Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-22 / 93. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. április 22., csütörtök 5. Április 25.: testvérvárosok napja Április utolsó vasárnapja — az idén éppen negyedszázad óta — a testvérvárosok világnapja. Ugyan nem a tiszteletére váltanak át pirosra a naptár betűi, de kétségkívül ünnepnek tekintjük ezt is. Nemes, magasztos eszméket ápolónak, táplálónak, emlékezésre serkentőnek. Újra meg újra azt juttatja a ma emberének eszébe, hogy az országokat és népeket nem választhatják el a földrajzi távolságok, az eltérő társadalmi rendszerek; őszinte, igaz barátságok születhetnek, szövődhetnek, tartalmas kapcsolatok terebélyesedhetnek, erősödhetnek a világ legkülönbözőbb tájain levő települések között is. Miként ezt — annyi más mellett — akár „szűkebb hazánk” példái, a bolgár Targoviste, a csuvas Csebokszári, a dán Ringsted, a francia Maéon, vagy a finn Pori bizonyítják mindennél ékesebben. E napot köszöntjük most szerény összeállításunkkal nemzetközi rovatunkban, egy-egy képet, emléket felvillantván a közelebbi és távolabbi múltból. Korántsem a teljesség igényével, mivel ilyesmire úgyszólván lehetetlen volna vállalkoznunk a szűkre szabott helyen, írásaink, képeink csupán egy kis ízelítőt próbálnak adni találkozásainkból. A néhány sor. kocka csak találomra előkeresett mozaik élményeink tárházából. FINNORSZÁG Isten hozta ... A város esti fényben a kikötő felől Nem szeretem ha a házigazdák túlságosain gondosaik, figyelmesek a külföldi utak során. Nem csupán azért mert a percnyi pontossággal beütemezett programok fáraszt óak, még ha pihentető séták, vagy mint Csebokszá- riban, Eger csuvas testvér- fővárosában vollgai hajóút iktatódna iközibe. Az újságíró többnyire dolgozni megy külföldre, ne panaszkodjon, ha esténként bezuhan a szállodai szoba ágyába és a következő percben már reggel van, kezdődik egy újalbb beszélgetés. Ami természetesen kötetlen és baráti, de azért a pincért orvul megkérem, hogy a vodkás pohárba nekem vizet töltsön ha hozza a következő adagot, mert válaszolni kell, amikor arról érdeklődnek, hogy az új mechanizmus hogy vált be, hány mázsa a kukoricái, és a búzia hektárankénti át- lagtermése, milyen gazdasági szabályzórendszerek biztosítják a háztáji és a termelőszövetkezet kapcsolatát, hány új magyar drámát mutattak be az elmúlt évadban lehet-e Csemisevszkij -esztétikákat kapni a magyar könyvesboltokban a külkereskedelmi mérleget kényszer-egyensúlyozással áilítot- tuk_e helyre vagy sem, mennyi a magyar adósság- állomány, hogyan oszlik meg a KGST és a nem rubel elszámolású export aránya? És ez így megy napokon keresztül. Üzemlátogatás, újságíró kollégákkal végigmegyünk a nyomdán. Szakmádba vágó kérdések özöne mindkét részről. A program torlódik. Az idő vészesen fogy. Délután a tévé kamerája előtt a Népújság főszerkesztőjével válászolgatunk a nagyon udvarias, de pontos és alapos helyzetismeretre valló kérdésekre. Este politikai vita testvérlapunk s zerkeszt őségében. Reggel beülünk a kocsiba és elmegyünk új Csebokszá- riba. Az épülő vízierőmű berendezéseit, a zsilipek szerelési munkáit nézzük meg, riportot készítek három fiatal mérnökkel. Délután a traktorgyárba megyünk. Már tudom, nem lesz rá időm, hogy külföldi útjaim kedvenc játékát eljátsszam. Azt, hogy egyedül végigsétáljak egy város kis utcácskáján, beüljek egy kocsma vagy presszó eldugott zugába és önmagámmal kérdezz feleleket csinálva számot vessek azzal, hogy tudnék-e itt élni? Érdekes dolgok derűinek ki ilyenkor. Nem is elsősorban a városról, az országról ahol vagyok, hanem saját magamról. Szeretem ezt az ismerkedést az idegen- séggel. Kívül is belül is új, rejtett világok nyomára bukkanok. Fájdalom, hogy erre most nem kerülhet sor. Ismét beülünk a kocsiba. Megállunk egy hatalmas épület előtt nem messze a Volgától. Sportkomibinát. Lifttel járjuk a szinteket. Óriási méretű tornatermek, meghitt kollégiumi szobák. Itt laknak majd a jövő nagy tehetségei. A hetediken megállunk. Kinézek az ablakon, alattunk a város tiszta, rendezett sugárútjaival, zöld parkjaival. Benyitunk egy ajtón és csodálatos teniszpályán találom magam. Most nem hallom, hogy mát mond a tolmács, nem is figyelek oda. Csak azt tudom, hogy ha most ebben a pillanatban . megkérnének rá, hogy maradjak itt és azt csinálhatom amit egész életemben legjobban szerettem — volna — tanítsam a nebulókat a fonák és a tenyeres, a röpte és az adogatás titkaira, akkor rögtön igent mondok. A játék végül is megadatott számomra. Feitehetitem .magamnak a 'kérdést, tud- náL-e itt élni? És a pár percnyi szünetben amíg a többiek elfeledkeztek rólam, a Volga fölött hét emeletnyi magasságban .lévő teniszpályán álldogálva számot tudtam vetni magammal. Igen, el tudtam volna képzelni, hogy a környező falvakból, városokból, Volga menti erdők faházaiból a kollégiumba költöző gyerekekkel még villanyoltás előtt is visszaosontunk volna a terembe és a szorgalimaisabb- jával, az igyekvőbbjével még egyszer megnézzük, hogyan kell előrepörgetni, hogyan kell röviden keresztbe elütni, magasan felugorva szmesseilni. Tudom, hogy ezernyi csodával találkoztam volna. Hatéves gyerekkarokat látni, ahogy először jönnek rá egy hosszan kivezetett ütés ívére, egy ejtés leheletfinomságú mozdulatára, életre szóló élmény. Milyen egyedülálló lehetőségek vannak itt a hetediken a város fölött a csodák megteremtésére, keserves magasztos munkáira, x Tudom, hogy megtanultam volna a kedvükért a nyelvet, tudom, hogy együtt örültünk volna az első győzelmeknek, és az első sírással is együtt birkóztunk volna, amikor vesztesként hagyják el a pályát. Az álmodozás néhány percig tartott csupán. Azóta sok mérkőzést játszottam le az országos egyéni és csapatbajnokságok fordulódban, sok újságíró—olvasó találkozón vettem rész. És ha megkérdik, honnan van a legkedvesebb emlékem, csak azt tudom mondani, hogy Csu- vasiábód, ahová szeretnék még egyszer, toll és jegyzetfüzet helyett teniszütővel visszalátogatni. Szigethy András BULGÁRIA Targoviste főterén Bulgáriai testvérmegyénk, Targoviste hasonló nevű székhelyén — a hajdani Eszki Dzsumajában — mindössze néhány napot volt szerencsém tölteni eddig, de a kedves kisvárosra máig szeretettel gondolok. Meg nem mondanám, hogy barátságos lakói, a település sajátos hangulata, a társaságát végig megosztó, rendkívüli szívélyes főszerkesztő-helyettes kollégám, Hrisztó, a fáradhatatlan tolmácsoló, mindenben szolgálatkész Sztoj. cső vagy a szállásadó falak kellemes melege tett nagyobb benyomást rám. Tény, hogy maradandó az élmény, visszavágyom a távoli helységbe. S kiváltképpen ilyentájt tavasszal, amikor már ismét kizöldül a fű, a fa, szirmot bontanak a virágok — gyakran álmodom vissza magamat a hatalmas főtérre. A nagy találkozóhelyre, korzóra, amely jobbadéra csak későn délután éled, s a sötét éjszakába nyúlóan zsibong a sétálóktól. Talán azért is jut annyit az eszembe, mert napjainkban mifelénk — miért, miért nem? — már egyre ritkább az efféle szórakozás. Valahogy otthonülőbbek lettünk, többnyire beérjük a tv nyújtotta kikapcsolódással, nem vágyunk különösebben a szabadba, a hűs levegő pihentető nyugalmába, a barátokkal, ismerősökkel való röpke összefutásokra, eszmecserékre. Tölcsér finom fagylalt vagy jóízű kisfröccs, pohár sör mellett a sarkon. Testvérvárosunkban azonban még megmaradt, él ez a régi szokás. Munka után újra meg újra benépesül a jókora platz, ifjú szerelmesek rójják kéz a kézben boldog köreiket, kacarászó lányokkal szemeznek a legények, javakorabeliek és fiatalok kerülnek elő megbeszélni, hogy mint telt a nap, mit végeztek, mire készülnek. A vendéglátókkal jó néhányszor töltöttem magam is itt gondűző órákat. S szívemből szól az óhaj: jó lenne folytatni beszélgetésüket. Ott, ahol abbahagytuk ... (-ni) A nemrég elkészült négysávos autópályán korántsem a megengedett 120 kilométeres végsebességgel száguldanak az autók. Peugeot-nk műszerfalán a sebességmutató már jócskán a 140-es szám felett remeg, de a gépkocsik jó néhánya mégis úgy húz el mellettünk, mintha csak lépésben haladnánk úticélunk felé. A Párizst Marseille-jel összekötő autópályán vagyunk, a lassan már beköszöntő ködös, havas télben, amikor a négysávos sztráda forgalma az itteni fogalmak szerint meglehetősen gyér, mintha csak a kamionok száma nőtt volna meg, természetesen csak az arányok miatt, a jobb időszakokhoz képest. Nyáron, különösen a „va- cance” idején, a fővárostól a déli tenger partjáig ér a dehogyis száguldó, a nagyon is cammogó, minduntalan egymásba torlódó gépkocsik áradata. Hogyan is fordul- - na elő ilyenkor a sebességtúllépés, hiszen menne mindenki, akár szerény 60-as tempóval is, ha tudna. De hát a gépkocsik sűrű hangyahadseregében csak araszolva lehet ilyenkor haladni. Az észak—déli autópálya több mint 800 kilométere lényegében párhuzamosan halad a vasútvonallal. Am nyáridőben hiába gyorsabb Mi, egriek többszörösefi is okkal és joggal lehetünk és vagyunk is büszkék finn testvérvárosunkra, Porira. Barátságunk díszes virágcsokrának rózsái közül most csak két szálat nyújtunk át emlékeztetőül barátainknak és természetesen magunknak is. Az első: Urhó Kekkonen finn, és Losonczi Pál magyar államfő Poriban adta „áldását” a szereimre, szeretetre, amely végül is a finnek és a magyarok kölcsönös szimpátiáján túl állami rangra emelte a két nép testvérvárosainak testvérkapcsolatait. A második: éveken át az a Heikki Koski volt Pori polgármestere, vagyis annak a bizonyos jelképes virágoskertnek első számú „főkertésze”, aki ma Helsinkiben a Finn—Magyar Baráti Társaság elnökeként keresi, kutatja a közös barátság, a közös barátkozás újabbnál újabb lehetőségeit. Ereklyeként őrzök egy névkártya nagyságú papiroskát. Színe piros, fehér, zöld, s rajta három magyar szó: Isten hozta Poriban. 1979-es ajándék, az ötödik finn- magyar barátsági hét résztvevőit köszöntötték vele Poriban. Ugye mennyi mindent el lehet mondani három szóval... Emlékek Poriról? Három év múltán is a bőség zavarával küzd az ember. Mert ki felejthetné el például azt az estét, amikor a városi tanács előtti sétányon százfőnyi finn kórus indult el Amióta megállapodásban rögzítették a két város vezető testületéi a szorosabb' kapcsolat formáit és lényegét, többször is ellátogattak egymáshoz a dániai Ringsted és a mátraalji település, Gyöngyös küldöttségei. A delegációk programja széles körű és változatos. Természetesen az élet- és munkakörülmények megismerése szerepel mindig az első helyen. Dániában voltak már szövetkezeti üzemekben is a gyöngyösiek, ahogy a dánok is érdeklőakár lényegesen is a vonat az autónál, a zsúfoltság éppen olyan kibírhatatlan rajta, mint amilyen az országúton. Mindezt azért kellett előrebocsátanom — nem közlekedési tanulmányt írva is —, mert az észak—déli, iletőleg hát a dél—északi forgalom Franciaország egyik fő ütőerejét jelenti, és nem utolsósorban azért, mert az autópálya is, a vasút is e 800 kilométer legfőbb szakaszán Franciaország történelmi múltú vidékeit szeli keresztül. E táj változatossága, múltja, históriája, kastélyainak, váracskáinak, lovagfészkeinek szépsége, romantikája és gazdagsága valósággal egymással perlekedve csalogatja ide a hazai és a külföldi látogatót egyaránt. És mintegy a fele úton Párizs és Marseille között, Burgundia szívében, amelyet ugyancsak hosszában szel át az autópálya és a vasút, egy serény vizű folyócska partján, hosszú-hosszú kilométereken át a várakat és a kastélyokat váltva kis városkák és végtelenbe hullámzó szőlődombok sorjáznak. Még e ködös télelőben is szívet melengetőén. E kis városkák egyike a serény vizű folyócska, a Saóne partján fekvő Macon. Nem kevéssé, sőt talán énekelve felénk amikor a városatyák fogadására mentünk ... De aligha merül a feledés homályába az a könyvkiállítás is, amelyet „Bájos Magyarország” címmel rendeztek tiszte ‘tünkre a város könyvtárában. A polcokról Németh László, Déry Tibor, Illyés Gyula, Szabó Makda, Mészöly Miklós és Zilahy Lajos művei „fogadták” köszönésünket. A hétköznapok persze Finnországban sem csak ünnepekből, ünneplésekből állnak. Poriban is gond a munkanélküliség és a nagyobb jövedelmekért ugyancsak magasak a követelmédéssel vizsgálták a mi tée- szeink tevékenységét, őket főként ' a mi szövetkezeti gazdáink tulajdonosi mivolta foglalkoztatta. Az északeurópai félsziget termelő- és értékesítőszövetkezetei pedig a « munkaszervezésre nyújtottak hasznosítható tapasztalatokat a gyöngyösi küldötteknek. A mieink jártak dán oktatási és művelődési intézményekben, részt vettek városi tanácskozásokon, ahogy megtekinthették Koppenhága nevezetességeit is. Mi ízelíegyáltalán nem is ismert á magyar turisták számára. Történelme, amely a helybéli szép és gazdag múzeum tanúsága szerint is ugyan a prehisztorikus időkig visszanyúlik, s melynek pergő századai alatt a falait egyaránt vívták Julius Caesar légiói és a középkor mindenkit kiszolgáló zsoldoshadai, nem került be nagybetűkkel sem Franciaország, még kevésbé Európa vagy a világ történetírásába. Talán jószerint még kisbetűkkel sem. Valamiféle halk és magával ragadó romantika lengi át a város történelmét, jelenkorának történetét és még a holnapjainak terveit is. S egyáltalán nem hiszem, hogy a Maconon majd átzúduló, óránként immáron 240 kilométeres sebességgel közlekedő új szupervonat is sokat változtasson akár e város létének, életének dinyek is. „Otthon szívesen vendégül látom és elbeszélgethetünk” — tér ki a gyors interjú elől az egyik gyár szakmunkása, majd azzal próbált megvigasztalni, hogy „munkaidő alatt ugyanis nálunk egy munkásnak egyedül csak a munkához van joga ...” Pori nem világváros, de annál kedvesebb, annál szimpatikusabb. A vendég és ha ráadásul még magyar is, mégis úgy érzi: otthon van, hazament, őszintén bevallom: szeretnék még néhányszor hazamenni Poriba ... tőt adtunk a Heves megyei táj népművészetéből, de sportolóink is jártak már a dániai városban tőlünk. Ringsted és Gyöngyös baráti kapcsolatait hosszú évek óta ápolják az illetékes szervek, tényleges eseményeit. pedig jegyzőkönyvi megállapodások őrzik. A betűk szellemét a valóság kelti életre, ami emberi kapcsolatokat tételez fel és követel meg — ezért olyan fontos. (gmf) namikáján. Még ha ezzel a vonattál két órával közelebb is került Párizshoz, még ha emiatt gyorsabbak és talán keményebbek is lesznek a Macont érő gazdasági, társadalmi, politikai hatások. Még akkor sem hiszem! Nos, persze ez a „romantikus dinamika” egy Eger nagyságú baloldali vezetésű, pezsgő életű, boráról és iparáról egyaránt híres idegen- forgalmi vonzerővel rendelkező város életét takarja. Egy olyan városét, amely számos nyugat-európai társával tart testvérkapcsolatot, s amely immáron harmadéve fűzi szorosabbra ezeket a kapcsolatokat Heves megye székhelyével, Egerrel is. Nemcsak a táj, a gazdasági kultúra, de a békés célok azonossága is összeköti Macont Egerrel, a burgundiai tájat a Bükk világával. Gyurkó Géza FRANCIAORSZÁG Burgundia szíve: Macon Macon: városrész a XV. századbeli kőhíddal. E szépséges híd volt a ludas a tavalyi nagy árvízben Koós József DÁNIA Ringsted és Gyöngyös SZOVJETUNIÓ Teniszpálya a hetediken