Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-20 / 91. szám
1982. április Kétszáznegyven évvel ezelőtt született Tessedik Sámuel, a kiváló alföldi mezőgazdász. Szarvason tevékenykedett a korszerű vetésforgó, a szikes területek megjavítására. O honosította meg nálunk a lucernát. Nyolcvan évvel ezelőtt született Parragi György, Kossuth-díjas újságíró, közéleti személyiség. 1938-ban Budapestre költözött, s a Magyar Nemzet, illetve a Mai Nap munkatársa lett. Írásaiban bátran fellépett a német befolyás ellen. 1944. március 19-én Mauthausenbe hurcolták. Miután 1945 májusában sikerült hazatérnie, nyomban bekapcsolódott a politikai életbe. A Magyar Nemzet munkatársa, később fő- szerkesztője lett, s egyben kisgazdapárti országgyűlési képviselő. 1947-ben Balogh Istvánnal együtt megszervezte a Független Magyar Demokrata Pártot. 1957-ben a Hétfői Hirek főszerkesztője lett, onnan ment nyugdíjba 1962-ben. 1953-tól az Elnöki Tanács tagja volt. A kiváló publicista több riportkönyvet is írt. 20., kedd r A Nap kél 5.47 órakor, nyugszik 19.40 órakor. A Hold kél 4.39 órakor, nyugszik 15.28 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon TIVADAR nevű kedves olvasóinkat! Eredeti alakja a Theodoros ógörög név volt, melynek jelentése: „isten ajándéka’’. Várható időjárás ma estig: folytatódnak a felhöátvonulások. Többfelé várható zápor, a magasabb hegyekben hózápor. Az északi, északkeleti szél élénk, időnként erős lesz. Folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Áprilisi hó Hétfő reggelre fehérbe burkolóztak ismét a Mátra ma. gasabb csúcsai, a Gályán és a Kékesen húsz centiméter vastagra nőtt a hótakaró. A téli sportok kedvelői azonban nemsokáig reménykedhettek. A lassú melegedés hatására a hó alaposan megcsappant, és ezen a délután felkomorló utóvédcsapatok, a téliesen sötétlö felhők sem tudtak változtatni. Olykor szállingózott még nagy pelyhekben, de aztán minden vízzé, latyakká változott... — ECSÉD, OSTOROS, VÁ- MOSGYÖRK. A szolnoki Ga. bona és Ipari Növények Termelési Rendszere ebben az évben is folytat nagyüzemi kísérleteket Heves megyében. Ecséden kukorica-, Ostoroson napraforgó- és Vámos- györkön új cukorrépafajtákat próbálnak ki, illetve termelésükkel kapcsolatos tapasztalatokat gyűjtenek. — ISMÉT KÖLCSÖNÖZNEK. Több hétig tartott Hatvanban a Mészáros Lázár utcai fiókkönyvtár belső korszerű, sítése. A munkák befejeztével a héten — a szokott nyitva tartási időben — ismét megkezdték a könyvek kölcsönzését. — VERSENGŐ elsősegély- nyújtók. A füzesabonyi járás tíz általános iskolájának csapatai versenyeztek az elsősegélynyújtás elméleti, gyakorlati anyagából a nagyközség művelődési központjában. Legjobban a helyi 2- es iskola növendékeinek ötös csapata szerepelt, jogot nyervén arra, hogy április végén a megyei döntőben is indulhasson. Második helyen Szi. halom, a harmadikon Feldeb- rő úttörő elsősegélynyújtói végeztek. — A VENDÉG: Szilvást Lajos. Az ecsédi könyvtárban ma, kedden délután 5 órakor író—olvasó találkozót rendeznek. A község vendége ezúttal Szilvást Lajos lesz, — ARANY PECSÉTGYŰRŰ. A Füles rejtvényújság „Kemény dió” című különkiad. ványának egyik megfejtési fődíját, az arany pecsétgyűrűt Baji László, a Betonútépítő Vállalat hatvani építésvezetője nyerte el, aki feleségével együtt vett részt a pályázaton. — ÜTTÖRÖVEZETÖK táborozása. Már az új mozgalmi évre készülnek Heves megye úttörővezetői. E hét csütörtökétől szombatig a felső- tárkányi KISZ-táborban találkoznak, hogy meghatározzák, pontosítsák a jövő esz. tendő feladatait, és megbeszéljék, megvitassák az utóbbi időszak mozgalmi életének tapasztalatait. — ENERGIATAKARÉKOS növényház. Űjfajta műanyag növényházat építettek és rendeztek be a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem növénynemesítő telepén. Fólia helyett, duplafalú, légkamrás rendszerű pvc borítóanyagot alkalmaznak. Ezzel számottevő energia takarítható meg. Fűtéséhez ugyanis negyedannyi olajra van szükség, mint a fóliasátraknál. — KAPUNYITÁS. Vasárnap megnyitotta kapuit népes tú- ristacsoportokat fogadva az ópusztaszeri nemzeti történeti emlékpark. A történelmi emlékhelyen befejezéséhez közeledik a skanzen építése. Sok látogatót vonz a régi mezőgazdasági gépek kiállítása is. — SZOBROK SIKERE. Pe- tőfibányán, a Bányász Művelődési Házban nagy sikere volt a Hatvani Galéria kihelyezett kiállításának. Mé. száros Mihály, Munkáscsy- dijas szobrászművész alkotásait néhány hét alatt több száz érdeklődő tekintette meg. Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000). Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: lt órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12- től 14 óráig. (Telefon: 11-727). Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőintézetben. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 17-396. 14-496, 10-004). Egerben már vendégeket fogadnak — Szerelik az elemes faházakat, bővítik a férőhelyeket — Májusban csehszlovák és német turistákat várnak — Nagytakarítás Sástónál Nyitnak a kempingek Noha, az elmúlt években május 1-én, nyitottak me. gyénben a kempingek, az idén megváltozott a helyzet A nagy érdeklődés miatt a változékony időjárás ellenére is, már húsvétkor 40 autósvendéget fogadott az egri kemping. Bár a felkészülést még nem fejezték be — tudtuk meg hétfőn déL előtt Veréb József vezetőtől —, ennek ellenére a legutóbb szombaton érkezett vendégeknek is kényelmes szállást biztosítottak. Diákok jöttek 154-en. akik vasárnapig tartózkodtak a kempingben. Jelenleg 9 elemes faházat és 10 kétágyas konténer házat állítanak fel a Szerencsi Állami Gazdaság dolgozói. Ezt a munkát május 1-ig befejezik, így 66 ággyal bővül az egri kemping. Április végéig egyébként további csoportok érkezésére számítanak, miután főleg diákoknak foglalták le a szobákat Ma például 44-en jönnek a faházakba. Májusban, a hazaiakon kívül Csehszlovákiából, a Német Demokratikus Köztársaságból és a Német A Szerencsi Állami Gazdaság dolgozói szerelik az újabb elemes faházakat az egri kempingben (Fotó: Szabó Sándor) Szövetségi Köztársaságból is jelezték érkezésüket turisták. Nagy a sürgés-forgás a Mátrában, a közkedvelt sástói kemping területén is. Kovács Lászlóné vezető arról tájékoztatott bennünket hogy a vasárnapi kisebb havazás után nagytakarítást végeznek. Tízemeletes faházat szerelnek és ezzel 20 ággyal bővül a kemping. Április 26-án, 46 tagú csoport érkezik a nyitásra. A bővítéssel 136 ágy lesz a faházakban és 56 főt helyeznek el a motelben. Ezenkívül négyszáz sátor és lakókocsi elhelyezésére is lehetőség nyílik, mellyel a Sástóra érkező autós turistáknak kedveznek. HATVAN - HEVES - GYÖNGYÖS Vízügyi szemle Heves megyében Tegnap megkezdődött aiz 1982. évi megyei vízügyi, közegészségügyi és környezetvédelmi szemle. Az első napon Hatvanban találkoztak a szakemberek, ahol tájékoztató hangzott el a 3. sz. üzemegység nyári, csúcsidei felkészüléséről. Ezt követően megtekintették a városi víz_ telepet, valamint a kutakat és a védőterületeket. Ma Heves nagyközségben folytatódik a szemle, ahol a résztvevők a 4. számú üzemegység felkészüléséről tájékozódnak elsőként, a továbbiakban pedig megnézik a községi vízműtelepet, a vízművek szemléjét követően pedig délután értékelik a tapasztaltakat. A további program Gyöngyösön, a 2. sz. üzemegységben hasonlóképpen folytatódik április 21-én, majd — befejezésként — április 22-én az egri szemle következik. A szakemberek ezen a napon értékelik a négynapos szemle tapasztalatait is, melynek ismertetésére lapunkban később visz- szatérünk. Versmondó munkásfiatalok találkozója Befejeződött a munkásfiatalok országos vers- és prózamondó versenye. A kétévenként megrendezett fesztivál színvonala ezúttal is megfelelt a zsűri által szabott szigorú követelményeknek. A salgótarjáni Kossuth Munkásotthoniban vasárnap megrendezett záróünnepségen osztották ki a díjakat. A résztvevők között két fiatal szerepelt megyénkből. Tóth István (Verpelét, Dózsá Mgtsz) agronómus ezüst diplomát szerzett. Péter Klára (Mátraházi SZÖT-üdülő dolgozója) pedig dicséretesen szerepelt. Ittas, illetve figyelmetlen járművezetők Halálos baleset Hatvanban Megyénkben négy baleset jutott a hét végére, valamennyit figyelmetlenül vezető, a KRESZ előírásait semmibe vevő járművezetők okozták. Szombaton Gyöngyösön, Jaros István helybeli lakos ittasan ült fel kerékpárjára, melyről azután leesett és könnyű sérülést szenvedett. Elnnél sajnos sokkal komolyabb baleset történt Hatvanban vasárnap. Szabó Ferenc helybéli lakos motor- kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott és összeütközött a szintén szabálytalanul közlekedő aszódi Piroska Adolf vezette motorkerékpár-, ral. Ennek következtében Szabó Ferenc a helyszínen meghalt, Piroska Adolf és utasa, a szintén aszódi Csömör József könnyű sérülést szenvedtek. Vécs és Kisnána között Kovács János vécsi lakos vezette figyelmetlenül a Volán 4. számú Vállalat autóbuszát és elütötte a gyalogosan közlekedő Jabelocz- ky Ottót és feleségét. A baleset következményeként a házaspár mindkét tagját súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Ugyancsak elmulasztotta a kellő körültekintést, valamint a követési távolság betartását személy- gépkocsijával Gergely Béláné jászárokszállási lakos. A 3- as számú főúton épp ezért olyan hirtelen kényszerült fékezésre, hogy autója megcsúszott és nekiütközött a Papp János nagykökényesi lakos vezette személygépkocsinak. Gergely Béláné és utasai, Gergely Zoltánná, G. L. kisgyermek, valamint Papp János és felesége könnyebben megsérültek, a két járműben keletkezett kár eléri a 90 ezer forintot. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. A hét végén a 21-es főútvonalon Zagyvaszántó és Apc között gyorshajtás, figyelmetlen vezetés következtében történt ugyancsak súlyos baleset (Fotó: Szabó Sándor) Forgalomkorlátozás Lenin születésének évfordulóján koszorúzás! ünnepséget tartanak április 22-én, csütörtökön Egerben, a Le- nin-szobornál. Erre az időre — délután fél négy és fél öt óra között — forgalom- korlátozás lesz a 25. számú főút Klapka utca és Szabadság tér közötti szakaszán, amelyet teljes egészében lezárnak a járművek elől. A közlekedők ez alatt az egy óra alatt a Klapka utca— Egészségház utca—Kossuth utcai terelőutait vehetik igénybe. ÁB-gyorsmérleg Az Állami Biztosító első negyedévi gyorsmérlege szerint az elmúlt három hónap alatt csaknem 40 ezren kötöttek csoportos személybiztosítást, s jelentős az emelkedés a lakásbiztosításoknál is. A mezőgazdasági nagyüzemek körében bizonyos mérvű tartózkodás mutatkozott. Az oka feltehetően a biztosítási feltételek legutóbbi módosítása, amely differenciálta a díjakat. A csökkenés azonban itt sem számottevő, mindössze 3 százalékkal kevesebb a biztosított gazdaságok száma, mint az elmúlt évben. Kártérítést mintegy 100 millió forinttal többet fizetett a biztosító a lakosságnak, mint a múlt év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy az első negyedévben egymi'lliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki ügyfeleiknek. Főtengelyek felójitása A mezőgazdaság gépalkatrész-ellátásának javítására a TSZKER megszervezi a traktorok elhasználódott főtengelyeinek felújítását. A Hajdúszoboszlói Állami Gazdasággal együttműködve a gazdaságban külön üzemrészt rendeznek be, ahol külföldről vásárolt spieciá- lis gépsorral köszörülik, he- gesztik, kezelik a fontos alkatrészt. Az új alkatrész megérkezéséig a gépek kényszerpihenőn állnak, kiesnek a termelésből. A TSZKER és partnere emiatt vállalkozott a különleges gépisor felállttá - sára. A berendezés az új alkatrésszel egyenértékű főtengelyt készít az elhasználó- dottból, és a felújítási az eredeti főtengely értékének alig 10 százalékába kerül. Az új üzemben évente 1300 —1500 főtengelyt újítanak fel, a mezőgazdaság igényének megközelítően egyhar- rnadát Valutaárfolyamok Érvényben: 1982. április 20-tól Pénznem VéteU Eladási árt. 100 egys., Ft-ban Angol lont 5 996,33 6 367,23 Ausztrál dollár 3 569,91 3 790,73 Belga frank 74,51 79,11 Dán korona 412,13 437,63 Finn márka 735,51 781,01 Francia frank 539,78 573,16 Görög drachma 53,99 57,33 Hollandi forint 1 268,57 1 347,03 Japán yen (1000) 137,12 145,60 Jugoszláv dinár 65,52 69,58 Kanadai dollár 2 758,64 2 929,28 Kuvaiti dinár 11 836,24 12 568,38 Norvég korona 554,48 588,78 NSZK márka 1 409,03 1 496,19 Olasz Ura (1000) 25,65 27,23 Osztrák schilling 200,52 212,92 Portugál escudo 46,90 49,80 Spanyol peseta 31,84 33,80 Svájci frank 1 726,88 1 833,70 Svéd korona 571,41 606,75 Török lira 23,00 24,42 USA doUár 3 303,32 3 603,22 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Tejelőn: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.