Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-12 / 109. szám
> NÉPÚJSÁG, 1982. május 12., szerda f. Hogy elfogyjon ez a nap Egri főiskolások Vlagyimirban Most persze azt hiszi, hogy jó balekot talált magának, hogy csak jegyzetelnie kell és kész a cikk. Hát nem ... Nem panaszkodom. Mit tudna nekem segíteni? Megírná, adna neki egy jó kis címet, mit tudom éri, ilyet, hogy „Egyszálegyedül,” vagy ilyet, hogyan .^Egyedül az árral,” aztán alábiggyesztené a nevét, ezzel be van kapálva, vége. Én meg maradok, ahol" vagyok. Nem panaszkodom és kész. Pedig lenne miről, higgye el nekem. Lenne mit mesélnem a magányról, a szerelem nélküli élet nyomorúságairól, a szexuális éhségről, ezt maga úgy írná, hogy a társtalanságról, mert finoman kell fogalmazni, nem igaz? Mondja meg, mi értelme van ennek? Annyi az egész, hogy szüleimtől, barátaimtól, ismerőseimtől messze dolgozom és élek. Azt hiszi, én akartam, hogy így legyen? Értelmiségi vagyok, most mondja meg, mit csináljak, ha egyszer olyan elhelyezkedési rendszert találtak ki számunkra odafenn az okosok? Megértek én mindent, de ez valahol nem stimmel. A csoportomban huszonket- ten végeztünk, nyolc embernek már előre lekötött állása volt, szereztek nekik, hárman inkább férjhez mentek, csak hogy ne kelljen pályázniuk, ketten nem helyezkedtek el, marad a kilenc. Eny- nyien kerültünk szerteszét az országba ... Teljesen idegen környezetbe, tökegyedül... Jobb róla nem is beszélni. Értem én, persze, hogy értem, a népgazdaság, meg a lámpás elhivatottság, fények vagyunk. De én meg egyszer élek. Érti? Egyetlenegyszer! Tanítok egy faluban és szépen-csendesen elmúlik az életem. Majd csak azt ve- * szem észre, hogy néniznek az utcán. Most még esténként rám verik az ablakot a su- hancok, leselkednek utánam. Amikor fürdőm, már nem teríthetem ki a bugyijaimat, mert ellopják, és reggelre csak egy szál virágot találok a ruhacsipesz alatt. ... Mondhatom, nagy örömök ezek egy huszonöt éves nő életében, de mi lesz később? Szürke kis konttyal járom az utcákat, és meg-megsimo- gatom a mellettem elrohanó gyerekek fejét, óvom őket, hogy ne szaladjanak olyan sebesen, aztán lassan arrébb tötyörészek és emlékezem a volt-ra, az elszalasztott életemre. Hát nem, elmegyek, visszamegyek haza a szüléimhez, dolgozom egy irodában, főzöm a kávét, ba- zsalygok a főnök vendégedre és élek. Érti, egyszerűen csak élek, aztán egyszer még talán majd taníthatok is újra. Amikor idekerültem, legalább még volt reményem, hogy majd szerzek magamnak barátokat. Kíváncsiságból mint lelkes népművelőcsikó elmentem a szomszéd község kisüzemének klubfoglalkozására. Nálam legalább tíz évvel fiatalabb gyerekek voltak ott, meg néhány velem egykorú srác, meg lány, nagyon örültek nekem, beszélgettünk és rögtön elkezdtünk gondolkodni, hogy mit lehet így csinálni, hogy ne merüljenek ki a foglalkozá- •sok csak a közös sörözésekben, meg csocsózásban. Programtervezetet állítottunk össze, úgy nézett ki, hogy tényleg sikerül barátokra lelnem. Ki fogja találni, mi történt. Ami a gyengébb elbeszélésekben. Magához hívott az igazgató, hogy megér- tem-e, ő nem akar beleavatkozni a magánéletembe, meg^ a munkámmal is meg van* elégedve, hiszen felnőtt nő vagyok végtére is. Hímezett- hámozott, végül kibökte mi szúrja a bögyét, bár akkor én már sejtettem miről lesz szó, de mégsem akartam elhinni. Ha olvasom valahol, eldobom a könyvet. Nem vet az iskola kollektívájára jó fényt ez a klubos história, jó lenne, ha ezen gondolkodnék. Előtte ugyan megálltam, hogy ne, de otthon bőgtem, mint a szamár, aztán arra gondoltam, juszt se engedek. Aztán egy hónap múlva megint elbeszélgetett velem. Magánélet, közélet, de most mór a modern erkölcsjség is szóba került, majd a kezembe nyomott egy papírlapot, amelyen napra, órára szerepelt, hogy mikor ki szállított haza. Föladtam, nem magyarázkodtam, hogy hogy ' a csudába jöttem, volna haza, amikor este már nincs busz vissza a faluba, összehajtogattam a papírt és királynő módjára távoztam. Azóta a klub is megszűnt. Letanítom az óráimat és várom, hogy elmúljon a nap és jöjjön a következő. Néha levelet írok anyámnak, ilyeneket, hogy hogy vannak, mert én jól. Miért írjak mást, miért bánasszam őket, van épp elég bajuk. A volt csoporttársaimmal szoktunk ríkatóléveleket váltani, mondhatom, méltó eredménnyel. Várom a leveleket és küldöm a leveleket, tudom, kivel mi történt az elmúlt hónapban. Néha kitalálok magamnak dolgokat, elkalandozom és azt is bele* szövöm a sorokba, milyen szép is lenne, ha így mehetne minden. Tudom, hogy ők is ezt csinálják, erre onnan jöttem rá, hogy Boglyaska levelében — mindig így szólította a barátnőmet az egyik tanár a főiskolán, mondanom sem kell, férfi —, szóval, Boglya&ka levelében egy olyan részletre bukkantam, amit mér a Káma-Szutrában olvastam. Majdhogynem szóról szóra másolta le a szerencsétlen kis gida a részleteket. Napokra kiakadtam tőle, hogy valakinek még csak fantáziája se legyen és ilyen dolgokra kelljen szorulnia. Nem írtam meg neki, hogy szerintem milyen szegényes és megalázó az ilyesmi. Jön a nyát és megbeszélhetjük talán. Bulgáriába utazunk. Két hét, két hét tenger. Már számoljuk a napokat, majd csak elfogynak már, ahogy ez a mai is elfogyott. ✓ Szilágyi Andor Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola női kara április 18—26. közt a Vlagyimirt Lebegyev—Poljanszkij Pedagógiai Főiskola meghívására hangversenyszereplé- seken vett részt. Az utazás viszonzása volt a Vlagyimíri Kamarakórus múlt évi egri látogatásának. A delegációt dr. Orbán Sándor főigazgatóhelyettes vezette. Tagjai voltak: Kocsis Mariann, a főiskola KISZ-bizottságának titkára, Tar Lőrinc, az énekkar karnagya, Marik Erzsébet zongorakísérő, valamint e sorok írója. A kórus 35 főből állt. A megérkezést követő napon B. Kiktyov, a főiskola rektora fogadta az együttest és vezetőit. Részletes tájékoztatást hallottunk a város múltjáról, mai életéről, az iskola oktató-nevelő munkájáról. Az orosz nép történelmében egykor oly fontos szerepet játszó város nagy szeretettel ápolja múltjának értékeit. Sok száz éves templomait, múzeumait nagyon sok hazai és külföldi látogató keresi fel: Vlagyimir és a hozzá közel fekvő Szuzdal fontos idegenforgalmi központ. A mai város ugyanakkor ipari centrum is, a történelmi városmagot új lakótelepek épülettömbjei övezik. Kulturális élete is igen élénk. Állandó prózai és zenés színháza van, rendszeresek a hangversenyek, felsőoktatási intézményeiben sok ezer hazai és külföldi diák tanul. A Lebegyev—Poljanszki Pedagógiai Főiskolának jelenleg csaknem 400 oktatója van, akik közül jó néhányan rendelkeznek tudományos fokozattal. Évente mintegy 650—700 hallgató szerzi meg oklevelét. Egy részük a via-' gyimíri terület iskoláiban kezdi meg munkáját. Az intézet jelentős szerepet tölt be az orosz nyelvszakos magyar diákok képzésében is. Félévenként 100 magyar főiskolás tanul itt: felkészülésüket magas képzettségű oktatók, korszerűen felszerelt nyelvi • laboratóriumok, könyvtárak biztosítják. Az intézmény, az alapítása óta eltelt 60 esztendőben számos ngves szakembert adott az országnak. Szép eredményeket értek el a művészeti nevelés és a sport területén is. Mindezek elismeréseképpen elnyerték a Vörös Zászlórend kitüntetést. Ugyanezen a napon került sor az ottani ének-zene szakos hallgatókkal való találkozóra is. Kórusuk a vlagyimíri születésű neves orosz zeneszerzőnek, Sz. I. Tanyejevnek több kórusművét adták elő, női karunk Liszt-, Bartók- és Ko- dály-kompozíciókat énekelt. Az együttes első nagyszabású fellépésére 21-én, szerdán került sor azon a főiskolai ünnepélyen, amit Lenin születésének 112. évfordulója alkalmából rendeztek. A műsorban elhangzott Novikov Lenin-dala, Eisler Vörös Csepelje. Ha- csaturján Toccatáját Marik Erzsébet adta elő zongorán. A következő napon a Vlagyimirtól 135 kilométerre levő Murom városában állt közönség elé az énekkar. Mi voltunk az első magyar delegáció, amely ide eljutott. Emlékezetes marad az együttes fogadtatása is: a város határához érve — régi orosz szokás szerint —, kenyérrel és sóval vártak bennünket. Rövid, de lelkes hangulatú hangverseny a rádiógyár dolgozói előtt, „zenés” találkozás az egyik zeneiskola tanulóival — majd a késő délutáni órákban nagyszabású — és nagy sikerű — hangverseny a város művelődési házában — ezekből állt a nap programja. Az együttes nevében dr. Orbán Sándor és Kocsis Mariann virágot helyezett el Lenin szobránál. A következő fellépés színhelye a kristály- és üveggyártásáról nevezetes Gusz- Hrisztalpij városa volt. A kórus itt is két hangversenyt adott: mindkettőn magyar szerzők alkotásai szólaltak meg. Szombaton lépett az együttes Vlagyimir város közönsége elé, az úgynevezett Vörös 'templomban, ahol a kiváló akusztikai viszonyok között éneklő kórus, tudása legjavát adva, igen nagy közönségsikert aratott. A hangverseny második részében a Vlagyimíri Kamarakórus adott műsort régi és újabb orosz, illetve szovjet szerzők műveiből. Az E. Markin vezette együttest, zeneileg hajlékony, a szöveg mondanivalójával maradéktalanul azonosuló előadásmódjával, az orosz kóruskultúra magas színvonalú képviselőjének ismerhettük meg. Női karunk zárófellépése vasárnap este volt a vlagyimíri Filharmónia hangversenytermében. Az egész estét betöltő műsorban, a Bartók- és Kodály-évfordulók jegyében megkülönböztetett helyet kaptak e két zeneszerző alkotásai. E két mesteren kívül a magyar kórusmuzsikát Liszt Ferenc, Bárdos Lajos és Kocsár Miklós müvei képviselték. Az énekes zene klasszikus korszakát Palestrina, Lotti, Clemens non Papa, Passereau, Morley, Friderici motettái és sanzonjai idézték, nagy hatással szólaltak meg Britten Karácsonyi énekei, valamint Stravinsky Négy orosz parasztdala. A kórusnak s vezetőjének valamennyi fellépéssel az volt az elsődleges célja, hogy magas színvonalon képviseljék a magyar kórusművészetet. Ügy érezzük, ez sikerült: .a karnagy és énekesei megtalálták az utat a hallgatósághoz. Az együttes művészi teljesítményében, sikereiben jelentős része volt Marik Erzsébetnek is, aki az egyes művek zongoraszólamainak ellátása mellett Liszt-, Bartók- s más művekkel szólistaként is sikeresen szerepelt. Kelemen Imre EGY NEMES HAGYOMÁNY FOLYTATÓI Vidám ballagás M ikor bemutatták, csak jót hallhattam róla főnökeitől, munkatársaitól, ismerősedtől. Nem volt egyetlen rosszalló megjegyzés, de valami hasonlóra még csak utalás sem. S hogy ki ő, akit a Finomsae- relvénygyór hevesi gyáregységében ennyire tisztelnek? , Nyitrai Imre esztergályos csoportvezető. S ami még meglepő: eddig szinte alig volt ideje bizonyítani, hiszen mindössze 27 éves. • — Nem éppen a legnépszerűbb szakmák közé tartozik, amit választott. Hogyan lett esztergályos ? — Úgy mint a mesében: véletlenül. Két testvérem annak idején gimnáziumba járt, amikor én a gép- és műszeripariba, valamint a miskolci Híradástechnikai Szakközépiskolába adtam be a- felvételi papíromat. Fel is vettek volna mind a két helyre, csakhogy a kollégiumi elhelyezésem már nem sikerült. Szüleim — anyagi képzőbe. Igaz, apám megfellebbezte a kollégiumi helyhiányra hivatkozó elutasítást, s ennek a kérésnek később mégis eleget tudtak volna tenni, de már akkor másfél hónapja tanultam a szakmát, s nem akartam változtatni. Maradtam. A szakmunkásvizsga után az egri gyár szerszámüzemében dolgozott. Mint elmondta, ott tanult meg igazán bánni az esztergakéssel. Jól érezte magát, ám kellett a pénz, s bizony abból az egyedülálló legényembernek igen sok elment a megyeszékhelyen. Inkább úgy döntött, hogy hazaköltözik Hevesre. Alig egy év múlva megnősült, majd 1977-ben bevonult katonának. — A leszerelés után felajánlották: legyen művezető. Miért nem vállalta el? — Megszületett a kisfiam. Nem akartam, hogy a feleségem nyakába szakadjon az otthoni teendők legnagyobb része. — Viszont azóta is többször felkérték erre ... — Amikor először hemet mondtam, az akkori főnököm nem" értette meg, hogy ezt családi problémák miatt teszem. Sokáig mellőztek is emiatt. Az elmúlt év októbere óta vagyok csoportvezető úgy, hogy a művezetői teendőket is én rossz művezető. Valahogy nem érzek kedvet hozzá. Inkább a műszaki dolgokkal, problémákkal szeretnék foglalkozni, mint az emberekkel. — Kollégái, közvetlen munkatársai hogyan fogadták a sikereit? — Nem egyformán. Voltak akik irigykedtek is, de mint csoportvezetőt, úgy érzem, elfogadtak. — Milyen a légkör a munkahelyén? — Generációs problémák adódnak igen gyakran. Ügy érzem, hogy az idősebbek irigykedve veszik tudomásul a fiatalok eredményeit. Sok az egyéni érdek, ami előtérbe kerül, nincs igazi brigádélet, ami összetartaná a csapatot. — Nem lett volna talán mégis jobb Egerben maradni? — Amikor ott éltem, akkor úgy éreztem, hogy maradok. Ám, ahogy szóba került a nősülés, tudtam, hogy haza kell jönnöm. Nem panaszkodhatok, jól élünk itt Hevesen. Talán több időm jut a fiamra is, mert elvárja ám, hogy az apu menjen érte a bölcsibe. A kis Nyitrai két és fél éves, büszke is lehet apjára. Aki a napokban megkapta a szakma ifjú * mestere címet is, s á hevesi gyáregységben nemcsak az egyik legjobb esztergályosnak tartják, hanem elsők között emlegetik, ha a köszörűsökről, vagy éppen a marósokról esik szó... Kis Szabó Ejvin Ha most azt hiszitek, hogy az alábbi felvételeken az utóbbi időkben szinte mérhetetlen népszerűségre szert tett Hungária együttes tagjait látjátok — tévedtek. A ballagás vidámabbik pillanatairól van szó. Az elmúlt hét péntekjén szerte a megyeszékhelyen, de a megye másik két városában is a diákoké, a négy esztendő után iskolájuktól búcsúzó gimnazistáké voltak az utcák, a terek. Egy szép diákhagyomány folytatóiként vonultak fel szekereken, tető nélküli terepjárókon, Zsigulikon — kinek mire tellett —, hogy jelezzék a világnak, rövidesen ők is érett emberek lesznek. • A Kossuth adó egyik műsorában hangzott el: ez a (Pethö László felv.) hagyomány az országban talán a legerősebben éppen Egerben él. Ennek követői voltak a Gárdonyi Géza Gimnázium 4. b. osztályos tanulói —, akik közül néhányan fotóinkon láthatók —, az ő ötletüket tartottuk a legméltóbbnak arra, hogy közzétegyük. De dicséret illeti a Dobó Gimnázium, a Kereskedelmi Szakközépiskola vidám bal- lagóit is. Végül felhívjuk mindenki figyelmét egy tablóra is: Egerben, a Széchenyi utcai Bébibolt kirakatában fedeztük fel hosszú évek talán legrendhagyóbb összeállítását, amelyet a Gárdonyi -Géza Gimnázium 4. e. osztályos tanulói készítettek. Érdemes megnézni — előzetes kommentár nélkül ... látom el. Most már tudom, okok miatt —, nem tUdták . hogy jól döntöttem. Azt vállalni így a taníttatásomat, tartam, hogy inkább legyek így kerültem a szakmunkás- egy jó szakember, mint egy
