Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

10 NÉPÚJSÁG, 1982. február 27., szombat Mai összeállításunkban az orvosok munkáját segítő hazai technikai újdonságokat mutat­juk be. A MEDICOR rendszeres kapcsolatot tart szinte minden megyei kórházzal az igé­nyek megismerése, az új készülékekről szer­zett tapasztalatok összegzése érdekében. Amiről olvashatnak még a jövő, de remél­hetőleg nem a nagyon távoli... Nátha nélkül áttelelni A MEDICOR ÚJDONSÁGAI Az injekciós tűtől a számítógépekig Együttműködés a megyei kórházakkal A MEDICOR-műveknél minden esztendő elején meg­rendezik azt a kiállítást, ahol a kereskedelem és az egészségügy szakemberei ismerkedhetnek a vállalat legújabb termékeivel, és ahol a kutatásban, fejlesztés­ben részt vevők Is számot adhatnak maguknak, s a világnak munkájuk eredményeiről. Legutóbb például olyan műszereket, készülékeket mutattak be, amelyeket tavaly gyártottak először sorozatban, illetve gyártásu­kat csak 1982—83-ra tervezik. A nátha ellen a legjobb védelem a meleg és száraz láb! A hideg és nedves láb közvetlen hatást gyakorol az orrnyálkahártyákra: annyi­ra megdagadnak, hogy túl kevés fertőtlenítő nyálkát képeznek és a belélegzett baktériumok ezáltal zöld utat kapnak. A nátha meg­előzése szempontjából ugyan­ilyen fontos az általános el­lenállóképesség fokozása. Eh­hez tartozik: a meleg-hideg zuhanyozás, amit gyors hi­deg zuhannyal kell lezárni, a rendszeres szaunalátogatás és a nedveshideg ledörzsö- lés. Természetesen ezeknek az edzési módszereknek nincs értelmük, ha nem rendsze­resen, azaz legalább hetente Nyugatnémet kutatók új érzéstelenítő hatóanyagot — a tiofén egyik származéká­nak amidját — fedezték fel, amely jól áthatol a csonton, s így foghúzáskor az eddig alkalmazott injekcióknál sok­kal jobban érzéstelenít. A felső állcsontból való foghú­záskor például többnyire fe­leslegessé teszi a szájpadlás­ba adott kellemetlen injek­ciót. Továbbá az alsó állcsont A stockholmi Karolinska Intézet tudósai veseszövet- átültetéssel akarnak segíte­ni azokon a betegeken, akik előrehaladott Parkinson-kór- ban szenvednek, és már semmilyen más gyógymódra nem reagálnak. Miután nem­rég ennek a nemzetközi vi­szonylatban vezető orvosi kutatóintézetnek az etikai bizottsága hozzájárulását ad­ta, rövidesen végrehajtanak ilyen szövetátültetéseket. Ezeket a gyógyítási kísér­leteket éveken keresztül vég­zett állatkísérletek előzték meg, amelyekben amerikai tudósok is jelentős részt vál­laltak. Míg W. J. Freed a bethesdai Országos Lelki­egészségügyi Intézet orvosa az emberekkel végzett kísér­leteket „némileg elsietett­nek” nevezte, a Coloradói Egyetemen dolgozó B. J. Hofier némileg derűlátóbb. Freed azzal indokolta eluta­sító magatartását, hogy a majmokon végzett megfele­lő kísérletek csak korláto­zott sikereket eredményez­tek. A tervezett átültetéssel emberi mellékvesekéreg- szövetet kívánnak átültetni az agyba, hogy az idegi im­pulzusokban részt vevő do- paminnak a Parkinson-kór által nyilvánvalóan megza­vart képződését normalizál- ják. A mellégvesekéreg az adrenalin szintetizálása köz­ben közbülső termékként ép­pen dopamint termel. Mint­hogy normális körülmények közt az immunológiai elhá­két-háromszor űzzük őket. Fontos: az edzés lefolytatá­sára a legjobb a reggel. Aki már megfázott, annak nem szabad olyan edzéseket vé­geznie, amelynek alapja a hideginger. Még egy tipp a nedves év­szakra: szedjünk rendszere­sen C-vitamint, vagy tiszta aszkorbinsavból vegyünk be naponta egy késhegynyit (vízben feloldva), vagy nyomjunk ki két-három cit­rom levét. Hogy milyen fon­tos a C-vitamin az ellenál­lóképesség fokozására, azt bizonyítja az a tény, hogy minden szintetikus influen­zaellenes szerben nagy mennyiségű aszkorbinsav van. őrlőfogainak kihúzásakor a legtöbb esetben két injekció helyett egy is elegendő. To­vábbi előnye az új ható­anyagnak, hogy kevesebb adrenalint kell hozzáadni, ezáltal kisebb megterhelés éri a szívet és a vérkerin­gést. Az adrenalin, a mel­lékvese hormonja ugyanis többek között gyorsítja az ér­verést és emeli a vérnyo­mást. rítás az igencsak áthatolha­tatlan vér—agy-korlát miatt nem tudja elérni az agyat, ezért a szervezetidegen szö­vet ott nem lökődne ki. A Karolinska Intézet tudósai L. Oíson hisztológussal az élükön még azt is remélik, hogy a veseszövet alkalmaz­kodni fog az agyhoz, és az­után már a dopamin szinté­zise a szervezet kívánalmai­nak megfelelően fog szabá- lyozódni. Az is kiderülhet azonban, hogy az átültetett szövetet ugyanaz a folyamat fogja megzavarni, amely már elő­zőleg kikapcsolta az agy közepén elhelyezkedő subs­tantia nigrát. Normális kö­rülmények közt a substantia nigra termeli a dopamint, amely az agynak egy másik részébe, a nucleus caudatum- ba vezetődik tovább. Ezek az agyi régiók az ún. extra- piramidális rendszerhez tar­toznak, amelyek az akara­tunktól független mozgáso­kat és ezzel a testtartást is irányítják. 1 Mindeddig a Parkinson- kór kezelése főleg az L- Dopára épült. Az L-Dopa esetében a dopamin egy elő- vegyületéről van szó, amely gyógyításra közvetlenül nem alkalmas, miután nem tud áthatolni a vér—agy-korláton. Ez a gyógymód azonban egész sor betegnél csődöt mond, úgy hogy éppen a sú­lyos esetekben volna igen­csak kívánatos a veseszövet- átültetés sikere. (Frankfurter Aligemeine Zei­tung) Pszichokalkulátor Csupa újdonságot, a mo­dern technikát vívmányait is felhasználó műszert és be­rendezést vonultatott fel a MEDICOR. A legnagyobb ér­deklődést azonban az úgy­nevezett intelligens orvosi műszerek váltják ki, hiszen ezen a téren a vállalat kü­lönösen szép sikereket ért el. Az elmúlt négy eszten­dőben ugyanis a MEDICOR szakemberei a Budapesti Mű­szaki Egyetem Műszer- és Méréstechnikai tanszékével karöltve azon fáradozott, hogy a számítástechnika vív­mányait az orvosi műszer- gyártás területén is haszno­sítsák. Ennek az együttmű­ködésnek köszönhető, hogy sikerült saját mikroprocesz- szoros rendszerüket kialakí­tani, amelynek licencét már­is tíz vállalat vásárolta meg. A számítástechnika ered­ményeit használták fel a be­mutatón látható tüdő-, illet­ve vérdiagnosztikai készülék, valamint az enzimvizsgáló berendezés gyártásánál is. Az idei kiállítás slágere pedig a komputeres tomográf, amely agydaganatok és egyéb szer­vek (máj, tüdő, vese), diag­nosztizálását könnyíti meg, továbbá a röntgenvezérlő rendszer és az a kis számoló­gép méretű Pszichokalkulá­tor, amelyet Farkas Berta­lan a magyar kozmonauta űrutazása során próbált ki és használt. A bemutatott újdonságok láttán nem kétséges, hogy határainkon túl is érdeklőd­nek majd a MEDICOR új termékei iránt, s ezek a kor. A répcelaki Szénsavterme­lő Vállálat Delta szocialista brigádja a szombathelyi Mar- kusovszky kórháznak készí­tett tíz, ágyra szerelhető, •változtatható méretű asztal­kát, mely a hosszabb időre fekvésre kényszerülő betegek helyzetét könnyíti meg. Az ötletet egy brigádtag beteg­sége adta, neki csinálták az első darabot. A mintapél­szerű berendezések is meg­állják a helyüket, verseny- képesek lesznek a világpia­con. Ez ugyanis alapfeltéte­le annak, hogy a vállalat a jövőben is termékeinek egy. harmadát a tőkés, egyhar- madát pedig a szocialista országokban tudja értékesí­teni. Az exporttevékenységen kívül a MEDICOR-nak a leg­fontosabb feladata a hazai tömegegészségügy és az or­vosi alapellátás igényeinek kielégítése az injekciós tűtől a mikroprocesszoros műsze­rekig. Ezért szinte valameny- nyi klinika és megyei kór­ház bekapcsolódik a MEDI­COR fejlesztési programjá­ba. Borsod megyében példá­ul a gyermekrehabilitációval kapcsolatos készülékeket kí­sérletezik ki/ A diósgyőri Vasgyár kórházában az üzemorvosi laborkészüléke­ket vizsgálják, alakítják, a szekszárdi kórház pedig a számítógépes kórházi rend­szerek, elsősorban az intel­ligens orvosi műszerek fej­lesztéséhez nyújt jelentős segítséget. A bemutató kiállítás meg­tekintése után bizonyára so­kakban felmerül a kérdés: dány bevált, ezért gyártot­ták a többit is. A brigád szívesen készít ajándékképpen ilyen — fém- rúdon álló, festett farostle­mez lapú — asztalkát bár­mely érdeklődő kórháznak, míg a hulladékanyagból fut­ja, később hozott anyagból vállalja a készítést. Címe: Delta szocialista brigád, rép­celaki szénsavgyár, Répce­lak, külterület. 9653. vajon napjainkban szívesen használják-e ezeket a bo­nyolult berendezéseket az egészségügyi intézményeié­ben? Vajon nem idegenked­nek-e a számítógépes készü­lékek használatától az orvo­sok? Szerencsére ettől nem kell tartanunk. S ha ma még kevés is a korszerű beren­dezés a kórházakban és a rendelőintézetekben, az nem az orvosok konzervatív szem­léletével, hanem sajnos anyagi okokkal magyarázha­tó. A MEDICOR készülékei­nek használatát egyébként az orvostovábbképzés kereté­ben, illetve a vállalat által szervezett speciális tanfo­lyamokon lehet elsajátítani. Mediagnosztik — diagnoszti. kai berendezés A Máz Planck Intézet ku­tatói (NSZK) a sejttenyésze­tet létrehozó kísérleteik so­rán — mintegy mellékter­mékként — olyan gélt (szi­lárd anyagból és folyadék­ból álló, többé-kevésbé alak­tartó, könnyen deformálható anyagot állítottak elő, amely sebfedésre minden eddigi anyagnál alkalmasabbnak bizonyult. Különböző méretű és vastagságú filmek készül­nek belőle, s azokat nedve­sen teszik rá a sebre. Ágéit már előre átitatják bakté­riumölő és gyógyulást segítő •• Légzésvizsgáló berendezés A MEDICOR készülékeit a megrendelő kívánságára üzembe is helyezi, és a hely­színen betanítja a kezelő személyzetet. Bizonyos be­rendezésekhez, például a komputeres tomográfhoz pe­dig, egy esztendőre kezelő szakembert is küld a kór­házakba, rendelőintézetekbe. Persze előfordul, hogy ű2 orvosok olykor-olykor mégis elégedetlenek a MEDICOR gyártmányaival. De ezek egyedi esetek, és általában abból adódnak, hogy még a mai napig sem oldódott meg az orvosi készülékek szervi­ze hazánkban. Egyelőre nincs olyan vállalat, amely ezt a feladatot el tudná látni, a megyei kórházaknak viszont nincs státuszuk karbantartó, javító munkára. Valójában akadna szakember, hiszen 1967 óta működik a Kandó Kálmán Villamosipari Főis­kola Orvoselektronikai Tan­széke, de az itt végzett üzemmérnökök — éppen a státuszhiány miatt — nem tudnak szakmájukban elhe­lyezkedni. A meghibásodott értékes műszerek, készülé­kek pedig tömegével várnak sorsukra az orvosok bosszú­ságára, a betegek kárára. Árokszállási Éva készítményekkel. A gél nem ragad hozzá a sebhez, s ezért bármikor fájdalom nél­kül eltávolítható vagy cse­rélhető. Ezenkívül magába szívja a seb váladékait is, tehát tisztán tartja a sebet. S mivel üvegszerűen átlátszó, színtelen, rajta keresztül mindenkor jól látható a gyó­gyulás folyamata. összeállította: Hekeli Sándor r Uj érzéstelenítőszer Szövetátültetés Parkinson-kór ellen Intelligens orvosi műszerek Kórházi asztalok hulladékból Baktériumölő tapasz

Next

/
Oldalképek
Tartalom