Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-05 / 103. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 103. szám ARA: 1982. május 5„ szerda 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ÉVENTE 75 MILLIÓ UTAS Magánügy...? Vannak emberi gyengék, amelyek szűkebb körben nem veszélyesek, legfeljebb egy-egy kis közösség életét keserítik meg. Az ilyesmi gyakorta összefügg azzal is, hogy ki az, aki a másik keresményére, újítására irigy, ki kendőzi el a saját munkájának a selejtjét, ki tapos lefelé, ki viselkedik otthon vagy társaságban botrányosan, ki él vissza hivatali lehetőségével, hogy gyengéd kapcsolatait egyengesse, netán egyéb hasznot hajtson magának. Tegyem hozzá: a munkást, a kishi- vatalnokot, a traktoristát illik másként megítélnünk e „normák” kapcsán. Nem tettük lényege, hanem gyen. géik társadalmi súlya miatt. Egy brigádban a munkatársak hamarabb helyre is rakják a jogtalan követelőzőt, jobb teljesítményre fogják a restet. Műhelyen, irodán belül viszonylag szintén könnyű leszerelni az érdemtelen talpnyalókiat, akik társaik vállán akarnak följebb kapaszkodni. Vagy máshol arra bírni a rabbiátust, az iszákost, hogy sérelmeit ne a feleségén, ne a családján torolja meg Mert ez eddig jószerint magánügy, és általában úgy is kezeljük. De más pptikát igényel a téma, ha „közkatonák” helyett tisztségyise. lök, magasabb beosztásban ülőit magatartását motiválják a fölemlegetett morális bibircsókok. Olyanokét, akik az Agorán forognak, akikre nagyobb közösségek figyelme tapad. Olyanokét, akiknek tettei — a hatalom birtokában — szinte kivédhetetlenül károsak, tehát széles körben zülleszte. nek. Olyanokét, akiket a gyárban, a gazdaságban, a faluban, a városban példának kellene állítanunk. Olyanokét, akiknek erkölcsi megbillenése ugyanekkor egész társadalmunkat alapjában veszélyezteti. És a magánügy voltaképpen itt nyer átminősítést, itt hullámzik a közélet területére. Amikor a hatalmi tébolyban szenvedő műszakvezető antidemokratiz. musát a szocializmussal azonosíthatják. Midőn a főosztályvezető közbotrányt keltő családi élete és rendünk humanizmusa közé szinte egyenlőségjelet rakhat valaki. És mikoron a magasabb tisztség kikö- nyöklése, máskor a szolga- lelkűség majdhogynem építő munkánk természetes velejárójának tűnhet sokak szemében. Holott e „halál- foltok" valójában nem léteznek. Mind mérges kele- vény, gennyes góc inkább. És a társadalom teste addig egészséges marad, amíg van bátorságunk a szimptómák- kal úgy szembenézni, hogy a fölfedést a káros gócok, daganatok kimetszése kövesse. Vagyis a vélt magánügy közügyként, közérdekként kezeltessék. Moldvay Győző Volán-tervek a kulturált utazásért A régiek helyett új buszok városainkban — Egy hét alatt három variáció — Jön a hely- biztosításos menetjegy — Utastájékoztató világnyelveken — Május 23-tól érvénybe lép a nyári menetrend Örök téma: a tömegközlekedés. S nem véletlenül, mert csak megyénkben 75 millió utas veszi igénybe például a Volán autóbuszait. Hihetetlenül nagy szám ez ahhoz képest, hogy alig több mint kétszáz társasgépkocsi indul és érkezik naponta a helyi- és a helyközi járatokban. Lehet-e eny- nyi utast ilyen járműparkkal korszerűen, kulturáltan utaztatni — tettük fel a kérdést a Volán 4. számú Vállalata forgalmi igazgató- helyettesének, Fuglevich Rezsőnek. A válaszból kiderült, hogy a vállalat dolgozói mindig is arra törekedtek, több-kevesebb sikerrel, hogy a lehetőségeiket kihasználva, kényelmes utazást biztosítsanak a megye lakosságának. A mostani terveik is azt bizonyítják, hogy — amennyire csak módjuk lesz rá — még jobban szeretnének az utasaik kedvében járni. Az elmúlt négy hónapban egymás után érkeztek meg például azok az új autóbuszok, amelyekkel a jövő év végéig felváltják a régi típusú kocsikat: összesen 56 modern, tágas busz indul majd útnak zömében Gyöngyösön és Hatvanban, ahol pillanatnyilag a legnagyobb szükség van rájuk. Érdemes megemlíteni, hogy a meglevő autóbuszok száma ezzel ugyan nem változik, a korszerű buszok azonban eleve több utast tudnak majd szállítani. Emellett esztéti- kusabbak, zajtalanabbak és télen jobban fűthetőek lesznek. Az elképzelések szerint már ezek a járatok is besegítenek a helyi tömegközlekedés zsúfoltságának csökkentésébe, bár az igazi megoldás — a Volán ma is ezt szorgalmazza — a lépcsőzetes munkakezdés újbóli bevezetése lenne megyeszerte. Ezzel egy csapásra megszűnne a tolakodás, tumultus, fellélegeznének, az utasokkal tömött járatok. Az ötnapos munkahétre való átállás ugyanis „megszűntette” azt a korábbi lépcsőzetes szervezést is, amely már úgy-ahogy bevált. Egri példa, hogy az egyik vállalattól egy héten belül háromszor kérték a járatok módosítását, mert menetközben jöttek rá az elméleti munka- kezdési és -végzési tervezés hibáira. A Volán — mint mondták — mindháromszor vállalta a módosítást... A vállalatokkal való többszöri egyeztetés ellenére — annak dacára, hogy nincs több utas, s a szállítást is nagyobb kapacitású buszokkal végzik — még most is jellemző bizonyos csúcsforgalmi időszakok kialakulása, s ez nem segíti elő a kulturált utaztatást, utazást. Régi gond, hogy mindhárom városunk kinőtte a központi autóbusz-pályaudvarát. A megoldásra vannak elképzelései a Volánnak: Egerben két „tehermentesítő” pályaudvart terveznek, egyet az északi lakótelepen, egyet pedig a Tihaméri állomás közelében. Gyöngyösön lehetőség van a mostani buszmegálló bővítésére, Hatvanban pedig a városrendezési elképzelések szerint új helyen épül majd fel a pályaudvar, amely most mindhárom városban napi 370— 400 járatot indít és fogad. A kulturált, kényelmes utazás egyik alapfeltétele az igényekhez való alkalmazkodás: kiemelt feladat a városi, elővárosi és a városkörzeti közlekedés fejlesztése. Most készül, s május 23-án lép életbe a nyári menetrend, amely — mint eddig is — figyelembe veszi a tömegigényeket. Példa erre, hogy az Eger környéki településeken bevezették az úgynevezett „periodikus” közlekedést: az egyes községekből mindig ugyanabban az időpontban (óránként, félóránként), indulnak a járatok, s így is érkeznek visz- sza. A menetrendváltozás egyébként 26 települést érint úgy, hogy 30 járattal sűrítik a buszforgalmat Nyolc új vonalat is beiktatnak, újdonság lesz például a Párádról Mátraderecskére induló járatpár. A kulturáltabb utazás érdekében egy sor intézkedést tettek a Volán megyei dolgozói: a buszvezetők bekapcsolódtak az „A munkádhoz add a neved...” mozgalomba, vagyis az utasok közül. bárki elolvashatja, megtudhatja egy kis tábláról, hogy ki vezeti a buszt. Bevezetik — 50 kilométernél hosszabb távra — o hely- biztosításos menetjegyet. A városainkban orosz, angol és német nyelvű tájékoztató táblákat helyeznék el, s mint a fővárosi Metrón, minden helyijáraton térkép jelzi majd, hogy merre közlekedik a busz. Természetesen — mondták a tömegközlekedési szakemberek — a kulturált utazásért maguk az utasok is sokat tehetnek: több százezer forintra tehető az a kár, amelyet az ülések felhaso- gatásával, a buszok megrongálásával, a pályaudvarok összejirkálásával, bepiszkí- tásával és a szemeteléssel okozunk. Hiába a törekvés a tisztább járat indítására, ha a javítások, az ízléstelen feliratok lemosása miatt órákra ki kell vonni a forgalomból az új, s egyre nagyobb számú utast szállító autóbuszokat. Csak így, közös ősz. szefogással mondhatjuk el indulás előtt egymásnak: — Kellemes utazást-----/ A MÉRCE: A VILÁGSZÍNVONAL Vizsga előtt Ez a cipőipari kivágógép, amelyet Kelemen József állít be, présfejével megkeresi a kivágószerszámot A cipőipari gépgyártás háromévenkénti „érettségi vizsgája” az NSZK-beli Birma- sensben megrendezett vásár. A világcégek fejlesztői itt rukkolnak elő titkolt újdonságaikkal, kereskedői pedig itt döntenek arról, melyiket díjazza üzleti siker. A KAEV kiállítása a legnagyobbak között lesz: a soproni, budapesti gyárak mellett a gyöngyösi és egri üzemek gépei is bemutatkoznak majd. Képeink a kiszállításra kerülő egri újdonságokat mutatják be — azokat, amelyekkel az exportbővítő hitel visszafizetését, exportjának megduplázását kívánja elérni a KAEV 10. számú gyára. A C2090 jelű forgófejes masina Igen gazdaságos anyagkihozatalt tesz lehetővé. Bonyolult elektronikáját Pásztor Béla és Berta Mihály ellenőrzi Teljesen új szerkesztési elvek jellemzik a hátsóhidas kivágógépet. Az olcsóbb és rővidebb idő alatt gyártható újdonságot Lázár József vizsgáztatja (Kőhidi Imre képriportja) HATVAN ÉS VIDÉKE. Tizenhatmillió a dolgozókért Már hagyomány a Hatvan és Vidéke Körzeti Áfész- nél, hogy a lehetőségekhez képest sokat megtesznek a dolgozók munkakörülményeinek és szociális helyzetének javításáért. Erre a célra az ötödik ötéves tervben majd nyolcmillió forintot terveztek, ám ennél többet, 13,4 milliót áldoztak. A felhasználás részleteibe nyújt bepillantást Bocsi László, az igazgatóság elnöke. — Arra törekedtünk, hogy a gépesítés arányát növeljük. Az önkiszolgáló módszerek széles körűvé válása, a hűtőfelszerelések vásárlása a vevők érdekét is szolgálta. Nem feledkeztünk meg arról, hogy korszerű öltöző- és mosdóhelyiségeket létesítsünk. Az egészségvédelmet üzemorvosunk biztosítja. Az étkeztetést évente mintegy kétszáz alkalmazottunk veszi igénybe Hatvanban, Horton, Csányon és Ecséden. A városi tanács segítségével elértük azt, hogy minden arra jogosult gyermek bejuthasson az óvodákba. A Zsóri-fürdő közelében levő üdülőkben — egyheti váltással — egyszerre tízen pihenhetnek. Sajnos, szak- szervezeti beutalót évente mindössze 30—35-en kaphatnak, s ez a hétszázas létszámhoz viszonyítva szerény eredmény. A segítségnyújtás egyik formája a lakásépítési, illetve -vásárlási kölcsön. — Megértjük a fiatalok nehézségeit, részükre személyenként húszezer forint kamatmentes összeget biztosítunk, ezt öt esztendő alatt kell visszafizetni. Általában évente húszán részesülnek ebben a kedvezményben. Emellett — minimális térítés ellenében — szállítójárműveket is adunk, ha kéri valaki. Nem húzódoznak a mecé- nási szerepkörtől sem, hiszen ezzel az ismeretszerzést, a művelődést könnyítik meg. — Támogatjuk az országos hírű ecsédi néptáncegyüttest, patronáljuk irodalmi színpadunkat. Nem maradnak el a közkedvelt . író-olvasó találkozók sem, országjáró buszaink színházi előadásokra, múzeumokba, kiállításokra viszik el a jelentkezőket. Megfontoltan dolgozták ki a VI. ötéves tervre szóló elképzeléseket is. Ezekből adunk most ízelítőt: — Tudtuk: nem fukarkodhatunk, ézért úgy döntöttünk, hogy 1985-ig 16,3 millió forintot fordítunk a dolgozók javára. Az autósztráda melletti bisztróhoz, illetve presszóhoz szociális blokk csatlakozik majd. Szállítási részlegünk számára már tavaly építettünk öltözőt, mosdót, javultak a körülmények a mezőgazdasági és a 9. számú élelmiszerboltban. Bízunk abban, hogy a törődés meghozza gyümölcsét, s a hatékonyabb munka révén is kamatozik majd. Budapestre érkezett Marian Orzechowski A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására kedden Budapestre érkezett Marian Orzechowski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. Kíséretében van Jerzy Majka, a KB információs osztályának vezetője, Jad- wiga Tkacz, a KB ideológiai osztályának helyettes vezetője és Jan- Lenarczyk, a KB külügyi osztályának munkatársa. A lengyel vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta.