Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-26 / 48. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. február 26., péntek Alkotó légkör, életképes javaslatok összegző beszélgetés a diák- és a pedagógusparlamentekről Senkinek sem kell bizonygatni, hogy a felnövekvő nemzedékek életében milyen komoly szerepet játszanak az ifjúsági parlamentek. A fiatalok — többek között — itt kapnák ízelítőt a közéleti fellépés műhelytitkaiból, itt igazolhatják felelősségérzetüket, közösségi hangoltságu- kat. Természetesen csak akkor, ha ezek valóban életképes javaslatokat szülő, alkotó légkörű fórumokká válnak. Tények sora igazolja, hogy a diákság, a pedagógusok és a népművelők, a pályakezdő szakemberek február 7-én és 14-én lezajlott megyei tanácskozásai ilyenek voltak. Épp ezért érdemes tapasztalatainkat, az elhangzott ötleteket, az ígéretesnek tűnő elképzeléseket összegezni. Erre kértük meg dr. Kovács Pálnét, a megyei művelődésügyi osztály helyettes vezetőjét. Első a tanulás — Maradandó élményeket szerzett-e a középiskolások képviselőinek összejövetelén? — Ismét meggyőződtem arról, hogy az ilyen korú fiúk, lányok zöme arra törekszik, hogy mindennapi teendőit lehetőségeihez, adottságaihoz képest maradéktalanul lássa el. Valamennyi hozzászóló — aktivitásban nem volt hiány — a tanulás fontosságát, elsődlegességéi hangsúlyozta. Azt hiszem célszerű, ha néhány érdekes mozzanatot kiemelek ennek érzékeltetésére. A tanulmányi mozgalmat többen dicsérték, hangsúlyozva, hogy eredményesen iktatták ki belőle a zavgró, a bántóan formális elemeket. Jó néhá- nyan kíváncsiak voltak az ötnapos tanulási hét kísérleti bevezetésének eddigi tapasztalataira: őket részletesen informálták azok, akik részesei ennek a próbálkozásnak. Foglalkoztatta a kollektívát az, hogy a fakultáció okoz-e valahol pillanatnyi, vagy tartósnak látszó nehézségeket. Az egriek kérték: a jövőben jobban szervezzék meg az őszi mezőgazdasági munkákat, mint korábban. Szorgalmazták — az egyetértés e tekintetben nem volt teljes — egy városi szintű diákújság megjelentetését. — Arra is fény derült, hogy az ösztöndíjak jelenlegi rendszerével és odaítélésének elveivel, valamint gyakorlatával sokan elégedetlenek. Nem is indokolatlanul érveltek, azt mondták: elsődleges szempont a szorgalom, az igyekezet, az órákon való helytállás legyen, s az arra jogosult értelmiségi gyerekek is részesüljenek ebben a juttatásban. Megnyugtató hírt közölhettünk velük: az illetékesek országos szinten rendezik a kérdést, s 1982. szeptemberétől, kedvezőbb, igazságosabb, méltányosabb formát alakítanak ki. A gimnazistáik az edddiginél sokoldalúbb támogatást, központi segédanyagot, pályaismertetést várnak, hogy az orientáció időszakában egyértelműbben döntsék el: mivel foglalkozzanak később elmé- lyülten. Hatékonyabb nevelést! — A február 14—i parlament után milyennek látja ifjú tanítóinkat, tanárainkat és közművelődési szakembereinket? — Űjra igazolták: bármikor számíthatunk rájuk. Tudjuk: ezernyi gonddal- bajjal birkóznak, mégsem panasznapot tartottak, nem a lakászerzés, a fészekrakás nehézségeit emlegették, hanem hivatásuk szépségéről, a nevelés hatékonyságának növeléséről beszéltek, ehhez adtak okos, hasznosítható tippeket. Ez a megállapítás vonatkozik valamennyi szekció tevékenységére. Jó érzés arra utalni, hogy a tartalmi elemek kerültek előtérbe. Egyesek — például a Dobó Gimnázium és Erdészeti Szak- középiskola küldötte — átadták a fakultáció terén szerzett tapasztalataikat. Ez sem volt felesleges, mert a bevált módszerek másutt is alkalmazhatók. Olyanok is akadtak, akik nagyobb rangot kértek az önművelésnek és képzésnek. Mások — nekik is igazuk van — az alkotó lendület, a tudós búvárkodás mértékének megfelelő méltatását sürgették. Többen — ez visszatérő téma — bírálták a főiskolai oktatást, mindenekelőtt azért, mert a tanárjelölteket nem készíti fel a napközis elfoglaltságra. Nem alaptalanul vetődött fel az egységes túlóra díjazás igénye. A pályakezdők ,— ebiben van valami — úgy vélték, hogy e tekintetben azonos szintű kötelességteljesítés esetén is hátrányosabb helyzetben vannak, mint régóta „praktizáló” kartársaik. — fi közművelődés munkásai szorgalmazták: mind erkölcsileg, mind anyagilag olyan mércével értékeljék helytállásukat, mint a nevelőkét. Ez sem mai gondolatkör, azért emlegetik oly sokhelyütt és annyiszor, mert az egyenlő elbírálás, megbecsülés érdekében még lehet és kell tenni. Tovább a címzettnek — Mi lesz a jónak ítélt javaslatok sorsa? — A kérdések többségére helyben megnyugtató választ adtunk. Az országos, a főhatósági intézkedéseket igénylő ötleteket továbbítjuk a címzettnek. Nemcsak azért, mert ez hivatali kötelességünk, hanem amiatt is, mert ez a felelősségérzettől vezérelt gárda megérdemli a minél sokrétűbb támogatást... Pécsi István „SZÉPEK SZÉPE”. A Budapesti Gyermekszínház a napokban mutatja be Heltai Jenő: Szépek szépe című farsangi komédiáját. Rendező: Korcsmáros György. A képen: Simorjay Emese és Balogh Bodor Attila (MTI fotó: Horváth Éva felv. — KSj A hatékonyabb munkáért .Közművelők 99 ff* tanácskozása Tiszanánán (Tudósítónktól) A tiszanánai klubkönyvtár tavaly júniusban átadott épületében rendezték meg tegnap a Művelődésügyi Minisztérium, a Művelődéskutató, valamint a Népművelési Intézet, a Könyvtártudományi Módszertani Központ, Heves megye Tanácsának művelődésügyi osztálya és a hevesi járási hivatal képviselőinek közös aktívaértekezletét. A szakmai tanácskozáson a járás művelődési helyzetképének bemutatása után olyan feladatok meghatározására került sor, amelynek végrehajtásához az intézményeknek közös és együttes munkájára van szükség. Szó esett a közművelődési intézmények együttműködése tapasztalatairól, a nyári közművelődési táborok személyiségformáló hatásáról, de előadás hangzott el a cigánylakosság művelődési igényei felkeltésének lehetőségeiről, és arról is, hogy milyen .szerepet kell vállalniuk a Társadalmi Ünnepeket és Szertartásokat Szervező Irodának a társadalmi tudat formálásában. Szőke Emil Nyugi Nem a gondok, bajok koptatják el az embereket, hanem a seimimiségek. Az apró semmiségek őrölnek fel bennünket. Odarajzolják a bosszúság és ingerültség szürke vonalait a szájak és szemek köré, mintha csak megjelölnék alattvalóikat. Rohanunk — néha fejveszetten — ezer dolgaink után, pedig jobban tennénk, ha csak egy vagy néhány elintézni valónk lenne, de azokra nagyon odafigyelnénk. Rohanni csak a semmiségek után lehet. A nagy dolgok, a nagy gondok elmélyült, higgadt gondolkodást igényelnek. Gyorsuló, rohanó életünk szüli a neurasztériát. Az idegosztályok és ideggondozó intézetek forgalma évről évre szaporodik. Sajnos, így van! r Ezúttal nem a beteg emberekről van szó, hanem magunkról, akik csak úgy, mindennap idegeskedünk, begurulunk, pestiesen: „felmegy a fejvizünk”. Gyakran okkal, gyakran ok nélkül. — Kérek húsz deka ementálit! Abból ott, abból a másik darabból, ha lehet... A tizenkilenc éves eladókislány egyből felcsattan: — Nem mindegy az magának? Látja, hogy ez is ementáli, az is. Fejembe szalad a vér és dühöngök, hogy ez a kis fruska lányom lehetne, s nekem kell nyugodtnak maradnom. — A pénzemért csak abból a darabból vágatok, kislány, amelyikből akarok. Nem igaz? — Vegye tudomásul, nem vagyok magának kislány. — Megbocsásson! Gondoltam, tőlem elfogadja. Csöndben van, de mégis a másik sajtkarikát veszi elő, és vágni készül. — Említettem, hogy a másikból kérek! Visszacsapja az üveg alá az árut, csakúgy csattan. Mérgesen, morogva, félhangos megjegyzésekkel, kiszolgál... A sarkon egy régi jó ismerősöm hangját ismerem fel az utca zajában. ' — Mi van öregem? — Megőrülök ezzel a kenyeres asszonnyal. Megmondtam neki, hogy szép piros, jól átsült kenyeret adjon, ő pedig becsomagolt egy szinte teljesen nyers kenyeret. Persze, hogy a feleségem kirúgott és visszazavart. Nem beszélve arról, amit majd ezután kapok: — Persze, mert sohasem arra figyelsz, amit csinálsz! Miért? Mert folyton a nőkön a szemed, ahelyett, hogy a kenyeret figyelnéd! Hagyod, hogy becsapjanak... A kenyeres asszony rikácsolva mondja: — Nem veszem vissza! Minek vette meg? — Ejnye, azt a keserves!... Hátulról megérintem a vállát. —r Mi van? — Megőrjít ez a bolond asszony. Eladta az áruját, most meg odébbáll. — Miért kicsinyeskedik? Ajándékozza el a házi kenyeret, és vegyen egy másikat az ABC-ben! Rám néz, mintha most látna először. — Mennyire igaza van! Nyolc forintért fél évvel meghosz- szabbítom az életemet. Szóval kevesebb idegeskedés! Pici önuralom, pici mosoly, kis könnyedség és tulajdonképpen ennyi az egész... Szalay István Zöld csillag s Gyula Huszadik alkalommal fogadja Gyula a világ eszperantistáit: a július 4-től 10-ig tartó jubileumi nyári egyetemen. A nemzetközi nyelvű ismeretterjesztés rangos gyulai fórumán az idén egyebek közt Kodály Zoltánról, Munkácsy Mihályról hangzik el előadás eszperantóul, s az immár hagyományos kiscsoportos foglalkozásokon ezúttal a számítógépek különböző felhasználásáról értekezhetnek az eszperantista szakemberek. A huszadik gyulai eszperantó nyári egyetemen először rendezik meg a szövetkezeti eszperantisták nemzetközi tanácskozását. A nyári egyetemnek a magyar szakembereken kívül bolgár, angol, csehszlovákiai és egyesült államokbeli előadói lesznek. A nyelvvizsgára is lehetőséget adó nyári egyetem vendégel a szakmai rendezvények szüneteiben Gyula és a Tiszántúl nevezetességeivel ismerkedhetnek. MAGYAR ÍRÓK PEREI (X/7.) „Forradalom utá H a a börtönt el is kerülte, a maga perét Kemény Zsigmond is végigszenvedte, aki pedig sem íróként, sem politikusként nem tartozott soha a szélsőséghez. Beksics Gusztáv megfogalmazása szerint Kemény mindig ugyanaz: „a törvé- nyessjéghez rendületlenül ragaszkodó, a szélsőségek ellen harcoló,, a haza sorsa felett aggódó”. Sűrű daccal Gyermekkorából hoz magával valami sűrű dacot, magányosságra való hajlamot. S eredője ennek is egy per. Apja halála után az első házasságból származó testvérek megtámadják a végrendeletet, s közel hét esztendeig folyik a súlyos örökösödési háború. Enyedi diákként hazatérve egyszer az anyjánál végrehajtást tartó tisztségviselőre rá is támad, s a pandúrok véresre verik. Mit lát? Gyűlölsé- get, perpatvart, üldöztetést, karhatalmat, testvéri áskáló- dást, anyja megaláztatását. Veress Dániel írja róla: „a megyei hatóságok önkényeskedései, az anyagi érdekek és erkölcsi elvek szemszúró kettőssége sérüléseket is okozott a serdülő kamaszban. Félrehúzódóvá, magányossá vált, sértődékennyé, makaccsá, mogorvává”. Ebből a sértődékeny és makacs kamaszból azonban tudós ifjú serdült, aki politikai-közéleti érvényesülési teret keresett magának az irodalomban, a politikai eseményekben, ha mód volt rá, újságíróként is. 1842. elején Kemény és elvbaráti köre (Kovács Lajos, Szent- iváni Mihály) átvették Méhes Sámuel lapjának, az Erdélyi Híradónak a szerkesztését. Kemény a lapot a politikai cselekvés eszközének tekinti, másfél év alatt hatvannégy számába írt cikket, többek között az országgyűlésről, a szükséges gazdasági és politikai reformokról, s megfogalmazta egy politikai párt igényét is. A konzervatív ellenzék haragja s a cenzúra figyelme lassanként rájuk irányul. Gyűlnek a kifogások, jelentés megy Bécsbe: az Erdélyi Híradóban büntetendő irányú cikkek jelennek meg. Gáncs, gyanakvás, idegőrlő szóbeszéd indul, Kemény és Kovács ezért 1843 derekán megválik a laptól, önként-e vagy politikai okokból, talán az egzisztenciáját féltő tulajdonos, Méhes Sámuel felszólítására, nehéz eldönteni. A későbbi újságíró-szerkesztő azonban ebben a műhelyben formálódott. Az 1848—49-es eseményeknek Kemény is aktív részese: országgyűlési képviselő, lapszerkesztő, magas rangú minisztériumi tisztviselő. A bukás után a bújdosást választja ő is, októberben és novemberben Szatmár és Ugocsa megyékben, barátai, ismerősei tanyáin bújdosik, később Kovács Lajos és családja birtokán rejtőzködik Nagybányán és környékén. Közben Haynau, a rémuralom parancsnoka szeptember elsején arra szólította fel a forradalom minden képviselőjét, tisztviselőjét és bíráját, hogy három hónapon belül jelentkezzenek. Ezt a felhívást Kemény is ismerte. Állítólag Keményt ugyanaz a Kossalko János államügyész hívta elő rejtekhelyéről, aki Jókai mellett is kiállt. Lehetséges azonban, hogy erre a hívásra szükség nem volt. Kemény mindenesetre Pestre megy, s valóban nem tartóztatják le, bár a vizsgálat megindul ellene. Szabadon védekezhet, sokadmagával. A Magyar Hírlap 1849. cfecember 29-i számában olvashatjuk: „...a Vadászkürt vendégfogadó valóságos kis Neugebaude, amennyiben azok a képviselők, akik szabad lábon védik magokat, mind ott laknak”. Kihallgatások és gyanú Kemény kihallgatása karácsony táján kezdődött meg, s néha napi 3—5 órán át is fagatták. Miben reménykedett? Nem tartozott a forradalom balszárnyához, ellene volt a trónfosztásnak, eltávolodott a radikalizálódó Kossuthtól, nem volt a Res- publica című lap munkatársa. Csakhogy az övénél kevesebb bűnért is osztottak akkor halált, nehéz börtönt. Pártfogót keresett hát, s meg is találta Tasner Antal, Széchenyi volt titkára személyében, aki szolgálatkészen igazolta, hogy Kemény mindig szívesen együttműködött Széchenyivel — szemben Kossuthtal: ellensége volt minden túlzó, destruktív eszmének, pártolója a valódi érdekeknek, és igaz híve a császári háznak. A németül fogalmazott pártfogó levél azonban kevésnek bizonyult. Megírta hát maga Kemény is emlékiratát, amelyet aztán később annyian szemére vetettek, a forradalom elárulásával vádolva őt. Nos, ez az emlékirat nem a nyilvánosságnak készült, hanem a haditörvényszéknek. Azonban a forradalommal szembeforduló, a békéi párt szerepét felnagyító vádirat is kevés. Haynau 1850. július 5-én, huszonöt képviselőt szabadon enged, köztük olyanokat is, akiket már halálra ítéltek. Kemény nincs köztük. Három hét múlva, július 28-án, újabb kétszázkilenc képviselőt, tisztviselőt, enged szabadon Haynau, köztük a békepárt vezéreit, Kovács Lajost és Kazinczy Gábort is. Kemény még mindig vizsgálat alatt marad. Csak 1851. október 7-én, hozta meg a döntést a pesti haditörvényszék, amely szerint a császár őfelsége augusztus 25-i, legfelsőbb határozata által megparancsolta, hogy a haditörvényszék a forradalomban való részvétel miatt megindított eljárást szüntesse meg, többek között báró Kemény Zsigmond volt belügyminiszteri tanácsos és kővárvidéki képviselő ellen is. A gyanakvás azonban sodráig megmaradt, annak ellenére, hogy Kemény Kos- suth-ellenes röpiratokat adott ki, s az ötvenes évek eleji publicisztikájában, majd a Pesti Napló szerkesztőjeként is forradalomellenes és Bécs iránt igen lojális irányzatot képviselt. Protmanri József rendőrigazgató-vá- roskapitány jelentésére Kempen rendőrminiszter azt jegyezte fel, hogy múltját a jelenét tekintve is helyes lenne folyamatosan megfigyelni. Sőt, még 1852-ben is úgy tártja egy rendőri jelentés, hogy az „igen okos embert” tanácsos lenne felügyelet alá helyezni. Az „igen okos emberek” a zsarnokságra mindig veszélyesek. S Kemény úgy folytatta 1848-at, ahogy lehetett: szellemi közéletet teremtett a történelem vallatásával, az irodalom művelésével. Komoly, higgadt, tiszta szellemű közéletet. Hatását és jelentőségét mindig . a magyar szellem legjobbjai ismerték fel azóta is. Az „igen okos ember” századokhoz beszélt. (Folytatjuk) Bényei József
