Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-02 / 127. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. június 2., szerda Ki volt Katona István, akiről teret neveztek el Egerben? Irodalom és művészet — A másodlagos gazdaságról — Szovjet közgazdászok vitája - A cigány kultúrától — Egerben rekedt törökök Gazdag tartalommal a Hevesi Szemle Ez évi második számát teszi az olvasó elé a Hevesi Szemle szerkesztő bizottságai A tájegységünk közművelődési folyóirata gazdag tartalommal szolgál az érdeklődőnek. Mint már hagyományos, a lap első felében irodalmi és művészeti összeállítás található. Takács József, Ri- nyai László és Sánta György novellái érdekes olvasnivalót kínálnak. Mindennapi életünkkel, hétköznapjainkkal foglalkoznak az írók, nem jellemző rájuk a ma oly divatos formabontás, szépirodalmunk realista vonulatához tartoznak. Régi törekvése a szemlének, hogy nyomon követi mind az országos, mind pedig a helyi képzőművészeti törekvéseket. Sajátos arculatot, színt jelent ez a vidéken szerkesztett folyóiratok között. Losonczi Miklós a Műcsarnok országos képző- művészeti kiállításának A szabály szerint még mindig az iskolapadban ülne Kovács Zoltán, a hatvani 213-as számú Ipari Szamun- kásképző Intézet harmadéves mezőgazdasági gépszerelő tanulója. Erről azonban szó sincs, ugyanis a fiatalember hetedik helyezést szerzett a makói országos Szakmai tanulmányi versenyen, s ennek jutalma az volt, hogy már április 9-én túljutott a 'hagy erőpróbán, azóta már szakmunkásként tevékenykedik a hatvani Lenin Mező- gazdasági Termelőszövetkezet kerekharaszti gépműhelyében. Különös ismertetőjele egyébként az, hogy mindenből jeles volt, azaz elérte a kitűnő szintet. Emellett azt is bizonyította, hogy a humán tárgyak körében ennél is többre képes. — Indultam a magyar iro: dalomból rendezett országos versengésen, s ott is hetedik lettem. ö ezt természetesnek tartja, pedig egyáltalán nem az, hogy valaki otthonosan mozog nemcsak a műszaki ismeretek, hanem az irodalom világában is. anyagát elemzi. Dömötör János Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek gyöngyösi bemutatóját értékeli. Újvári Béla Vecsési Sándor festőművész hatvani kiállításáról számol be. Tas- nádi Attila ugyancsak ezzel az alkotóval foglalkozik. Közös mindkét írásban, hogy a szerzők kiemelik Vecsési realista törekvéseit, a való élethez ragaszkodó önálló alkotó erejét. Fájdalmas kötelességnek tesz eleget Cs. Varga István irodalomtörténész, amikor Julow Viktor debreceni professzorra emlékezik, aki Egerhez is kötődött. A Jelenünk című rovat mindnyájunkat érdeklő kérdésekkel foglalkozik: természetes módon a gazdasági problémákról olvashatunk itt legtöbbet. Vasas Joachim a másodlagos gazdaság szerepéről ír, Berecz István pedig szovjet közgazdászok vitáit — Én az egészben nem látok semmiféle ellentmondást. Apám mozdonyszerelő, ő kedveltette meg velem ezt a szép hivatást. Együtt bütyköltük a motort, javítottuk a gépkocsit, s közben számos fogást ellestem, elsajátítottam. Olyannyira, hogy más pályát el sem tudtam volna képzelni. Ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy szeressem a verseket, a regényeket, az érdekes, az izgalmas olvasmányokat. Szerintem az ember nem lehet egyoldalú, s nem mondhat le a rá váró szépségekről. Mindez nem sablon, mert érdeklődését egyénien indokolja: — Rendkívül sokat köszönhetek a különböző műveknek. Olyan tapasztalatokat adtak nekem, amely az emberi kapcsolatok titkainak megértését segíti, könnyíti. Ennek hasznát veszem majd későbbi életemben. A gyakorlati tudnivalókat ebben a szövetkezetben sajátította el, itt is maradt! Mindjárt hangsúlyozza, hogy ez korántsem véletlen. — Egyelőre nem óhajtok a családtól, a szülőktől táveszi .nagyító alá. A cigányság felemelkedése és kultúrájának ápolása a témája Vekerdi József Népi kultúra vagy romantika?' című cikkének. Érdekes történelmi témákat ragadnak meg az ezután következő írások. Kiss Gyula az egri „Jogi iskola” múltn jóhoz ad fontos kulcsot, személyes élményeket is beleszőve elemzésébe. A szervezett természetjárás kezdeteiről Pozder Miklós ír. Kiderül cikkéből, hogy a gyöngyösi természetjárók már a múlt század második felében egyesületbe tömörülve „derítették fel” a Mátrát. Érdekes jubileumra hívja fel a figyelmet Szabó Béla, aki a 125 éves egri testnevelés-tanítás múltjáról gyűjtött adatokat. Sugár István az Egerben maradt törökök igaz históriáját adja közre. Néprajzi írást közöl a Tudományos műhely Bakó Fevol kerülni. Ugyanakkor az is igaz, hogy tetszenek a körülmények, vonzó számomra a munkahely. Jó a légkör, segítőkészek az emberek. Az ifjakat felkarolják az idősebbek, s kamatoztatható ötletek sorával látják el őket. Az sem mellékes, hogy az átlagon felüli tanulmányi eredményt is értékének megfelelően becsülik meg. Tizennégy forintos órabért kaptam, azaz annyit, ameny- nyi a kitűnőknek jár. A nemcsak okosságával, hanem nyíltságával is megnyerő fiatalember azonban arra is utal, hogy a közös' gazdaság — legalábbis pillanatnyilag — nem a végállomás számára. — Evés közben jön meg az étvágy. Elhatároztam, hogy nem elégszem meg az elért szinttel. Nagy fába vágtam a fejszét: a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemre szeretnék bejutni, méghozzá úgy, hogy jelentkezem arra a tízhónapos előkészítőre, amely később biztosítja a belépőt. Más szóval érettségi nélkül leszek gólya, persze csak akkor, ha szorgalmam és igyekezetem legjavát nyújtom. renc tollából, a Palócok a Mátra alján című tanulmány második részében a palóckutatás újabb eredményeiről olvashatunk. Az Elmélet — politika — gyakorlat című írásában Hrabecz József a különböző területek összhangjáról, a XII. kongresszus irányelveinek teljesítéséről fogalmazott meg gondolatokat. A Kodály-év- fordulóhoz kapcsolódik Bakos József, aki személyes jellegű emlékekkel járul hozzá a nagy zeneszerző emlékének fölelevenítéséhez. A folyóiratot a hagyományoknak megfelelően Könyvespolc zárja, ahol Kapor Elemér Kálnoky László műfordításairól, Szőke Domonkos Korom Mihály: Népi demokráciánk születése című könyvéről, Káló Ferenc Herzen leveleiről, L isztóczky László pedig Polner Zoltán Arany fának arany ágán című kötetéről ír. Ügy érzem, ezzel nem lesz gond, mert él bennem a továbbfejlődés óhaja, s azt is tudom, hogy ezért nem kis áldozatot kell hozni. Június 8-án, 10-én felvételizem, ha ez sikerül, akkor jöhetnek a könyvek mellett töltött hónapok. Nem riadozom ettől, inkább örülök neki, hiszen így révbe jutok, s elérem azt, amit valamikor, 14 évesen meg sem mertem magamnak fogalmazni, őszintén kívánjuk neki a helytállást, hiszen feltétlenül jogosult az a babérra, akinek lételeme a tudásvágy ... Pécsi István Talán eszébe sem jutná az embernek, hogy toll végére tűzze, ha nem nyitna be a posta mellől áthelyezett újságos boltba, ahol éppen vi" ta forr, hogy kiről nevezték el a Katona István teret. Mert az újságbolt a Tábornok-házban van, a Katona tér meg mellette. Ezen a téren nyüzsög az egri piac. Valami régi polgármester lehetett — így az egyik vélemény. — Dehogy polgármester—, képviselő volt a régi világban. — Ugyan már — bontja ki fölényét ismét valaki —, tudnivaló, hogy ő írta a Bánk bánt. — Az József volt — veti oda egy kis mérges ember. No, erre nagy csend következik. Ebbe a nagy csendbe szól bele ezzel az írással kutató. Se nem polgármester, se nem képviselő, se nem drámaíró. Ki volt hát Katona István, és miért kapott teret Egerben, és miért éppen azon a helyen? — Vissza kell lépni az időben, Pontosabban kettőszázötven esztendőt kell visszalépni, 1732 december 13-án, a Nógrád megyei Bolyk faluba, ahol éppen megszületett egy kis házban. Nevezetes évfordulója ez a magyar történelemtudománynak. Mert fölcseperedvén ő írta meg az első nagy magyar oknyomozó történelmi művet, a történelemtudomány máig is fontos forrásmunkáját. Mondjunk el róla annyit, hogy az egri jezsuita gimnáziumban diákoskodott, majd tanulmányai befejezése után a rend tanító intézeteiben, Gyöngyösön, Nagyváradon, Komáromban tanított. Történeti kutató munkássága egyre nagyobb tekintélyt szerzett számára. A Nagyszombatból Pestre helyezett egyetem megnyitó beszédét ő mondta 1770-ben. II. Józsefnek, a „kalapos királynak” azonban nem volt ínyére a magyar oknyomozó történetírás szelleme, mivel ez a történeti módszer nemcsak az eseményeket foglalja időrendbe, hanem az események okait, rugóit is kritikai vizsgálódással kutatja. Az efféle művelet szerfölött kellemetlen az uralkodóra nézvést, mert az európai történelem — mióta Európa az eszét tudja — a császárok és királyok viselt dolgaival van telei, a megviselt népek csak harcoltak és pusztultak a császárok és királyok hatalmáért. Mit tesz ilyenkor a császár és király? Betiltatja az oknyomozó történelem tanítását az egyetemem Katona Istvánt 1784-foen nyugdíjazták. Katona legjelentékenyebb, terjedelemben is legnagyobb műve a negyvenkét kötetes magyar történelem, amelyet szerzője a kor tudományos nyelvhasználata szerint — latinul írt meg, címe: História critica regnum Hungáriáé; ebből hét kötet az árpádházi királyokkal (:stlr- pis Arpadianae:) tizenkettő a vegyesházi királyokkal, huszonhárom pedig a Habsburg- uralk odókkal foglalkozik. Emellett még huszonhat történeti művét tartja számon a tudomány. Elképesztő teljesítmény, még akkor is, ha szerzője hetvenkilenc.esztendőt élt meg. Miért kapott teret Egerben Katona István? S miért éppen ott? Amikor az egri gimnáziumban tanult, Ud- vardy Pál szabómesternél volt szállása és ellátása. ő maga írta műve 27. kötetében: Én még, mint gyermek, sok török maradványt láttam Egerben, mivel szállásom is török házban; s az iskola, amelyben jártam, török kápolnában Vagy . mecsetben volt. Szállásom Udvardy Pálnál, aki 103 éves volt, mikor 1744-ben meghalt, aki sokszor sírva beszélte el, mennyi rosszat kellett tapasztalnia és szenvednie a törököktől, ~ akik Egerben voltak. Hol lehetett Udvardy Pál nevezetes, szabómester háza? Ahogyan Breznay Imre, helytörténetünk nagy kutatója kimutatta-, a ház már az 1693-i adóösszeírásban szerepel, s a mai Maczky Valér utcában volt, az észak-nyugati sarokház mellett, ahol még e század negyvenes éveiben a Krausz-féle kerék- párjavító-műhely állt, ma pedig a főposta udvarának déli bejárója helyezkedik el. Bizonyára emléktábla is lesz itt egykoron, szövege így kezdődik majd: E helyen állt Udvardy Pál szabómester háza, benne lakott stb. sitb. Kapor Elemér Lételeme a tudásvágy Négyszemközt egy eminens szakmunkással A MAGVAR MÚLT MOSOLV4 A „senki holtáig nem boldog" humora (VIII/2.) Nehéz lenne ráfogni a régi magyar mosoly és gúny történetére, hogy szegényes avagy egyhangú, egyszínű. A XVIII. század legnagyobb magyar írója, Mikes Kelemen azonban egyenest forradalmasította a magyar humor és szatíra történetét. Egyrészt azzal, hogy az ő Törökországi leveleiben együtt van a komikum, az irónia, a szatíra és a humor megannyi árnyalata, változata, másrészt azzal, hogy bensőségessé, meghitté, saját életéből és fájdalmaiból fakadóan, nagyon emberivé avatta szemléletét és kifejezésmódját. Az önvallomásos líra és a humor, a költői érzelemgazdagság és az öngúny nála egyesül először irodalmunkban, s hallatlan finomsággal, eleganciával, páratlan íráskészséggel bon- tatik ki. Mindent tud, amit egy író tudhat. Bravúrosan játszik a színek, ízek, hangulatok ezernyi változatával. Száműzötten, magányosain, reményt vesztetten, aggódva hazája sorsáért, fájlalva önmaga el temet felségét, a derűs, majdan a fájdalmas humornak olyan szépségeit derengett föl, amihez hasonlót a világirodalom is keveset ismer. Fájdalommal szemléli a világ folyását; a boldogtalanságot alapvető emberi tulajdonságnak véli. De hite, bizodalma mégsem rendül meg. Még legszemélyesebb bánatát, szerelmében való csalódását is van ereje humorosan-ironikusan fölfogni. Roppant lelki erő, kivételes műveltség és férfias elszántság minősítik humorát, amely olykor közel áll az akasztófahumorhoz, vagy ahogyan régen nevezték: a „bitófa-humorhoz.” Külön érdemes megjegyezni, hogy milyen szellemesen és finoman sikamlós. Erotikája nem dúrva, nem közönséges, amint az szokás volt a miaga korában, hanem a francia szalonok szellemességét idézi. Sz. K. Mikes Kelemen Leveleskönyve I. (Részletek) Drinápoly, 15. febr. 1718. Édes néném, kedvesen is veszem, nevettem is a kéd pa- naszolkodását, hogy gyakrabban nem írhat, alkalmatossága nem lévén az elküldésre. Ollyan jól tudgya kéd menteni magát, ollyan kedvesen panaszolkodik kéd, hogy csak az megér tíz levelet. Taláma azt tudgya kéd, hogy innét nincsen posta Constancinápolyig? Tudgya-é kéd az okát annak? Az oka annak a, hogy az előtt, mikor a császár itt lakott, az urak legkisebb állapotért is postán küldöttek Constanci- nápolyban. A többi 'között egy pasa, ide érkezvén, egy kedves pipa szárát Constan- cinápolyban felejtették, azért postán küldött vissza. Azt a császár megtudván, meg parancsolta, hogy többé posta ne legyen ezen két fő város között. Láftya kéd, micsoda kárt tett nekem egy pipa szár! Itt mi semmit nem mulatunk el abban, hogy a dolgaink jól follyanak. A réz effendi (cancellarius) gyakran jő hozzánk, mi is gyakran megyünk inkognito a kalmakányhoz. Adgya Isten jó végit, de attól félek, hogy úgy járunk, mint a hegyek, a kik esze gyűlvén egereket szültek; mert amint egyezer meg írtam, százszor is csak azt írom, hogy a császár ve- •je, akit ha sokszor meg vernek is, a fa vágó mondása szerént, de a vezérségre céloz, a hadakozásra pedig olyan alkalmatos, mint én a prókátorságra. Talám még ahoz is többet tudok; mert hiszen nem az-é egy prókátornak a hivatallya, hogy tudgya keresni a maga hasznát? hogy mindenik részről vegyen ajándékot, és egyiknek sem szolgállyon? Oh! édes néném, mely közéi vagyon mór ő a vezérség- hez! Ha én ollyan közéi volnék a házassághoz, talám már is el vonták volna a menyasszony táncát. Mind azon által a biztatás meg vagyon, csak azzal is maradunk. A törököt ha meg verik, csak sir és meg békéllik. Azon kívül is, Isten tudgya az okát, de Franciaországban a némettel, és ha a meg lesz, ne oldalt, hanem hátat fordítsunk Erdélynek. Hírt nem írhatok, mert Olyan hidegek járnak, hogy a hírek meg fagytak. Többet sem írhatok, mert egy vén csifut várakozik a levelem után — a lelkemre fagy meg! Bár csak azt tudhatnám, hogy ki nemzetiségiből való ? Ügy tetszik a szakállóról, hogy a Zabulon nemzetiségéből. Édes néném, meg ne náthá- sodgyék kéd. Szeret-é kéd? Azt nem kell kérdeni, ha szeretem-é kédet. Drinápoly, 12. july. 1718. Micsoda sok féle nyomorúságot okozott az embereknek az Ádám vétke! A télben, édes néném, azon kellett panaszkodnom, hogy igen hideg vagyon, és nehéz írni, most meg azon kel panaszkodnom, hogy meleg vagyon. Azt ne gondollya kéd, hogy kényességből cselekszem, mert valamicsoda nagy hideg volt, a meleg szintén ollyan nagy. Ha télben jég verem volt a házam, vagyis inkább fokházam, most pedig sütő kemence. Fokháznak pedig azért hívom, mert az ablakon ki nem nézhetnék, ha csak lajtorjára nem másznék, olyan közéi vagyon a padláshoz Még azokat sem lehet ki nyitani, úgy vannak csinálva. Kéd pedig jól tudgya az okát, hogy miért csi- nállyák olyan magosam az ablakokat. Én nem tudom, csak gondolom, azért, hogy a szomszéd asszonyt ne lehessen meg látni, mert a török azt sem akarja, hogy a feleségére nézzenek. Jói mondgyák azt, hogy Francia- ország az asszonyok paradicsoma, és a ló-vak purgáto- riuma, Törökország pedig a lovak paradicsoma, és az asz- szonyok purgátoriuma. Elég az, hogy nem lehet a házamban maradnom, még kün is szenvedte! az ember a nagy hévséget, a fialt vagy az asztalt ha meg tapasztya az ember, melegséget érez. A minap pedig a mezőn ollyan meleg szél jött reánk, valamint ha az égő kemence mellett mentünk volna el, és ha sokáig tartott volna, le kelletett volna esnünk a lóról. Most ennél egyéb hírt nem írhatok. Ez elég meleg hírek, de gondolom, hogy rövid idő múlva hideg híreket kell írnom; mert a békeség meg csinálását csaknem bizonyosnak tarttyák, és attól tartok, hogy ott ölelem meg kédet, ahol nem kívántam volna. De azért nem kell kéttségben esni, jól tudgya az Isten, mi hasznos nékünk. Ha ott is nagy melegek vannak, féltem kédet a betegségtől, — arról rettegve gondolkodom. De azt tudgya-é kéd, hogy lehetetlen már jobban szeretni kédet, mint én szeretem. Mászor többet. (Folytatjuk)
