Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-18 / 141. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. június 18., péntek Történelem és közgondolkodás 3/3. Merre a kiút? Gondok az iskolában A neves szakemberek fe. lelősségtudattól áthatott helyzetelemzése valósághű és elgondolkodtató. Ok azonban nem elégedtek meg ennyivel, hanem a megoldás lehetőségeit is kutatták, javaslatokkal is szolgáltak a kiút megtalálásához. Ezekből gyűjtöttük össze a legfontosabbakat, a leginkább megszívlelendőket. Gondos mérlegelést ■agaik ______________________ A .rißf Dr. Unger Mátyás: — Reális számvetésre van szükség, azt kell vizsgálni, hogy mennyit bír el a történelem mint tantárgy, s csak annyit várjunk tőle, amennyi nem terjed túl a tűrőképesség határán. Fordítsunk a jelenleginél nagyobb teret a nemzeti históriára. Az egyetemes anyagot ebbe építsük bele, természetesen megkurtítva. Ha ez megtörténne, akkor a fia_ talok sokkal könnyebben meglátnák az alapvető ösz- szefüggéseket mint most amikor csak botladoznak az ismeretek útvesztőiben. Hagyjunk fel a magyar feudalizmus korának könnyelmű, megfontolatlan kurtításával, háttérbe szorításával! Ne csorbítsuk a nemzeti tudatot, mert, aki nem törődik a gyökerekkel, az életnedvről mond le! Villantsuk fel a marxizmus törvényszerűségeit, tudatosítsuk ezeket, de ez a törekvés hassa át az egész oktatást, ne csak a legújabb korral foglalkozó periódust! Ne felejtsük el: a siker csak akkor szegődik társunkul, ha mindezt kifejező, szemléletes tényanyaggal érzékeltetjük, ha hadat üzenünk a semmit sem érő, az időtlen sémáknak, a bántó sablonoknak* Kapjon rangjának méltó sze. repet az érzelmi ráhatás, a kimagasló személyiségek életútjának példaszerű felmutatása! Legyen egészséges munkamegosztás a különböző iskolatípusok között. Ne operáljanak ugyanazokkal a fogalmakkal a hatodikosok hetedikesek és a gimnazisták! Az utóbbiak ne ismételjék a korábban már megtanított anyagod! Gazdálkodjanak okosabban, hatékonyabban az igen értékes idővel! — Ez végső soron azt jelenti, hogy az új tantervek és tankönyvek nem felelnek meg rendeltetésüknek ... — Pontosan arról van szó, hosszú távon nem konzerválhatunk egy hibás gyakorlatot. Nekem ez a véleményem, meggyőződésem az, hogy a gondtalanabb jövő érdekében meg kell tenni ezt a lépést, bármennyire is ün- neprontónak hangzik most, amikor még le sem zajlottak az iskolaformáló változások. Elérhető célok Dr. Hunyadi György: — Kollégámhoz hasonlóan vélekedem ezekről a kérdésekről, én is az általa ismertetett módosítások híve vagyok. Vallom, hogy a marxista históriaszemlélet nemcsak a legújabb kor taglalása során alakítható ki. A célok azonban elérhetőek, s ez a tudat önbizalmat adhat a pillanatnyilag bizonytalankodóknak is. A jó, a segítő szándékú birálat mellett — valamennyiünket ez vezérel — hadd jegyzem meg, hogy felméréseink az eredményekre is utaltak. Felvillantottam például az indíttatási és a környezetbeli különbségek csökkenését, illetve eltűnését. Ez persze csak egy a sok siker- mozzanat közül. Ezek igazolják azt hogy nevelőink csodákra képesek, ha lehetőséget kapnak adottságaik kibontakoztatására, a gyerekben szunnyadó képességek elővarázslására. Természetesen, csak egészséges alkotó légkörben, felesleges kötöttségek nélkül. Lépésről lépésre Ehhez a képhez kívánkozik még annak az újságírónak a véleménye, aki egyben történelem szakos középiskolai tanár, aki a me. gyét, az országot járva oktatókkal, diákokkal, tanügy- irányítókkal beszélgetett erről a témakörről. — Az interjúalanyok a jobbítás igényével tolmácsolták hasznosítható gondolataikat. Ezek töprengésre, vitára késztetőek, té_ nyeik bizonyító erejűek. Akkor is, ha a folyvást megalkuvók, az olykor elszomorító valóságot készséggel lakkozók felhorkannak egyikmásik kitétel hallatán. Legalább kilendülnek tétlenségükből, s nem csontosodnak olyan szakemberekké, igazgatókká, szakfelügyelőkké, pedagógusokká — sajnos ilyenek is akadnak jócskán —, akik kényelmességtől ösztökélve eltussolják a bántó hibákat, akik az ajtón betörő Valóság elől az ablakon át menekülnek, akik szives-örömest esküsznek a mindenkori állapotok tökéletességére. Ha kevesebben lennének, akkor az oktatás, ügyi döntések sem volnának soha elhamarkodottak. Szerencsére a Művelődési Minisztérium illetékesei — ez már több fórumon elhangzott — hajlandók a gyakorlat, az idő által sürgetett korrekciók végrehajtására. Ez persze nem jelent alapvető fordulatot — nincs is erre szükség — csak olyan javításokat, amelyek révén enyhíthetők, s több „fronton” fel is számolhatók a bajok. Méghozzá higgadtan, lépésrőlJépésre haladva! Az eddiginél jobban kellene alapozni a nevelők teremtőkedvére. Ök — igaz nem kis áldozatok és többletmunka révén — de érvényesíthetik azokat a követelményeket, amelyek következetes végrehajtása közelebb hozza a történelmet a tanulókhoz. Ök megismertethetik velük a história szépségeit, érzékeltetve a legfontosabb összefüggéseket, beépítve tudatukba a marxista gondolkodásmód alapél, veit. Ök vonzóan jeleníthetik meg előttük nemes elődeink markáns arcélét, tudatosíthatják bennük azt, hogy aki a múltat nem becsüli, az a jövőre sem jogosult, s aki nem tanul elődeink tévedéseiből az maga is hibát hibára halmoz. Bízzunk bennük, adjunk zöld jelzést cselekvésvágyuknak, ne riasszuk őket vélt vagy tényleges tilalomfákkal, s akkor nem kérik majd számon a stafétaváltók, hogy mire tanítottuk őket hanem hálásak lesznek a tőlünk kapott útravaló- ért ... Pécsi István Őszinte és tisztességes szembenézés Kanszabó Ferenc (Folytatás az 1. oldalról.) hány kérdéséről: elsőként Juhász Gyula, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, hazánk második világháborús részvételének nemzeti köztudatban elfoglalt helyét elemezte. Elmondta, hogy a történetírás nem tudta kielégíteni a nagy érdeklődést, megindult a memoáriroda, lom áradata, sok furcsa jelenség alakult ki. Magyarország lakosságának: nagy része csak a területünkön áthaladó front megpróbáltatásaira emlékezik, s az egyoldalú tapasztalatokat nem sikerült a dokumentumok nagyszámú kiadásával sem ellensúlyozni. A szembesítés katarzisa helyett a mentségkeresés, és a közvélemény kiszolgálása válik olykor döntővé. Olyan tévhitek terjednek el — Teleki öngyilkosságával, vagy Kassa bombázásával kapcsolatban — melyek kártékonyak. Sok „repeszszilánk" maradt a lelkekben, amelyeket ki kell operálni biztos kézzel ahhoz, hogy ne okozzanak veszélyes sérüléseket. Juhász Gyula mondta ki azt a gondolatot, amelyet címül is választottunk: őszinte és tisztességes szembenézésre, „kibeszélésre” van szükség, arra, hogy a szakemberek és művészek a maguk hivatásának törvényei szerint felelősséggel szólaljanak meg. Hasonló gondolatokat vetett föl Orbán Sándor, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos osztályvezetője a felszabadulás köztudatban levő szerepéről. Ellentmondások keletkeznek régen, részben az „utolsó csatlós”-elmélet terjesztése, részben pedig az évszázados német elnyomás hangsúlyozása, részben pedig a szabadságharcos eszmény túlhajtása miatt Ezeket föloldani, s a „morális tompultságot” leküzdeni csak a hivatalos és az egyéni álláspontok közelítésével, teljesebb „elérhető” élmények közvetítésével lehet. A témakört Berend T. Iván akadémikus, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára zárta, aki az ötvenes éveket vette nagyító alá. Ügy véli, hogy háromféle tévképzet létezik. Az egyik véglet teljesen a körülményekkel magyarázza a megtörténteket, egyfajta determinizmussal vizsgálja a tényeket. A másik véglet kétségbe vonja ezeknek az éveknek a szerepét, s úgy tartja, hogy külső fejlődési út következett be. A harmadik szemlélet végletesen objektiven ítéli meg az időszakot, s a tartozik- követel oldalakra ír be mindent. Berend T. Iván szerint sok területen „meg tudtuk szelídíteni” a keltekezett ellentmondásokat, de mindennel még nem nézünk szembe. Nem befejezett folyamat az ötvenes években létrejött káros jelenségek kiigazítása. Így például a gazdaságban lejátszódó pozitív változások nem tükröződnek megfelelően a társadalmi Berend X. Iván a közönség soraiban (Fotó: Kőhidij élet területén. Reformok útján kell tovább haladnunk. Ma — akárcsak csütörtök délután — a történelemszemléletet formáló hatásrendszerek működéséről beszélgetnek a résztvevők. Előadásokat tartanak pedagógusok, filmesek, újságírók. Az előadások után ezen a zárónapon is — vitára kerül sor. (gábor) Új kiállítások Két jelentős kiállítás nyílik a jövő hét végén vidéken. A soproni Lábasház III. országos érembiennálé díjnyertes munkáinak nyújt otthont június 26-tól, míg a keszthelyi Balatoni Múzeumban a szentendrei grafikai műhely tárlata nyílik meg június 27. én vasárnap. B. Cs. és a többiek... Nem túl gyakran fordul elő, hogy az egyik újságíró, ugyanazon lap munkatársának cikkéből — saját kollégájának néhány nappal előbb megjelent írásából —, merítsen témát. Most így hozta a sors! Június 13-án „Egy fiatalkorú bűnlajstroma” címmel jelent meg meghökkentő írás a Népújságban. B. Cs. nevű fiatalkorúról van szó. — Ki ez a B. Cs.? Nem tudjuk, tulajdonképpen nem is ez az érdekes! Minket a cikk kapcsán igazából a „B. Cs.-k” érdekelnek. Azok a fiatalok, tizenévesek, akik lopnak, rongálnak, garázdálkodnak, zsarolnak és börtönbe kerülnek. A cikk világos, a rendőrtiszttel folytatott beszélgetés is, a végkövetkeztetés szintúgy: A megelőzésben kiemelt szerep jut a szülőknek, a pedagógusoknak ... B. Cs.-nek tehát nem bűne, hanem bűnlajstroma van. Autót gyújtott fel, lopott, ruhákat zsebelt és egyéb „apróságokban” vétkes. — Olvasta a cikket? — Megdöbbentő! — Miért döbbent meg? Ilyen esetek sajnos számtalanszor előfordulnak az országban. önmaga helyett szavakat idéz fel az említett újságcikkből: — Tanárai jóravaló, csendes fiúnak ismerik. Négyes tanuló. Odahaza senkinek sem jutott eszébe megkérdezni, hogy miből költekezett. Családi körülményei rendezettek. Osztályfőnöke szerint a rábízott feladatokat mindig pontosan teljesítette. Még a pénzzel is elszámolt a jó felfogóképességű tanuló... — Mit szól ehhez tanár úr? Értetlenül tárja szét karját a beszélgetőpartnerem. — És ön, kedves szülő, akinek szintén tizenéves fia van? — Mit szól az esethez kedves osztályfőnöknő, aki máshol, másik iskolában szintén nagyfiúkat tanít és nevel? Az újságcikk rövid, frappáns következtetéssel szolgál: „A tények viszont azt igazolják, rosszul ismerték, nem ellenőrizték rendszeresen a fiút...” Mindezek után nemcsak meghökken az olvasó, hanem egyszerűen megáll az ember esze. Sem ez, sem más hasonló esetekben ne vádoljunk, nem is vádolhatunk senkit. De kíváncsian kérdezzük: — Lehetnek-e szülők, apák és anyák, akikkel együtt él a fiuk vagy leányuk, és nem ismerik őket? Annyira sem, hogy értetlenül kell állniuk a hatóságok bűnlajstroma előtt? — Lehetnek-e osztályfőnökök és tanárok, akiknek élethivatásuk a nevelés, az emberismeret, akik pedagógiát tanultak, akik szülői értekezleteket tartanak és családlátogatásokat végeznek, miközben csirkefogó, bűnöző tanítványukat, jóravaló, csendes fiúnak „ismerik” és minősítik? — Ismerik? — Ha ismerik, miért nem? Vagy miért rosszul? Az esztergályosnak ismernie kell a munkadarabot, amit formál, a gépet még jobban! Bocsánat a hasonlatért; a juhász száz közül is kiválasztja a bárányt, amelyik a szomszéd nyájból tévedt oda. Az orvos ismeri a betegét, mert különben nem tudná gyógyítani. Nincs mentségünk, csak felelősségünk! Szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Az emberekkel, különösen a gyermekekkel — nem lehet — felületesen, hanyag módon bánni. Csend lesz, még a lélegzet is hallatszik. — Maga aztán szépen megvédi a pedagógusokat! — Szerencsére a nagy többségük nem szorul senki védelmére. De az egyes esetek is megdöbbentik az embert. Nagy a tét! A jövő nemzedék sorsa forog kockán. B. Cs. tanulsága és példázata szerint... Szalay István Apuka szabadságon ni. Okéfőnököznek, mintha értenék. A munkát, persze, esze ágában sincs ellenőrizni. A házra oda se bagózik. Most is... most se... Nocsak! — Kálmán, kérlek, figyelnél rám is egy percre? — Rólam beszélnek. A mocskok nyilván bemutatnak neki. Ahogy látom, nem túl jó kedvvel. — Mi az, hogy bemutatnak, Kálmán? — Hát megmutatnak. Felhívják nagybecsű figyelmét a létezésemre. Nem mindegy? — Honnan tudják, Kálmán ... Kálmán! Te odamentéi hozzájuk! Beléjük kötöttél! — Beléjük kötöttem? Ismered az elvemet. Húsz éve pofázom. Az ember, bármilyen indulatos, bármilyen szemét alakokkal kerül dolga, őrizze meg a nyugalmát, és beszéljenek kulturáltan. Az igazságnak nincs szüksége indulati segélycsapatokra. Rólam mindenki tudja, hogy sose vesztem el a fejemet. A legkeményebb dolgokat is emberi hangon ... — Istenem, Kálmán, miért kellett? Mit mondtál nekik? — Még csak kérdeztem. Hogy melyik vállalathoz tartoznak. Milyen határidővel kapták a munkát. Hallottak-e már olyasféle dolgokról, hogy szocializmus építése, munkásöntudat, munka- fegyelem, kötelesség, tisztesség. — Kálmán, az ég szerelmére, mi közöd hozzájuk? — Nagyon jól tudod. Az embernek köze kell legyen mindenhez, ami ebben az országban történik. — De nem most, Kálmán, nem most. Pihenni mentél. Orvosi parancsra. Parancsra, Kálmán. Kötelező kikapcsolódnod. Föladtam neked expressz egy csomag süteményt. Krumplispögácsa, dióslinzer meg olyan darálós, tudod. Ne edd meg egyszerre, eszegesd! Hogy mindig legyen valami a gyomrodban. — Vonogatja a vállát. — Mit mondasz, kedvesem? — A füttyös górécska. Ide pislog, és vonogatja a vállát. A háta mögé bököd a hüvelykujjával. Egészen pontosan a... — Kálmán, még egy fontosat. Vasárnap, sajnos, mégse tudok lemenni. Hallasz? Félévi zárás van. Ebben a félévben rengeteg zűrös fuvarunk volt, és Tekulics kartárs megkérte a részleget... Hallasz, Kálmikám? — Persze, hogy hallak. És elmegy a disznó. Vé betűt mutat a két ujjával. Korai még az a Viktória, elvtársaim! Vagy uram! Górécs- kám! Nagyon korai! Ha kell, hát kell. Megértem. Kitakarítok, elmosogatok magam is, ne aggódj. Visszaülnek a rekeszükhöz. Mert nem üvegenként hozzák a sert, hanem mindjárt egy egész rekesszel. Hogy munkaidő alatt azzal se kelljen... Hát komolyan mondom... — Kálmán! Ha nem feledkezel meg róluk, én ... én becsület szavamra ... Halló! Kálmán, itt vagy? Halló! Kálmán!.. 5. (Egyes — önéletrajzi — cédulacsoport) „Születtem 1928. február 26-án Kispesten, koraeste, mínusz négy fokban, egy földszintes ház dufartjában, két zseblámpa fényénél titoknak szánva, ámde eltit- kolhatatlanul. Anyám Kéri Borbála, háztartási alkalmazott (cselédlány) dr. Schöp- they Ábris kamarai ügyvéd szolgálatában, majd bőrgyári munkás, majd szövőnő, majd pártalkalmazott, majd újra szövőnő, majd nyugdíjas. (Folytatjuk)
