Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-25 / 96. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. április 25., vasárnap 3. A tőzsdézés nem játék Tudja-e tisztelt olvasó, hogy a magyar külkereskedelmi vállalatok egyike, a mezőgazdasági termények értékesítésével foglalkozó Agrimpex a chicagói tőzsdén „játszik”? Valószínűleg nem. Persze ez a játék nem igazán az. Mert az ezzel fog. lalkozó magyar tisztviselők nem a saját pénzüket kockáztatják, s a tőzsdére még csak be sem teszik a lábukat. Nem valamiféle szemérmességből, hanem, mert a tőzsdén a „broker”-ek, a tőzsdeügynökök tevékenykednek. Döntés: három perc aiatt A magyar fél, esetünkben az Agrimpex, az amerikai & F. Hutton, és a Merril Linch tőzsdeügynökség ügyfélköréhez tartozik. Ha tehát a magyar vállalat „játszani szeretne”, akkor telefonon utasítja az ügynökséget, amely az utasítást alkalmazottjaival azonnal végre is hajtatja. A budapesti Mün- nich Ferenc utcai és a chicagói West Jackson Boulevard közötti több mint tízezer kilométeres távolság ellenére három perc alatt végrehajtják a kívánt döntést, illetve szolgáltatják a szükséges információt. A „broker”-ek azonban csak végrehajtanak, tehát a döntésekhez szükséges elemzéseket itt, Budapesten kell elvégezni. És a magyar szakemberek — ha valamivel nagyobb valószínűséggel is, mint az antik Róma jósai a madarak röptéből — az amerikai tőzsdeügynökség információiból kísérlik meg kiolvasni a jövőt, a várható áralakulásokat. A tőzsdézésben két alapvető módszer áll egymással szemben. Az egyik az ún. fundamentális módszer, ami. kor is a közgazdasági tényezők, a termelés, a fogyasztás idősoros adatai alapján prognosztizálnak. A másik módszerrel az árjegyzések idősort» grafikonjait értékelik, mert abból indulnak ki, hogy minden tőzsdei cikk áralakulásának vannak bizonyos törvényszerűségei . Az elemző tehát a napi áringadozás három legjellemzőbb (legmagasabb, legalacsonyabb és zárási) értékéből kialakított grafikon alakját vizsgálva próbálja meghatározni a várható áralakulást. A fundamentális módszert általában a hosszú távú előrejelzésekre használják; a technikai eljárás, a grafikonok elemzése rövid távra, néhány napos előrejelzésre szolgál. Elméletileg, mert a lóversenyhez hasonlóan — ahol a turfújságból mindenki mindent megtudhat, a befutók sorrendje mégis a legváratlanabbul alakul — a tőzsdei információk sem szavatolják a biztos sikert. Volt olyan év, amikor a rossz időjárás miatt az USA-ban az előzetes várakozásoktól 10 millió tonnával maradt el a szójater- més. Mindenki áremelkedésre számított. A jelek is erre utaltak, hiszen a chicagói tőzsdén júniusban — a rákövetkező év májusában esedékes szállításra — még csak 190 dollárért jegyezték a szójadarát. Októberben már 300-ért. Mindenki meg- részegült, de az októberi 300 dolláros ár decemberre 220- ra, márciusra pedig 210 dollárra esett. Az okok, legalábbis utólag kézenfekvőnek tetszettek. A magas szójaárak takarékosságra késztették az állattenyésztőket. Ez csökkentette a keresletet és végül — szakmai zsargonnal élve — elárasztotta az árakat. „Hatodik érzékkel" Az Agrimpex egy hatodik érzékszervre hallgatva nem futott versenyt a szója árával. Mindig csak annyit kötött le, amennyire éppen szükség volt. A legrafináltabb és minden tényezőre kiterjedő elemzést is fölboríthatja a megalapozatlan híresztelések kiváltotta vásárlási pszichózis. Az árak ilyenkor nem is kúsznak, hanem rohannak fölfelé. Azután előbb lassulni kezd, majd megszűnik az áremelkedés. Az óvatosabbak, vagy ha úgy tetszik, az előrelátóbbak, kezdenek eladni, és a folyamat — lavinaszerűen — az ellenkező irányba fordul. Mondhatnánk azt, hogy elméletileg mert a piac ritkán ismétli önmagát. Ha ugyanis ez a folyamat előre kiszámítható törvényszerűség szerint zajlana, akkor a tőzsdei ügyletek irányítása olyasfajta mechanikus elfoglaltság volna, mint például a kugliállítás. A tőzsdén képviselt nagy kereskedelmi cégek a hagyományos értelemben nem spekulálnak, tehát ezeket nem lehet a „day trade”-esekkel (a napi áringadozásokat kihasználó kis spekulánsokkal) összehasonlítani. A nagyvállalatok spekulációját „hedge”-lésnek, magyarul árbiztosító fedezeti ügyleteknek hívják. Mint minden tőzsdei manővernek, ennek is sokféle módszere van, közülük a magyar kül- keresdők is minden bizonynyal kiválasztják a számukra legmegfelelőbbet. Például: mivel a gabonatermésünknek alig felét tudjuk hazánkban tárolni, ezért külkereskedőink úgyszólván csak az aratás időpontjában érvényes tőzsdei árért tudnak exportálni. Pedig néhány hónap múlva a gabona dollárban számított tőzsdei ára esetleg jóval magasabb lehet. Ami elvész a réven, azt a vámon, pontosabban a tőzsdén a már említett árbiztosító fedezeti vásárlásokkal lehetne visszanyerni. Ez úgy történhetne, hogy a ténylegesen eladott gabona árából, illetve annak egy részéből, bízva az áremelkedésben, a tőzsdén napi áron azonnal gabonát vásárolnánk. Papíron! Azután, amikor a gabona ára a várakozásoknak megfelelően valóban emelkedni kezdene, akkor a magyar cég által meghatározott időpontban ezeket a búzapapírokat drágábban eladnák; a nyereség fedezhetné a tényleges termés korai eladásából származó veszteséget, A nyereség nagysága attól függne, hogy a vállalat tőzsdei szakértői elemzéseik alapján melyik időpontot tartanák legalkalmasabbnak a vételre, illetve az eladásra. Arra persze semmi biztosíték nincs, hogy az előre jelzett időpont valóban a legideálisabb lenne, s a nyereség helyett nem kényszerülnének esetleg veszteséget elkönyvelni. De az ilyesfajta kockázat a tőzsdézés jellegéből adódik. Bonyhádi Péter KEZDETI NEHÉZSÉGEKKEL Magántaxik—versenyben?! Néhány hete már Egerben is feltűntek. Az egyik piros Moszkvics, a másik meg egy fehér Wartburg. A járókelők meg-megfordulnak az új „jövevények” után, s csodálkozva nézegetik az autók oldalán a feliratot: Magántaxi. A csodálkozás azonban némi bizalmatlansággal, tartózkodással, néha tán még irigységgel is vegyül. Sokan egyelőre nem tudják hova tenni a kisvállalkozás e formáját. Hogyan is állunk a maszek taxikkal? A Wartburg vezetője Jenéi György, a GELKA műszerésze. Mellékállásban taxizik: — Április 2-án kezdtem. Tapasztalatokról még nem mondhatók semmit, hisz ez az egész magántaxizás országosan is igencsak gyerekcipőben jár. Mindenesetre mást — vagy többet? — vártam tőle. És nem is anyagilag. Most még ugyan csak ketten vagyunk Egerben — kollégám főállásban fuvaroz —, ám bizonyára leszünk egy páran. A gondok azonban már most kitűntek. Nincs ahol parkoljunk, mert állomást, várakozóhelyet nem jelöltek ki számunkra. Telefonunk sincs. A magánvállalkozók így a Volán-taxisokkal szemben hátrányt szenvednek a versenyben. Abban a versenyben, amiért többek között a maszek taxikat is „létrehozták”. Hogy egészséges versengés alakuljon ki: a jobb szolgáltatás érdekében. Az utasokért. A városban körözve Ám, ha a magánvállalkozók eleve hátrányból indulnák; s ha ez később tán még növekszik is, szó sem lehet igazi versenyrőL — Körözünk a városban — folytatta a férfi. — Esetleg a vonatok érkezésére várakozunk az állomáson, vagy a buszpályaudvar körül ácsingózunk. A Volán-taxik standjára nem mehetünk, így a Líceum hátoldalánál parkírozunk — négy forintért óránként Mégiscsak ez a belváros, itt lehet utasokat keríteni. Mert az állásokból, az üres kilométerekből a benzinpéru? sem jön ki. Röpke számítást is végeztem, s éppen a határon mozgok: nincs ráfizetés, de nyereség se. Jelentkezők, feltételek A Wartburg ragyog a tisztaságtól, itt lámpa, ott ragasz, másutt díszítések. Talán a „legcsicsásabb” taxi. Belül is jelzések, no meg a tarifa egy kis táblán. Óra nincs. — A taxaméter bizonyára növelné a bizalmat, ám egyelőre hozzáférhetetlen. Egyébként a rendelkezés szerint. a mi fuvardíjunk maximum annyi lehet, mint az állami taxié. Hosszabb útra azonban megegyezés, vagy ha úgy tetszik, megalkudhatunk az összegben. Ennyi a mi előnyünk. Ha ezt annak lehet nevezni. Mert egyelőre idegenkednek tőlünk, és ha akad is utasom, három közül kettő biztosan csak azt kérdezi: hogy sikerült az engedélyt elintéznem? A városi tanács illetékes osztályán Káló László helyettes osztályvezető foglalkozik a magántaxi-engedé- ly ékkel: — Az első jelentkezők még a múlt év végén fölíratták magukat. Jószerivel még a jogszabályok sem fogalmazódtak meg akkor. Ezidáig Egerből 34 vállalkozó akadna. Ebből azonban a kérelmet csak kilencen adták le. — Hány taxit engedélyeznek? — Februárban volt egy egyeztető tárgyalásunk a Volánnal, valamint a megyei tanáccsal. Itt a forgalom eddigi alakulása szerint, valamint a város igénye szerint megállapítottuk, hogy tíz engedélyt adunk ki. — És ha többen kívánnak majd a jövőben taxizni? Miért határozták meg a számot; hát éljenek meg, ahogy tudnak! — Már a most futó két autó is jelent konkurrenciát a volánosoknak. Másrészt szerintünk a jelenlegi 18 állami taxi mellé tíz magánautó ki fogja tudni elégíteni az igényeket. A maszekok egyébként kaphatnak állomást is, csak ezt közösen kell, úgynevezett közterületfoglalási engedélyben kérni- ök. Valószínű, hogy a régi taxiállomást jelöljük ki számukra, a Líceum sarkánál. Sok vagy kevés A 34 jelentkező kissé illuzórikus szám, hiszen sokan nem felelnek meg a rendeletek szabta feltételeknek. Pályaalkalmasság, erkölcsi bizonyítvány, vagy megfelelő gépkocsi hiánya miatt. A tanács nemrégen körlevelet intézett a jelentkezőkhöz, hogy ki tartja fenn továbbra is határozottan az ipar- engedélyre a kérelmét. Gyermekcipőben jár még a magantaxizás, ám úgy tetszik, hogy ennek — mint oly sok másnak — sem akad majd igazi gazdája. S hogy számukra megéri-e majd akár fő-, akár mellékfoglalkozásban fuvarozni, az egy év múlva már eldől. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ez is szolgáltatás. S minden az utasért van, bár a Volán-taxisok szerint sok a kocsi Egerben, a lakosok szerint pedig kevés... Józsa Péter--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------7-----T estvérvárosi vendégként Finnországban (V/5.) Ha láthatnám mind az ezer tavat... Avagy: viszontlátásra, Suomi T apasztalt utazók szerint, külföldön a legnagyobb bűn: sokat alud~ ni... ! Akiknek oly szűkre szabták a vendégeskedés idejét, mint nekünk is, azok valóban nem szalaszthattak el egyetlen értékes percet sem. Ami azt illeti, mi ezek szerint nem voltunk „bű- nözőhajlamúak”, mert akkor sem tudtuk lehunyni a szemünket, amikor — a lábunkat térdig lejárva — felvitettük magunkat a gyorslifttel az ötödik emeleti szobáinkba. A jó magyar szokás szerint ugyanis az első mozdulattal bekapcsoltuk a televíziót, s ez okozta a vesztünket, mert késő éjszakáig a képernyő rabjai maradtunk. A számtalan csatorna egyikén szinte állandóan kergették a korongot a hokisok. Ha átkapcsoltunk, egy véget nem érő — ki tudná megmondani, hány folytatásos — vadnyugati krimi kellős közepébe csöppentünk, s nem túlzás: szinte minden lövés után „eldördült” a reklám is ... A hírcsatornán éppen az amerikai Columbia űrrepülőgép útjának katonai vonatkozásait magyarázza egy komoly arekifejezésű, csillo- gó-villogó egyenruhába öltözött tiszt. Lefekvés előtt még hallgattunk egy kis dzsesszt, s ez a zene vissza- röppentett bennünket Poriba, mert Finnországban ott van ennek a sokak által kedvelt, improvizatív műfajnak a hazája. Nyaranta itt rendezik meg a nemzetközi fesztivált, amelyet hagyományosan a nálunk is sikerrel vendégszerepeit Pori Big Band nyit meg ... Helsinki. Szó ami szó: kifogott rajtunk a Balti-tenger lánya, ugyanis egykettőre megszerettette magát velünk. Szépségével, örök tisztaságával, s az ódon belváros műemlékei, a modern lakónegyedek bámulatos formájú épületei közé ékelődő csendes, ózondús levegőjű parkjaival. Az egyik ilyen parkban áll az országszerte oly nagy vitát kiváltott Sibelius- émlékmű, Elia Hiltunen szobrásznő alkotása. A 21 tonna súlyú, orgonasípokra emlékeztető, rozsdamentes acélcsövekből összehegesz- tett emlékmű először nem tetszett a finneknek. Később — ahogy jobban megismerték — a szívükbe zárták, így ma a helsinkiek egyik kedvenc pihenőparkjaként tartják számon ezt a zöldövezetet. Az emlékmű érdéEspoo — a kompozíció címe: kapcsolatok az űrben ... kessége, hogy a több száz cső mindegyike más és más mintázatú, a művészi forma- gazdagság tárháza az egész. A monumentális „orgona” mellett szinte eltörpül a híres zeneszerző sziklapárkányra formált portréja, amelyet esténként kivilágítanak, hogy a szép környezettel együtt bárki megcsodálhassa ... A finn főváros, Helsinki nincs messze — hirdeti az idegenforgalmi hivatal prospektusa. Egy kis táblázatból kiderül, hogy Budapesttől — közvetlen repülőjárattal — két óra tizenöt percig tart az út. Idefelé ennyit utaztunk mi is a téli tájak fölött, hazafelé azonban másfelé visz az utunk. Mint a két kedves tolmácsunktól megtudjuk, ezúttal Koppenhága érintésével repül majd velünk a gép. Indulás: holnap reggel kilenc harminckor. Ebből azonban nem lett semmi, mert a helsinki repülőtérre enyhe köd telepedett, így kénytelenek voltunk a zsongó tranzitváróban eltölteni a hátralevő perceket. Aztán mégis szerencsénk volt, mert a Finnair DC—9-sének egy negyedórával később megadták Tisztelgés Sibelius emlékműve előtt a felszállási engedélyt. Ez a negyedóra azonban éppen elegendő késés ahhoz, hogy Koppenhágában ne szállhassunk ki a gépből, így nem volt más választás, mint szóba elegyedni a velünk együtt utazó óvónőképzős diáklányokkal, akik tanulmányi kirándulásra tartottak Budapestre és Kecskemétre. Mint Finnországban az emberek általában, ők is jól beszéltek angolul, nem volt hát akadálya a társalgásnak. Mint kiderült, nagyon érdekli őket a magyar zene, s' rendkívül nagy érdeklődéssel várták a kecskeméti Kodály-intézeti látogatást... Közben a csinos légikisasszonyok ismét elmagyaráz. ták, hogy miként kell használni a tengeri mentőmellényt, majd felszolgálták az ízletes finn hidegkonyhai készítményeket, s az ebédnél elmaradhatatlan gyümölcslevet. Alattunk eltünedeztek a felhők, kibontakozott a táj: apró települések, nagyvárosok fölött húztunk el, s amikor a kapitány üdvözölte a gép utasait, már valahol Magyarország közelében jártunk. Tele élménnyel és a viszontlátás, a hazatérés izgalmával. S ekkor a vidám társaságból valaki bedobta az annyit emlegetett „jelmondatot” : — Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem ... (Vége) Szilvás István
