Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-06 / 131. szám

■ 1982. június 6., vasárnap Százhuszonöt év­r \ vei ezelőtt szüle- 3 tett Alekszandr • Ljapunov orosz matematikus. Százhetvenöt év­vel ezelőtt szü­letett Török Já­nos publicista, nemzetgazdász, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia levelező tagja. Tanulmányait a pesti és a grazi egyetemen végezte. Gazdasági tisztviselő lett, 1839-től pedig gazdaképző intézeti tanár. Elő­adóként bekapcsolódott a Ma­gyar Gazdasági Egyesület mun­kájába, amelynek 1843-tól titká­ra volt. Hosszú éveken át szer­kesztette az 1840-es években a Magyar Gazda című hetilapot. Megszervezte az MGE gyümölcs-, állat- és mezőgazdaságigép-kiál­lításait, az országos szőlészkong­resszust, s felépíttette a Hild József tervezte Köztelek-palotát. 1846-ban a Cegléd melletti Sző­kehalmán gazdaképző intézetet létesített, amelynek első igazga­tója volt. Szerkesztette az úgy­nevezett Szőkehalmi Könyvtárt, melyben a kor legkiválóbb me­zőgazdasági szakembereinek mű­veit jelentette meg. Az ő kez­deményezésére létesített faisko­lából indult ki az alföldi ho­moknak gyümölcsfával való megkötése, elhódítása. A Nap kél: 4.48; nyugszik: 20.37 órakor. A Hold kél: 20.25; nyugszik: 4.52 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon NORBERT nevű kedves olvasóinkat! Germán eredetű; az ófelnémet „Nord" „észak", a „beracht" „csillogó, fényes" szavakból je­lentése: „északi fény”. 1 ^[időjárás] Várható időjárás ma estig: időn­ként erősen megnövekszik a fel­hőzet, helyi záporok, zivatarok várhatók, néhány helyen jeges eső is lehet. A mérsékelt, vál­tozó irányú szél a zivatar ide­jén átmenetileg megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 13—18 fok között, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 30 fok közelében valószínű. Szabadlábon Hamar letelt Sophia Loren börtönbüntetése. Szom­baton reggel elhagyta a kis, dél-olaszországi Caserta fegyházát, miután mindössze két hetet kellett letölte­nie 1963-as adócsalása miatt kiszabott, egyhavi bör­tönbüntetéséből. Habfehér nadrágban, selyemblúzban, lángvörös sállal a nyakán, sötét napszemüveggel lé­pett ki a börtön kapuján. Hódító mosolyt küldött a tolakodó újságírók, a zajongó tömeg és a sűrűn kat- togtató félszáz fotóriporter felé, majd beszállt a rá várakozó ezüst-fehér Mercedesbe és három rendőr­kocsi biztosítása mellett távozott. A hosszú hallgatás után nem is ártott ez a kis reklám... — FOGADÓNAP. Június 7- én hétfőn 14 órától a tarna- leleszl tanács termében Sas Kálmán országgyűlési képvi­selő fogadónapján várja a választópolgárokat ügyes-ba­jos dolgaik elintézése érdeké­ben. — EGYÜTT A SZÖVETKE­ZETEKKEL. összehangolja munkáját a járás ipari szö­vetkezeteivel a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyá­ra. A gyár többek között for. gácsoló gépeket kölcsönöz a szövetkezeteknek, amelyek közreműködnek a beruházá­sokban és partnerek a ter­melésben is. — BOLOND VASÁRNAP CSÜTÖRTÖKÖN. A józsef­városi színház művészei ven­dégszerepeinek június 10-én, csütörtökön a gyöngyösi Mát­ra Művelődési Központban. A 19 órakor kezdődő előadd, son a Bolond vasárnap című kétrészes, zenés komédiát mutatják be. — NEM VOLT ÖTÖS. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 23. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. A 43 négyes­re 195 703 forintot fizetnek. A háromtalálatos szelvé­nyek 947 forintot érnek, míg a kettesek 30 forintot. — BÉLYEGKIALLITAS a klubkönyvtárban. Nagytá- lyán kiállítást rendezett a klubkönyvtár ifjúsági bé­lyeggyűjtő szakköre. Fiatalok és idősebbek, a bélyeggyűjtés szerelmesei mutatkoznak itt be. A kiállítást ma még meg­tekinthetik az érdeklődők. — KÖRNYEZETVÉDELEM­RŐL FELNÉMETEN. A Ha­zafias Népfront egri városi vezetősége mellett működő környezetvédelmi munkabi­zottság hétfőn délután a fel­németi Mészkőbánya és Örlő- műben tartja soron követke­ző ülését. Szó lesz a környe­zeti ártalmak megelőzésére tett intézkedések eredmé­nyeiről, valamint megvitat­ják a soron következő felada­tokat. EGERBEN: a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telei on: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tarnaszentmária, Sí­rok, Kőkút, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsend, Demjén, Ostoros, No­vai, Makiár, Andornaktálya. Fel- sőtárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvo­si ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Tele­fon: 10-841. Fogorvosi ügyelet: szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. l. baton 8—12 és 14—18 óráig, va­Gyermekorvosi ügyelet: szom- »árnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyer­mekrendelő. A gyermek fekvő­betegeket a felnőtt körzeti ügye­let látja el. Kihívás a 11-727-es telefonszámon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel — Hatvan város lakossága részére 8 óráig —a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: rendelőinté­zet, Hatvan, Kossuth tér 18. Te­lefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombaton­ként 6.30 órától 14 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Gyermekorvosi ügyelet: szom­batonként 8 órától 12 óráig, va­sárnap 8—10 óráig. Ügyelet he­lye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÖJAL-készenlét Egerben: dél­után 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396; 14-496; 10-004. HEVESEN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Deák Ferenc u. 41. sz. alatt. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden köz­ségére kiterjed. Mozgó Patyolat Gyorsan, szépen, tisztán Zene Püspökiig - Hét­végén Kisköre — Még óvodásoknak is Sétahajó a Tiszán Tizenhat év után ismét sétahajó-járat indul a Ti­szán a Szolnok megyei Ide­genforgalmi Hivatal és a MAHART közös kezdemé­nyezéseként — jelenteitekbe Szolnokon, a Tiszatour saj­tótájékoztatóján. Mint el­mondották, a MAHART 150 személyes vízibusza június elejétől augusztus végéig köz­lekedik majd a folyó kö­zépső szakaszán. Az Idegen­forgalmi Hivatal szakembe­rei már elkészítették a hajó programját. Eszerint a fia­talok szórakoztatására min­den kedden és csütörtökön este zenés hajójárat indul a szolnoki hajóállomásról Ti- szapüspökibe és vissza. Szer­dán és pénteken — ugyan­csak az esti órákban — ze­nemen tes sétahajózás lesz a Szolnak—Tiszapüspöki—Szol­nok útvonalon. A hétvége­ken úgynevezett programha­jó indítását tervezik: az egész napos kirándulások végállomása Kisköre, s az út folyamán helytörténeti tájékoztatók hangzanak el az érdekes látnivalókról. Szer­dán délelőtt a vízibuszt az óvodák rendelkezésére bo­csátják. Izzó és KAEV Kommunista szombat (Tudósítónktól) A Félvezető- és Gépgyár mintegy 2000 dolgozója jú­nius 5-én kommunista mű­szakot tartott Gyöngyösön. A félvezető eszközök gyár­tása mellett a gépgyárban dolgoztak az öblösüveg­gyártó gépek és az új tem­peráló kemencék szerelésért, az ipari robotok, szivattyúk forgácsolásán. A termelő munkával létrehozott érték meghaladta a kétmillió fo­rintot. A munkások a napi bérüket a gyár dolgozóinak lakásépítési, valamint a vá­ros gyermekintézményeinek támogatására ajánlották fel. . ★ Az idén második alkalom­mal rendeztek kommunista műszakot a KAEV 10-es számú egri gyárában. Szom­baton a dolgozók összlétszó- mának csaknem háromne­gyede jelentkezett munkára. A 'hagyományoknak megfe­lelően munkabérük felaján­lásával a város gyermekin­tézményeit támogatják. Amíg a szülők dolgoztak, gyerme­keik szintén a gyárban vol­tak, ahol különböző játékos foglalkozásokat szerveztek nekik. Az Eger környéki falva­kat — az elmúlt év óta — gépkocsival, mozgó felvevő­hellyel keresi fel rendszere­sen a Patyolat Átányt, Ten- keh Kömlőt. Nagytályát és a többi községet három járat látogatja. Egy-egy kőrútjuk­ról 40—50 tétel tisztítaniva- lót szállítanak a központba. A megrendelők elsősorban ágyneműmosást kérnek, és ennek a Patyolat gyorsan, a (Tudósítónktól) A módosított tervek alap­ján idén öszesen 948 új ott­hont ad át a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat. Mint arról Márton József műszaki igazgatóhelyettestől értesültünk: a profiltisztítás keretében fokozatosan meg­szüntetik a költséges, élő­munkaigényes technológiák alkalmazását, jövőre már csak házgyári lakásokat épít a cég. A technológiai vál­tásra azért volt szükség mert a szanálás után rendbe kell hozni a vállalat gazdál­(Fotó: Szabó Sándor) megjelölt határidőre tesz eleget. A szolgáltatást igény­bevevők szépen, tisztán, va­sa lton kapják vissza ágyne­műjüket, tisztításra beadott ruháikat. Ez a véleménye Köm lön a felvételünkön látható Vass Lajosnénak is, aki éppen egy készlet tisztításra váró ruhaneműt ad át Burkus Jánosnak, aki egyszemély- ben a Patyolat gépkocsive­zetője és felvevője is. kodását, tovább korszerűsí­teni, gyorsítani a lakásépí­tést. A vállalat termelési érté­kének csaknem a fele la­kásépítésből származik. Fon­tos, hogy hatékonyabb le­gyen a munka, s az eddig alkalmazott építési módok­kal szemben legalább 7—800 munkaórával csökkenjen az egy lakásra fordított kivite­lezési idő. Egyeztetett la­kásterv készült, s ennek alapján 1983-tól az állami építők csak házgyári, a ta­nácsi építők pedig kizáró­Kié lesz a vándorserleg? flgria­kirakatverseny Négy évvel ezelőtt ván­dorserleget alapítottak az egri kirakatok rendezésében legjobb teljesítményt nyújtó szakemberek részére. A ver­seny azóta már hagyomány- nyá vált: minden nyáron az Agria napok rendezvény- sorozatának egyik érdekes színfoltja. Az egri városi tanács termelés1—ellátás fel­ügyeleti osztálya az idén is a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatot bízta meg a szervezéssel, már elkészült a versenyfel­hívás. Három kategóriában — élelmiszer, ruházat és vegyes iparcikk — lehet a szűri és a szakértő egri közönség elé „állni”. A "téma szabadon választható, fontos azonban, hogy aktuális társadalmi és kereskedelempolitikai cél­kitűzéseket szolgáljon. A ne­vezéseket a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat propaganda csoport­jának a címére kell eljuttat­ni június 20-ig. A kirakat elkészítésének határideje: július 1. A már említett vándor­serlegen kívül a Magyar Reklámszövetség ötezer fo­rintos Jődíjat ajánlott fel. Az első három helyezett ki­rakatrendező kategóriánként pénzjutalomban részesül. Savaria táncverseny Szombaton a Üzenhetik alka­lommal csendült fel a szombat­helyi Művelődési és Sportház színpadás a Savaria nemzetközi táncverseny és a magyar tánc- bajnokság szignálja. Az idei két napos rendezvé­nyen a hazaiakon kívül tizen­nyolc ország, legjobb párosai, világversenyek győztesei, helye­zettjei vesznek részt; a huszon­egy külföldi páros mellett tizen­két magyar páros lép parkettre. Ennyi résztvevőt még eddig egyetlen alkalommal sem kö­szöntöttek Szombathelyen. lag alagútzsalus szerkezetek­kel építik majd a lakáso­kat a megyében. A két vál­lalat együttműködésével le­hetőség van arra is, hogy az épületek vázát az állami, míg a befejező munkákat a tanácsi építők végezzék »el. Ebben az esetben tovább csökken az átfutási idő és minőségileg is jobb lesz a munka. Egyébként megyei kivitelezésben Egerben 521, Gyöngyösön 121, Hatvanban 56, Kispesten 250 lakás ké­szül el az idén. Mika István Együtt a két vállalat Meggyorsítják a lakásépítést Kombájn a kamillában Tanácsadó szolgálat Országos hálózattá bővül Országszerte kialakulóban vannak a tanácsadó és la­kásépítési szolgálati irodák, amelyek a magánlaikás-épí- tőknek értékes segítséget ad­nak az építkezéssel kapcso­latos bonyolult ügyek inté­zésekor a tanácsok közre­működésével. Bács-Kiskun megyében hozta létre az el­ső lekásépítési szolgálati iro­dát Kecskeméten az Épület- karbantartó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet, s ezt a kezdeményezést követte a megyében újabb. öt város, A magánlakás-építési ta­nácsadó, szervező és szolgál­tató bázisok feladata az, hogy a lakosság igényeinek meg­felelően átvállalják a lakás­építés előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatokat, részletes infor­mációt és megfelelő segítsé­get nyújtsanak az építkezés minden szakaszában. Fontos feladat, hogy az építeni szándékozókat már az építkezés megkezdése előtt tájékoztassák a külön­böző építési formákról, a tervek beszerzésének, az épí­tési engedély megszerzésének lehetőségeiről, a pénzügyi feltételekről, a kedvezmé­nyekről és lehetséges OTP- kölcsönökről. Adjanak részletes infor­mációt a kivitelezéshez szük­séges feltételekről, a vállal­kozókról, az anyagokról, a gépkölcsönzésről, az építés műszaki ellenőrzéséről stb. Befejezéséhez közeledik a kamilla aratása a kerepes- tárcsái Szilasmenti Terme­lőszövetkezetben. A gazdaság kétszázötven hektáros ültet­vényéről csaknem két hét alatt kombájnokkal takarí­tották be a termést. A szö­vetkezet tizenkét-tizenhárom féle gyógynövény termesz­tésével foglalkozik, melyek közül a legjövedelmezőbb és legkeresettebb a kamilla. A gazdaság legnagyobb part­nere a Herbária, amely tíz vagon kamillát vesz át, de szállítanak ugyanekkord mennyiséget az NSZK-ba is, ahol gyógyászati alapanyag­ként használják a növényt. A MÉM felhívása Lehet kaszálni, ha... A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a szálas- takarmány-ellátás javítása és az állatállomány takarmány- szükségletének jobb kielégítése érdekében felhívja a lakos­ság figyelmét: amennyiben a tulajdonosok vagy az ingyenes kaszálásban részesülő kistermelők a füvet a megyei tanácsok mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályai által meghatározott időpontig, illetve legkésőbb június 15-ig nem kaszálták le, az említett területek fűtermését bárki ingyenesen betakarít­hatja. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger.Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terj'eszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. — HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom