Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. május 22., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Olasz vízimalom Önarckép Tanulmány a művész feleségéről Széchenyi István illékletünkbe az Egri Képtár Kovács Mihály gyűjtö­ttünk illusztrációkat. A reprodukciókat Kőhidi Imre Cseh Károly: Őszülő Kést köszörül az őszibogár hangja Élesedik a holnap Földre gördülő fej az álma az elitéit napraforgónak ★ Szalonnasütő tüzek nyomait lépte a nyár Emléknek itt hagyta kardvirágok földbe szúrt nyársait Szirmaik csepegnek le az avarba Herceg Árpád: Három napig... Három napig ki se léptem a szobából, süket voltam ajtócsengőre, utcazajra, a szemközti házban pucéran futkosó nőnek három napig nem integettem, az őrült-város is gazda nélkül maradt. Olyan volt ez az álom, mint egy hétvégi nagy hajókirándulás a Mississippin; lassú szél borzolgatta az emlékeket, pókok, pillangók, vadgalambok úsztak el nem messze szívemtől, s én csak ültem és könyököltem és néztem utánuk, nem gondoltam hálóra, puskára, késre. Három napig kenyeret ettem és aludttejet; istállószag, borjúbőgés lebegett a pincezugban, s nem volt az orrflntorogtató, istenemre nem! migrént se kaptam, mint az autótülköléstől. Férfimunka volt, igen! A koponyakertből végül minden ajtónállót kisöpörtem I Összetörtem ezt a gyémántkemény üveglapot homlokom mögött, s zsebeimből a dédelgetett hajtincseket is kiszórtam. A város megnyugodva fo­gadta a hint, hogy mindenre fény derült, s a bűnös mél­tán eléri a méltót... De kárpótlás ez? Ami meg_ történt, a jelenben már jó­vátehetetlen. Hogyan lenne jóvátehető az, hogy ismeret­len emberek pillanatok alatt összepofozkodnak ? Először két, magukat csö­vesnek tartó gimnáziumi ta­nuló járta meg. Esetük tí­puseset, ezért érdemel emlí­tést. Ülnek a pádon, s a nép­hadseregben rendszeresített gázálarchordtáskából iszo­gatnak. Feszes nadrágban egy bomba jó nő jön, hogy a katonai nyelvnél marad­junk. ök stírölik, röhögnek, tesznek egy kettős értelmű megjegyzést, amikor az elha­ladó a pompás hátsó idomá­hoz kap, de már rohan is vissza a pádhoz, és állatokat kiáltva fölképeli a tanuló­kat. Képzeljenek el hasonló eseteket azzal a különbség­gel, hogy a hölgy az öléhez kap, másik a combjához, a harmadik megint hátra, a felképeitek pedig nyugdíja­sok, egy tanácsi előadó, egy biológus, két katonatiszt, a sarki épület házmestere, egy klinikai adjunktus és má­sok. Négy nő bizony vissza­kapta a tajtékzó felindulás­ban .kiosztott pofonokat, s ebből gyors egymásutánban három feljelentés született. Rengeteg olyan eset is elő­fordult, amikor a közelben, de még a téren sem járt senki, így a magányos düh- roham nem okozhatott in­zultust; csak rémületet. A titkolt kék foltok miatt — intim helyeken — meg­szaporodtak a hűtlenség! vá­daskodások, és bármennyire durva dolognak is számít a nők verése, elcsattantak po­fonok is. De azt, hogy me­gyek a Gabi téren, s hirtelen egy fájdalmas ütés a jobb combomon, a közelben pedig senki, nagyon nehéz ép é§z- szel elhinni. — Megint hazudsz, ismer­lek már! — így a férfiak. Tajtékoztak ezen a szeplőt­len fogamzással is felérő me­sén. — Csak úgy, az utcán, mi? — üvöltötték, s a többit elképzelhetjük. A pofozkodások miatt tett feljelentések után a rendőr- hatóság intézkedett az áram­szolgáltató vállalatnál, de a legmodernebb kóboráram érzékelő műszereket sem mutattak ki semmit. Egy fe­hér nadrágos hölgy — szintén pofozó és megpofozott — esete vezetett nyomra. Azon a bizonyos helyen kis szür­ke folt éktelenkedett. — Nadrágot le, s a laborató­riumba vele! — intézkedett a százados. Amire elkészül­tek a jegyzőkönyvek, csör­gött a telefon: — ólomfolt Tónikám, ólomfolt! Arra az egyszerű kérdésre, hogyan kerülhetett az oda, mégpedig kék foltot hagyva a testen, a szakértők minden kétséget .kizáró választ ad­tak. Ettől kezdve az esemé­nyek felgyorsultak. A megfigyelőknek távcsö­veket osztottak ki, a rendőr­ségi fényképész teleobjektí- yet szerelt gépére. Az inzul­tusok jegyzőkönyvi adatai szolgáltatták a megfigyelés irányút, eszerint választották ki a legjobban álcázható megfigyelési pontokat. A rendőrség 4egcsino6abb női alkalmazottai hófehér nad­rágban mutogatták idomai­kat a Gabinak becézett té­ren. Pompázatos nyári nap unalmas délutánja volt, amikor a kettes pont rádiója azt jelentette, hogy a négy per bé harmadik emeleti konyhai ablakának szúnyog­hálója résnyire nyílt, s egy puskacső látható. A fényké­pész azonnal ráirányította a teleobjektívet, s exponált. Pár pillanat múlva a sétá­nyon szolgálatot teljesítő Li­liké alhadnagy az öléhez ka­pott, és a fájdalomtól hang­talanul összegörnyedt. Bizonyos magatartások társadalmi jelenségként való értelmezéséhez legtöbbük ben nincs sem hajlam, sem kel­lő érdeklődés. A vizsgálat irata így nem túl érdekesek. Szürkén, tényszerűen tartal­mazzák a bűntény előzmé­nyeit és indítékait: Spec János 31 éves elvált, gyermektelen üzemmérnök az előző év nyarán apja gépko­csijával nyugati utazást tett. Münchenben ismerkedett meg Franz Hellerrel, aki pár napra vendégül látta édesap­ja farmján. Itt többek kö­zött azzal szórakoztak, hogy Walter márkájú zártirányzé- kú légfegyverekkel szexma­gazinok kitépett lapjaira lö­völdöztek. Spec Jánosnak igen megtetszett ez a szóra­kozás, ezért Franz Heller az egyik fegyverrel és kétezer lőszerrel az elválásukkor megajándékozta. A határon, szétszerelt állapotban, a kint vásárolt horgászbotok tartó­jában csempészte át. Kony­hája ablakából a résnyire nyitott szúnyogháló mögül először az őt többször is le­piszkító vadgalambokra lö­völdözött. Miután ezt meg­unta, de a galambok is ki­pusztultak a környékről, a téren sétáltatott kutyák hát­sójára lőtt. Csak a kutyák eltűnése után vette célba az arra haladó nők altesti ido­mait. A tizennégy atmoszfé­ra nyomású sűrített levegő­vel működő szeleprendszeres fegyver hatvan-nyolcvan mé­teres létávolságból ruhán keresztül nyílt sérüléseket nem okozott, de a találat he­lyének környéke mintegy tízforintos nagyságban meg- kékült. A gyanúsított a cél­pontként kiszemelt nők tett- legességig fajuló felháboro­dásán nagyokat nevetett. Val_ lomásában ezt viselkedés- színháznak nevezte, amely­nek jeleneteit ő írta és rendezte. A fegyver irány- zékrendszerét mindig szak­szerűen, a lőtávolságnak megfelelő értékre állította be, és elmondása szerint célt nem tévesztett. A légfegyvert a megmaradt lőszerrel együtt a rendőrség lefoglalta. A ka­pitányság sajtó útján tájé­koztatta a lakosságot, hogy a sérüléseket nem kóboráram és nem is ismeretlen ufo- tevékenység okozta, hanem garázdaság. Várják a sértet­tek jelentkezését. A város megnyugodva fo­gadta a hírt. Hónapok múlva egy szűk körben ismert szo- ciográfus-újságíró a rendőr­ségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy csak hat fővel többen kértek engedélyt lég­fegyver tartására, mint az elmúlt év hasonló időszaká­ban. Ennek az információ­nak az értékelésével a sajtó eddig nem foglalkozott. A hagyomány szolgálatában Bálint Sándor könyve Pontos a kötet címe: akik Ismerték Bálint Sándort, vagy hallották életének hírét, tudják azt is, hogy élete a hagyo­mány, a népismeret alázatos szolgálatában telt. Nála a vá­lasztott tudományág művelése az őt küldő nép szolgálatává vált, s magába olvasztotta életének eseményeit is. A kötetet záró életrajzi írásban mondja: Szeged múltjával, kultúrá­jával, népéletével apai öröksége részeként foglalkozott, a népi hitélet tanulmányozását az anyai jussként rászakadt feladatnak érezte. Scheiber Sándor írta róla: „minden leirt betűjének, minden kiejtett szavának etikai hitele volt”. Élete, tudósi fegyelme a felnövekvő tudósnemzedék példája lehet, érdeklődésével, személyes kapcsolataival a század magyar kultúrtörténetiének nemrég még köztünk élt tanúja, ismerője volt. Látta a magyar néprajz nemzedékeinek ki­bontakozását, figyelte a szegedi kultúra nagy felvirágzását Tömörkény, Juhász Gyula és Móra Ferenc idején, „kültagja” volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, ismerője József Attilának, Radnóti Miklósnak, Erdei Ferencnek, Bibó Istvánnak ... Vendégül láthatta Móricz Zsigmondot, kötő­dött a népi mozgalomhoz ... Közben pedig sorjáztak Bálint Sándor munkái: új csapást vágott a népi vallásosság, a nép­rajz terén. Más népeknél ez természetes része volt a nép­rajzi munka egészének, azzá tette Bálint Sándor is a magyar néprajztudományban. Munkásságának ezt a vonulatát az Ünnepi kalendárium két hatalmas kötetében foglalta össze. Számtalan tanulmányt szentelt Szeged történetének, népéle­tének, külön kötetei után A szögedi nemzet című három­kötetesnek szánt munkában összegezte ez irányú kutatásait. (Ennek megírásához akkor kezdett hozzá, mikor Szegeden — hivatalosan — lehetetlenné vált számára a_ munka.) Összegyűjtött dolgozatainak most megjelent vékony kötete nem képviselheti Bálint Sándor munkásságának egészét. Erre utal az is, hogy a 240 oldalas kötet fülszövege tizen­négy Bálint Sándor-könyvet sorol fel, nem beszélve az 1974- ben kiadott, Péter László által készített Bálint Sándor- bibliográfia 363 tételéről. Az összeállítás nem is vállalkozik erre a lehetetlen feladatra. A tájékoztatás igényével lép fel, arra tesz kísérletet, hogy apróbb írások, könyvrészletek közreadásával Bálint Sándor munkásságának irányait je­lezze. Az írások három nagyobb témakörbe illeszkednek: a népi hitvilággal kapcsolatos tanulmányok mellé a szegedi világot idéző írások társulnak, ezeket pedig könyvismerte­tések, emlékezések, vallomások követik. A kötet első ciklusa a népi «élethez, az élet mindennapjai­hoz, valamint a katolikus liturgiához kapcsolódó írásokból válogat. Valamennyi írásának önmaga témáján túlmutató jelentése is van. A tápéi népi hitélet vizsgálata kapcsán a sámánisztikus keleti világkép és a középkori katolikus litur­gia ötvöződésére figyel. Tápé története és természeti kör­nyezete folytán is a „szegedi nagytájnak hagyományokban leggazdagabb néprajzi szigete”. Hitéletének leírása mellett Bálint Sándor utal arra a megtartó erőre is, ami ebben a szigetnyi létben a hitélet sajátja volt: „E világkép élmény­anyaga, társadalmi és gazdasági szerkezete, valóságtudata századunkban már ugyan elmúlóban van, de az emberi magatartásnak benne megnyilatkozó, annyi nehézségen dia­dalmaskodó szívóssága és naiv harmóniája, közösségi ereje •megérdemli a világot már másképpen néfeő művelt ütőd megbecsülését és érdeklődését” — írja. Bálint Sándor írásai azt bizonyítják, hogy a ránk öröklő­dő élet érthetetlen marad a hagyományok ismerete nélkül, ahogyan a középkorra irányuló tájékozódásunk is ered­ménytelen marad, ha a középkor művelődéstörténetének vagy népi mindennapjainak egészet átható vallásos hátterét nem ismerjük. Amit Bálint Sándor a patrociniumokról, az ikonográfiáról, a liturgia népszokásokban tükröződő vilá­gáról, vagy népi ünnepneveinkről elmond, az bevezető is lehet egy alapos középkorstúdiumhoz. Itteni tanulmányai nem helyettesíthetik nagy összefoglaló munkáit — Bálint Sándor „műfaja” amúgy is a minden adatot felvonultató rendszerezés volt —, de rövid írásai közt is találunk re­mekléseket. Mintegy két és fél oldalon« foglalkozik a Júlia szép leány című balladával, s ebben a terjedelemben van tere a ballada ismertetésén túl a ballada műfajának sajá­tosságaira is utalni. , A szegedi világgal kapcsolatban is eljutott Bálint Sándor a maga feladatának összegzéséhez. A kötet Szegedhez kap­csolódó írásai közül itt a Juhász Gyula és városa címűt ér­demes kiemelni. Az írás egy firenzei megfigyelésre tá­maszkodik: ahogy a firenzeiek emléktáblákkal, s azokon idézetekkel jelölik a Dante által megénekelt házakat, temp­lomokat, képzeletben úgy látja el Bálint Sándor is Juhász Gyula-idézetekkel a költő szegedi emlékhelyeit. Távolabbi törekvés húzódik meg emögött: Bálint Sándor a hagyomá­nyokra épülő várostudatért harcolt, s ebben a vonatkozás­ban nemcsak Szegednek kell tőle tanulnia. A kötet záró írásai között emlékezéseket, vallomásokat ta­lálunk. Egyik írásában Bálint Sándor Móricz Zsigmondra emlékezik, akivel a Rózsa Sándor írása közben került szoros kapcsolatba. Móricz az Erdély-trilógia írásakor, a hatalmas írásos forrásanyag ismeretében is kereste azokat, akik újabb s újabb adatokat, a kor mindennapjaira vonatkozó ismere­teket tudtak neki adni. Az Erdély írásakor Kelemen Lajos, a híres kolozsvári történész volt segítségére, akit aztán a műben meg is örökített. Szeged népi világába Móricz Zsig- mondot Bálint Sándor vezette be, az ő vendége volt a híres havibúcsún, s aztán családjánál Alsóvároson. Később Bálint Sándor és felesége lesz az, aki „szögedi hangokra kottázza majd át a dialógusokat”. Egy másik írásban Bálint Sándor humánumát érezzük. Az 1948-ban keletkezett írás Lőw Im­mánuelre, a tudós szegedi rabbira emlékezve elsőként veti fel, hogy emlékét szoborral örökítsék meg. „Neki ugyan nincs rá szüksége, nekünk azonban figyelmeztetés embersé­günk, magyarságunk, szegedi mivoltunk szüntelen köteles­ségeire” — írja. Bálint Sándor a Móricz Zsigmondra való emlékezésben írta: Egy magyar szentember című könyvét kéziratban még megmutathatta Móricznak, az elkészült könyvet azonban mór nem* küldhette el neki. Hasonló lett Bálint Sándor sorsa is az előttünk fekvő könyvvel. Meghalt, mire a könyv napvilágot látott. A vékonyka kötet a tragédia után nagyobb feladatot kapott, mint amit szerzője, összeállítója szánt neki. Elindítója kell hogy legyen annak a folyamatnak, melynek során Bálint Sándor az őt megillető helyre kerül a magyar tudomány nagyjai között. S talán a könyvkiadás is csupán bevezetőnek tartja ezt a könyvet Bálint Sándor műveinek egységes kiadásához... (Magvető, 1981) Fflzi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom