Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-04 / 129. szám

% VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 129. szám ÁRA: 1982. június 4., péntek 1,40 FORINT Hogyan gazdálkodnak az üzemek, a szövetkezetek? A gyöngyösi járásba látogatott Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára Tegnap délelőtt a megyei párt-vb tagja, a megyei párt- bizottság titkára, Barta Ala­jos kereste fel a gyöngyösi járási pártbizottságot, ahol Petfies István első titkár és Szekszius Mihály, a járási hivatal elnöke fogadba. Tájé­koztató hangzott el a gazda­ságok, üzemek és szövetke­zetek idei feladatainak tel­jesítéséről, illetve az export- szállítások fokozásáról és az importtevékenység csökken­téséről. Hangsúlyosan foglal­kozott a tájékoztató a kü­lönböző energiahordozók megtakarításának követel­ményével is. A járási párt- bizottság minden nagyobb üzemet megkeresett, illetve a kisebbeket csoportokra bont­va hívta össze, hogy meg­tárgyalják, milyen intézke­déseket tehetnek. Ügy érke­zett vissza a jelentés, hogy a járásban az ipari üzemek mintegy 100 millió forint értékű tőkesexport-növelést tudnak az év végéig teljesí­teni. a mezőgazdaságban ez az érték 50 milliót tesz ki, a tőkés importot pedig több tízmillió forint értékben tud­ják csökkenteni. Az energia- hordozókkal kapcsolatos megtakarítás mintegy 25 milliót tehet ki. Kiemelkedő szerepet vál­lalt a Mátraalji Szénbányák nemcsak a dollár elszámolású export fokozásában, hanem az import csökkentésében is. Hasonló nagyságrendű az energiamegtakarítási fel­ajánlásuk is. A Gagarin- eröműben arra törekszenek, hogy 30 millió kilowatt vil­lamos energiával adjanak többet a tervezett mennyi­ségnél, amivel tulajdonkép­pen behozatalt csökkentének. A fűtőolajból négy és fél ezer tonnát spórolnak meg, és a tőkés importból szár­mazó alkatrészekben is 66 millió forintnak megfelelő csökkentést érnek el. A Qualitál megtakarítási értéke négymilliót tesz ki, a köz­vetett importja pedig 10 millió. Tartani akarják a termelési színvonalukat, ami a külgazdasági körülmények miatt eléggé nehéz feladat­nak ígérkezik. A Selypi Ce­mentgyárban lehetőség nyíl­na tűzálló cement nagyobb exportjára, ebben azonban a környezetvédelmi előírások okoznak nehézséget. A meg­takarításukat 700 ezer fo­rintban jelölték meg. Jelentős az a kötelezettség is, ami a MÁV-ra vonatko­zik. A két nagyobb vasúti csomópont dolgozói megígér­ték, hogy az exportárukhoz időben, ha lehet soron kí­vül állítanak elő vagonokat. A megyei pártbizottság tit­kára ezt követően a Gyön­gyös—domoszlói Állami Gaz­daságba látogatott, ahol szin­tén hasonló kérdésekről folyt a tárgyalás. Gyümölcs­ből jelentős mennyiségű ex­porttöbbletet ígért a gazdaság erre az évre. Ebéd után Barta Alajos részt vett a járási párt-végrehajtóbizott­ság ülésén, ahol Majoros Já­nos, a munkabizottság titkára terjesztette elő a tömegszer­vezetek pártirányítását ösz- szegező jelentést. Lázár György fogadta Leonyid Szmirnovot Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke csütörtökön hivatalában fogadta Leonyid Szmirnovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnök- helyettesét. A szívélyes, elv­társi légkörű eszmecserén részt vett Marjai József, a kormány elnökhelyettese, va­lamint Vlagyimir Bazovsz- kij, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Leonyid Szmirnov, aki hi­vatalos magyar meghívásra érkezett hazánkba, egyhetes magyarországi látogatása be­fejezéseként Marjai József miniszterelnök-helyettessel, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési bizottság társelnö­kével tárgyal a magyar- szovjet gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Átte­kintették a gépipari ágaza. tok terén megvalósuló együtt­működés helyzetét, megha­tározták a további közös ten­nivalókat. A szovjet kor­mány elnökhelyettese több ipari és mezőgazdasági nagy­üzemet keresett föl, amelyek közvetlen résztvevői a ma­gyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos kapcso. latoknak. Az NDK párt- és kormányküldöttsége Fejér megyébe látogatott A Német Demokratikus Köztársaság párt- és kor­mányküldöttsége — amely Erich Honeckernek, a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitká- kának, az NDK államtanácsa elnökének vezetésével hiva­talos, baráti látogatáson tar. tózkodik hazánkban — csü­törtökön Székesfehérvárra látogatott. Erich Honeckert és a küldöttség tagjait vidé­ki programjukra elkísérte Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Berecz János, a Központi Bizottság osztály, vezetője és Nagy János kül- ügyminisztériumi államtit­kár. A vendégek elsőként a Videoton Elektronikai Válla­latot keresték fel, ahol Boór Ferenc, a Fejér megyei párt- bizottság titkára, Závodi Im­re, a megyei tanács elnöke, Juhász Adám ipari államtit­kár és a város vezetői fo­gadták őket. Papp István, a Videoton vezérigazgatója tá­jékoztatójában kiemelte, hogy a több mint 18 ezer dolgozót foglalkoztató, évi 10 milliárd forint termelési értéket elő­állító vállalat Közép-Európa egyik legnagyobb elektroni­kai üzeme: esztendőnként 300 ezer rádió- és tv-készülék, s több mint 200 ezer hangdo­boz hagyja el a szerelőszala­got. Erich Honecker megje­gyezte, hogy a gyors innová­ció és a minőség az NDK elektronikai ipara számára is szinte létkérdéssé vált, majd a Videoton a tőkés, il­letve a szocialista országok­ba irányuló exportjának ará. nyáról érdeklődött. A kér­désekre adott válaszból ki­derült, hogy a Videoton ter­mékeinek több mint a két­harmadát a szocialista álla­mokba szállítják, a többit pedij^ dollárért vásárolják meg. A tájékoztatót követően a vendégek a számítástechni­kai gyár nagycsarnokát ke­resték fel. Itt nyomon kö­vették a gyártott termékek összeszerelésének folyamatát. Erich Honecker nemcsak a bonyolult berendezésekkel, hanem a velük dolgozó em­berekkel is ismerkedett. Far­kas Istvánnét a munkáról kérdezte. A fiatalasszony el­mondotta, hogy nagy figyel­met, hozzáértést igénylő fel­adata az elkészült számító- gépes terminálok minőségé­nek ellenőrzése: innen ugyan, is csak kifogástalan beren­dezések kerülhetnek ki. A vendéglátókkal váltott szívélyes szavak mellett a Puskás Tivadar II. szocialis­ta brigád naplójába írt be­jegyzés is azt tükrözte, hogy Erich Honecker kedvező be­nyomásokat szerzett az üzem­ben. A látottak — hangzik a bejegyzés — meggyőztek e modem üzem teljesítőképes­ségéről, a munka magas színvonaláról, találkoztunk a Videoton és az NDK-beli vállalatok egyre mélyülő in­tegrációjának kézzel fogható példáival is. Sok sikert kívántak a szo­cialista közösségnek. Ezt követően a megye me­zőgazdaságával ismerkedett a magas szintű NDK delegá­ció. A székesfehérvári Sza­bad Élet Termelőszövetkezet­ben a közös gazdaság veze­tői mellett Soós Gábor, me­zőgazdasági és élelmiszeripa­ri államtitkár volt a vendé­(Folytatás a 2. oldalon) Erich Honecker a Vid eoton gyárban MTI fotó — Népújság telefotó — KS) Próba­tétel Ezekben a napokban száz. ezrek — szülők és diákok — drukkolnak, latolgatják az esélyeket, mérlegelik azt, hogy ki nyer majd belépőt az egyetemekre és a főis­kolákra. Az első menet már lezajlott, a továbbtanulni vágyó ifjak túlvannak az írásbelin, hamarosan követ­kezik a próbatétel második fordulója: a szóbeli szám­adás. Mi tagadás: nagy az ostromlók tábora, s az is tény, hogy a követelmények szigorúak. Ezt sokan nehez­ményezik, mégis tudomásul kell venniük, hiszen az a helyes, az az igazságos, ha a jók versenyében a legki­válóbbak szerzik meg a pálmát. Válogatásra^ vala- , miféle szűrésre szükség van, s a helyzet nem válto­zik a jövőben sem. Ez tár­sadalmi igény, s emberileg is az a méltányos, ha a ba­bér az arra valójában jo­gosultaké lesz. Jónéhányam bírálják a jelenlegi gyakorlatot. Kriti­kai megjegyzéseik sok szempontból indokoltak. A Művelődési Minisztérium illetékesei régóta felmérték a gondokat, s ezek számba­vétele után határoztak úgy, hogy finomítják, árnyal­tabbá teszik a jelenlegi rendszert. Ezt szolgálja majd a jövőre polgárjogot nyerő forma, amely bizo­nyára segíti majd a körül­tekintőbb megítélést az egyén képességeinek, szor­galmának hiánytalanabb feltérképezését, a felnövek­vő nemzedékek általános műveltségének gyarapítását. Csodát persze nem hoz, mert a versengés marad, s ennek nemcsak nyertesei lesznek. Mi tagadás: nagy a tét, ám azt sem vitathatja sen­ki, hogy ez az érintettek zömét hatványozott igyeke­zetre, átlagon felüli teljesít­ményre sarkallja. Ez így van jól, akkor is, ha a csa­lódottak tábora tragikusnak érzi majd sorsát. Hangsú- jozzuk, hogy ez csak ideig­lenes állapot, mert egy vesztett csata nem a küzde­lem véget jelenti. Akinek első nekifutásra nem sike­rült, egy esztendő múlva ismét rajthoz állhat, ha ké­pes arra, hogy józanul mér­legelje produkcióját, belás­sa hibáit, ha pótolja eze­ket, ha gazdagítja ismere­teinek tárházát. A lehető­ség adott, minden a kitar­táson, a türelmen, a bizo­nyítási vágyon múlik. El­képzelhető, hogy a nappali tagozat egyesek számára mindig zárt terület marad. Nekik sem kell elkesered­niük, hiszen levelezésként valószínűleg könnyebben boldogulnak, s ha jókora késéssel is, de csak teljesül­het óhajuk. Persze csak ak_ akkor, ha nem húzódoznak az áldozatvállalástól. Nem kenetteljes vigasz- ]• ként említjük, hanem hite­les érvként, hogy a kény­szerű kitérők sem felesle­gesek, mert később haszno­sítható tapasztalatok sorá-> val vértezik fel az elutasí­tott fiatalokat, hozzájárul­hatnak ahhoz, hogy a kö­vetkező próbatétel, „gólyá­vá” avassa őket... Pécsi István Beruházás után Egyharmadáva] nőtt a termelékenység Verpeléten, a VOSZK palackozó­jában, amióta 7,5 millió forintos bernházással új gépsort helyeztek üzembe. A sikeres géptelepítés bizonnyal közrejátszott abban, hogy az üzemegység elnyerte a Kiváló címet. A Nagema gyártmányú NDK gépsor a használt palackok mosásával kezdi munkáját Tűmnek Jánosné és Nagy Lajosné április óta óránként négyezer palackot tölt az új gépen (Fotó: Szántó György) AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom