Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-06 / 55. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1982. március 6., szombat Lengyel helyzetkép A szakszervezet nem követheti a korábbi modellt Puccskísérlet, szabadon bocsátások Iránban VARSÓ — Lengyelországban, csaknem három hónappal a szükségállapot bevezetése után, általában nyugodt a helyzet, de a gazdaság továbbra is nagy gondokkal küzd, a belső és külső szocialistaellenes erők pedig mindent elkövetnek, hogy politikailag és gazdaságilag _ egyaránt gátolják a stabilizációt. Ami a gazdaságot, azon belül az ipart illeti, a minisztertanács gazdasági bizottságának legutóbbi ülésén azt állapították meg, hogy továbbra is nagyará- nyúak a nyers- és alapanyag-ellátási problémák. Az év eleje óta érvényben levő gazdasági reform lehetőségeit sok vállalat nem használja ki kellőképpen, pedig a termelési profil módosításával, átállításával mozgósítani lehetne a jelenleg kihasználatlan termelő kapacitás egy részét. A gazdasági bizottság kötelezte az illetékes minisztereket, hogy keressenek az irányításuk alá tartozó ágazatok számára pótlólagos megrendeléseket külföldön, mindenekelőtt a szocialista országokban. A tavaszi munkára készülő mezőgazdaságban továbbra is kulcskérdés a gabonaeladás. Ennek mértéke februárban az előző hónapokhoz képest emelkedett ugyan, de még mindig hiányzik mintegy 690 ezer tonna gabona az ország kenyerének, a gabona alapanyagú termékek gyártásának biztosításához. Az említett gyakorlati problémák megoldása fokozott mértékben szerepel a LEMP szerveinek és alapszervezeteinek napirendjén a központi bizottság múlt héten megtartott hetedik plénuma óta. Nemcsak a pártszervezetekben, hanem az üzemekben is sok szó esik egy másik nagy fontosságú kérdésről: a lengyel szakszervezeti mozgalom jövőjéről. A PAP hírügynökség országos ; körképéből ítélve az üzemékben is erősödik az a felfogás, hogy a szakszervezeteknek a dolgozók valódi érdekeit kell képviselniük, és nem hozható vissza sem az 1980. augusztusa előtti, sem a későbbi modell. A Venyera—14 is elérte a Venust — Pénteken, moszkvai idő szerint a kora reggeli órákban leszállt a Venus bolygó felszínére a Venyera—14 automatikus szovjet bolygóközi űrszonda leszálló egysége. Mint négy nappal korábban érkezett társa, ez az automatikus kutatólaboratórium is mintát vett a bolygó talajából, színes panorámaképeket közvetített a földre A leszállás körzetében más minőségű .volt a talaj, másként mutatott a képen a Venus felszíne is, mint a hétfői „helyszíni közvetítés” során A Venyera—14 négy nappal később indult útnak, mint párja, a Venyera—13, és ugyanennyi idővel később ért céljához. Leszállásának helye mintegy ezer kilométeres távolságban van a Venyera—13 leszállási körzetétől. A leszálló egységbe épített telefotométerek elkészítették a panorámafelvételeket, ismét három — vörös, kék és zöld — színképben. Ezek összetételéből alakul majd ki a színes fénykép a Venus e körzetéről. Haladéktalanul működésbe lépett az automatikus fúróberendezés is és kis mennyiségű talajmintát vett. Ezt az automatikus laboratórium alapos vizsgálatnak vetette alá, és az adatokat továbbította a földre. Az iráni iszlám rendszer megdöntését célzó puccskísérletet lepleztek le Kelet- Azerbajdzsán tartományban — jelentette pénteken az ÍRNA iráni hírügynök-, ség. Imani Hodzsatoleszlámot, a kelet-azerbajdzsáni Oru- mieh város vallási bíráját idézve az ÍRNA közölte: „a'± összeesküvők — az ellenforradalmárok és feudalista körök képviselőinek egy csoportja — meg akarták dönteni az iráni iszlám ^rendszert”. Imani elmondotta, hogy a sah egykori hadseregének egyik tábornoka Törökország felől jutott ba az országba és Orumieh-ben kapcsolatba lépett az ellen- forradalmi elemekkel, köztük a mohamedán nép iszlám köztársasági pártjának bizonyos tagjaival. A hír- ügynökség nem említi, mikor fedezték fel az államcsínykísérletet. Muszavi Tabrizi Hodzsa- toleszlám, az iszlám forradalmi bíróságok főállam- ügyésze csütörtökön közölte, hogy Khomeini utasítására több mint tízezer bebörtön- zöttet bocsátanak szabadon a következő két hónapban — jelentette pénteken az iráni hírügynökség. Terroristák pere Március 8-án tárgyalják a „vörös brigádok” nevű terrorszervezet terroristáinak perét. A képen látható négy terroristát akkor fogták el amikor a rendőrség egy padovai lakásból kiszabadította Dozier amerikai tábornokot. A képen (balról jobbra) felső sor: Antonio Savasta, a csoport vezetője, Emanuela Frascella. Alsó sor: Giovanni Ciucci és Emília Libera. (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) Begin kimerült Menahem Begin izraeli miniszterelnök Mitterrand francia elnök búcsúvacsoráján a King David szállodában hirtelen rosszul lett és még vacsora közben kénytelen volt távozni. Begint a szálloda egyik negyedik emeleti szobájába kísérték, ahol azonnal orvosi ápolásban részesült, kimerültséget állapítottak meg nála. A 68 éves izraeli miniszterelnök jelenleg még nem gyógyult fel lábtörése után, s eddig kétszer is átesett infarktuson. „Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben, az alábbi időpontban és helyeken trafóállomás karbantartási munkálatok végzése miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1982. március 8-án, napközben, szakaszosan. Galagonyás u., Attila u., Eperjesi u., Tátra u., Rozsnyói u., Koszorú u., Szőlő u., Szüret u., Lenin út 155—205-ig, Liszt F. u., Gyulafehérvári u., Munkácsy u., Berzsenyi u., Székelyudvarhelyi u., Fadrusz u., Faiskola u., 30/A—62-ig, Kazinczy u., Deméndi út. Szalóki út. 1982. március 9-én, napközben, szakaszosan, Egri csillagok u., Berzeviczi G. u., Vécsey-völgy u., Merengő u., Rozália u., Tihamér u., Kis- tályai út. 1982. március 11-én, napközben, szakaszosan, Faiskola u., 1982. március 12-én, napközben, szakaszosan, Vöröstüzér u., Baktai út, Hősök utcája. _______HM-lakótelep.______ „Az ember első számú joga az élethez, a léthez való jog, s ez az önök joga, hölgyeim és uraim, — de joga ez a Gaza-övezetben, a nyugati parton (Ciszjordániá- ban) és a Libanonban élő palesztinoknak is” — jelentette ki csütörtök este Jeruzsálemben a zsúfolásig megtelt knesszet szószékén Francois Mitterrand francia köztársasági elnök, akinek félórás beszéde máris „jeru- zsálemi felhívásként” vonult be a közel-keleti konfliktus történetébe. Az izraeli parlament padsoraira csend borult, amint a francia elnök kiejtette száján a Palesztin Felszaba- dítási Szervezet nevét — ezt előtte a knesszetben még egyetlen amerikai elnök, de még Szadat sem tette meg. Még nagyobb csend fogadta azokat a mondatokat, melyekben Mitterrand elnök „jeruzsálemi felhívásának” lényegét fogalmazta meg: párbeszédre van szükség az izraeliek és a palesztinok között, s „ennek a dialógusnak lehetővé kell tennie, hogy minden fél teljes mértékben éljen jogaival — a palesztinok, mint mindenki más számára ez azt jelenti, hogy a kellő időpontban létrehozzák saját államukat”. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a felek kölcsönösen és előzetesen elismerik egymást — mondotta. „A palesztinokra tartozik, hogy döntsenek sorsuk felől, s ennek egyetlen feltétele van: saját jogaik mellett tiszteletben kell tartaniuk mások jogait is.” A csütörtök esti sajtóértekezleten Mitterrand elnök — knesszetbeli beszédének logikájából következően — kétségbe vonta a megszállt területeken élő palesztinoknak Izrael által szánt „autonómiát” — a Camp David-i megállapodások egyik pillérét: „nem osztom azt a véleményt, hogy az autonómia megoldja a palesztin kérdést” — mondotta. Menahem Begin izraeli miniszterelnök — nem okozva meglepetést —, udvarisan ugyan, de igen határozottan utasította vissza Mitterrand szavait. A palesztin állam tragédiát jelentene Izraelra nézve, a Palesztin Felszaba- dítási Szervezetet pedig — módszereit tekintve, és azt a tényt, hogy nem ismeri el Izraelt — a „Mein Kampf arab kiadásához” hasonlította. Francia részről történelminek minősítik Mitterrand elnök szavait — s ha talán ez a minősítés kissé elsietett is, a beszéd kétségtelenül pozitív irányú változást jelent: a francia elnök mindeddig csak „állami struktúráról” beszélt, ha a palesztin nép államalapítási joga került szóba. Igaz, hogy a francia elnök nem ismerte el kifejezetten a PFSZ-t a palesztinai nép rC Külpolitikai kommentárunk >i Madridi esélyek NÉHÁNY HÓNAP MŰLVA a sporttudósítók latolgatják majd a madridi esélyeket, a labdarúgó-világbajnokság kimenetelét. Egyelőre azonban a spanyol főváros más okokból áll az érdeklődés középpontjában. Nevének említésére ugyancsak esélyekről szokás beszélni, mégpedig az európai biztonsági és együttműködési találkozó kapcsán. , Mi tagadás, az újabb forduló viharosan kezdődött. A NATO-államok többsége szükségét érezte annak, hogy külügyminisztereivel képviseltesse magát az újrakezdés első ülésein, s így adjon megfelelő nyoma- tékot a Lengyelországgal összefüggő, de lényegét tekintve szovjetellenes nézeteinek. A nemegyszer minősíthetetlen hangú, durva és otromba kirohanások terén az Egyesült Államok járt az élen. Európai szövetségesei visszafogottabb stílusban fogalmaztak, ami szemmel láthatóan nem tetszett Haig külügyminiszternek. Ám a „lengyel show” véget ért, s a szocialista küldöttségek — köztük a varsói diplomaták — keményen visszautasították a vádaskodást. A Varsói Szerződés tagállamainak delegációi egyértelműen állást foglaltak a tanácskozás higgadt légkörben történő folytatása mellett, s javasolták, hogy mielőbb fejezzék be a már nagyrészt elkészült záródokumentumok megfogalmazását. Vagyis: a szocialista országok felelősségteljes álláspontra helyezkedtek, amikor a nyílt provokáció ellenére a konferencia folytatása, a tárgyilagos légkör helyreállítása mellett szálltak síkra. KELET ÉS NYUGAT KÖZÖTT jelenleg ez a találkozó az egyetlen működő, széles körű és jobb sorsra érdemes csatorna. A jelenlegi roppant feszült nemzetközi helyzetben aligha ésszerű és bölcs dolog berekeszteni a tárgyalásokat, s eredmény nélkül otthagyni a találkozót. Leonyid Iljicsov külügyminiszter-helyettes, a szovjet küldöttség vezetője legfrissebb nyilatkozatában hangsúlyozta: „Az enyhülést és annak jövőjét még sohasem fenyegette olyan veszély, mint most. A madridi tanácskozótermet a pszichológiai hadviselés hadszínterévé teszik (mármint az USA és egyes szövetségesei. — A szerk.) ... ezzel azonban a Helsinkiben megindult folyamatra is súlyos csapást mérnek.” EGYELŐRE NEHÉZ MEGJÓSOLNI, vajon a madridi találkozó résztvevői melyik megoldás mellett döntenek. Az azonban bizonyos, hogy Európa békéje, biztonsága, népeinek együttműködése érdekeinek csakis a folytatás felel meg. S olyan közös álláspont kialakítása, amelyben az enyhülés katonai vonatkozásai fontosságuknak megfelelő hangsúlyt kapnak, s előkészítik az összeurópai leszerelési értekezlet megtartását. GYAPAY DÉNES egyedüli törvényes képviselőjének —, de arról mint „hadviselő félről” beszélt, és arra a kérdésre, hogy szándékában áll-e meghívni Jasszer Arafatot, a PFSZ vezetőjét Párizsba, nemmel válaszolt ugyan, de hozzátette: Arafat meghívásához „senkitől sem fogok engedélyt kérni”. A francia elnök Jeruzsálemben elhangzott határozott kijelentései azt a benyomást keltik, hogy Párizsban jó előre készültek a „jeruzsálemi felhívásra” — s Mitterrand elnök nem protokollfelszólalásnak szánta beszédét. Izraeli hivatalos körökben okozott ugyan bizonyos meglepetést, hogy a francia elnök ilyen nyíltan és hangsúlyosan emelte ki az izraeli—francia nézetkülönbségeket a palesztin kérdésben, de a tartalom nem volt egészen váratlan: a francia diplomácia a közelmúltban nem fukarkodott az erre utaló jelzésekkel. Mitterrand beszédének súlyából azonban sokat levon az a tény, hogy konkrétumokba nem bocsátkozott, javaslatokat nem terjesztett elő. Párbeszédet sürgetett a palesztinok és izraeliek között, de úgy vélekedett, hogy ennek megvalósítása már a két fél ügye. Az Izrael és a PFSZ közötti párbeszéd jelenleg — Begin kormányának dühödt elutasítása és a PFSZ vonakodása miatt — jelenleg nem látszik reális — és főképpen közeli — lehetőségnek. Franciaország — mondotta korábban Mitterrand elnök —> „sem a döntőbíró, sem a közvetítő szerepére nem vállalkozik” a Közel-Keleten. Nem látszik azonban teljesen alaptalannak az a fel- tételezés, hogy — míg az első szerepkör valóban nem Franciaország testére szabott — a közvetítés talán megfelelne Párizs ambícióinak. Mitterrand három hónapon belül Jordániába utazik — és éppen csütörtökön jelentette be Santa Barbarában Reagan elnök „utazó sajtóirodája”, hogy a francia elnök március 12-én Washingtonba utazik egynapos „munkalátogatásra”. A látogatáson — amelynek hírét Párizsban is meglepetéssel fogadták —, hivatalosan a júniusi versailles-i gazdasági csúcsértekezletről tárgyal Mitterrand Reagan elnökkel —, de a Washingtonban eltöltött idő alatt kétségtelenül szó esik majd a „jeruzsálemi felhívásról” is. Mitterrand elnök „jeruzsálemi felhívása” egyelőre csak a francia közel-keleti politikában jelent némi módosulást — a közel-keleti helyzetben nem. Butrosz Ghali egyiptomi külügyi államminiszter üdvözölte a felhívást, de Faruk Kaddu- mi, a PFSZ „külügyminisztere” Algírban azt mondotta: a francia elnök „nem a kellő összefüggésbe helyezte a palesztinok igaz ügyét... Ügy beszélt egyes jogainkról, mintha Izraelnek mindenhez lenne joga, nekünk pedig csak bizonyos jogaink lennének”. « Fodor György A „jeruzsálemi felhívás”