Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-05 / 130. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. június 5., szombat EGY TANÁR SZÁMVETÉSE Példát mutat a stafétaváltónak Tánczos Istvánná horti pedagógus több évtizedes, színvonalas nevelő-oktató munkája elismeréseként megkapta a Kiváló tanár címet. A kitüntetéséről semmit! sem sejtett, a hírt én közöl­tem vele, így lemérhettem a hatást is. Tekintetét a várat­lan öröm fényezte, s aka­ratlanul is megkönnyítette munkámat, mert érzelmei pa­rancsszavára rögvest meg­kapó számvetést készített... o — Erre igazán nem gon­doltam. Panaszra egyébként sincs okom, hiszen igyekeze­temre mindig felfigyeltek, ötleteimet felkarolták, más szóval sem az anyagi, sem az erkölcsi megbecsülés nem maradt el. Most közel a nyugdíjhoz mégis rendkívül jólesik ez a figyelmesség. Tudatosítja bennem, hogy érdemes volt, hogy nem hiá­ba tevékenykedtem. o Nem tartozott Fortuna is­tenasszony kegyeltjei közé, pályáját megpróbáltatások, embert formáló válságok tarkították. — Fiatalságomat, nagy­lánykoromat a háború rém­ségei keserítették. Akkor ke­rültem az egyik budapesti kereskedelmi középiskolába, amikor először bombázták a fővárost. Valójában pedagó­gus szerettem volna lenni, de apám így érvelt: „Sze­gény ember gyermeke ne váljék tanítóvá, mert akkor folytatja a családi öröksé­get, s csak a nehézségekből kap ízelítőt” Amikor végez­tem, újabb akadály követ­kezett. Hiába reménykedtem, sehol sem várt állás. Az öröm ízeit csak az hozta, hogy férjemben megértő társra leltem, ö Kenekha- raszton dolgozott igazgató- tanítóként Szükség volt a pénzre, fellobbant bennem a régi, a teljesületlen vágy, így aztán 1952-ben a nevelőskö- dést választottam. 1953-ban tanítói oklevelet szereztem. Annyi év után megnyugvás- sal mondhatom, hogy egy­kori elhatározásomat nem bántam nfeg, mert napjai­mat bearanyozta, életemnek értelmet adott ez a sokszí­nű hivatás. o 1957 júliusában telepedtek meg Horton. Nem egyszerű­en állomáshelynek, hanem menedéknek, alkotóműhely­nek tekintették ezt az isko­lát. — Páromat alaptalan vá­daskodás nyomán meghur­colták, természetesen győ­zött az igazság, de a meg­rendítő élmények visszahúzó erejétől sokáig nem tudtunk szabadulni. Végül mégis talpraálltunk, s örömet ta­láltunk a hétköznapi helyt­állásban. A régi gondokat feledtette velünk a fiúk, lá­nyok tudásszomjat sugárzó tekintete, hálájuk melegsé­ge. Ez arra ösztönzött, hogy tőlem telhetőén az emberség kincseivel ajándékozzak meg mindenkit. Emellett folyvást gyarapítottam ismereteimet. 1964-ben műszaki gyakorla­tok szakos oklevelet vehet­tem át az egri tanárképző főiskolán. Ezt követően egy OPI-tamfolyam révén a ké­zimunka oktatása terén sze­reztem jártasságot. Ezzel azonban korántsem terült a kör, hiszen a falu — akár­csak másoktól — tőlünk is igen sokat várt. Mi készség­gel segítettünk, ezzel ma­gyarázható az, hogy népmű­velési ügyvezetőként is dol­goztam. Vezettem a helyi bibliotékát, volt egy életké­pes könyvbarát klubom, ahol színes vetélkedőket és egyéb programokat szerveztem. Ezenkívül a közéletből is ki­vettem részemet: szorgos­kodtam a népfrontmozga­lomban, a községi tanács végrehajtó bizottságának tagja lettem. Kétségkívül nem sok szabad időm maradt, de emiatt nem háborogtam, mi­vel éreztem: szükség van rám, ezt a sok teendőt he­lyettem senkisem végzi eL o Egyszer az igazgatói fel­adatkör ellátásával is meg­bízták, szívesen vállalta, ké­sőbb azonban önszántából visszalépett. Mi tagadás: er­re csak kevesen szánják el magukat. — Engem soha nem a rang és a cím érdekelt, hanem a munka. Ügy éreztem, hogy túlzott lékötöttségem miatt nem teljesíthettem minden jogos óhajt, ezért távoztam posztomról. Hosszú évek óta a műsza­ki ismeretek—gyakorlatok szakfelügyelője a gyöngyösi járásban. Emellett 106 me­gyei oktatási intézményben a kézimunka tanítását ellenőr­zi. — Ez igen fárasztó, hiszen esztendőnként legalább tíz­ezer kilométert buszozok, vo- natozok. Ha Bélapátfalvára megyek, s onnan jövök, ak­kor nyolcszor kell átszállói a különböző járművekre. Mégsem elégedetlenkedtem, nem nyűgösködtem, örültem annak, hogy bizonytalanko­dó kollégáimat tanácsokkal láthatom el, hozzá járulhatok szakmai, pedagógiai fejlődé­sükhöz. A követelményekből egyszer sem engedtem, még­sem voltam a rideg szigor híve. Ma is azt hirdetem, hogy a türelem és a megér­tés az egyetlen célhoz veze­tő út. Jó lenne, ha az enge- met követők is így véleked­nének, mert ennek a szem­léletnek igazi nyertese a gyereksereg, a felnövekvő nemzedékek sora lesz. o Novemberben búcsúzik az iskolától, persze nem végér­vényesen, hiszen a kötődés egy életre szól. — Férjem betegeskedik, szüksége van a törődésre. Ettől függetlenül vállalok kézimunka órákat, egy szak­kört is vezetek majd a helyi művelődési házban. Egyszó­val, ha kisebb tempóban is, de folytatom azt, amit nem lehet abbahagyni. Jó, hogy a sors így hozta, s tehettem valamit a jövő felnőttéiért. Túl szerényen fogalmaz, hiszen munkásságával pél­dát mutat az őt követő if­jak, a stafétaváltók számá­ra is. Pécsi István Gyermekkönyvtárt avattak Felújítás a Dóm téren Munkásbrigádok vették birtokukba a szegedi Dóm teret, ahol július 23-tól au­gusztus 21-ig az idén is gaz­dag művészi program várja a hétvégi napokon a városba látogató turistákat. Az elkö­vetkező hetekben teljesen felújítják a szabadtéri játé­kok több mint hatezer em­bert befogadó nézőterét. A díszletkészítő műhelyek, ben szintén munkához lát­tak. Elsőnek a július 23-i nyitó előadáshoz. Kodály Zol­tán Háry. János című daljá­tékához készítik a kulisszá­kat Fehér Miklós díszletter­vező elképzelései szerint. Ismét gazdagodott Hatvan. Bensőséges ünnepség kereté­ben átadták tegnap rendel­tetésének az Ady Endre Könyvtár kibővített gyer­mekrészlegét, amely három- százezer forint tanácsi tá­mogatásból és széles körű társadalmi összefogásból szü­letett. A száz négyzetméter alapterületű, új épületszárny az eddiginél lényegesen jobb körülményeket biztosít a köl­csönzésre, a 17 ezernyi köte­tet közeíférhetőbbé teszi a gyermekek számára. A láto­gatottságra persze, eddig sem lehetett panasz. Az ifjúsá­gi részleg csaknem ezer bel­városi kis olvasója az elmúlt évben például 28 ezer köte­tet kölcsönzött ki a könyv­tárából. Az avató ünnepségen egyébként Tóth János ta­nácselnök-helyettes mondott beszédet, kiemelten foglal­kozva a társadalmi segítség szerepével, amely nélkül lét­re sem jöhetett volna a gyer­mekkönyvtári épületszárny. A központi fűtést például a Csőszerelő Vállalat mun­kásai állították össze Mol­nár Ferenc útmutatásával, a bútorok fémszerkezetét a Lenin tsz lakatosüzemének egyik szocialista brigádja ké­szítette el, a Volánosok a belső szerelésnél segítkez­Hatvanban tek, a Damjanich Szakmun­kásképző Intézet ifjúkommu­nistái festették ki a helyisé­geket, de kivették részüket az v alkalmi munkából a könyvtár olyan régi barátai is, mint Szelei László, a cso­mópont pártbizottsági titká­ra, vagy éppen Vas György vasútmérnök. Tóth János, miután a vá­rosi vezetés nevében megkö­szönte a példás társadalmi összefogást, oklevelet és köny vjutalmat adott át a kü­lönböző szocialista brigádok­nak, illetve azok tagjainak, majd a Kaláka-együttes han­gulatos műsorával fejeződött be az ünnepség. Jubileumi hangverseny a Károlyi-kertben Húszéves a kompolti női kórus 1962-ben alakult meg a kompolti MEDOSZ és a ká­polnai áfész közös fenntartá. sában a Hámán Kató női kar. Ebből az alkalomból rendeznek jubileumi szabad­téri hangversenyt június 6- án délután négy órakor a kompolti kutatóintézet Ká_ rolyi-kertjében. Ezen a na­pon kitüntetéseket és jutal­makat is átadnak a kórus munkájában kiemelkedően tevékenykedőknek A születésnapjukat ünnep­lő dalosok meghívták „kollé­gáikat” is. kórusok érkez­nek Fedémesről, Váraszóról, Nézsáról, Szerencsről, Füzes­abonyból, Kálból, valamint Kápolnáról is. Fellép ez al­kalomból a füzesabonyi Álla. mi Zeneiskola fúvószenekara. A műsort Szepesi Györgyné vezeti, bevezetőt mond és kö­szönti a húszéves kórust dr. Kocsis Sándor, a Kórusok Országos Tanácsa Heves me­gyei elnöke. A vendégek megkoszorúz, zák Hámán Kató emléktáb­láját is. A tanyavilág fafaragója Pólyák Ferenc, a matkópusztai tanyavilág fafaragó művésze, alkotásaival elsősorban a pusztai embereknek, illetve az ott élőknek állít emléket. A kemény szilfába faragott szobrait több mint száz kiállításon mutatta be. Pólyák legújabb al­kotását a napokban fejezte be, a Kecskemét környéki Hel­vécia egykori megalapítójának, Wéber Ede svájci néptanító­nak portréját faragta ki. (MTI-fotó — Kozák Albert felvétele — KS) Kiállítás a Gárdonyi színházban Szobrok és fények Ma délelőtt 11 órakor, az egri Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában megnyílik Dargay Lajos szobrász kiállítása. Az Egerben élő művész hatodik bemutatkozása ez. Alkotá­sai közül egy a megyeszékhelyen ma is látható: a Csebok- szári-lakótelepen közismert kibernetikus köztéri fénytornya. Dargay Lajos 1942-ben született, az egri tanárképző főis­kolán szerzett rajztanári oklevelet, azóta a Gárdonyi gim­názium tanára. Munkássága Nicholas Schöffer, magyar szár­mazású, világhírű francia alkotóhoz kapcsolódik, az ő ta­nítványaként indult. A mai bemutatót dr. Németh Lajos művészettörténész, tanszékvezető egyetemi tanár nyitja meg. A MAGVAR MÚLT MOSOLVA Nagyenyedi Demokritus (VIII/5.) Vida István ilyen tréfá­kat űzött Teleki Mihállyal: I. Teleki Mihálynak két asztali embere volt: Vida István, ki tordai hadnagy­ságot viselt (láttam leírva képét, mely alá ez volt ír­va: STEPHANUS VIDA, BONUS DUX TORDAE;), a másik volt Kubunyi. Ezek nappal bolondoskodtak Te­leki előtt, éjjel pedig taná­csosad voltak. Vida tréfái kö­zül sok most is emlékezet­ben van. Felírok ide néhá­nyat, hogy el ne felejtőd jenek olyan könnyen. Mikor Teleki Mihály ma­ga méltóságának csaknem felső pontján ült, de nem volt templomos ember, monda Vida.: — Uram, egy nagy gonosz­ságot cselekszem Kigyelmed ellen, s azután elbúvom bá­torságra helyre, hogy Ke­gyelmed engemet meg ne ta­lálhasson. — Hova, hová tudnál elő­lem elbúvni kurafiai?1— kér­dezte Teleki. — Én bizony csak a ger- nyeszegi templomba — fe­lelte Vida. Hallván ezt Teleki, elfor­dult tőle, mert tudja, mit tesz a Vida István vágása. Látá Vidai, hogy Teleki „ritkaságok házát” készít, s ahol valami régi ritkaságot, monétát (= pénzt) vagy egye­bet kap, erővel is kifacsar­ja, senki nem merte meg­vonni tőle, mint Oloszteléken * is Dániel Ferenc kedve el­len odaadta a sic lust (=régi pénzt). Vida István is csi­náltatott holmi mesterembe­rekkel egy nagy durva pal­lóst, durván Attila nevét reáüttette, vízzel megöntöz­te, míg erősen megrozsdáso­dott, azután itisztíttatta ha­muval téltul, és a maga há­zában a fogasra tette. Ezt, s rajta az Attila nevet meg­látta (Vida is úgy akarta) egy nemes ember, s hogy magának gráciát vadász- szón, béfuttal Telekinek. Pa­rancsolta legottan Teleki Vi­olának, hogy küldje Gernye- szegre azt a régi pallós va­sat. ő vonogatta magát, s azt írta, hogy emlékezetre tartja; ha felküldi, tudja, hogy onnan soha ki nem vájhatja. De nem szűnt meg Teleki, míg magáévá nem tette. Vida magában örült, . de végre valaki megmutatta Telekinek, hogy az a ritka­ság álnok raritás. Vida egy szobában hát Te­lekivel a különös beszélgeté­sért. Amikor Teleki elaludt, Vida bébutt az ágy alá, a hátával emelgetni kezdte Te­leki ágyát mindaddig, míg a<z felserkent. Felserkenvén mondta: — Ki vagy? Uram Jézus, Uram Jézus, ne hagyj el! Azalatt, míg az álmos inas gyertyát gyújtott, Vida a maga ágyába ment, s tetette magát, hogy mélyen alszik. Elaludván Teleki, ismét az ágy alá bútt Vida, s csele- kedék szintén úgy. Akkor annál inkább megrémült Te­leki, inast is kiáltott, Jézust is imádott. De akkor rajta érte Vidát. Vida elüté tréfá­val, mondván: Uram, imádság nélkül feküvék le az este, s azért kísért az ördög. Most is elébb kiáltott inast és az­után Jézust. Felfogadja Telekinek Vida, hogy ma a fejedelemmel, az akkori szokás szerint, kezet fog tizenkétszer, s még sem veszi észre a jámbor Apafi. Véghez is vitte köntös vál­toztatásokkal Tizenketitőd- ször szász papok jöttek a fe­jedelemhez Ebesfalvára ud­varolni Ezeket mind addig késleltette, míg a szomszéd faluból a káplán köntösét el­hozatta, és abban ment bé a szász papok között a feje­delemhez, és kezet fogott vé­le a fejedelem. Így csúfol- kodtak a jámbor együgyű fejedelemmel. Kemény (Sámuel kímélte a feleségét Macskási Katát feleségül elvette Kemény Sámuel a sok jószágáért, noha nem volt igen formás és időske is volt a kisasszony, sőt egyik ágon harmadik ízig atyjafia. De hozzáment Ka­ti, szült is egyet, s a meg­halván, nem lón maradéka. A jószágigazgatásban az asz- szony nagyon megkönnyeb- bíté báró Sámuelt, úgy, hogy ennek az úrnak egyéb dolga nem volt, csak a paripák, kapók, abairak és a pipa. De ő is kímélem kívánván az asszonyt, előkapott egy frajt (=szolgálóleány). Rajta érte az asszony, és keményen fogta Keményt. Szegény Ke­mény Sámuel nem tudta ma­gát egyébbe! menteni, ha­nem ezt mondta: — Csak téged akartalak kímélni, feleség. — Ugyan, ne kíméljen ke­gyelmed engemet! — mond­ta Kati. Jeles komédia Kassán a jezsuita páterek egy derekas komédiát csi­náltak, minthogy affélékben igen tudósak. Többi között másunnak kért drága paszo- mátos köntösökbe öltöztet­tek tizenkét tolvajt, azt akar­ván kikomédiázm, mint tol­vajkodnak a oifra köntösök­ben az olasz, franz, ánglus és német lopok , Sokféle mesterséges lopásoknak csu­da mesterségű módjaira is megtanították őket, melyeket produkáltak a teátromon, de azután a városban az urak szállásain is. Végre mind a tizenketten azon köntösök­ben elszöktek, s e napig oda vannak, a jezsuiták pedig háromezer forintnál többet fizettek azoknak, akiktől az öltözeteket kéretették és ho­zatták. E jeles komédia! (1762) (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom