Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-27 / 49. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. február 27., szombat ✓ MAKLÁRI HANGULATOK Amikor a meggyfák virágot bontanak... Cj házsorok épültek az elmúlt években Tél végi napsütésben Tavaszt varázsolt a télben erre a délelőttre a napsütés. Jólesik a séta a széles utcákon, ahol a porták előtt kopasz ágú meggyfák unatkoznak. A tiszta ragyo. gásban virgonc játékba kezdenek a házak színei, téli álmukból riadnak a rikító sárgák, a kicsattanni vágyó pirosak, a tompa barnák, a megkopott fehérek. Nézelődni való akad, hosszúak a makiári utcák, vendégcsalogató hangulatot idéznek a félig nyitva felejtett kapuk. Az ember szinte mindenütt szeretne megállni egy kis tereferére. Lenin utca... Itt lakik valahol Sütő Feri bácsi, egy ősi szakma művelője, kádár. Az udvarán élvezet beszippantani a frissen fűrészelt fa illatát. A zümmögő gépen dongák készülnek az öreg hordók javításához, van belőlük épp elég — hozzák az ország másik végéből is őket —, hogy ne unatkozzék a mester és a nyomdokába lépett fia.' — Kihalófélben levő szakma ez, kérem — mondja Feri bácsi, miközben megcsonkult ujját simogatja. — A fiamat is alig tudtam rábeszélni, hogy kádár legyen. Aztán meg megszerette. Az ifjabb Sütő rábólint, aztán annyit jegyez meg, hogy hárman voltak mindössze a 69-es vizsgán. Könyvük is alig akadt, amiből tanulhattak volna. Azért e sok munka, hordó hordó hátán az udvaron. — A makláriaknak is sok hordót készítettem — veszi vissza a szót az apa, aki a 200 hektós alkotására a legbüszkébb. — Szeretik errefelé a szőlőt, bor is terem, hát kellett a hordó. Ha egymás mellé állítanánk őket, talán Egerig is elérne a sor. Magamnak is készítettem egy párat, de most már nem kell mind, van talán három hektó borom, az is inkább amolyan hordónyúzónak... De kóstoljuk azért meg! — A falut járjuk — vetem közbe —, szeretnénk megtudni, hogy élnek itt az emberek. — Régen, még 47-ben kerültem ide. Azóta nagyot változott a világ, a tsz-ben jól keresnek, Egerben szintúgy. Az életszínvonal, hát nem is tudom, hányszorosa az akkorinak.. . o o o Az épület előtt játszom a reklámszöveggel. Mondom is Havasi Miklósnak, hogy itt valóban „útba esik jövetmenet a — takarékszövetkezet”. — Be is térnek hozzánk elég gyakran a makiáriak, nagytályaiak — válaszol a szövetkezet elnöke. — Tavaly csaknem 18 millióra rúgott a betét összege, s 6,7 millió forintot kértek tőlünk kölcsön. — Mire kellett az embereknek ez a pénz? — Többnyire a háztáji gazdaságok fejlesztésére költötték : kisgépeket, állatokat vettek, szőlőt telepítettek, fóliáznak, ólakat építettek a sertéseknek, ketreceket a kisállatoknak. Mások meg kényelmesebbé tették az otthonukat, vagy újat építettek. Csak szét kell nézni a makiári és a nagytályai utcákban, szinte minden arról tanúskodik, hogy takarékos- emberek élnek e vidéken. O O O — Itt tíz évvel ezelőtt is hozzávetőlegesen annyian éltek, mint ma — veszi elő a nyilvántartást a tanácsházán Varga Miklós elnök. — Több mint 3100 lakója van a két településnek, MaklárVarga Miklós tanácselnök: „A két település kapcsolata nem társközségi, hanem testvéri. ..” nak és Nagytályának. Ez a stagnálás azonban nem jelenti azt, hogy minden változatlan. Évente például nem kevesebb, mint 20—25 új háA két település lakóinak az életéhez úgy hozzátartozik az otthoni munka, mint az éghez a csillag. Itt mindenki foglalkozik valamivel, amikor hazatér a közeli város gyáraiból, üzemeiből, az alig félórányira levő munka- lyéről. S ezek a háztájik biztosítják az utánpótlás egy részét a város „gyomrának”, a piacnak, meg az élelmiszer- üzleteknek. Eger egyik éléstára Makiár és Nagytálya: 15 millió forint értékű élelem jutott innen a városiak asztalára az elmúlt esztendőben. A különböző szakcsoportok tagjai például 28 ezer tojást, 14 ezer nyulat, 2533 sertést és 21 vagon zöldsé- get-gyümölcsöt adtak át a felvásárlóknak. — Mindemellett még arra is jutott idejük az embereknek, hogy segítsék a községfejlesztési tervek megvalósítását — mondja a tanácselnök. — Tavaly 1 millió 14 5 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek, lakosonként 461 forintnyit. O O O Annyit emlegettem már, hogy Makiár és Nagytálya... Mesedélelőtt az óvodában (Fotó: Perl Márton) zat húznak fel a kőművesek. Most mór az a gondunk, hogy elfogytak az üres telkek. Ahol volt szabad területünk, ott már modern házsorok állnak. Űj utcák, születtek az elmúlt években, mint a Hunyadi, a Váci Mihály, a Radnóti vagy a Dobó utca. Ez a rész lett a falu modern „lakótelepe”... Délelőtti séta Nagytálya és Makiár. A két település 1973 óta tartozik közös .tanácsi irányítás alá. Hivatalosan úgy mondják: Makiár társközsége Nagytálya. Valójában azonban ezt a kifejezést — társközség — nem ismerik egyik helyen sem. A kötődés inkább — ha ki kellene valahogy fejezni — testvéri. — Akkoriban volt valamiféle ellenérzés ezt a „házasságot” illetően — említi Molnár Lászlóné, társadalmi elnökhelyettes, a nagytályai tanácstagi csoport vezetője. — Az idő azonban minket igazolt, mert amit csinálunk, az egyformán érinti mind a két részt. A tanácsnak nincs kedvesebb „gyermeke", itt mindent a közösért teszünk. Példák sora igazolja ezt: mindkét részen van óvoda, ahol minden gyereket el tudtak helyezni. Az elmúlt évben korszerű orvosi rendelő épült, a tavasszal már egy kulturált, művészi szépségű házasságkötő teremben mondhatják ki a boldogító igent a fiatalok'. Nagytálya egykori sportöltözőjében iskolai napközit alakítottak ki, s köves burkolatot kapott a Rákóczi és a Pacsirta utca, Makiáron pedig a Felszabadulás út. Nemrégiben átadták a „szépségszalont”, javult a szolgáltatás, a kereskedelmi ellátás és a közlekedés színvonala. O O O — Mintha nem is lenne itt gond — mondom a tanácselnöknek. — Hajjaj — legyint. — Van itt még tennivaló bőven, ha felsorolnám, elég lenne egy oldalas cikkre. Például: egészségtelen a vizünk, kinőttük az iskolánkat, gond a szemétszállítás... A lakosság azonban megérti, hogy csak fokozatosan tudjuk megoldani a problémáinkat. Ismerik a terveinket, segítenek a megvalósításában. Lássuk hát sorban, mit ígér a jövő a „testvéreknek”. — Január első napjaiban a tanácstagok és a nem itthon dolgozó párttagok megvitatták a vízműépítés lehetőségeit — újságolja Molnár. né. — Aztán végigjártuk a körzeteinket, én például két szombatot szántam arra, hogy minden családot felkeressek a vízvezeték, a vízműtársulat ügyében. Mindkét alkalommal késő este vetődtem haza, mert el-el- húzódtak ezek a „házon belüli” tanácstagi beszámolók. De sikerrel jártunk, mindenki azt mondta, kell a jó víz! — Az 1161 családból 888 az első szóra vállalta a társulat alakításából rájuk eső költségeket, hozzávetőlegesen 17 ezer forintot — sorolja az elnök. — Három év múlva elkészül a 22 kilométer hosz- szú vezetékhálózat. — És az iskola? — Az 1938-ban épült régi iskolához négy év múlva szeretnénk először négy tantermet építeni, aztán 12 tantermesre fejleszteni az intézményt, később pedig „hoz- záragas2$ani” még egy tornatermei. .. Építünk az egri áfésszel együtt egy új ABC- áruházat, a miskolci igazgatósággal pedig egy modern postát, s várhatóan megoldódik az idén a szemétszállítás is. Másik hat községgel együtt ugyanis megvásároltunk két kukásautót, amelyek a tervek szerint hetente körbejárnák a falut, a hosszú-hosszú utcákat... Komoly tervek, közös elképzelések ezek. O O O * Az iskola mellett emlékmű áll. Korózs Lajosnak és Szabó Józsefnek, az egykori Déka és Uszta-Priscsepa partizáncsoportok elesett tagjainak, a falu hős fiainak állították az emlékezők. Olvasom az emléktábla szövegét, aztán körülpillantok a falun. A déli napsütésben zajlik az élet, kísérőim megkérdezik: — Ugye, szép ez a település? De, mennyivel másabb, amikor a meggyfák virágot bontanak... Szilvás István fp Ti* ' % M Hajnal. Köd. Fébruári zimankó. A tél nem múlt el, próbálgatja még mutogatni erejét. Főleg így pirkadat körül. Ez pontosan az az idő, amikor néhányan még fordulnak egyet a meleg ágyban. Ám sokan ilyenkor már a munkába készülnek. S nem Ladával, Trabanttal. A jó öreg Ikaruszokkal, Skodákkal. A buszsofőrök még korábban kelnek, ök viszik a városba a munkásokat dolgozni, a diákokat az iskolába, a nénikéket a piacra... Mint kaptár a méheket, úgy vonzza reggelente a város az embereket, hogy aztán délután, mint megunt szeretőt, úgy dobják el maguktól. A falu és a város, az otthon és a munkahely között pedig a kapcsok: a buszok. Két hullámban Az egri pályaudvar; reggel fél hat. Még sötét van. Az első buszok reflektorai, amint bekanyarodnak a körpályára, bevilágítanak a forgalmi irodába. Pallagi Károly forgalom- irányító hajnali ötkor kezdte a munkát: — Most még aránylag csöndes itt minden, de hat óra után aztán igencsak megélénkül az élet! — mondja a „karmester”. — Egyik járat éri a másikat, némelyik kocsiállásról négy-öt percenként is indul egy. S amelyek érkeznek — mindig tele vannak. Hat óra tíz. Befut az első szalóki járat. Ez a csúcs nyitánya. Aztán sorra gördülnek be távolabbi és az Eger környéki falvakból. A párás ablaküvegek mögül munkába igyekvő férfiak, kissé még álmos szemű fiatalasszonyok kászálódnak le. — Reggelente öt és nyolc óra között több mint száz kocsi érkezik, s megy tovább — mondja a forgalom- irányító, miközben kezébe veszi a mikrofont és bemondja, hogy mikor indul a mezőkövesdi. — Legnehezebb napjaink, amikor a szokottnál is többen érkeznek Egerbe: a hétfő reggel a heti munkába igyekvőké, a kedd a kórházlátogatóké, a péntek pedig a hazatérők napja. Az első hullám után háromnegyed héttől negyed nyolcig van egy kis cigarettaszünetünk. A Volán 4. sz. Vállalat menetrend szerinti autóbuszai mellett az egri pályaudvarra futnak be reggelenként a szerződéses munkásjáratok is. A csúcsforgalom elkerülhetetlen. 75 millió utas Az egri buszpályaudvart több mint másfél évtizede adták át. Hosszú évekig igen korszerűnek bizonyult, ám a város, a növekvő forgalom miatt már „kinőtte” az építményt. Itt a környéken azonban nincs lehetőség a bővítésre, fejlesztésre, hiszen a parkból nem lehet elvenni területet, a másik oldalon pedig ott a Domus Áruház. S mindezek mellett, a távolsági forgalommal párhuzamosan a Beloiannisz utcában ott közlekednek a városi buszok is. Mi több: van itt egy megállójuk is. Sokszor akadályozzák egymást: a helyijárat miatt nem tudnak kifordulni a távolságiak. A bíróság előtti közlekedési lámpa is lassítja itt a forgalmat. Mégis mi lenne a teendő? A Volán 4. sz. Vállalat személyforgalmi és kereskedelmi osztályvezetője, Nagy István szerint a probléma nem mai: — Már három-négy évvel ezelőtt „feszített” minket ez a gond. Ma már elviselhetetlennek tűnik mind a belváros közlekedési rendjének megváltoztatása, mind a pályaudvar szűk méretei miatt. Mert sajnos itt nem fejleszthetünk tovább. Naponta 460—470 (!) járatot indítunk, s jó lenne, ha ezeket szét lehetne húzni a huszonnégy órára. Ám a reggeli és a délutáni csúcsforgalom miatt ezt nem lehet. A buszok egyébként évente 27 millió kilométert tesznek meg és hét-magyarországnyi utast, azaz 75 milliót szállítanak megyénkben. A számuk pedig egyre nő. Még két állomás A téli időszakban, amikor is sokan lerakják saját gépkocsijaikat, még fokozottabb a buszok terhelése. S a megoldás? — Felvetődött a terv, mely szerint még két autóbuszvégállomást kellene építeni Egerben. Már kértük a tanácstól a helyek kijelölését is. Elképzelésünk szerint a legjobb lenne, ha az egyik az északi lakótelepen, a másik a Tihamér térségében valósulna meg. Így az északi községekből, Felsőtárkány- ból, Balatonból vagy Nagy- visnyóról ide hozná az utasokat az autóbusz, a déli utak pedig — Kerecsend felől — a Tihamér környékén érnének véget. Addig amíg ezeket nem építik föl, forgalomszervezéssel sem lehet sajnos már elkerülni a csúcsforgalmi zsúfoltságot, kony- nyíteni az utazást, kulturáltabbá tenni a körülményeket. Ezért néhány évig — úgy tetszik — még tülekedhetünk reggelente, idegeskedhetünk mi is meg az autóbuszok vezetői is. Józsa Péter
