Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-30 / 75. szám
4. • NÉPÚJSÁG, 1982. március 30., kedd A Waterlooi csata A KÉPERNYŐ ELŐTT Milita, az Sn- sztárjelölt — Hernádi Judit; a Világfilm szerencsés-szerencsétlen főnöke: Márkus László A RÁTERMETTSÉGET NEM VIZSGÁLJÁK (111/1.) A történelemtanítás — ma Lengyel Menyhért mindent tudott, illetőleg mindent megtanult a színpadról és a színpadtól, amit csak lehetett. Volt újságíró, színház- igazgató, forgatókönyvíró Hollywoodban, ő írta a Csodálatos mandarin librettóját, a Tájfun című, világsikert aratott dráma szerzője volt és még ki tudja hány köny- nyű vagy könnyed játék, vígjáték, színmű színpadi megtervezője is. „Megterve- zője”, — mert darabjainak nem kis része, bár telve volt szellemmel, kellemmel, helyzettej és még indulattal is, de igazán megalkotva már ritkábban: sem türelme, sem szándéka (?) nem volt a részletek és a jellemek gondosabb kimunkálására, színpadra való átültetéséhez. E finomítás munkáját próbálta és nem is sikertelenül megtenni és egyben * kissé korunkhoz is igazítani Tabi László „A Waterlooi csata” című, Lengyel Menyhért-víg- játékot. Derűs, napjainkra nagyon is rákacsintó, pergő ritmusú, jó előadást láthatott a televízió nézője. A rendező Lengyel György nem óhajtotta „kitágítani” az eredeti darab színpadi világát, nem csinált külső jeleneteket, nem törekedett mesterkélt látványosságra — bízott a színészeiben. És nem csalatkozol Régen láttunk együtt eny- nyi drámai színészt ilyen feldobott jó hangulatban és régen láttunk ennyi vígjátéki figurából valós, körülöttünk járó, reális emberi jellemeket kibontani. Jómagámnak talán Kállai Ferenc játéka tetszett a legjobban, aki megtette azt, amit csak egy nagy színész tehet meg: semmit sem tett, hogy vígjátéki legyen. De örömöt hozó alakítás volt Sulyok Mária Rose- ja, Márkus László Romber- gere és Szabó Sándor RED- je is. Ismét módunk volt látni mennyi szatirizáló-vígjá- téki készség rejtezik még Sinkovics Irnré-ben és hogy Hernádi Judit mennyire könnyeden, elegánsan jó színésznő. Külön is méltánylandó, hogy sem az író — illetőleg az átdolgozó Tabi László — sem a rehdező, sem a színészek nem óhajtottak valamiféle Amerika-imperialista- ellenes élt adni a színműből lett tévéjátéknak, mégha fél és egész mondatok oda- oda is fricskáztak sokkal inkább az Amerika-imádóknak, mintsem a hazalátogató ame- rikásoknak. Egy jó vígjáték, egy kellemes este, — új erő és kedv egy új héthez. Nemcsak a focimeccs eredménye hathat lelkesítőén, vagy lehangolóan a hét kezdetre, de a televízió programja is. Amelyet ezer népstadionnyi közönség néz végig és szurkol — önmagának. Gyurkó Géza Megkésett tisztelgés Kisiskolás voltam, amikor először csodáltam meg Pataki Ferenc fejszámolóművész ritka adottságait. Az azóta eltelt több mint három évtized során semmit sem hallottam róla, pedig — s ez kiderült a szombat délutáni Arcélek felcímű tévéműsorból — azóta is elbűvölte az érdeklődőket folyvást csiszolt, fejlesztett, mind sokoldalúbbá vált képességeivel. Kár, hogy erről a legtöbben nem tudunk, mivel senki sem gondolt népszerűsítésére, holott ha valaki, hát ő megérdemelte volna ezt az indokolt méltatást Szegvári Katalin épp ezért megbecsülendő, hiánypótló feladatot vállalt és teljesített, amikor százezreknek mutatta be munkáját, sokszínű egyéniségét Jó, hogy ízelítőt kaptunk produkciójából is, hiszen így értékelhettük igazán szellemi kincseit, azt, hogy a nyers gyémántból szikrázó briliánst csiszolt, azaz okosan sáfárkodott tálentumai- val. Igaz, a riporter nem mindig állt hivatása magaslatán. Kérdéseinek egy része bizony kissé sutára torzult beszélgetőpartnere ötletességével azonban mindig átsegítette a buktatókon, önmaga rajzolta meg portréját maradandó élményekkel gazdagítva valamennyiünket. Lehetett volna sikeresebb is ez a megkésett tisztelgetés, ám alapállását mégiscsak dicsérhetjük, mert olyan alkotóról van szó, akinek tartalmas életpályáján semmilyen hivatalos elismerésben nem volt része. Reméljük — s ehhez ez a program mindenképp hozzájárult —, hogy az illetékesek pótolják ezt a mulasztást, s az érdem végül is elnyeri jutalmát. (pécsi) Aholtudsegít... Még jól emlékszem arra, amikor alig túl a tízen az úttörőnyakkendő vadonatúj birtokosaként, bőszen elkezdtük teljesíteni a 12 pontot. Első akciónk az aholtud ... jegyében az volt, hogy egy idős bácsinak segítettünk a csomagját cipelni. Az agg negyvenes (őszült a haja) eleinte nem akarta átadni frissen vásárolt tornacsukáját (a csomagot)... De mi voltunk többen ... Nos, hasonlóan üde történetet mutatott be a tévé vasárnap délelőtt, az örsbéli krónikák újabb epizódjaként. Nemcsak a mese volt jó — egy magányos öregasszonynak a Dongó őrs tagjai sűrűn betörik az ablakát, hogy „összehozzák” az özvegy üvegessel — de a feldolgozás módja is. Talán a természetesen játszó gyerekcsapat, talán az erős kezű rendelkező Takács Vera hatására, de rendkívül friss, sablonmentes alakításokat láthattunk a színészektől. Így Szolnoki Tibor, Orth Mihály, Szombathy Gyula, Meixner Ildikó, Kassai Ilo~ na és Deák Sándor, a zenét író Bergendy Istvánnal és a rajzoló Lehocki Istvánnal nagyon kellemes, mulatságos félórát szerzett a tévénézőknek — gyerekeknek, felnőtteknek. A sok buta gorillatörténet helyett, milyen jó lenne több hasonlóval szórakoztatni a legkisebbeket! (németi) A pedagógiához mindenki ért nálunk, akárcsak a labdarúgáshoz, jegyezte meg beszélgetés közben az egyik iskola igazgatója. Magyarán: az oktató-nevelő munkába mindenki beleszól. Aminek örülni is lehetne, hiszen a fiatalok értelmi, érzelmi formálása valóban közügy. A baj csak ott van, amikor a szigorúbb követelményekkel szemben lép fel a szülő, és teremt olyan légkört, hogy a pedagógus elbizonytalanodik. Érdemes-e? — kérdezi önmagától. Érdemes-e „törnie” magát? Aztán következik a legrosszabb, amikor mindent elfogad úgy, ahogy van: az érdemjegyek ezután már nem ,a tényleges tudást tükrözik, és kialakul valami olyan idilli kép, hogy nálunk minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel mindenki elégedett. Az elmúlt évek egyik ütközőpontja éppen a történelemtanítás volt. A diák szereti Semmit nem tudtam a gyöngyösi VI. sz. Általános Iskola VII. osztályos tanulójáról, Csárdás Ferencről, amikor megkérdeztem tőle, tanulja-e a történelmet. — Szeretem, amióta csak benne van az órarendben. Eddig jeles voltam belőle. Pedig nem történésznek készül. Hogy mi lesz, ha nagy lesz, nem tudta megmondani. így kezdődött. Az első „kísérlet” tehát nagyon biztatóan végződött. A folytatásban Szabics András, a VIII. a. osztály tanulója szinte „rímelt” az előző társa véleményére. — Szeretem a történelmet. Mindig négyes-ötös vagyok belőle. Bár vannak részek, amik nem érdekeltek nagyon. Ilyen volt a feudalizmus. De az első világháború és a kapitalizmus már érdekelt. — A tankönyvi anyag erejéig? — Nem, azon túl is. Igyekeztem minden könyvet elolvasni ezekről a történelmi időszakokról, amiket csak elérhettem. A huszadik század teljesen leköt. — Ha térképen kellene megjelölnöd az első világháború nagyobb csatáinak a helyét, meg tudnád mutatni? — Azt hiszem, igen. — Ha azt hallod, tank, mi jut az eszedbe erről? — A páncélos. Hogy miért tank a neve, azt nem tudom? Nem ez jelenti azt, hogy páncélos? És hogy az első világháborúban mikor jelent meg? ... — Mit gondolsz, hogyan fogsz érettségizni történelemből? — Gondolom, négyesre. Az utóbbi kérdésért elnézést kérek. Tudom, irreális. De .kíváncsi voltam annak a most végzős általános iskolai tanulónak a véleményére, aki nemcsak szereti a történelmet, hanem akit érdekel is az — önszorgalomból. Olyan sakkjátszma A tanár Simon Endréné. Megfelelő számú évek gyakorlata és tapasztalata áll a háta mögött. A véleménye tehát megalapozott. — Meggyőződésem, hogy a gyerekek szívesen tanulják a történelmet. És tudják is. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak lexikális tudásuk legyen, bár, ha valaki a tantárgy eredményességét akarja megmérni, általában csak az adatokat kérdezi. A gyerekek történelemszemlélete felől kevésbé érdeklődnek. — Másodlagosnak tartja az adatok ismeretét? — A történelemszemlélet kialakításához az alapismeret elengedhetetlen. Ez tény. De hadd említsek egy példát. Az 1848—49-es eseményekkel kapcsolatban Oláh Gusztáv nyolcadikos tanulóm a következőket állapította meg: olyan sakkjátszmához volt hasonló a szabadságharc, amelyben a parasztokról megfeledkeztek. És ezt egy tizennégy éves gyerek mondta. — Milyen szemléltetési lehetőségekkel rendelkezik itt, az iskolában a tanításhoz? — Gazdag anyagunk van. Persze nincs olyan termünk, ahol gombnyomásra lehetne elsötétíteni és kivilágosítani, de nem ez a lényeg. Nagyon jónak tartom azt a fóliás szemléltetőeszközt, amit a pedagógiai intézettől kaptunk. Kiváló anyag. Egyedül mozgófilmünk nincs. A szaktantermi rendszer nagyon nagy könnyebbség. íme a tény: a tanár és a diák egybehangzóan jónak, eredményesnek véli a történelemtanítást az általános iskolában. Inkább a háttérben A tantárgy vezető szak- felügyelője a megyében Juhász András. — A követelmény ma a történelemtanításon alapuló történelemtaníttatás. Tény azonban, hogy az ismeretek inkább háttérben maradnak, a történelmi fogalmak és törvényszerűségek a hangsúlyosabbak. Ebből bizonyos feszültség származik. — Szoktuk mondani, a történelem világnézeti tantárgy. — A legfontosabb a meggyőződés kialakítása. Ehhez nemcsak a tények ismerete a fontos, hanem az érzelmi hatás is. Ha a diák nem érzékeli a tanár meggyőződését, a siker nem várható el. De a „prédikálás” sem hatékony eszköz. Sok még a formalitás ebben a munkában. Olykor arról is megfeledkezünk, hogy mennyire befolyásolja a diákot a napi élménye. Nevelni csak a közösség által lehet, a közösségben. — .Milyen lehetősége van a felsőbb hatóságok tájékoztatására a szerzett tapasztalatairól? — Évente írok jelentést a megyének. Ha a pedagógiai intézet felkér, szívesen állok a rendelkezésére. — Hol vitatkozhat? — Azt hiszem, a vita a főhatóságok előterjesztésével kapcsolatban inkább presztízskérdés. Nem az ellenérveket hallják szívesen ilyenkor. — Mennyire eredményes megyénkben az általános iskolai történelemtanítás? — Erre egy mondattal nem tudok válaszolni. Sok függ az iskolától, a tanártól, az osztálytól. Ha mégis „osztályoznom” kellene, jónak minősíthetném. (Folytatjuk) G. Molnár Ferenc Alberto Pelli U$! tyukat beszélni valakinek 3 hasába ? Helyet foglaltam a fogorvosi karosszékben, és kijelentettem : MEGYEI BABOS BEMUTATÓ EGERBEN Macskák, artisták, az ördög és társai — Sajnos, figyelmeztetnem kell, hogy a fájdalomcsillapító injekciók nincsenek rám hatással. — Badarság — felelte határozottan a fiatal orvosnő, olyan magabiztossággal, amilyen a 25—26 éveseknél szokásos. És beadta az injekciót. — Üljön csak nyugodtan, mindjárt érezni fogja, hogy elzsibbad a szája széle. Engedelmesen ültem és vártam, de szokás szerint semmi efféle nem történt velem. — Az ínye sem veszítette el az érzékenységét? — tudakolta a fiatal. teremtés, és ráncba vonta bájos homlokát. Megcsóváltam a fejemet. Az orvosnő megérintette az ínyemet valamilyen fogorvosi szerszámmal, és én fájdalmamban felkiáltottam. — Igen bonyolult eset — jelentette ki a fogorvosnő. — Várjon még egy kicsit, addig más páciensekkel foglalkozom. Üldögéltem, és hallgattam a rendelőben dolgozó, páciense fölé hajoló négy fogorvosnő szapora csacsogását. — Dehogy, akármit mondasz is — heveskedett az egyik barna arcú, barna hajú teremtés — a „Los Iraquere” együttes ezerszer jobb, mint a „Van-Van” ... — Én tegnap a „Boldog napjaink” című filmet láttam — csicsergett egy nád- szálkarcsú, magas szőke orvosnő. — De miféle boldog napok ezek, amikor a film olyan szomorú, hogy az embernek valósággal könnybe lábad a szeme, különösen a végén, amikor az a férfi... — Hát azt hallottad-e, hogy tegnap csuda klassz cipők voltak az üzletben, tudod, olyan divatos sarkúak... — És hogy tetszik Ramon? A főorvos sofőrje? Tudod, ő meg a főnővér ... — Ezt aztán nem gondoltam volna, hogy valaki ráfanyalodjon ... — Mindig drapp színű blúzt hord ... — Örökké dühös, mint valami fúria... — Valóban fúria. Azt mondják, hét férj menekült el már mellőle ... — Mindig drapp színű ... — A cipője? — Dehogy a cipője — a blúza! — Lehet, hogy fúria, de Ramon is megéri a pénzét... — Olyan mint a páva ... — Inkább pulykakakas ... Éreztem, hogy szédülni kezdek, és minden egyre gyorsabban forog, körülöttem. Ebben a pillanatban odalépett hozzám az orvosnőm. Gépiesen kinyitottam a számat. — Fáj? — kérdezte. — Nem — habogtam. — No Játja. — Benyúlt a számba valamilyen fogorvosi műszerrel, én azonban semmit sem éreztem. Fejemben őrült sebességgel forgott Ramon: drapp színű cipőt viselt... Életemben most először értettem meg, mit jelent a, „lyukat beszél a hasába” — bár az én esetemben inkább a fogába — kifejezés. Vasárnap rendezték meg Egerben az úttörő kulturális seregszemle keretében a megyei bábos bemutatót. Az öt évenként két alkalommal megszervezett fesztiválon, ezúttal 15 csoport képviselte a hevesi bábozókat. így kisdobosok érkeztek Mátra- derecskéről, a hevesi körzeti iskola napközijéből, Párádról, a gyöngyösi 4206-os úttörőcsapatból, a viszneki művelődési házból. Derecskéről, a hevesi körzetiből és Visznekről jöttek még úttörők is, valamint részt vettek a káli művelődési ház, a hevesi úttörőhöz, az egri II. Rákóczi, a gyöngyösi Kossuth úttörőcsapat és a megyei úttörőház kezdői és haladóig Magas színvonalú volt a fesztivál, így aztán nem kevés gondja volt a Séd Teréz vezette zsűrinek, hogy a remekek közül kiválassza azt a kettőt, amely méltóképp képviseli majd a megyét a júniusi onszágos fesztiválon — szintén Egerben. Végül is a gálaműsor legjobbjának találták a Macska Show-t (viszneki művelődési ház — vezetője Csombok József né) és A szegény ember és az ördög című produkciót (Eger, Rákóczi úttörőcsapat, vezetője Tóth Lászlómé). A megyei úttörő- ház csapata a Cirkusszal mint házigazda vesz részt a fesztiválon. (Vezető Lovasy Lászlóné). Kiemelkedően jók voltak még a derecskeiek, a paródiák, és a gyöngyösi Kossuth úttörőcsapat tagjai. Nemkülönben a külön meghívottként szereplő hatvani kisegítő iskolások. \
