Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-07 / 32. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. február 7., vasárnap

3.

SZABVÁNY

A megyeszékhely és kis társai

Ok, ötezer-kétszázhatvanheten falusi emberek. Bizonyos értelemben mégis városiaknak mondhatják magukat, lm. már éppen hét esztendeje. Felsőtárkány, Noszvaj és Szarvaskő 1975. január 1-én került Igazgatási kapcsolatba Egerrel. Az akkori szabályozás szerint: „a járási hivatalt, vagy annak elnökét megillető hatáskört a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára, illetőleg szakigazgatási szervei gyakorolják”.

Az együttműködés a megyeszékhely és három kis társa között azonban nem maradt meg csupán az Igazgatási- szakmai teendők szintjén. Mit jelentett és jelent ez a gyakorlatban? Az egri városi tanács végrehajtó bizottságának január 14-1 ülése nyomán ennek jártunk utána.

Hallgatom a rádió reggeli krónikájában a műsorvezető és a riporter beszélgetését az ÜGY-ről. Márminthogy Pécsett, a Titán Nagykereskedelmi Vállalatnál figyelmetlenségből nem cserélték ki 46 Sokol rádió eredeti töltőjét a Medicor gyártmányára. És e forgalomba került töltők életveszélyt jelentenek a használóra. Pardon : jelenthetnek. Esetleg. Talán.

És ezért az országos ribil- lió! Híradások, krónikák többször visszhangozták e felhívást, mint a gyermekgyilkossággal kapcsolatos kérdést. Amit én — nem értek. Hiszen szó sincs arról, hogy ezeknek a töltőknek alapvető hibájuk lenne; exportcikkről lévén szó, gondosan megvizsgálhatták. A szovjet szabványoknak meg is felelnek — így a hír. Csak a magyar szabványnak nem. Ezért a már behozottakat — kicserélik magyarra.

Nem szólnék, ha ez az első eset lenne. De: jó egy évtizede kaphatók mindenütt a világon olyan nikkelkad- mium akkumulátorok, amelyek elemek helyén használhatók. és újratölthetők. Nálunk a KERMI tavalyig nem engedélyezte az első ilyen készülékek behozatalát — nem voltak „magyar szabványosak” Japántól Grönlandig jók — nálunk nem. És hozzuk be helyettük, dollárért, a hosszú távon jóval drágább alkáli elemeket. A másik példa még riasztóbb: azok a fényképészeti villanóberendezések (UNOMAT nevűek), amelyek szintén nem voltak magyar szabványosak, kaptak egy címkét: belenyúlni veszélyes. Ez már vicc. Fekete humor. Mert bár vakut nem gyártunk, szabványunk, az van ...

Sokféle persze. Szabványos a liftméretezés módja és a kőbányai világos is. Gépész- mérnök vagyok, az egyetemen tanultuk a szabványokat is, készítésüket is., A módszer jobbára az, hogy a természeti törvényekből pontosan kiszámítható az a méret, ami a feladatnak megfelel; ezt azután meg kell szorozni a biztonsági tényezővel, ami 1,3; 2; sőt a liftnél például 10 is lehet. Hasra ütött, saccolt számok — de, szaványosak. Amit írok, ellenőrizhető!

Ezek után már nem is csodálkozom, amikor híd- és alagútépítő barátom elmeséli: az Eiffel-iroda tervezte Nyugati pályaudvar eredeti tetőszerkezete ma nem épülhetett volna fel — szigorodtak a szabványok. Az eredeti 100 évig szolgált! A Millenáris fölé kifeszített sátortető az utolsó öt évben háromszor dőlt össze, függetlenül a szabványtól. És a felüljáró a Nyugati mellett?

Szóval, ne akarjunk sokkalta olcsóbbak lenni más országok szabványkészítőinél. Jó, ha tudjuk; az Apolló űrhajó hordozórakétája, minden idők legnagyobb gépészteljesítménye, az anyag folyáshatárának 95 százalékáig volt igénybe véve. Ha csak 10 centiméter emelkedés után „visszaül” a kilö- vőpadra (nem is ejtés ez tulajdonképpen) — már szétszakad. felrobban. De alkotói bíztak benne, noha elsőként, szabványosíthatatlanul próbálkoztak létrehozásával. Mint a régi idők hídépítői, akik a teherpróba idejére beálltak a híd alá. Mert így becsületes. Nem a papírok mögött bizonygatni, hogy én megmondtam!

Tévedés ne essék, szabványokra, és főként betartásukra nagyon is szükség van.

Gondolom mindezt még felkelés előtt, az ágyból hallgatva a rádiót. Amikor feltűnik, hogy fázik a lábam. Mert szabványos (liftszabványos) magyar ember vagyok. 75 kilós, 178 cm magas. — mégis kilóg a lábfejem a szabványos magyar paplan alól.

Tudom én: nyújtózkodni addig kell, ameddig a takaró ér. De: szabványilag is.

Kőhidi Imre

— Annak idején bizony idegenkedtünk az együttműködéstől — emlékezett Bóna József, a felsőtárkányi községi tanács elnöke. — A kétkedőknek azonban hamar be kellett látniuk: alaptalan az aggodalmuk. A város azzal „mutatkozott be”, hogy az egri vállalatok, üzemek hozzájárulásának szervezésével segített előteremteni az anyagi eszközöket egy 50 férőhelyes óvoda megépítéséhez. A létesítmény 1979-ben készült el. Ugyanebben az évben ABC-áruház is létesült. Ez bizalmat ébresztett községünk lakóiban és vezetőiben egyaránt a város iránt. Jó kapcsolataink alakultak ki Eger vezetőivel, az illetékes szakemberek rendszeresen járnak testületi üléseinkre, mi pedig, a három község tanácselnökei, havonta részt veszünk az osztályvezetői értekezleteken, amelyeken ajánlásokkal is támogatják munkánkat. Emellett az információcsere is biztosított. Nagyobb önállóságot kaptunk ahhoz képest, amikor még a járási hivatal „gyámkodott” felettünk.

Felsőtárkány lakóinak csaknem a fele Egerben dolgozik. Ez a tény a vállalatok, üzemek segítőbb készségén túl azért is előny, mert így jobbak a lehetőségeik a bevásárlásra, az egészségügyi ellátásra, a művelődésre is. A viszonzás sem maradt el: a községben az elmúlt négy év alatt 110 telket adtak el egrieknek, illetve a környék, belieknek. A jövő is erősíteni látszik az együttműködést.

— Terveink sorában szerepel — mondja Bóna József —, az iskola bővítése, a szemétszállítás megszervezése, valamint a községi vízmű létrehozása, ugyancsak együttes munkával.

Felsőtárkányhoz hasonlóan, Noszvajon is nagy várakozással tekintettek a község városkörnyékivé válása elé.

— Elsősorban a különböző fejlesztések meggyorsítását reméltük — hallottuk a vb-ülésen Singlár Józseftől,

a noszvaj i községi tanács elnökétől. — Emellett természetesen megfelelő szemlélet- változást is. Ha az eredményeket nézzük, elmondhatom, hogy Noszvajon is épült a város segítségével óvoda, az egri városi tanács mélyépítő és városgondozási üzeme jelentős útfelújítást és karbantartást is végzett. Ám, meg kell mondani, községünk sajnos, nem tudott kellően élni a kapott nagyobb önállósággal. Kétségtelenül bővültek és finomodtak az irányítás és a segítés eszközei, s ennek alapján a kapcsolatok szorosabbakká, mélyebbekké váltak. Nem szabad azonban a gondokról sem megfeledkezni. Ezt első. sorban a síkfőkúti üdülőkörzet jelenti, az intézmények szinten tartása, a vízműve- sítés ugyanis nagy erőket köt le.

A közös igazgatás előnyeit dicsérte Szarvaskőben is Tóth Ferencné, a község társadalmi tanácselnöke, aki egyébként 1950 óta látja el a helység irányítói teendőit:

— Anyagilag jobb, előnyösebb helyzetbe került falunk az önállóság folytán, s nyugodtan számíthattunk szinte minden téren a város segítségére. Végleg eloszlott az az előítélet tehát, hogy Eger irányítása alatt nehezebb dolgunk lesz. Egyáltalán nem így történt, egyenrangú társak vagyunk a várossal. Ez megmutatkozik abban is, hogy a községi és városi testületek egymásnak mellérendelten dolgoznak, a

megyeszékhely tanácsában kellően foglalkoznak problémáinkkal, s meghallgatják, rendszeresen kikérik a mi véleményünket is. Segítettek bennünket a kereskedelmi hálózat bővítésében, útjaink rendbe tételében, az egészségügyi ellátás jobbításában. Felújítottuk az orvosi rendelőt, szabályoztuk a patak medrét, s a tanácsháza alatt klubhelyiséget alakítottunk ki a fiataloknak. Mindez a város támogatása nélkül kevésbé sikerült volna, hiszen az évi költségvetésünk 400 ezer forint csupán, s sok pénz megy el a fenntartásra.

Szarvaskő — Tóth Ferencné véleménye szerint is — egyre inkább azon az úton halad, hogy a megyeszékhely részévé váljék. A kisközségben lakók 90 százaléka naponta jár be dolgozni, tanulni. Sokan pedig már korábban a városban telepedtek le.

Elképzelhető, hogy ez az út áll a távolabbi jövőben mindhárom város környéki település előtt. Addig azon. ban — s így hangzott el a végrehajtó bizottság ülésén — bőven van tennivaló a kapcsolatok további erősítésében, a közös munka fejlesztésében. Többek között a jogszabályok egységes értelmezésével, a községfelelősi hálózat megteremtésével, de leginkább a különböző be. ruházások összehangolására 1980-ban alakult koordinációs bizottság „felélesztésével”, munkájának tartalmasabbá tételével.

Szalay Zoltán

Emberek és panaszok

Mérlegen a hatvani NEB munkája

A napokban zajlott le Hatvanban a városi népi ellenőrzési bizottság ülése, amelyen az elmúlt esztendő munkáját mérték fel. Mint a beszámolóból leszűrhettük, a bizottság tevékenysége igen hatékony volt, teljes egészében megfelelt a munkatervi feladatoknak. Hogy milyen jelentősebb témákkal foglalkoztak a város népi ellenőrei? Vizsgálták többek között a kislakásépítéssel, a kisiparosok adóztatásával kapcsolatos helyzetet, megállapítván, hogy Hatvan építő kisiparosai hatékonyan szolgálták a város szolgáltatásának helyzetét. Csupán az hiányolható, hogy kevés az olyan képesítésű építő kisiparos, aki több szintes épületek kivitelezését is vállalhatja. Ezt azért szükséges megállapítanunk, mert egyre több egy-kétemeletes családi ház építésére van igény városszerte.

A városi NEB értékelő ülésén napirendre került a közérdekű bejelentések, panaszok kivizsgálásának ügye is, amire a bizottság terven felül vállalkozott. A tanács irányítása alá tartozó üzemeknél, intézményeknél — műszaki osztály, ingatlankezelő vállalat, kórház, vízmű vállalat — a vezetők általában komoly hangsúlyt helyeznek a különböző bejelentések, panaszok kivizsgálására, és miként megállapítható, azokra igyekeznek határidőn belül írásos választ adni. Egyébként ugyanez a vizsgálat tükrözte, hogy az utóbbi években örvendetesen csökkent a lakossági bejelentések, panaszok száma. Ezt talál érzékletesen tükrözi egy-két adat, amelyek szerint például az 1979- ben tett 308 bejelentéssel, panasszal szemben tavaly mindössze 31 ügyet kellett a munkahelyi vezetőknek kivizsgálniuk.

EGYKOR NAGY ÚR VOLT, DE MA...?

Pénzszűke idején szívesen beszélget az ember a nagy „dohányról”, arról, hogy a meglevő helyett milyen foglalkozásit kellett volna egykoron választania. Mert ott vannak ugye a nőgyógyászok, benzinkutasok, pincérek, butikosok. .. Akiknek sikerült az élet: terülj asztalkám,

aranyóra láncostul, minden.

Az utas:

szerintem lehetne több kocsi is

Nem túl régen a taxisok is ebbe az irigyelt kasztba tartoztak, ma már aligha és egyre kevésbé. Egy közeli példa: hajnal 4-re rendelünk túrataxit telefonon. Úgy gondoljuk, nem lesz könnyű, de az illető, aki felveszi a rendelést, készséggel vállalja a kényelmetlen, korai fuvart, ráadásul éppen tombol a január, csak úgy röpködnek a mínuszok...

Pilótánk is, akivel most megyünk erre a taxi-riportra, kimondottan örül, hogy rá esett a választás. Nem is titkolja:

— Eger, Gyöngyös, Hatvan, oda-vissza, ebben már van kilométer. Megéri még akkor is, ha később érkezünk haza. Nem kell utasra várni, vagy vadászni-, saját zsebünkre autózni.

Érdemes elgondolkozni a rövidke vallomás felett, mert sokan emlékezhetünk rá, mennyivel más volt a helyzet akár csak öt-tíz évvel ezelőtt is, mondhatni teljesen fordított a képlet, akkor ugyanis az utas vadászott — sokszor sikertelenül — a taxira. Igen nagy úr volt a vezető, nem győztünk hálálA taxis:

éppen elegen vagyunk

(Fotó: Perl Márton)

kodni, nem annyira szavakkal, sokkal inkább pénzzel kifejezve érzelmeinket.

Ma a taxisofőr úgynevezett „önkezeléses” szerződésben dolgozik, szereli és fenntartja kocsiját, legalább 182 órát teljesít havonta, és megpróbál okosan gazdálkodni az idővel, no meg — a ben. zinnel.

— Nekem 1800 forint az alapom — meséli gépkocsi- vezetőnk, miközben a távolabbi célpont, Hatvan felé közeledünk —, és 14 625 forinttal kell elszámolnom. Amit 15 ezer felett tudok „termelni”, annak 25 százalékát kapom. Kérdés ezek után, hogy lesz ebből dohány? — hát úgy, hogy nem 182 órát dolgozom, hanem 250-et, és így jön ki a 4500— 5000 forint, amit nekem ugyan senkii el nem akar hinni, de őszintén mondom, ez van.

— És régebben?

— Volt úgy, hogy 12 ezret is megkerestem, de akkor estétől hajnalig, hajnaltól estig mentem. Most viszont nagyon feszes a helyzet. Mondok egy példát: Egerben a taxiállomástól a Shell, kútig négy km az út, ez 28

forintba kerül, vagy a másik gyakori célpontig, a Szamovárig 30 Ft-ba. Ez visszafelé sem kevesebb azonban 4 kilométernél, és ha nem intenek le, vezethetek az én pénzemre.

Hatvanban a központi buszpályaudvar és a taxiállomás egymás mellett található.

— Jó ez így? — kérdezzük Tőzsér Józseftől, aki barátságosan mond igent.

— Azok számára, akik le. késik a buszt, egész biztos, hogy nagyon jó.

— Elkísérhetjük egy útra?

— Természetesen.

Egy bájos hölgy személyében rövidesen utas is érkezik, Wämser Gyulánénak hívják, három év óta a cukorgyár nyugdíjasa.

— Selypen dolgoztam, és a cukorgyári telepen lakom — kezdi a beszélgetést, hozzátéve nem titkolt jó érzéssel, hogy ma is milyen sokan ismerik és szeretik ott Iszlai Marika nénit, ez ugyanis a lánykori neve... Ami a taxit illeti — folytatja kedves közvetlenséggel —, megírhatják, hogy Hatvanban kevés a taxi, gyakran elég sokat kell várakozni, míg végre elindulhatunk.

Visszafelé újra a gépkocsi- vezetőé a szó.

— Itt, Hatvanban öt kocsi van, ebből egy túra, a helyi fuvarba az csak hét végén kapcsolódik be, és ez szerintem így elég is. Hatvan nem nagy város, talán ha 250 ember akad, aki igénybe veszi, ezek 80 százaléka rendszeres, a többi alkalmi utas. Itt a. legnagyobb gond az, hogy sok olyan hely van a városban, ahova egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán jár a helyijárat. Ott van például' a nagy hídnál kialakult telep, egyáltalán nincs buszjáratuk, pedig lakhatnak ott vagy ötezren.

— Ez viszont a taxi malmára hajtja a vizet...

— Nem azt mondom, valamit hoz a konyhára, de ránk is fér, mert elég gyé. ren vagyunk eleresztve. Én három éve taxizom, és kizárólag a rugalmas időbeosztás miatt éri meg. A pénzünk viszont kevés, amit a vállalat fizet, az nagyjából a kocsi fenntartására el is megy, nekem összesen jó, ha 3500-ra kijön az 1700 forintos alapfizetésemmel.

Hamarosan kiderül: nem sokkal jobb a helyzet Gyöngyösön sem, ahol kilenc taxi áll az utasok rendelkezésére. Közülük az egyiket Varga György vezeti.

— A mi zsebünkön látszik meg, hogy jobban takarékos- kodnak az emberek. Szívesebben várnak akár fél órát is a buszra, minthogy taxira 20 forintot kiadjanak. Ma reggel én 7-kor kezdtem, most már két óra is elmúlt és összesen még csak 350 forint jött he, pedig legalább ezer kellene, hogy meglegyen a terv. Mit mondjak: régen ment ilyen gyengén, a tavalyi év pedig kimondottan rossz volt a mi szempontunkból..., én csak tudom: 1959 óta csinálom.

— Még megérjük, hogy Gyöngyösön nem lesz szükség taxira?

— Azt nem. Főleg az esti órákban nagyon kellünk, de sok pénzt ebből sem látunk. Mit mondjak, Füredre 74 forint az út, arra kapok egy 80-ast. Van, aki a 2 forintot is visszakéri. Szóval, nem nagy üzlet, sokszor úgy érezzük, hogy a város éhenkórászai vagyunk. Tavaly hárman le is léptek tőlünk: egy elment tehertaxira, kettő Visontára, azokra a nagy teherautókra. Igaz, a munka nehezebb, de legalább keresni tudnak.

o o o

Nincs ember, kevés az utas — panaszkodnak városainkban a taxisok. Kevés a taxi, sokat kell rájuk várakozni, ráadásul^ drága a fu. var — panaszkodnak az utasok. Közben hallani olyan híreket, hogy Egerben már a 154. igénylő várakozik magántaxis iparengedélyre. Mi erről Fuglevics Rezsőnek, a 4-es számú Volán forgalmi igazgatóhelyettesének véleménye?

— Szerintem o három városban elégséges a személytaxik száma, s a jobb ellátás érdekében megszerveztük a szombat, vasárnapi és az éjszakai ügyeletet. A vállalat új szerződést köt a taxisokkal a munkavégzés rugalmasabbá tételére. Arról van szó, hogy szeretnénk, ha a korábbinál jobban tudnánk az igényekhez alkalmazkodni. Üj „szolgáltatás”, hogy névkártyával látjuk el sofőrjeinket: adják oda az utasnak, aki — ha elégedett volt a fuvarral — tudja, hogy legközelebb kit keressen.

— Belejátszik ebbe az is, hogy csökken a kocsik iránti kereslet?

— Az utazás korszerűvé, kényelmessé tétele minden körülmények közt kötelességünk. Ugyanakkor tény az is, sok a magánautó, kevesebb az utas, mint régen, ami a megtett kilométerek, ben pontosan kimutatható. Éppen ezért nem tervezzük a kocsipark bővítését, mind a városok, mind a nagyközségek ellátása — véleményünk, tapasztalataink szerint — megfelelő.

Ha pedig ez a helyzet, márpedig úgy tűnik, hogy igen, akkor nem én leszek az, aki 155-ikként sorba áll majd a tanácsnál magántaxi iparengedélyért...

B. Kun Tibor