Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. február 6. szombat Iráni dilemma Az Iszlám Köztársaságot éltetik Teheránban Iránban tíznapos rendezvénysorozaton emlékeznek meg az Iszlám Köztársaság kikiáltásának 3. évfordulójáról. Az ünnepségek január 31-én, azon a napon kezdődtek, amikor három esztendeje hazatért száműzetéséből Khomeini ajatollah, az Iszlám Köztársaság szellemi atyja. (Fotó: Newsweek — K) Irán vallási (és politikai) vezére az utóbbi időben több alkalommal is önmérsékletre és megfontoltságra intette honfitársait. Kijelentette, hogy az eddigi tisztogatások, kivégzések jogosak voltak, hiszen az iszlám állam támadói úgymond „nem is emberek”; a gazdasági nehézségek pedig az Irakkal vívott háborúval, a „szuperhatalmak által Iránra gyakorolt nyomással” és a forradalmi helyzettel magyarázhatók. Az agg főpap megnyilatkozásai részben Mohamed próféta születésnapja, részben pedig az Iszlám Köztársaság győzelmének 3. évfordulója körül hangzottak el, s akár belpolitikai programnyilatkozatnak is felfoghatók. Ebből aztán okkal-joggal adódik a kérdés, vajon mit kell készpénznek venni az iráni vezető szavaiból: a kérlelhe- tetlenség politikájának a folytatását, avagy a mérsékletét? Nyilvánvaló, hogy a töhe- ráni vezetés szeretne nyugalmat teremteni az országban, s ennek érdekében az iszlám rendszer mérsékeltebb ellenzékével hajlandó lenne bizonyos kompromisszumra. A Khomeini utódjaként emlegetett ajatollah, Montazeri például már az ősszel óvta a hatóságokat a túlkapásoktól, burkoltan elítélte a & tatár iumi gyorsasággal hozott, s ekként a bűnösséget nem túlzottan bizonyító ítéleteket, a kivégzéseket. Aztán éppen a próféta születésnapján családtagjaik meglátogathatták a teheráni börtönökben fogva tartott hozzátartozóikat, sőt nemrégiben pár száz politikai elítélt amnesztiát is kapott. Ugyanakkor az iráni hírközlő szervek változatlanul, szinte naponta számolnak be kivégzésekről, s nemrég a kormánykörökhöz közel álló Kayhan című lap hevesen kirohant az iráni kommunisták pártja, a Tudeh ellen. Ez annáil inkább figyelemre méltó, mert a Tudeh, amely támogatja a Khomeini-rend- szer antiimperialista vonalát, nem tartozott az elmúlt hónapok leszámolásainak céltáblái közé. Sokan úgy vélik, hogy az ország gazdasági helyzete készteti enyhültebb belpolitikára Teheránt. Kétségtelen tény: az 1982. február 11-én hároméves Iszlám Köztársaság veszedelmes gazdasági bajokkal birkózik. Ma már nem csupán a munkanélküliség, a pangó termelés, az áremelkedés szerepel a problémák között, hanem a fizetés- képtelenség is. Márpedig Irán a lakosság ellátásához nélkülözhetetlen cikkek jelentős részét importálni kényszerül, s a külföldi „bevásárlásokhoz” valuta kéne, különben egy idő után élelmiszerrel is nehéz lesz ellátni az országot. Az egyetlen bevételi forrás az olaj, amelynek kivitele azonban csupán a fele a háború előtti szintnek. Így történhetett meg az a fantasztikus dolog, hogy Irán, az olajország, pár éve még a világ második olajexportálója, az egykor hatalmas valutatartalékok birtokosa, nyugati bankokhoz fordult 100 millió dolláros kölcsönért. Tény, hogy az ilyen szorult helyzet megbékélésre ösztönöz. Hiszen a teheráni vezetés nehéz kétfrontos harcot vív: egyrészt a hatalom elleni lázadókkal küzd (ezek skálája a mudzsahedinektől a nemzetiségi felkelőig terjed), másrészt vért, energiát, erőt emésztő háborút folytat a szomszédos Irakkal. Ezek a körülmények indokolják mostanság a mértékletességet ígérő és hirdető nyilatkozatókat. Az engesztelhetetlenség szózata viszont az uralkodó kemény iszlám vonal alapvető változatlanságát mutatják. Ellibben-e a mérleg nyelve valamelyik irányba? — vetődik fel ismét gyakran a kérdés: S ha igen, merre? Nagyon nehéz elképzelni ugyanis, hogy a fundamentalisták látványosan megbékéljenek az eddigi tűzzel- vassai irtott, s az ugyancsak mindén eszközzel támadóvédekező ellenzékkel. Mint ahogy az is elképzelhetetlen, hogy elfogadható béke szülessen Irak és Irán között. Ésszerű kompromisszumok kellenének, de azokra még a hajlandóság is nehezen érlelődik. A „megfontolt mérséklet” politikáját az ország kétségtelenül nehéz helyzete is csak lassan kényszerítheti ki. (avar) II „modell” tiltakozik Fölemelt öklök tíz- és százezreit lehetett látni a chilei főváros, Santiago utcáin. Az angol hírügynökség, a Reuter becslése szerint félmillió ember gyűlt össze, — eredetileg azért, hogy elkísérje utolsó útjára az elhunyt keresztény- demokrata politikust, a volt elnököt, Eduardo Freit. A tömegben ott voltak a chilei antifasiszták, a kommunisták is. A temetési menet egyhamar átalakult egyetlen óriási tüntetéssé a Pinochet-diktatúra ellen. Frei példája beszédes. A jobboldal jelöltje volt annak idején a szocialista Allende ellenében. A Népi Egység győzelme után ellenzékbe vonult. 1973 szeptemberében, a fasiszta katonai puccs után először még azt mondta: „a katonák megmentétték hazánkat... Ám egyhamar Szembefordult a katonai diktatúrával, s a végén már ott volt a Pinochet „alkotmánya” elleni tüntetők élén. Álláspontjának megváltozása párhuzamosan alakult a chilei katolikus egyház diktatúraellenes magatartásának fejlődésével! Frei halála alkalmat adott arra, hogy ország—világ előtt bebizonyosodjék a chilei diktatúra népellenes jellege. Cs elszigetelt volta. Avagy mégsem áll egyedül Pinochet? Olyan támogatói akadnak, mint Jane Kirkpatrick asszony, az Egyesült Államok ENSZ-beli képviselője, aki a chilei rendszerben Latin-Amerika más országai számára is követendő „modellt” lát... A „Szabadságot!” kiáltások Frei temetési menetében e „modell,” niegtagatását jelezték. Salvadorban vagy Guatemalában a nép fegyverrel utasítja el az ilyen „modellt”. alahol Csunnaghaj- ban egy csöndes szobában ketten terpeszkednek a puha fotelekben: Teng Hsziao-ping és Csao Ce- -jang ( A kínai államtanács elnöke. — A ford.). Illatos teát szürcsölgetve Csao a Z senmin Z sipaót lapozgatja. — Nos, az amerikaiak végre elhatározták a neutronbomba gyártását — szólal meg Csao félretéve az újságot. — Mi a véleménye erről, tiszteletreméltó Teng? — Derék fickó ez a jenki! Határozott embernek kell lenni ahhoz, hogy valaki így legyintsen a közvéleményre. — Igenám, de most az egész világ újból lármázni fog emiatt. A legutóbb még Washington szövetségesei is elítélték a neutronbombát. — ö, ezek a puhatestű európaiak! Az oroszok teljesen telebeszélték a fejüket a békefelhívásaikkal. A sekély egoista törekvéseikből kifolyólag, hogy életben maradjanak, elfeledkeznek a szovjet hegemonizmus elleni harc magasztos érdekeiről. Mikor fokozni kell a fegyverkezést és az újrafegyverkezést, mást se csinálnak, csak azt kiabálják, hogy: „Nem a neutronbombának!’’, „Le az amerikai rakétákkal!” Hát lehet az ilyenekkel egységfrontot alkotni? — Ügy tűnik, csupán az óceánon túli barátaink megértésére számíthatunk. — Igen, Reagannel köny- nyebb lesz közös nyelvet találnunk, ö, akárcsak mi, nem fél feláldozni párszáz millió európait, hogy az orosz medvét visszazavarja a barlangjába. — Talán nem fogja fel, hogy Amerika nem tarthatja magát távol, ha egy ekkora háború kitör? Hiszen Európában fognak felröppenni az amerikai rakéták és felrobbanni az amerikai bombák ... — Valószínű, hogy ha egész életedben szuperman- cow boy okát játszol, lassacskán elfelejted, hogy mások is lehetnek olyan erősek, mint te. De nekünk éppen erre van szükségünk! — Igenám, tiszteletre méltó Teng, de az európaiak sok mindent elronthatnak. Fogják magukat és elutasítják, hogy a neutronbombákat az ő területükre telepítsék ... — No azért nem olyan szörnyű az egész. Köztük is vannak határozott emberek, akik, készek arra, hogy áldozatokat hozzanak a nagy cél érdekében. Itt van például Thatcher asszony. Tényleg igazi „vaslady”. Azt hiszem, ő megért bennünket és az amerikaiakat. Vagy vegyük az olasz kormányt. Az mindig mindenben annyira az első akar lenni, hogy most is a legkisebb teketóriázás nélkül támaszpontot bocsátott a szárnyas rakéták rendelkezésére. Ha pedig Washingtonnak szorul a kapcája, felajánljuk neki a szolgálatainkat. Hiszen amikor az amerikaiakat kikergették Iránból, már helyet adtunk az oroszok ellenőrzését célzó megfigyelő állomásaiknak. — Tényleg, igaza van. De hol tartanak a mi tudósaink? Ügy rémlik, a század végére ígérték ... — Ne emlegesse nekem a század végét! Éppen elegen vannak nálunk, akik ígérgetnek! Ám vajon érdemes-e most annyira sietnünk, amikor az ameriaiak mindent megcsinálnak helyettünk? — De hiszen Moszkva kijelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Reagan döntését! — Hát én ugyan mi másról beszélek! — kiáltja Teng. — Ha az amerikaiak kitalálták, kigondolják az oroszok is. Mindig is így volt és így is lesz. Emlékezzen csak vissza, hogy Mao — volt esze az öregnek, noha mindkettőnknek alaposan kijutott alatta! — azt hagyta örökül: ne felejtsük el a példabeszédet arról az emberről, aki a hegytetőről nézi a tigrisek harcát. Tudja mit, utasítsa a Hszinhuát (Üj Kína Hírügynökség. — A ford.), hogy jelentsék: teljes megelégedettségünket fejezzük ki Reagan döntésével kapcsolatban! (Mologyozs Gruzii — Tbiliszi) Zahemszky László fordítása A. SZOKOLOV: A tigrisek harca Koivisto, a győztes, Finnország 9. elnöke (Fotó: UPI — MTI —KS) Január második felében kiemelkedően fontos eseménysorozat zajlott le Finnországban : megválasztották és beiktatták hivatalába a visszavonult Urho Kalevai Kekkonen elnök utódját. A nyolc jelölt közül a győztes — elsöprő fölénnyel — a szociáldemokrata Mauino Koivisto lett. övé a megtiszteltetés és a felelősség, amit a nagy tekintélyű előd öröksége jelent a finnek és a világ közvéleménye szemében. — Sima győzelem — „Hatalmas kezed vannak, amelyekben Finnország biztonságban lesz” — mondta róla az egyik szavazó. Egy másik arra a kérdésre, hogy molyén e milyen ember az új elnök, ezt válaszolta: „Elkövethet bármilyen hibát, a nép akkor is szeretni fogja”. Kekkonen után Maiuno Koivisto, ahogy hivei becézik, „Manu”, a legnépszerűbb politikus ma Finnországban. Győzelme értékét növeli, hogy a mintegy négymillió szavazó alaposan megfontolta, kire adja voksát. A finnek negyedszázada most először kerültek komoly választás elé, addig többségük szálmára Kekkonen volt — az elnök. Jól tudják, hogy most, amikor új államfő személyéről kell dönteniük, egyben az ország jövőjét is meghatározzák. Ezért már az első fordulóban úgy szavaztak, hogy a másodikban a 301 fős elektori testületben is Koivisto legyen a favorit. Így a szociáldemokrata politikus lényegében már az első fordulóban elnyerte az elnöki széket: a szavazatok 43 százalékát — a legutóbbi parlamenti választásokon kapott voksok majdnem kétszeresét! — szerezte meg pártjának, s így 145 elektort biztosított magának. A második fordulóban az első menetben diadalmaskodott, 167 elektor szavazott rá. Sima győzelmét mindenekelőtt annak köszönhette, hogy a Finn Népi Demokratikus Szövetség, benne a kommunista párt elektorainak többsége rá adta voksát. — A siker titkai Mivel nyerhette el ennyire a finnek bizalmát Koivisto? Van, aki, azt mondja, a nők voksai segítették a győzelemhez, mert jóképű, csaknem két méter magas, délceg férfi. Mások szerint az elnökjelöltek közül csak ő tudta az őszinte ember benyomását kelteni a tömegekben. Sokan úgy vélik, küzdelmes életútjával magyarázható 6ikere, abban a finnek magukra ismerhetnek. Egy turkui asztaloscsalád gyermekeként 1923. november 25-én látta meg a napvilágot. Kikötői munkásként, majd ácsként dolgozott, a munka mellett tanult. Később tanított, s ledoktarált. A Finn Szociáldemokrata Pártnak 1947 óta tagja. 1959-ben a Munkás Takarék- pénztár vezérigazgatója, 1966tól pénzügyminiszter, 1968- tól 1970-ig miniszterelnök. 1979-ben újra kormányfői megbízást kap. A finnek szerint az ő érdeme, hogy azóta nem árnyékolják be Suomi mindennapjait az ismétlődő kormányválságok és a gazdasági visszaesés rémképei. Amikor Kekkonen elnök tavaly szeptemberben megrendült egészségi állapota miatt visszavonult, 5 lett az ország ügyvezető államfője is. Életútja jelzi, hogy tapasztalt politikus, de nemcsak az, hanem kiváló gazdasági szakember. Pozitívumai között emlí tik még észaikias egyszerűségét, nyíltságát, határozottságát. Ellenfelei is szinte egyetlen fogyatékosságként tudják felróni, hogy nem ért a külpolitikához. Nagy elődök nyomdokain ő magát „nem marxista szocialistának”, vagy „konzervatív szociáldemokratának” vallja. A választási kampány ban el nem kötelezett politikus mivoltát emelte ki, a nemzetközi összér- dekek képviselőjeként állt a finnek elé. Beiktatásakor mondott beszédében hangsúlyozta, hogy egyik legfontosabb feladatának tartja a finn külpolitikai irányvonal megőrzését, ahogy az a nagy elődök, Paa&ikivi és Kekkonen kimunkálták. Nyomatékosan aláhúzta: kiemelt fontosságot tulajdonít annak, hogy folytatódjék és erősödjék a Szovjetunióval kiépített jószomszédi kapcsolat, amely az 1948-ban megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésre épül. Állást foglalt a hagyományos skandináv együttműködés, valamint Finnország és más államok kapcsolatainak fejlesztése mellett. A megfigyelők úgy vélekednek, hogy az új elnök hivatalba lépésével nem várható változás a finn politikában. A finnek, akik Koi- vistóra szavaztak. remélik, az új köztársasági elnök rászolgál bizalmukra, csak öregbíteni fogja Finnország hírnevét. Kocsis Margit összeállította: Pilisy Elemér
