Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-03 / 128. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 3., csütörtök EUROPA VALAMENNYI ORSZÁGÁBA SZÁLLÍTANAK. Évente 14 millió csirkét, 1 millió pecsenyekacsát ég 400 000 libát dolgoz lel a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat. A világszínvonalú technológiával feldolgozott termékek Európa valamennyi országába és Japánba is eljutnak (MTI fotó — Sarkady János felv. — KS) Kérjük, tájékoztasson Ha jön a meleg Nagyon természetes az ösz- szefüggés: ha a külső hőmérséklet fokozódik, többször nyúlnak a vízcsaphoz az emberek és hosszabb ideig tartják azt nyitva. Esetleg meglepetés is éri őket ilyenkor manapság. Ahogy mondta a gyöngyöshalászi Fekete Lászlóné: — Mindennap elzárja valaki a vizet nálunk, mert hiába nyitom meg a csapot otthon, egy csepp sem csordul ki belőle. Miért csinálja ezt a vízmű? A kérdést továbbítottuk Tóth Zoltánhoz, a Heves megyei Vízmű Vállalat gyöngyösi üzemvezető főmérnökéhez. —. Nem mi zárjuk el a vízvezetéketválaszolta. — Sajnos nemcsak a Salltai utcában fordul elő Gyöngyöshalászon, hogy a nap bizonyos időszakában kevés a víz. A községnek csak egy kútja van. Ennek a hozama percenként 220 liter és legalább 30—320 literre lenne szükség ahhoz, hogy a csúcs- fogyasztásikor és á . magasabban fekvő részeken mindig legyen víz. — Máshol nem fordulnak elő hasonló esetek? — Több ilyen község van, hogy például Domoszlót, Markazt és Gyöngyöstarjánt említsem. — És Gyöngyösön? — Az úgynevezett kettes zónában, amelyhez a Kossuth Lajos utcától északra eső terület tartozik, szintén előfordulnak nehézségek. Körülbelül háromezer köbméter víz hiányzik. — Ügy tudjuk, a Sárhegy oldalában épülő kettős víztárolónak már el kellett volna készülnie, hogy megszüntessék a segítségével az ilyen állapotot. — Ha elkészült volna már teljesen, nem tudnánk mivel feltölteni. — Mi van a visontai bányavízzel? — Arra még várnunk kell. — Meddig? — Ügy gondolom, 1983 májusáig. — És addig? — Bizonyos korlátozásokat kell elrendelni. Mint ahogy már érvényes is ez a rendelkezés most, május 1- től. Köztudott: kertet locsolni, autót mosni a vízvezeték-rendszerből nem szabad. Bár, ki tudja, abban a bizonyos csúcsidőszakban, aligha emiatt csökken a nyomás a vezetékekben. De, ami nem folyik el a csapon, az megmarad a tárolóban. Egyszóval: takarékosság. A megnyugtató helyzetet Gyöngyösön csak a bányavíz hozhatja meg. (gmf) Gyalogolni jobb! Beszélgetés Hegyi Kálmánnal, a KPM közúti főosztályának vezetőjével Nemcsak a modern kor gondja a város- központok közlekedése. Állítólag már az ókori Rómában is zavarokat okozott a nagy kocsiforgalom, ezért néhol súlykorlátozást, egyirányúsítást rendeltek el, sőt, egyes terekről teljesen kitiltották a járműveket. Kétezer évvel ezelőtt... Negyedszázada annak, hogy az NSZK zsúfolt városaiban terjedni kezdtek a sétálóövezetek. Néhány esztendeje hazánkban is tapasztalni kezdeményezéseket; tör_ ténelmi, műemléki városrészekből tiltják ki a gépkocsikat. A régi értékek megőrzése, emberibb városi környezet kialakítása a cél. Éppen egy éve, hogy Egerben a belváros 16 és fél hektárján korlátozták a forgalmat, néhány hete pedig, ehhez kapcsolódóan, ünnepélyesen felavatták a 25-ös főút forgalmat gyorsító átkelési szakaszát. Nem születésnapot ünnepelni, inkább a tapasztalatokat megvitatni jöttek el a napokban az ország minden részéből Egerbe a közlekedés szakemberei. Ebből az alkalomból beszélgettünk Hegyi Kálmánnal, a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium közúti főosztályvezetőjével. — Nem kis vállalkozás kitiltani a gépkocsiforgalmat olyan városrészekből, ahol évtizedek óta megszokott az autó, hozzátartozik az ott lakók, ott dolgozók életéhez. Mégis egyre több városban adnak át területeket a gyalogosoknak. .. — Mi, akik elkötelezettek vagyunk a motorizáció mellett, s azt valljuk, semmilyen gazdasági kényszer nem fékezi meg az autók gyarapodását, látnunk kell azt is, milyen károkat okoz a zsúfolt forgalom. Néhol szinte már elviselhetetlenek a füstös, zajos utcák, gyorsan pusztulnak a műemlékek, régi épületek. Éppen az egrieknek, azt hiszem, nem kell külön bizonygatnom, milyen fontosak a gyalogos városrészek. Győr, Sopron, Pécs, Kecskemét, Szeged, Szentendre, Veszprém, Székesfehérvár, s természetesen Budapest példáját említhetem még, ahol kisebb-nagyobb területeken — s az is igaz: változó sikerrel — mindenütt kiallakítottak korlátozott forgalmú utcákat, városrészeket. Az élet kikényszeríti a gépkocsiforgalom csökkentését, s a változó gazdasági helyzet sem jelenj; hét itt leküzdhetetlen akadályt. Ha javítani akarjuk a városi életkörülményeket, megőrizni féltett műemlékeinket, s szeretnénk valóban vonzóvá tenni városainkat. — Visszatérve szűkebb hazánkra, Egerre: ön jó néhány éve dolgozott már itt a forgalom szervezésén, s most szintén felügyelője volt az útkorszerűsítéseknek. Hogyan sikerült ez a munka? — Ez az igazán szép város az utóbbi években sokat szenvedett attól, hogy a központ szűk utcáin haladt az átmenő forgalom. Évente több mint egymillió turista is ellátogat ide jórészt szintén személygépkocsival, autóbusszal. Ki kellett szabadítani a városközpontot egy átkelőúttal. Ezt fejeztük be nemrég, jó félmilliárdos költséggel. A gyalogosutcák rendjét is erre alapozta a tanács. Az itt lakók véleményéről, a vitákról már sokat írtak; szerintem nagyszerű változás a város életében az új közlekedési mód, a belváros igazán megmutathatja szépségét. A munka természetesen még nem befejezett. Az anyagiaktól függ, hogyan haladnak a térburkolással, az utcák csinosításával.- — A hatvanas évek első félében^ amikor a közlekedés fejlődése nagyobb ütemet vett, hét gépkocsi jutott ezer lakosra. Tavaly a városokban már a százat is meghaladta ez a szám. Az idő minden elképzelést felülmúl. Ezért fontos, hogy míg egyik területen igyekszünk megszabadulni a gépkocsiktól, másutt minden lehetőséget meg kell adni a gyors, rugalmas autósközlekedésnek. Ez történt Egerben: a négysávos, új úttal, a háromszáz új parkolóhely- lyel, a virágos, kedves, megújuló belvárossal. Igaz, sok még a szabálytalankodó autós és lehetne még igazítani a közlekedési útvonalakon is. A tapasztalatok révén még újabb döntéseket hozhat a városi tanács. — Az új átkelőút valóban sokat könnyít a közlekedésen, s ezt nemcsak az egriek érezhetik. Ügy tűnik azonban, van egy szépséghibája: a közlekedési lámpák sora. Nemigen láttuk még együtt működni az ösz- szes forgalomirányító lámpát, pedig egy jó hónapja teljes a forgalom... — A vezérlőrendszer kipróbálása még tart, június végén lesz teljesen kész. Az is igaz, hogy ez a típus — sokfelé alkalmazzuk az országban — már nem a legkorszerűbb. Kérünk azonban némi türelmet. Versenyeztetünk most két vállalatot, amely hazai vezérléseket fejleszt ki: a VILATI-t és a Ganz Villamossági Müveket. Amelyik megbízhatóbb, s persze gazdaságosabb lesz, azt fogadjuk el. Országszerte ezzel akarjuk korszerűsíteni a forgalomirányító lámpákat. — A gyalogosbelváros kialakításakor sok gondot okozott, hogy erre nincs egyértelmű közlekedési szabály. Egerben sem nagyon veszik komolyan például a kiegészítő táblával „hatástalanított” tiltótáblákat. Végezetül arra kérünk választ: várhatunk-e módosításokat? — A tapasztalatokat ösz- szegző mostani ankéton is hangzott el ilyen ajánlás. Fontosnak tartom, hogy a jövőben legyen nagyobb hatáskörük a helyi tanácsoknak elképzeléseik valóra váltásához. Általános recept ugyanis nem adható, a gondjait mindenki maga oldhatja meg jól. A módosított KRESZ-ben egyébként, amely az év végére készül el, biztosan lesz majd a sétálóbelvárosokra vonatkozó új, egyértelmű szabályozás. — Köszönjük a beszélgetést. Hekeli Sándor Az Araráttól a Finn-öbölig (VI/3.) Egy csésze kávé Tbilisziben A grúz operaház .A kis Jak 40-es repülőgépet, amellyel a jereváni reptérről a „szomszéd várba”, Tbiliszibe elindultunk, fönt igencsak cibálja a szél. Folyik rólam a veríték, mire megérkezünk a grúz fővárosba. Kevés itt az Időnk, este repülünk tovább. így csak néhány órára miénk ez a város, nincs idő hát betegeskedni. Ugyan újra beborult és esik az eső, mégis hívnak az utcák, a házak, a kirakatok. Táskámban és fejemben még frissek a jereváni emlékek: örmény konyakot hoztam magammal, meg az országút mellől szedett fénylőn fekete féldrágakövet, obszidiánt. Nagyon szépnek kell lennie egy városnak, hogy esőben is tessék a sétálónak. A másfél milliós Tbiliszi tényleg gyönyörű. Hirtelen nem is tudnám eldönteni, hogy ez, vagy előző állomáshelyünk tetszett-e jobban. Eszembe is jut a vicc, amelyet még a szomszédból hoztam. Eszerint fölteszik a grúzok a jereváni rádiónak a kérdést, hogy melyik a világ legszebb városa. A válasz: természetesen Jereván. Üjabb kérdés érkezik: és hány bomba kell a legszebb város elpusztításához? A gyors válasz: elnézést, helyesbítünk, a legszebb város Tbiliszi... Nehéz is lenne eldönteni a „versenyt”. Jereván egységesebb, hiszen jórészt a harmincas években építették a városmagot. Tbiliszi sokszínűbb, hagyományőrzőbb, különböző korokban és stílusban épült házak találhatók egymás mellett, az óvárosban várfalak húzódnak, fönt a hegyen citadella romjai. Gyönyörű a környék, ahová a város települt. A legenda szerint a grúzok Mátyás királya, Vahtang Gor- gasz solymászott a környező erdőkben egy alkalommal. Fácánra engedte madarát, de az nem tért vissza. Hosz- szas keresgélés után egy forrás vizében lelték meg mindkét állatot: megfulladtak. Ez persze inkább névmagyarázat, mint település- történet, hiszen a tbiíi grúzul meleget, a szí pedig madarat jelent. Valószínűleg nem így történhetett, hiszen az ásatások során feltárt leletek szerint már 5—6 ezer évvel ezelőtt is laktak errefelé. A VI. században a település már a grúzok fővárosa, de azután sokszor lerombolták, majd újjáépítették. Dúlták perzsák, görögök, arabok, kazárok, tatárok, s még ki tudja hányféle nép. Így rétegződtek itt egymás fölé kultúrák. A XII. században a Közel-Kelet egyik legjelentősebb városa, legendás királynője, Tamar uralkodása idején 100 ezer lakosa volt. Később Grúzia szétesett, s a folytonos csatározásoktól csak 1801-től menekült meg, mikor csatlakozott Oroszországhoz. Sokat szenvedett ország ez, ahol a történelem különböző népeket ütköztetett egymással. A város csillog az esőben, mégsem kihalt. Zsúfoltak az utcák, az emberek nemigen hederítenek a nedvességre. Déli típusúak, akár az örmények. Ott a nők mintha szebbek lettek volna, itt sem csúnyák, de korán érő, gyorsan hervadó szépségeknek látszanak, sejtelmes bajuszkával, amely idősebb korban megvastagszik. Itt inkább útitársnőink szíve dobban meg a grúz férfiak miatt, magasak, feketék és sokan közülük kackiás bajuszt viselnek. Ahogy nézelődünk, szusz- szanásnyi szünetet tartunk. Egy kávézóban ülünk, ahol egy pohár friss, finom grúz konyakkal, s egy csésze kávéval melegítjük át bensőnket. Bár a kávé más, mint amit otthon megszokhattunk, nagyon gyenge, inkább holmi teára hasonlít, mint a hazai méregerős feketére. Grúz ismerőseinktől itt elhíresült magyarokról is hallunk. Jelentős szerepe volt a grúz kultúra létrehozásában a magyar könyvművésznek, Misztótfalusi Kiss Miklósnak. Az első helyi nyomda betűit ő készítette. Bár itt némi zavar van az évszámok körül, hiszen a nyomda alapítója, VI. Vahtang 1702 után lépett trónra, Misztótfalusi pedig ebben az évben meghalt. Hogy mégis miként vitte végig ezt a tettet, annak kinyomozása a jövő feladata... A múlt században Zichy Jenő indított ide expedíciót, mivel rögeszméje volt a kaukázusi őshaza. A feltevés téves volt, ám gyümölcsöző: sókan ismerték meg könyvéből ezt a vidéket. Zichy Mihály festő éveket töltött itt, freskóit, képeit őrzik a városban. Sétánk során elvetődünk a nemzeti textil- és kerámiamúzeumba. Az ősi kézműipar termékeitől kezdve a legmodernebb alkotásokig sokfélét láthatunk itt. Gyönyörű dolgok. Megállunk egy-egy érdekes alkotás előtt: egyiken utcarészletet ábrázol a mester cserépbe égetve, máshol mesét formázott meg ujjaival. Itt érzünk meg valamit abból a csodálatos világból, amelynek inkább csak külső jeleit láttuk ilyen rövid idő alatt. A világon itt él a legtöbb 100 éven felüli ember, itt a legenyhébb a tél az egész Szovjetunióban, a növényzet változatos, a vidék nagyon gazdag. Paradicsomi hely. Estére a lábunk fáradt már a sok járkálástól, de a szívünk fáj, hogy csak ennyit láthattunk... Gábor László
