tapsot arathasson csak. Beszámolónkat azért kezdtük ezzel, mert Oeskay György leánykara több szempontból méltó a figyelemre. Abból is, hogy ki akarnak lépni az iskola falain túli nyilvánosság elé. Megalapozott óhaj! Versenyre akarrtak _kelni a városban működő kórusokkal. Nem mintha túl sokan nyüzsögnének ebben a műfajban, hiszen az öt ujjunk is sok annak felmutatására, hány amatőr együttes vesz részt a közös éneklés örömében, gondjában, szépségében, léleknemesítő munkájában. Ha a nagyobb közönségnek a rádióban, a tévében elhangzó kórusművek élesre csiszolják a fülét, ha az Országos Filharmónia hangversenyein világot járó művészek lépnek fel Egerben, olykor sorozatban, akkor ennek a leánykarnak merész vállalkozása azt tételezi föl, hogy itt esztétikai színvonal van, olyan stílussal és repertoárral rendelkezik, amely élményt nyújt, szórakoztat, elmélyülésre indít. Ez a tizenéves lányokból álló kar változatos, igényes zenei anyaggal lépett a közönség elé. A középkori gregoriánon kezdve, Marenzio, Brahms művein át Bartókig, Kodályig vezetett itt az út tizenhét számon keresztül, hogy közben a két nagy magyar szerző, Bartók és Kodály szellemi örökösétől, Karaitól is hallhassunk egy — úgy tűnik — időálló művet. A Lux fulgebittől a Püakös- dölőig korszakok, lelki tartalmak tarkasága vonult itt föl, s mégis jól szerkesztett- nek hatott ez a program. (Talán azt kifogásolnánk, hogy az egyes blokkok között, pihentetőül, nem szólalt meg még több hangszer a két zongoraszám mellett. Vagy akár egy-egy stílszerű prózarészlet vagy vers is!) A lányok a fiatalságukhoz, lelkükhöz közelebb álló művekben önfeledten énekeltek. Nem mintha a többi alkotás megszólaltatásában kevésbé lettek volna fegyelmezettek, felkészültek; a kórus kitűnően hangzott, kondícióban van. De Kodály Pünkösdölő- jének játékos, kedves, népies levegőjét másképp árasztották szét, mint akár a Hegyi éjszakák I. sajátságosán sejtelmes kodályi romantikáját, vagy Karai: Csak ezért szerettem ..,. című művének balladai homályát. Bartók Tavaszában is ott zsongott az a bensőséges öröm, amit átélés nélkül nem lehet előadni. S ha eddig a dobós leánykar produkcióját dicsértük, meg kell jegyezzük: mindez Oeskay György karvezetői szorgalmán, ízlésén és stílus-1 érzékén nyugszik. Évek óta tapasztalható nála, hogy Eger zenei életében lankadatlan ügybuzgalommal és elmélyüléssel vesz részt. Ez a siker sem pillanatnyi forma eredménye. Kovács Anita Mozartot és Bartókot zongorázott. A kórust Brahms négy dalánál zongorán Marik Erzsébet kísérte. Farkas András 4 MAC VAR MÚLT MOSOLVA Mikes Kelemen leveleskönyve (VIII/3.) Az én vétkem, az én vétkem, az én nagy vétkem, hogy már egy néhány levelire nem feleltem kédnek. Az utolsó leveliből látom kédnek, hogy kéd jó prophé- táné. De úgy tetszik, hogy nem kellene csúfolni a keserűségben levőket, mondván, hogy más kézre kerül a madár. Ha énnékem is annyi volna a ládámban, mint másnak, talán a madár is maradott volna, de rend szerént a szegény fogja meg a madarat, és a gazdag’ eszi meg. Elég a, hogy a kéd jövendölése bé fog telni, és ha hatvanhoz közelítünk is, de a bárányhúst csak szereltjük. Már a csaknem bizonyos mások előtt, de én nálam a bizonyos, mivel a titkot meg kelletett tudnom, hogy Susi most minden órán Bercsényiné leszen. Egy részint bizony nem bánom, mert jó erkölcsiért meg érdemli, és lehetetlen lett volna ebben az országban jobbat választani nálánál, de itéllye meg el kéd, mi csalások a leányok! Aztot tudom, hogy a szívnek semmi része nem lesz ebben a házasságban, aztot maga is tudgya, hogy a testnek sem lészen, de hogy a grófné titulus zengjen a fülünkben, alig várjuk, hogy el mondhassuk a segéllyét. Azt kédre hagyom, hogy kéd mondgya ki a sententiát, hogy ha mind illyenek-é a leányok? Elég a, hogy a jövendőbéli legényt, vagy is inkább vő embert most a köszvény háborgattya, és Susiért gyakrabban meg mosdik; mert azt tudgya kéd, hogy a szegény asszony éltében egy holnapban sem mosdottunk meg egyszer, de most egy keveset csinosab- ban tarttyuk magunkat. Micsoda szép dolog a szeretet! mint iffittya az embert!!! Hát ha meg vagy húsz esztendőt le rázhatnánk magunkról! Látta-é kéd az ollyan öreg embernek a kalendáriumját, akinek iffjú felesége vagyon, hogy miképpen tarthassa meg az egésségit, és hogy micsoda időkben és napokban kell együtt hálni a feleségivei, és mikor kell különösen. Eleget nevettünk Su- sival, mert én egy kalendáriumot csináltam neki. Azt mondgya, hogy nem szereti az ollyan kalendáriumot. Lehetetlen, hogy le ne írjam kédnek az öreg emberek kalendáriumját. A nem más jeleket mutat, hanem csak arra oktattya, hogy miképpen vigyázzanak életekre és egésségekre. Valamint más kalendáriumban fel vannak téve a szerencsés és szerencsétlen napok, itt fel vannak jegyezve az ollyanok, a mellyekben nem lehet a feleségekkel hálniok, és a mellyekben különösön. Példának okáért: a nagy böjtben, és az innepek előtt való böjti napokon különösön; pénteken, szombaton különösön, a nagy kántori napokon különösön; a három sátoros innepeken mindeniket octávával meg kell tartani, azért különösön; az apostolok innepeken különösön, az évangyélisták napjain különösön, a maguk pátronusok napjain nyolcad napig különösön. Ezen kívül télben, a midőn havaz, különösön; hanem a mikor tiszta az idő, akkor meg lehet együtt. Tavasz felé, ha náthások, vagy hurutnak, különösen a májusnak végiig. Nyárban az izadsággal is elég nedves humor megyen ki belöllök, azért különösön, ősszel meg lehet együtt mind addig, még a ködös idők nem kezdődnek, mivel a ködös időkben különösön, az esős időkben különösön. A midőn sok menydörgések járnak, különösön. Ha a gyomor valamit jól meg nem emésztett, nyolc napig különösön. Ezen kívül, mikor a napban fogyatkozás vagyon, nyolcad napig különösön. Ihol édes néném, az öreg emberek ka- lendáriumja. Nem tudom, mint talállya kéd, de Susi azt mondgya, hogy el kell égetni, mert gyakorta mondgya, hogy különösön. Én pedig ködös, mind esős időben szeretvén kédet, maradok kéd szolgácskája. Az egészségre vigyázunk-é? Mint hogy már a gyom- ros matériában elegyedtem, talán követem még darabig. Nem lehet mindenkor be- szélleni nagy dolgokról, némelykor a cancelláriákon sem forognak szükségesebb dolgok, mint a konyhákban; azért ma a mint észre veszem, csak a konyhán maradok. és onnét írok. Ezért is jutott eszemben, hogy ré- genten SzidÖiában volt egy görög város, amelyet Syba- ris városának neveztek. Ott a lakosok ollyan torkosok valának, hogy nagy ajándékokat adtanak az ollyan szakácsoknak, akik újabb- újabb étkeket tudtak ki gondolni, és ollyan nagy kényességben éltének, hogy a városban nem szenvedték az ollyan mesterembereket, a kiknek zörgéssel kelletett dolgozni, de sőt még kakasokat sem tartottak azért, hogy fel ne ébresszék álmokból. Lehet, édes néném, ennél kényelmesebb élet? Ha ezek a lakosok a mi barátainkhoz mentenek volna ebédre, mint laktanák volna? A való, hogy vannak ollyan barátok, a kik jól tarthatták volna; de meg vannak ollyanok, ahol a fogok meg nem sírosodott volna. De hiszen tudok ollyan históriát, hogy egy asszony meg ett, egy millimot, még sem sírosodott meg a foga. A híres Cleopátra egyszer azon vetekedett Antoniussal, hogy mellyik adhat közüllök drágább ebédet. Antonius mondotta, hogy ő adhat három vagy száz ezer forintos ebédet. Cleopátra feleié, hogy a mind semmi, és másnap egy millium érőt előtte meg eszik. Antonius azt lehetetlennek tartván, Cleopátra másnap ebédre híja Anto- niust, az egyik fülben valóját le veszi és ecetben tészi. A gyöngy ott hamar el olvadván az ételben teszi, és egyszersmind meg eszi, és mondgya: „Antonius látod-é, hogy én megettem a millium érőt?” Édes néném, dicsérjük-é azért Cleopátra asszonyomat? Csudálom, de nem dicsérem. De ha azt nem cselekedte volna, nem volna mit írnom kédnek. Édes néném, meg ne egye kéd így a gyöngyit, mert bujdosók vagyunk. Ha az a királyné úgy bujdosott volna, mint kéd, talán ő sem cselekedett volna ollyan drága bolondságot, de annak a bolondságnak tizen nyolc száz esztendőtől meg maradót a híre. Csaknem minden bolondság ezen a világon, hát az illyen miért volna alább való a többinél? Nagy Sándor nagyobb bolondságot cselekedett, mert a világot akarta bírni, egy nehány millium embereket elvesztett, és egy kevés idő múlva ő is csak úgy halt meg, valamint egy koldus. A halál előtt mlndenik egyenlő volt. Hát a nem volt-é bolondság attól a római polgár- mestertől, a kinek a városon kívül egy nehány udvarháza lévén és mindenike külön-külön féle módon volt fel ékesítve, mindenikében különös udvari cselédgye, mindenikében gazdag ebédet és vacsorát készítettek minden nap; úgy hogy akár mellyikében ment a polgár mester kész udvart és konyhát talált? Hát Vittellius római császár felől mit mond kéd, aki egy pástétomot csináltatott ebéc^gyire, amely csak fácánt v*-nyelwel volt tele, ötven vagy ezer talléréban került. E nem volt bolondság? Hát Cajus császár, aki a lova istállóját úgy fel ékesítette, valamint a maga házát, és annak udvari tiszteket rendelt, valamint magának, arany tálban aranyos árpát adtanak enni, és némelykor ebédre hítta, valamint egy királyt hívott volna ebédre; az illyen nem bo- londság-é? Ne féllyen kéd, nem írok több bolondságod hanem valóságot, hogy szívesen szeretvén kédet, maradok. (Folytatjuk)