Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-03 / 128. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982/ június 3., csütörtök Színházi helyzetkép — találkozó után Országos Színházi Találkozó Budapesten A vidéki színházak sereg­szemléié az elmúlt években jobbára szervezetlenül zaj­lott. Valamelyik budapesti színház látott vendégül egy- egy vidéki színházat, amely az évad keresztmetszetét tük­röző darabokkal szerepelt a fővárosban. (Például a ka­posváriak a Vígszínházban.) Ez a gyakorlat azonban nem volt egységes, és nem vonat­kozott valamennyi színház­ra. Az idei, máijus 17-től jú­nius 6-ig tartó Országos Színházi Találkozó — amely régi hagyomány föl újítása — legnagyobb érdeme éppen a szervezettség: mind a ti­zenegy vidéki színház meg­jelenik e seregszemlén, az előadásokat szakmai viták és június 7-én zárókonferen­cia követik, amelyeken szín- igazgatók, rendezők, színház- kritikusok vesznek részt. Milyen az Országos Szín­házi Találkozó programja? Ha a statisztikákat nézzük: jó. Hét magyar darab szere­pel a vendégjátékok prog­ramján, közülük kettő ősbe­mutató (Páskándi Géza: Vadorzó, Darvas József: Víz- kereszttől Szilveszterig), két zenés játék (Chicago, ör­vényben), egy mai bolgár dráma (Sztratiev: Autóbusz), és egy klasszikus mű (Gol­doni : Csetepaté Chioggiá- ban). A találkozó programját a szolnoki Szigligeti Színház műsorváltozással kezdte: Brecht Koldusoperája helyett friss bemutatóval: Molnár Ferenc Lilioméval vendéges­kedtek Budapesten. (Az elő­adás vendégrendezője Ba- barczy László.) A Békés me­gyei Jókai Színház ismeret­len Darvas-színművet hozott Budapestre: a Vízkereszttől Szilveszterig című regény színpadi változatát, Giricz Mátyás vendégrendezésében. A kecskeméti Katona József Színház tagja, Szőke István nem először rendez Sarkadi- drámát, a miskolci—egri színház a Ház a város mel­lett után! most az Elveszett paradicsomot állította szín­padra. A debreceni Csokonai Színház évek óta tudatosan vállalja a mai bolgár dráma- irodalom hazai megismerte­tését : Radicskov Repülési kísérlete után most Sztratiev Autóbusz című darabját vit­te színre Gáli László igazgat tó. Goldini remekbe sikerült olasz életképét, A Csetepaté Chioggiában-t Miskolcon vendégként Major Tamás rendezte. Először mutatko­zik be Budapesten a nyír­egyházi Móricz Zsigmond Színház: évadnyitó darabju­kat, Vörösmarty Csongor és Tündéjét a színház igazga­tója, Bozóky István állítat­ta színpadra. A Pécsi Nem­zeti Színház hagyományai­hoz híven magyar ősbemuta­tóval jelentkezett: Páskándi új művét Szegváry Menyhért rendezte. A kaposváriak a régi nagy sikerrel jöttek Bu­dapestre: Kander-Ebb-Fosse Chicago-jával, Ascher Ta­más rendezésében. Hasonlóan zenés produkció a győrieké: Raszputyin—Miklós—Vár- konyi örvényben című mű­vét Bor József vitte színpad­ra. A veszprémi Petőfi Szín­házban Csurka István már ..háziszerzőnek” számít: ez­úttal a vígszínházi nagy si­kert, a Házmestersiratót — Pethes György rendezésében — hozták Budapestre, vál­lalva a konkurrenciát. A szegediek viszont egy har­minc évvel ezelőtti nemzeti színházi bemutatót. Urbán Ernő Uborkafájáit újították föl Halasi Imre rendezésé­ben. A találkozó három heté­nek programja tehát rendkí­vül változatos. Más kérdés az előadások művészi színvo­nala, és a róluk — azaz a vidéki színjátszás helyzeté­ről — kialakult összkép. Mert ez az összkép enyhén szólva eklektikus: tükrözi mindazokat a művészi bi­zonytalanságokat, ízlés- és színvonalbeli egyenetlensé­geket, amelyek a mai ma­gyar színházat országos vi­szonylatban jellemzik. Igaz, ebből a képbő] hiányoznak a budapesti színházak, hi­szen e találkozó célja első­sorban a vidéken, nemegy­szer mostoha körülmények között (például színházépület nélkül!) dolgozó társulatok bemutatása. Mégis, bizonyos megfontolások miatt, egyes vidéki színházak nem a legjobb vagy nem a legjel­legzetesebb produkciójukkal veszek részt ezen a sereg­szemlén. (Például a kapos­vári Marat-Sade jobban tük­rözi a színház igazi törekvé­seit!) Számos jelentős fiatal rendező vagy színházvezető egyéniség neve hiányzik er­ről a listáról. Természetesen sokféle szempont érvénye­sül egyetlen előadás kivá­lasztásánál, és ez az egy nem képviselheti a színház egész profilját. A korábbi gyakor­lat (egy színház — több elő­adás) inkább segített megis­merni a vidéki műhelyek munkáját. Igaz, csak bizo­nyos műhelyekét. Az idei Országos Színházi Találkozón minden vidéki színház jelen van. Produk­cióik színvonala többé-kevés- bé az országos átlagot tük­rözi: kevés kiemelkedő, iz­galmas, kísérletező kedvű előadás, sok közepes vagy gyenge produkció, fantáziát­lan rendezés, szegényes színpadkép és színvonalat- lan színészi játék. Mindez magyarázza, de nem menti a vidéken élő művészek hát­rányos helyzete, élet- és munkakörülményeik, a nagyfokú vándorlások, az évadról évadra fölboruló, összekovácsolódni nem tudó társulatok, a főváros szelle­mi és anyagi vonzereje, és nem utolsósorban a magyar színházművészetben az el­múlt években bekövetkezett változások. Az idei országos színházi találkozó ezért egyben mérleg is: nemcsak az évadé, hanem a színház- művészet jelenlégi helyze­téé. A fölmerülő problémák közös megvitatására ' alkal­mas ez a seregszemle, amely a Színházművészeti Szövet­ség főtitkárának, Vámos Lászlónak nyilatkozata sze­rint is elsősorban szakmái jellegű. Az országos színhá­zi találkozó — amely mint kezdeményezés csak üdvözöl­hető — remélhetőleg ráirá­nyítja a figyelmet a mai ma­gyar színházművészet szá*- mos problémájára. Ézsiás Erzsébet Kiss Sándor és Lesenyei Már­ta szobrászművészek zsennyei házuk műtermében A Művészeti Alap zsennyei alkotóháza természetvédelmi parkjával, védett fáival, vi­rágaival festői motívumokat kínál a művészeknek és egy­ben pihenést, felfrissülést is nyújt. Szepes Gyula festőművész (MTI fotó — Molnár Edit felv. — KS) Az egri dobós leánykar bemutatkozása Az iskolai év vége felé közeledvén egyre szaporod­nak azok a hangversenyek, amelyek sajátos színt adnak Eger zenei életének. Hétfőn este a Dobó István Gimná­zium leánykara rövid időn belül másodszor lépett a nagyközönség elé, hogy tar­talmas műsorával, értékes színvonalával bizonyítsa: nem szükségszerű az, hogy a középiskolákban a kórus­éneklés szürke átlagot mu­tasson, udvarias, a szülők tenyerétől a gyerekeik füléig ható tapsot arathasson csak. Beszámolónkat azért kezd­tük ezzel, mert Oeskay György leánykara több szempontból méltó a figye­lemre. Abból is, hogy ki akarnak lépni az iskola fa­lain túli nyilvánosság elé. Megalapozott óhaj! Verseny­re akarrtak _kelni a városban működő kórusokkal. Nem mintha túl sokan nyüzsög­nének ebben a műfajban, hi­szen az öt ujjunk is sok an­nak felmutatására, hány amatőr együttes vesz részt a közös éneklés örömében, gondjában, szépségében, lé­leknemesítő munkájában. Ha a nagyobb közönségnek a rádióban, a tévében elhang­zó kórusművek élesre csi­szolják a fülét, ha az Orszá­gos Filharmónia hangverse­nyein világot járó művészek lépnek fel Egerben, olykor sorozatban, akkor ennek a leánykarnak merész vállal­kozása azt tételezi föl, hogy itt esztétikai színvonal van, olyan stílussal és repertoár­ral rendelkezik, amely él­ményt nyújt, szórakoztat, el­mélyülésre indít. Ez a tizenéves lányokból álló kar változatos, igényes zenei anyaggal lépett a kö­zönség elé. A középkori gre­goriánon kezdve, Marenzio, Brahms művein át Bartókig, Kodályig vezetett itt az út tizenhét számon keresztül, hogy közben a két nagy ma­gyar szerző, Bartók és Ko­dály szellemi örökösétől, Ka­raitól is hallhassunk egy — úgy tűnik — időálló művet. A Lux fulgebittől a Püakös- dölőig korszakok, lelki tar­talmak tarkasága vonult itt föl, s mégis jól szerkesztett- nek hatott ez a program. (Talán azt kifogásolnánk, hogy az egyes blokkok kö­zött, pihentetőül, nem szó­lalt meg még több hangszer a két zongoraszám mellett. Vagy akár egy-egy stílszerű prózarészlet vagy vers is!) A lányok a fiatalságukhoz, lelkükhöz közelebb álló mű­vekben önfeledten énekeltek. Nem mintha a többi alkotás megszólaltatásában kevésbé lettek volna fegyelmezettek, felkészültek; a kórus kitűnő­en hangzott, kondícióban van. De Kodály Pünkösdölő- jének játékos, kedves, népi­es levegőjét másképp árasz­tották szét, mint akár a He­gyi éjszakák I. sajátságosán sejtelmes kodályi romantiká­ját, vagy Karai: Csak ezért szerettem ..,. című művének balladai homályát. Bartók Tavaszában is ott zsongott az a bensőséges öröm, amit át­élés nélkül nem lehet elő­adni. S ha eddig a dobós leány­kar produkcióját dicsértük, meg kell jegyezzük: mindez Oeskay György karvezetői szorgalmán, ízlésén és stílus-1 érzékén nyugszik. Évek óta tapasztalható nála, hogy Eger zenei életében lanka­datlan ügybuzgalommal és elmélyüléssel vesz részt. Ez a siker sem pillanatnyi for­ma eredménye. Kovács Anita Mozartot és Bartókot zongorázott. A kó­rust Brahms négy dalánál zongorán Marik Erzsébet kísérte. Farkas András 4 MAC VAR MÚLT MOSOLVA Mikes Kelemen leveleskönyve (VIII/3.) Az én vétkem, az én vét­kem, az én nagy vétkem, hogy már egy néhány leve­lire nem feleltem kédnek. Az utolsó leveliből látom kédnek, hogy kéd jó prophé- táné. De úgy tetszik, hogy nem kellene csúfolni a kese­rűségben levőket, mondván, hogy más kézre kerül a ma­dár. Ha énnékem is annyi volna a ládámban, mint másnak, talán a madár is maradott volna, de rend sze­rént a szegény fogja meg a madarat, és a gazdag’ eszi meg. Elég a, hogy a kéd jö­vendölése bé fog telni, és ha hatvanhoz közelítünk is, de a bárányhúst csak szerelt­jük. Már a csaknem bizo­nyos mások előtt, de én ná­lam a bizonyos, mivel a tit­kot meg kelletett tudnom, hogy Susi most minden órán Bercsényiné leszen. Egy ré­szint bizony nem bánom, mert jó erkölcsiért meg ér­demli, és lehetetlen lett vol­na ebben az országban job­bat választani nálánál, de itéllye meg el kéd, mi csa­lások a leányok! Aztot tu­dom, hogy a szívnek semmi része nem lesz ebben a há­zasságban, aztot maga is tudgya, hogy a testnek sem lészen, de hogy a grófné titulus zengjen a fülünkben, alig várjuk, hogy el mond­hassuk a segéllyét. Azt kédre hagyom, hogy kéd mondgya ki a sententiát, hogy ha mind illyenek-é a leányok? Elég a, hogy a jö­vendőbéli legényt, vagy is inkább vő embert most a köszvény háborgattya, és Susiért gyakrabban meg mosdik; mert azt tudgya kéd, hogy a szegény asszony éltében egy holnapban sem mosdottunk meg egyszer, de most egy keveset csinosab- ban tarttyuk magunkat. Mi­csoda szép dolog a szeretet! mint iffittya az em­bert!!! Hát ha meg vagy húsz esztendőt le rázhatnánk magunkról! Látta-é kéd az ollyan öreg embernek a kalendáriumját, akinek iffjú felesége vagyon, hogy miképpen tarthassa meg az egésségit, és hogy micsoda időkben és napok­ban kell együtt hálni a fele­ségivei, és mikor kell külö­nösen. Eleget nevettünk Su- sival, mert én egy kalendá­riumot csináltam neki. Azt mondgya, hogy nem szereti az ollyan kalendáriumot. Lehetetlen, hogy le ne ír­jam kédnek az öreg emberek kalendáriumját. A nem más jeleket mutat, hanem csak arra oktattya, hogy mikép­pen vigyázzanak életekre és egésségekre. Valamint más kalendáriumban fel vannak téve a szerencsés és szeren­csétlen napok, itt fel van­nak jegyezve az ollyanok, a mellyekben nem lehet a fe­leségekkel hálniok, és a mellyekben különösön. Pél­dának okáért: a nagy böjt­ben, és az innepek előtt való böjti napokon különösön; pénteken, szombaton külö­nösön, a nagy kántori napo­kon különösön; a három sá­toros innepeken mindeniket octávával meg kell tartani, azért különösön; az apostolok innepeken különösön, az évangyélisták napjain külö­nösön, a maguk pátronusok napjain nyolcad napig külö­nösön. Ezen kívül télben, a midőn havaz, különösön; ha­nem a mikor tiszta az idő, akkor meg lehet együtt. Ta­vasz felé, ha náthások, vagy hurutnak, különösen a má­jusnak végiig. Nyárban az izadsággal is elég nedves humor megyen ki belöllök, azért különösön, ősszel meg lehet együtt mind addig, még a ködös idők nem kez­dődnek, mivel a ködös idők­ben különösön, az esős idők­ben különösön. A midőn sok menydörgések járnak, külö­nösön. Ha a gyomor valamit jól meg nem emésztett, nyolc napig különösön. Ezen kívül, mikor a napban fo­gyatkozás vagyon, nyolcad napig különösön. Ihol édes néném, az öreg emberek ka- lendáriumja. Nem tudom, mint talállya kéd, de Susi azt mondgya, hogy el kell égetni, mert gyakorta mond­gya, hogy különösön. Én pe­dig ködös, mind esős időben szeretvén kédet, maradok kéd szolgácskája. Az egész­ségre vigyázunk-é? Mint hogy már a gyom- ros matériában elegyedtem, talán követem még darabig. Nem lehet mindenkor be- szélleni nagy dolgokról, né­melykor a cancelláriákon sem forognak szükségesebb dolgok, mint a konyhákban; azért ma a mint észre ve­szem, csak a konyhán mara­dok. és onnét írok. Ezért is jutott eszemben, hogy ré- genten SzidÖiában volt egy görög város, amelyet Syba- ris városának neveztek. Ott a lakosok ollyan torkosok valának, hogy nagy ajándé­kokat adtanak az ollyan szakácsoknak, akik újabb- újabb étkeket tudtak ki gon­dolni, és ollyan nagy ké­nyességben éltének, hogy a városban nem szenvedték az ollyan mesterembereket, a kiknek zörgéssel kelletett dolgozni, de sőt még kaka­sokat sem tartottak azért, hogy fel ne ébresszék álmok­ból. Lehet, édes néném, en­nél kényelmesebb élet? Ha ezek a lakosok a mi bará­tainkhoz mentenek volna ebédre, mint laktanák vol­na? A való, hogy vannak ollyan barátok, a kik jól tarthatták volna; de meg vannak ollyanok, ahol a fo­gok meg nem sírosodott vol­na. De hiszen tudok ollyan históriát, hogy egy asszony meg ett, egy millimot, még sem sírosodott meg a foga. A híres Cleopátra egyszer azon vetekedett Antoniussal, hogy mellyik adhat közüllök drágább ebédet. Antonius mondotta, hogy ő adhat há­rom vagy száz ezer forintos ebédet. Cleopátra feleié, hogy a mind semmi, és másnap egy millium érőt előtte meg eszik. Antonius azt lehetet­lennek tartván, Cleopátra másnap ebédre híja Anto- niust, az egyik fülben való­ját le veszi és ecetben tészi. A gyöngy ott hamar el ol­vadván az ételben teszi, és egyszersmind meg eszi, és mondgya: „Antonius látod-é, hogy én megettem a millium érőt?” Édes néném, dicsérjük-é azért Cleopátra asszonyo­mat? Csudálom, de nem di­csérem. De ha azt nem cse­lekedte volna, nem volna mit írnom kédnek. Édes né­ném, meg ne egye kéd így a gyöngyit, mert bujdosók vagyunk. Ha az a királyné úgy bujdosott volna, mint kéd, talán ő sem cselekedett volna ollyan drága bolond­ságot, de annak a bolond­ságnak tizen nyolc száz esz­tendőtől meg maradót a hí­re. Csaknem minden bolond­ság ezen a világon, hát az illyen miért volna alább való a többinél? Nagy Sándor nagyobb bo­londságot cselekedett, mert a világot akarta bírni, egy nehány millium embereket elvesztett, és egy kevés idő múlva ő is csak úgy halt meg, valamint egy koldus. A halál előtt mlndenik egyenlő volt. Hát a nem volt-é bo­londság attól a római polgár- mestertől, a kinek a váro­son kívül egy nehány udvar­háza lévén és mindenike külön-külön féle módon volt fel ékesítve, mindenikében különös udvari cselédgye, mindenikében gazdag ebédet és vacsorát készítettek min­den nap; úgy hogy akár mellyikében ment a polgár mester kész udvart és kony­hát talált? Hát Vittellius római császár felől mit mond kéd, aki egy pástétomot csi­náltatott ebéc^gyire, amely csak fácánt v*-nyelwel volt tele, ötven vagy ezer tallé­réban került. E nem volt bo­londság? Hát Cajus császár, aki a lova istállóját úgy fel ékesítette, valamint a maga házát, és annak udvari tisz­teket rendelt, valamint ma­gának, arany tálban aranyos árpát adtanak enni, és né­melykor ebédre hítta, vala­mint egy királyt hívott vol­na ebédre; az illyen nem bo- londság-é? Ne féllyen kéd, nem írok több bolondságod hanem valóságot, hogy szí­vesen szeretvén kédet, ma­radok. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom