Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-02 / 78. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. április 2., péntek MEGYEI VIZSGA A vidékbajnokság előtt Az idei megyei ritmikus sportgimnasztikai bajnok­ságon az utánpótlás lépett színre. gyermek II. osz­tályban nagy versenyt ví­vott az elsőségre egyformán esélyes Harangozó Helga és Gönczy Agnes. Az I. osztá­lyúak mezőnyében a har­madik gyakorlatig fej-fej melletti küzdelem folyt, s csak az utolsó szer döntött Kovách Magda javára. A serdülő II. osztályban a si- rokiak egymás között dön­tötték el a helyezéseket. Staudinger Éváról most is el kell mondani: igazi te­hetség, kár hogy edzéslehe­tőségeik olyan mostohák! A serdülő I. osztályban Nádor Katalin és a „trón- követelő” Lukács Yvett kö­zött az első két szerig volt igazán éles a küzdelem. Ami a visszavágási lehető­séget illeti, nos, arra nem kell sokat várni. Április 10— 11-én ugyanis Egerben, a 9-es Általános Iskolában rendezik majd a vidékbaj­nokság küzdelmeit. Ott vi­szont már a kazincbarcikai­ak csapatának tagjai vetély- társként szerepelnek. Az 1982. évi megyei baj­nokság eredményei. Gyer­mek II. osztály (10 induló): 1. Gönczy Ágnes 27,75, 2. Harangozó 27,40, 3. Daragó 26,75. Gyermek I. osztály (6): 1. Kovách Magda 36,20, 2. Fügedi 35,50, 3. Esküdt 35,25. Serdülő II. osztály (5): 1. Staudinger Éva 25,35, 2.— 3. Papp és Boskó 24,80— 24,80. Serdülő I. osztály (5): 1. Nádor Katalin 46,15, 2. Lukács 45,15, 3. Szabó 44,70. A serdülő II. osztályban he­lyezett versenyzőket a Siro- ki Vasas, a többi korcsoport dobogósait az Egri Kola- csovszky szakosztálya adta. Sírok—Petőfibánya kiesési rangadó A területi labdarúgó­bajnokság 21. fordulójában a listavezető Hatvan az idáig 50 százalékos teljesítményt nyújtott Ramhányt fogadja. Gál Béla edző csapatának feltétlen győznie kell ahhoz, hogy az élen maradjon, mi­vel az egy pont hátrányban levő Nagybátony valószínű gólzáporos vereséggel küldi haza a már kiesettnek te­kinthető Szécsényt. A na­gyobb tudás és a hazad pá­lya előnye a Bélalpátfalva mellett szól a Borsodi Bá­nyász ellenében. Nehéz 90 perc vár a Recskre a feljövő­ben levő St. Síküveggyár otthonában. Háromesélyes­nek ígérkezik a Sírok— Petőfibánya kiesési rangadó. Amelyik csapat győz, lépés­előnybe kerül. Jelenleg ez a két együttes 4—5 ponttal van leszakadva a bentmara- dást jelentő helyezéstől... Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: St. Ötvö­zetgyár—Borsodnádasd (0— 4) 2, Edelény—Borsodi Vo­lán (2—2) x, Sirok—Petőfi­bánya (0—0) x, Sajóbábony— Olefin SC (1—1) 1, Hatvan— Romhány (3—0) 1, Bélapát­falva—Borsodi Bányász (1— 0) 1, St. Síküveggyár—Recsk (2—0) 1, Nagybátony—Szé­csény (1—1) 1. A megyei bajnokságban az éllovas Gyöngyöshalász is­mét pályaválasztó lesz. Bár­sony József edző csapata a Domoszlót fogadja a két pont megszerzésének a re­ményében. A második he­lyen álló Füzesabony a vere­séggel felérő besenyőtelki döntetlen után a Tamaméra ellen igyekszik javítani. Var­ga István játékosai pedig most idegenbeli bravúrral szeretnék feledtetni a Po­roszló elleni fiaskót. Az ér­mes helyezésre pályázó Hort két pontra számít a sereg­hajtó Besenyőtelek ellen. Kíváncsian várjuk, hogy a H. Gáspár SE tudja-e foly­tatni kitűnő tavaszi soroza­tát Selypen. A Tarnaörs és a Mátraderecske újabb ve­resége esetén nehéz helyzet­be kerülhet. Tippjeink: Selyp—H. Gás­pár SE (0—2) x, Mátrade­recske—Ape (1—2) x, Heves —Kompolt (4—2) 1, Péter- vására—Tarnaörs (2—0) ’ 1, Poroszló—Egeresehi (1—2) x, Füzesabony—Tamaméra (óvás után a két pont 0—0-as gólkülönbséggel a Füzes­abonyé lett) 1, Hort—Bese­nyőtelek (3—1) 1, Gyöngyös- halásiz—Domoszló (3—I) 1. Cselgáncs Két első és több értékes helyezést szereztek az Eger SE úttörő versenyzői Mis­kolcon, ahol valamennyi súlycsoportban népes me­zőnyt verekedett a tatamin. Az 1970-es születésűek kö­zött a 29 kg-s Káló Attila, valamint a 45 kg-s Hermann Szabolcs győzni tudott. A további helyezettek, 32 kg: 2. Nagy I. 35 kg: 3. Kárpá­ti... 5. Juhász. 38 kg: 5. Wágner. 41 kg: 5. Kovács I. +58 kg: 3. Domoszlai. A felnőttek részére a Bp. Spartacus rendezett II. osz­tályú rangsorversenyt. Az egykor szebb sikereket is el. ért Hosszú Kálmán ezúttal a döntőben legyőzőre talált, s csak a második helyen végzett. Oroszlány előtt Az öt egri területi bajnok nyomában Még néhány nap, és kide­rül, hogy a tavaly először szorítóba lépett úttörő kor­osztályú ökölvívók valóban életképesek lesznek az út­törő-olimpia műsorán a jö­vőben is. Tagadhatatlan az a tény, hogy már az alsóbb szintű versenyeken is több­ségében olyan gyerekeket láttunk öklözni, akik valóban megérettek arra, hogy a ringbe lépjenek. Akik az ed­zéseken megfelelő edzői irá­nyítással elsajátították már az ökölvívás alapjait. Akik olyan képzést kaptak, amely elegendő arra, hogy a szorí- tóban rájuk leselkedő ve­szélyektől megvédjék magu­kat. De! Hátravan még az utolsó menet — Oroszlány —, ahol a tét nemcsak baj­nokok avatása, ünneplése lesz, hanem annak újabb bi­zonyítása, hogy a 13—14 éves korosztályú öklözni vágyó gyerekekkel érdemes foglal­kozni, s lehet őket verse­nyeztetni is. Még semmi sem dőlt el, de annyi bizonyos, ez ügy­ben a törekvés, a szándék még fokozottabb volt, mint egy évvel ezelőtt. Egyre több szakosztályban fordítanak gondot az úttörő ökölvívók nevelésére. Nos, az országos akcióból az egriek sem maradtak ki. S hogy mi történt? Egy lel­kes fiatalember, Varga Ti­bor testnevelő tanár, a MÖSZ Tegnap délután 14.30 óra­kor Racskó Gyula megyei szövetségi elnök ünnepélyes megnyitóját követően bein­dították a sakkórákat Gyön­gyösön, hogy eldöntsék a megyebajnoki cím, illetve az országos vidékbajnokságon indulók sorsát. Mint ismeretes, tavaly a megyei bajnokság 1—5. he­lyezettjei szereztek jogot a továbbjutásra. A Magyar Sakk Szövetség határozata értelmében Tóth József mes­ter és Sulyok Sándor 2300- on felüli Élő-pontszámuk miatt nem kötelesek a me­gyei bajnokságon indulni, hanem egyeneságon már résztvevői a június 16—26.-a sorra kerülő országos vi­dékbajnokság döntőjének. A bajnokságot Gyöngyö­sön, április 1—4. között az Építők Szállója éttermében, 5—10,-e között pedig a Mát- raalji Szénbányák központi tanácstermében bonyolítják le. Április 5_én két fordulót is rendeznek, míg a többi Csőd az FC Amster­damnál A korábban szebb napokat látott FC Ams­terdam vezetősége be- jelentette, hogy beszün­teti hivatásos labdarú­gó-csapatának műkö­dését, s mind a 17 profi játékosát szabadlistá­ra teszi. A határozat­nak egyetlen, de felet­tébb nyomós oka van: csődbe jutottak. 1978-ban kiestek az első osztályból, s jelen­leg a második vonal­ban a 18 résztvevőből a 13. helyen szégyenkez­nek. A szurkolók telje­sen elfordultak a csa­pattól. utánpótlásbizottságának tagja a város általános iskoláiból gyerekeket toborzott össze, hogy megismertesse velük a testet-lelket erősítő sport­ágat. Úgy tűnik, hogy sike-> rült megfelelő szakértelem­mel, szigorral bánni a palán­tákkal, hiszen nemrég öt egri állhatott az úttörő-olim­pia területi döntőjén a do­bogó legmagasabb fokára. Ezt követően kerestük fel az Egri Építők SC edzőtermét. Délután öt óra, a 20X10 méteres helyiségben a köte­lek határolta területen ketten küzdenek, a többiek erősí­tenek. Vége! Csend! A kesz­tyűk a bordásfal fokai közé kerülnek. Varga Tibor edző­vel beszélgetünk. — Hogyan készülnek az országos döntőre? — Két verseny közötti idő­szakot megpróbáltuk hasznos, eredményes munkára fordí­tani. Eleinte nagy fizikai terheléseket kaptak a fiúk, hosszan tartó futásokkal, medicinlabda- és súlyzó­gyakorlatokkal, majd formá­ba hozó, felpörgető munka következett. — Ismerve a vetélytársa- kat, milyen eredményekre számítanak Oroszlányban? — Az öt gyerekből, azt hi­szem, három képes lesz ar­ra, hogy a bajnokságot meg­nyerje. Titkon a legeredmé­nyesebb sportegyesületi cím elnyerésére is pályázunk, napokon 15.15—20.15 óra kö­zött játsszák a fordulókat. Az ötórás játékidő alatt be nem fejezett függőjátszmá­kat másnap 9 órától folytat­ják. ★ GYÖNGYÖS SE—BEAC 6—5 (3) OB II-es mérkőzés, Gyön­gyös. Nagy várakozás előzte meg a nyugati csoport tava­lyi ezüstérmese és a most is második helyen álló buda­pesti egyetemisták gyöngyö­si vendégszereplését. Mind­két csapat óriási erőfeszíté­seket tett, — a fővárosiak helyezésük megtartása, a helybeliek pedig pillanatnyi rossz pozíciójuk javítása ér­dekében. A küzdelem heves­ségét jellemzi, hogy az öt­órás játékidőn belül az első négy órában egyetlen játsz­ma sem fejeződött be. Ezt követően a mátraaljiak jó játékkal megérdemelt veze­tésre tettek szert, és a füg­JELENTKEZNI LEHET: ebbe persze még a dombó­váriak és a bányászvárosiak is beleszólhatnak majd. — S mi lesz az olimpia után? — Egyelőre reménykedünk, hogy az eddig befektetett munka és idő nem vész kárba. S aztán folytatjuk a megkezdett utat. Az elkö­vetkezendő évek feladata lesz, hogy ennek a fizikailag erős úttörő-korosztálynak a tűrőképességét, bátorságát fokozzuk, természetesen a rögzítéssel, az egyéni kép­zéssel egybekötve. S ehhez nem kell más, mint olyan edzések, amelyek egyre job­ban közelítenek a verseny- szerű ökölvíváshoz. Mert csak az ember-ember elleni küzdelemben szerezhetik meg az igazi ringbeli jártasságot. Na persze a rögzített szere­ken végzett gyakorlatok sem hanyagolhatok el. Nem utol­sósorban arra törekszünk, hogy ha kinőtték a gyerek­cipőt, akkor'is számíthasson rájuk a sportág. Gyerekek, szülők, testne­velő tanárok megpróbáltak valami újat tenni egy sport­ág tömegesítéséért, egy biz­tos alap kiépítéséért, s most valamennyien kíváncsian várják, hogy mi lesz, A ne­gyedik vonalnak bizonyítania kell érettségét, azt, hogy er­ről a szintről kell elkezdeni az ökölvívás jelképes pirami­sának építését. (tereny) gőben maradt játszmákat tekintve esélyük van a csa­patgyőzelem kivívására. Táblánkénti eredmények az erősorrendnek megfelelő­en: Sulyok—Honos 0—1, De­meter—dr.Virágh függő, Fá­bián—Centgráf döntetlen, Lengyel—Staar 1—0, Hege­dűs—Kunos 1—0, Kiss— Könyves 1—0, Horváth— F^ank függő, Gacsó—Szoko- lov függő. Oláh—Incze 1—0, Süli—Iványi döntetlen, dr. Szilasi—Czách 1—0, Balogh —Bethmann 0—1, Király— Schenkerik 0—1, ifj. Kele­men—Fekete 0—1. A keleti csoport további eredményei: Láng Vasas— Dömsödi Dózsa Tsz SE 6— 7 (1), Debreceni Betű— SÜMSE 5,5—5,5 (3), Salgó­tarjáni Volán—Szolnoki Me­zőgép 5,5—5,5 (3), Selyem­kikészítő—Törekvés 2,5—10,5 (1), MÉM—Szegedi VSE 5— 7 (2), ÉPGÉP—Makói SVSE 4—5 (5). Innen­onnan A megyei ifjúsági bajno­ki labdarúgó-mérkőzések eredményei, zárójelben a serdülők: Pétervására—Tar­naörs 3—2 (0—1), Gyöngyösi SE II.—Apc 4—2 (2—3), He­ves—Kompolt 5—0 (5—0), Selyp—Domoszló 1—4 (0—1), Poroszló—Egercsehi 2—2 (3— 0), Füzesabony—Tamaméra 1—1 (4—0), Mátraderecske— Eger SE II. 0—7 (3—4), Hort —Gyöngyöshalász 5—2 (1—1). $ A területi labdarúgó-bajnokság Mátra-csoportja ifjúsági mérkő­zéseinek eredményei: Szécsény —St. Síküveggyár 1—0, Borsodi , Bányász—Hatvan 3—0, Olefin SC —Sirok 2—0, Petőfibánya—Ede- lány 1—2, Nagybátony—St. öt- vözetgyár 9—0, Borsodi Volán— Borsodnádasd 2—0, Recsk—Bél­apátfalva 0—4, Romhány—Sajó­bábony 0—0. A bajnokság állá­sa: 1. Borsodi B. 20 17 2 1 81- 10 36 2. Olefin SC 20 14 2 4 102- 27 30 3. B.-falVa 20 12 5 3 52- 10 29 4. Borsodi V. 20 12 4 4 50- 22 28 5. Hatvani KVSC 20 11 4 5 67- 28 26 6. Sajóbáb. 20 11 3 6 37- 25 25 7. Szécsény 20 11 2 7 42- 37 24 8. Romhány 20 9 3 8 53- 30 21 9. Edelény 20 9 3 8 45- 38 21 10. Sirok 20 8 4 8 35- 40 20 11. Nagybát. 20 6 5 9 45- 30 17 12. Recsk 20 7 1 12 30- 77 15 13. St. Siküveg. 20 5 2 13 27 - 50 12 14. B.-nádasd 20 3 — 17 23- 98 6 15. St. Ötvözet. 20 3 — 17 17-119 6 16. P.-bánya 20 2 — 18 22- 88 2+2 A Petőftbányai SK csapatától 2 büntetőpont levonva. fi KSI—Eger SE 15—6 (4—2, 3—2, 4—0, 4—2). Országos ifjúsági bajnoki vízilabda­mérkőzés. Eger. V.: Koszto- lánczy, Erdős. Góllövők: De­ák 5, Gyöngyösi 3, Vad 3, Pataki 2, Irmes, Nyúl, illet­ve Láng 3, Nagy, Sós, Denk. A serdülők eredménye: KSI —Eger SE 16—7 (4—2, 4—0, 6—3, 2—2). Eger. V.: Dombi, Babina. * Az Eger városi asztalitenisz csapatbajnokság 8. fordulójának eredményei. Férfi I. osztály: Tüzép—VILATI 7—3, Kilián—Er­dőgazdaság 8—2, Pedagógus—Fi- nomszerelvénygyár 9—1, Katonai Roll. I.—Forgácsoló 7—3, Sütő­ipar-Távközlési Özem 8—2, Had­kiegészítő I.—Agrober 7—3. Férfi II. osztály: ITSK—BUBIV 9—1, Fémelektro—Vízmű 7—3, Erdő­gazdaság II.—Vendéglátó 5—5, Univerzál KISZ—Kilián ifi 8—2. Nők: Kilián—Finomszerelvény­gyár 5—0, Gyógyszertár—Táv­közlési Üzem 5—0, Panoráma- Forgácsoló 5—0. * Természetjáró túraver­senyre kerül sor április 3-án a Mátrában. Az érdeklődők Mátraházán, a Népstadion­edzőtábor sportpálya-bejára, tánál találkoznak. Jelentke­zés a helyszínen 8—9 között. Indítás 9—10 óráig. # Április 5-én 10 órától Egerben, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a Heves megyei Labdarúgó Szövetség edzőbizottsága a megyében működő felnőttekkel foglal­kozó labdarúgó edzőknek ta­nácskozást tart, melyen töb­bek között Sós Károly elő­adása hangzik el az edzői személyiségről és a vezetési módszerről. TECHNIKUSKÉPZŐ TANFOLYAMOK indulnak az egri Gép. és Műszeripari • Szakközépiskolában. Jelentkezéseket az alábbi szakokra fogadunk el: forgácsoló, gépkarbantartó­javító, minőségellőrző szak, gép- és készülék­szerkesztő, .elektronikai műszergy. karbantartó. JELENTKEZÉS: a tanfolyam­vezetőnél. Az Építőipari Gépesítő Vállalat 10 hetes bentlakásos toronydaru-kezelői tanfolyamot szervez. A tanfolyamra jelentkezhet minden 8. általános vagy középiskolai végzettséggel rendelkező férfi dolgozó, aki a munkakör ellátására hivatást érez. 18—40 éves korhatár közötti dolgozók jelentkezését várjuk. A tanfolyam idejére munkabért fizetünk és teljes ellátást biztosítunk. Várjuk továbbá autódaru- és toronydaru-kezelői jogosítvánnyal rendelkezők jelentkezését. személyesen vagy írásban a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Címünk: 1209 Budapest (Soroksár), Marx Károly út 255. J SAKK Rajtolt a megyei egyéni férfi bajnokság Lukács Yvett labda­gyakorlat közben (Fotó: Molnár István)

Next

/
Oldalképek
Tartalom