Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-29 / 99. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1982. április 29., csütörtök

ZOJKA LAKÁSA, AVAGY

Szmoking sárga félcipővel

Modellek vagy hús-vér emberek? Ez Itt a kérdés

/ (Fotó: Kőhidi Imre)

Kiállítás az MNK-ban

Palóc ingek

A fonás ősi mesterségét idézi az egyik sarokban az öreg rokka. Szomszédságában áll egy régi láda. S mintha az ódon bútordarab mélyéről kandikálnának ki Erdész Julit blúzai. Hófehéren, frissen, lágyan vagy ropogósra keményítve, hogy bemutatkozzanak nekünk, hogy gyönyörködhessünk a paraszti népi művészet, a palócviselet e darabjaiban Jól megfér itt egymás mellett Bélapátfalva, Recsk, Mátraballa, Mátraderecske vagy Bodony és még sok más község számtalan, szebbnél szebb remekműve.

Erdész Judit csak tiszta forrásból merít Járja megyénket a megyehatárok közé nem szorítható palócföldet Szenvedélyesen gyűjti a még meglevő tárgyi emlékeket hogy motívumvilágukat megőrizze, átmentse az utókornak, hogy ne merüljenek a feledés homályába. Megyénkben is, de az egész országban is nagyon kevesen foglalkoznak a paraszti viselet kutatásával, feldolgozásával, ö e kevesek közé tartozik. A varrás művészetét magas fokon műveli, amely még jobban a viseletek készítésében teljesedett ki. A bemutatott vőlegényingek, a nagy, húzott újjú ünnepi viseletek a népi textilművészet legjellegzetesebb darabjai. Mindegyik ing, blúz egy-egy külön világ.

Dr. Csiffáryné Schwalm Edit megnyitó szavaival ajánljuk mindenki figyelmébe ezt a kiállítást: „A népi kultúra megismerése egyre nagyobb tömegek igénye, s annak a tanulságnak a levonásával jár, hogy az elődök rendkívül nehéz körülmények között ilyen nagyszerű alkotásokat tudtak létrehozni, olyanokat, amelyek joggal sorolhatók a nemzet egyetemes értékei közé”.

Marosi Ágnes

Ezt énekeltük:

Hej, molnárok, legények, Előttünk az út nyitva! Felépül az új élet,

Erre a víg dallamra. - Maeterlinckbe belezavarodtunk, és félretettük a szimbolikus drámát.

Miután a koncertműsornak viszonylagos sikere volt, elhatároztuk, hogy valami fundamentális dolgot adunk elő.

Mickevics kórházba került, s többé nem is jött ki onnan. Mi rendező nélkül, a tulajdon erőnkből szinre vittük a Nagy kommünár című drámát. A húszas évek elején sok színjátszó csoport mutatta be ezt a darabot. Három részből állt. Az első a Nagy Francia Forradalom korában játszódott (én alakítottam az apródot, aki szerelmes a királynőbe), a második a jobbágyság alatt (én jobbágy voltam, akit a zsarnok földesúr halálra kínoz- tat). A harmadik — az októberi forradalom idején (éri

•A legidősebb KOTjet drámaírók egyike. Színházi munkásságát un-ben kezdte. Számos nagy sikerű színdarab Írója. A k difiit epizód memoár Jellegű elbeszélés gyűjteményéből való.

Bár ritka az olyan alkotó, aki drámaíróként és prózaíróként egyként remekműveket alkot, nem tudnám eldönteni, Bulgakov művei közül a színpadra, avagy az olvasásra szántak-e az értékesebbek. Míg a mérleg egyik serpenyőjét a Mester és Margarita húzza, addig a másikat az Iván, a rettentő. Az egyikben ott a Színházi regény, a másikban A Turbin család végnapjai vagy a Bíborsziget. Az állásfoglalás e kérdésben nyilván azért nehéz, (ha nem lehetetlen), mert Bulgakov kiválóan ismerte mindkét műfaj törvényeit. Pontosabban tudta, milyen dialógusok kívánkoznak színészek szájába, s milyenek egy regény lapjaira. Milyen leírásokat követel a próza, milyen helyszínmeg- jelölést a színpad.

Hogy miért fontos ez? Nos, csak azért, mert az egri—miskolci színház legutolsó bemutatójából (melynek címe: Zojka lakása), úgy tűnt, hogy Hegyi Árpád Jutocsa, a rendező, nem nagyon hisz a színházi szerző Bulgakovban...

Mintha reménytelenül unalmasnak tartaná azt az egyetlen helyszínt, ahol végül is megtörténhetne a dráma. Ahol lejátszódhatna az a bizarr (?) történet, miszerint a húszas évek Moszkvájában, a zűrzavaros időket kihasználva, Zojka megpróbál pénzt gyűjteni az emig- ráláshoz. Ha másképp nem megy, hát úgy, hogy ruhaszalonnak álcázott találkahelyet nyit — a fontosabb elvtársak számára.

Lakásában szolgáltatóként vagy kiszolgáltként megfordul így a kor minden jellegzetes figurája. Az új irtartottam a vörös zászlót). A próbák csodálatosan mentek. En az építőipari szakiskolát hanyagoltam, Mitya Bagrov pedig a pénzügyi szakiskolát kerülte. Esténként hazaszaladtam, elmagyaráztam a szüleimnek, hogy szellőzte- tési és csatornázási gyakorlaton vagyunk, és egy ar- tyelben dolgozunk, amely a pályaudvari illemhelyek karbantartásával foglalkozik.

Apámnak tetszett, hogy elmaradtam a színháztól, és végre jó ügy szolgálatába szegődtem, lehet, hogy még mérnök is lesz belőlem. Csak azt furcsállotta, hogy nem hozok haza fizetést. Anyámnak vallottam be mindent, aki aztán apa költőpénzéből vett el és nekem adta. Én meg ebéd közben előhúztam tizenkét rubelt és átnyújtottam apámnak — az első „becsületes munkával megkeresett pénzt”. Apa odaadta anyának a háztartásra. Nagymama sírva fakadt a meghatottságtól.

Apámtól eltérően, aki csak a Zenében hitt, nagymama hitt Istenben. A haragos és megingathatatlan Adonáj- ban. És állandóan arra készült, hogy elmegy a zsinagógába és az erkélyen (a nőket nem engedték le)

racionálisnak tűnő „hatalom” sötét képviselőjétől, a végzetet imitáló házmestertől kezdve a letűnt világ dekadens maradéka — vagyis a grófon át, a jég hátán is megélő kisstílű szélhámosig, vagy még inkább a nagystílű szélhámosig, aki nem más, mint Hús, a magas pozícióban ágáló elvtárs.

Mesteri a darab szerkezete. S nemcsak az, ahogy és amilyen sorrendben az egyes szereplők megjelennek, s „működni kezdenek”, de például az is, hogy minden tipikus magatartásmód két figurában jelenik meg. Fent és lent.

A gróf párja Manyurka, a szobalány. A házmesteré a titkosrendőrök. Zojka sincs egyedül, hisz szalonjának „manekenjei” rezonálnak az ő . prostitúciójára. Ketten vannak a kínaiak is, akik afféle katalizátorként segítik előre a cselekményt a végső kifejletig: a gyilkosságig és az összeomlásig. (A kis és nagy szélhámos kettősét már említettem.)

Mennyi mocskon kell keresztülmenni, míg megszületik az új? S vajon ez az új olyan lesz-e, amilyennek áhítozzák ... ? Leegyszerűsítve valahogy így summázhatnám a keserű lényeget.

Szerintem jól érzi tehát a rendező, hogy e föntebb vázolt szemétdombnak — ha nem is párt, de ellentétet kell állítani. így jelenik meg a színpadon hol állóképként, hol rohangálva az új társadalmat építő nép is.

Ez utóbbi ellenpontozással nem lehet vitatkozni. Annál inkább a megoldás mikéntjével. Szigorúbban: oz egész darab színrevitelének hogyanjával.

imádkozik magáért és értem. De félt az utcán járni, attól tartott, hogy eltéved, kísérője pedig nem akadt.

És eljött a szombat. A pravoszláv húsvét, mint mindig, egy héttel később volt a zsidó húsvétnál. Az utcákat megtöltötték az emberek, szalvétákban papírvirágokkal díszített húsvéti kalácsot, festett tojást vittek. A színház előtt virágzott az akác.

Nagymama elszánta magát. Elővette a ládából fekete parókáját. Fejét fehér sállal kötötte be és útnak indult.

A zsinagógához vezető mellékutca bejáratánál hívőkkel találkozott, akik elmondták, hogy a zsinagógát bezárták és ma klub nyílik a helyén. Nagymama visszafordult.

Ebéd közben forrt benne a méreg. Végül legyőzve undorát, megszólította apámat:

— Monsieur Stok — ünnepélyes percekben így hívta a vejét —, ön ismert ember a városban, „vörös professzor”! ön megszégyenítheti őket, megmagyárázhat- ja, hogy ilyesmit nem lehet csinálni, és hogy ki kell nyitni a zsinagógát.

— Jó — mondta apa szórakozottan —, majd szólok.

Anya hálásan nézett apára. Nagymama elfordult, s egy meglehetősen hosszú átkot mormolt.

Én ' voltam az egyetlen ember, aki együtt éreztem vele. Hamis részvéttől csengő hangon elmeséltem neki a mai cikket az újságban. Nem szabad, úgymond, megsérteni a hívők érzéseit. Aztán képmutatóan hozzátettem, hogy a másik zsinagóga messze van, egész a város szélén, odáig nem szabad elmennie.

Nagymama megcsókolt, és kiment az udvarra a szomszédokkal tereferélni. Én meg kivettem a ládából a parókát, beburkoltam a fehér sálba, és elindultam a molnárokhoz.

Bulgakov mondanivalója az egri színpadon ugyanis igen-igen nehezen bontakozik ki. Ha egyáltalán...

Hegyi Árpád Jutocsa ugyanis annyira mozgalmasra rendezi a színpadot, az állandóan forgó, változó szobabelsőkkel, a föl-le húzódó csillárral, a ki-be szaladgáló szereplőkkel, hogy a néző csak kapkodja a fejét. S ha csak ennyi lenne.

Öe a rendező, mint korábbi munkájában, a Vadnőkben, ezúttal sem számol azzal, hogy a Gárdonyi Géza Színház színpada egész egyszerűen kicsi. Előfordult, hogy egy szereplő megbotolva bukott be a színre, vagy hogy egy nyitva felejtett ajtó miatt hátul elhelyezett reflektor a közönség szemébe világított. Ugyanakkor a funkciót betöltő hátsó építmény s az ott folyó funkcionális játék rendszerint a homályba veszett.

Félreértés ne essék, nem vagyok ellenére az úgynevezett látványszínpadnak. De az embernek ezúttal önkéntelen az a benyomása, hogy a nagy hajcihő, a rendezés kidolgozatlanságait, kiérle- letlenségeit van hivatva elfedni. Mert miután úgy ahogy . megszokja a néző a mozgásokat, sorra fölfedezi a felemás, átgondolatlan megoldásokat is. így például azt, mennyire nem sikerült

Ott közölték, hogy este lesz a bemutató. Az előadás az új klubban kerül sorra, a zsinagógában. A Nagy kommünár első része megy.

Nagymama parókájában, fehér sálját övnek használva játszom az apródot. Szerelmet vallók a királynőnek (az őrlőüzem igazgatójának a felesége), nem veszem észre, hogy a férje, — a gonosz hűbérúr — az ajtó mögött áll, és mindent hall. Most belép. Megparancsolja a szolgáknak, hogy végezzenek ki... Visszataszító szolgák ragadják meg a kezemet. Egy utolsó szerelmes pillantást vetek a zokogó királynőre és ... a kulissák mögött meglátom apámat.

Mögötte egy sereg vöröskatona teljes díszben. Apám elhozta a katonakórusát a koncertre.

Apám csak néz. Felismert.

— Engedjetek el! — kiáltom a visszataszító szolgáknak, akik egyenesen apám felé vonszolnak. — Engedjetek.

Ám az utálatos szolgák keményen fognak. Megpróbálom kitépni magam a kezükből. De nem sikerül, túlságosan erősen tartanak.

Függöny nincs. Tapsvihar helyettesíti.

Az utálatos szolgák markából apám kezei közé kerülök. Letépi rólam nagymama parókáját. Ám ebben a pillanatban a műsorközlő bejelenti a katonakórust a vörös professzor vezényletével.

— Majd otthon... — sziszegi a vörös professzor. Beugróm az öltözőbe, ronggyal letörlöm magamról a festéket, átöltözöm, és hallom, hogy a kórus egy kaukázusi dalt énekel: „Álla ga! Álla gu! Dicsőség nekünk! Halál az ellenségre!”, újrázásul pedig: „Le a szerzetesekkel, rabbikkal, papokkal!” '

Mégiscsak hazamentem. Késő éjjel. Miután alaposan

megteremteni a líra, a szatíra, a komédia, a tragédia összhangját. (Azt hiszem krimiről, a bordély és a gyilkosság ellenére éppúgy nincs szó, mint a Bűn és bűnhődésben.)

A rendező nemigen tudta eldönteni, hogy hús-vér személyekként, vagy modellek- ként játszassa-e el az egyes alakokat. Egyszeri történetet mutasson-e be, vagy példázatot. Hogy a humor fölerősítésével nyerje-e el a közönség kegyét, vagy kifejtse az elidegenedett hatalom és az egyén összeütközéséről vallott nézeteit. Ok nélkül keveredik a naturalizmus és az abszurd.

Egyszóval a kitűnő részletek ellenére, — lásd az első felvonás szürrealisztikus be- féjezése —, ugyanolyan felemássággal van dolgunk, mint amilyennel a nagy leleplezéskor, amikor a titkos- rendőrök a bálon szmokingban és sárga félcipőben jelennek meg.

Nem akarom bántani a színészeket. Vélem, nem az ő hibájuk, hogy az általam nagyra becsültek is, most egészen halványak voltak. Az egészre s az idei évadra inkább boruljon egy olyan hatalmas lila bura, mint amilyen Zojka lakásának romjait fedi el, jótékonyan.

Németi Zsuzsa

kisétáltam magam Mitya Bagrowal, jól kisírtam és telebagóztam magam.

Apa nyitott ajtót, lekent egy nyaklevest. Aztán hozzáfűzte :

— Nagyanyádnak nem mondtam meg, hol léptünk ma fel. De ha még egyszer el mersz menni abba a büdös kloákádba, lenyúzom a bőrödet. Csatorna töltelék!

Aztán mindenki aludt a házban. Mindenki, rajtam kívül. Életem drámáján gondolkodtam. Apát megölöm, ez tény. Nagymama elátkoz, ha megtudja, mit csináltam ma a zsinagógában. A parókáját elvesztettem. El fognak ítélni apagyilkosságért és lopásért. A bíróságon majd azt mondom, hogy a színház iránti szerétéiből követtem el a bűnt. Kigondoltam a vádló beszédét. A védő beszédét. Az én beszédemet. A cikket az újságban. A búcsúlevelet a molnár feleségéhez, akit szerettem. Kigondoltam Mitya Bagrov gyászbeszédét is a temetésemen.

Halkan, hogy senkit ne ébresszen fel, apa kiment a vécére. Eszembe jutott, mint kért meg, hogy ne mondjuk el a* nagymamának, hol léptünk fel az este. Eszembe jutott az is, hogy ő is szerelmes egy kóristalányba, és hogy egyszer láttam őket a parkban, és mindketten úgy tettünk, mintha nem vettük volna észre egymást. Egyáltalán nem ítéltem el apát, és arra gondoltam, miként lehet az, hogy ő, az okos és művelt ember, aki egész életét a színháznak szentelte, nem akarja, hogy színész legyek. Különös ... Aztán végtelenül sajnálni kezdtem magamat, apát, nagymamát és a molnárok színjátszó csoportját, ahová nem járhatok el többé. Aztán elaludtam.

Talán éppen ezen az éjszakán lettem drámaíró.

(Fordította: Zahemszky László)

Házhoz viszik a kultúrát

Letéti könyvtár a Hevesi Háziipari Szövetkezetnél

Szakmájukért lelkesedő, hi_ vatásszerető könyvtárosok tevékenykednek a hevesi járási-nagyközségi bibliotékában. Az elmúlt évek során ötletes módszerek regimentjét vetették hadba az olvasók megnyeréséért, a valóban rangos művek iránti érdeklődés felkeltéséért. Másik erényük az, hogy ne*n elégszenek meg az elért szinttel, hanem folyvást magasabbra helyezik a mércét.

Sok kezdeményezésük egy újabbal gyarapodott: letéti könyvtárt létesítettek a Hevesi Háziipari Szövetkezeit klubjában.

Ilyennel másutt is próbálkoznak, ők azonban már a rajtkor gyümölcsözővé formálták az elképzelést. Erre utal Lóvéi Gyula, az intézmény igazgatója.

— örültünk az igénynek, szívesen segítettünk. Annál is inkább, mert több helyütt vált már be ez a gyakorlat. Ha házhoz visszük a kultúrát, akkor sokkal többen részesülnek áldásaiban. Az ízléses környezetben 600 kötetet helyeztünk el. A korszerű felszerelést mi biztosítottuk. Természetesen nem elégedtünk meg a jó tárgyi feltételekkel, hanem arra törekedtünk, hogy változatos szolgáltatásokat kínáljunk. Gondoskodunk az állandó cseréről, így járulunk hozzá ahhoz, hogy ki-ki megtalálja a neki leginkább tetsző olvasnivalót.

— Gondoltak-e a sajátos, szakmái jellegű óhajokra?

— Számoltunk ezekkel, s olyan anyagot válogattunk össze — ezt tesszük a jövőben is —, amely tartalmazza a politikai továbbképzést és az ismeretszerzést segítő kiadványokat is.

— Milyen ötleteket akarnak még megvalósítani?

— Havi egy alkalommal könyvismertető programokat tartunk, reméljük, hogy jó néhányan kíváncsiak ezekre. Egy biztos: megkönnyít- jük az eligazodást, a tájékozódást azok számára, akik megjelennék a rendezvényeken. Emellett teljesítjük az egyéni jellegű kívánságokat is, készséggel adunk tippeket egy-egy téma megvilágL tásához, feldolgozásához, a különböző műsorok összeállításához. Bízunk abban, hogy nemhiába tevékenykedünk, s azok, akik jól érzik magukat itt, felkeresnek majd bennünket a központi bibliotékában is, azaz törzsközönségünk táborát növelik majd.

(pán)

Tv-filmen a Különös házasság

Négyrészes tv-filmet készít Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből Zsurzs Éva. A forgatás megkezdődött

A regényből 1951-ben már készített nagy sikerű filmet Keleti Márton, háromszoros Kossuth-díjas, kiváló művész, s olyan neves színész- egyéniségek kaptak jelentősebb szerepeket, mint SomlaiI Artúr, Benkő Gyula, Gábor Miklós, Örkényi Éva. Most a tvsorozatban a rendező Bessenyei Ferencnek, Kubik Annának, Benkő Péternek, Kállai Ferencnek és Garas Dezsőnek osztotta ki a főszerepeket