Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-26 / 48. szám
6. Hárman, három „sorból”. A védő Nagy Lajos, a középpályás Ullmann és a csatár Fe. rencz. Hármójuk formája meghatározhatja a GYSE teljesítményét (Fotó: Szántó György) Gyöngyösön még bíznak az NB ll-ben Nem egykönnyen adják (el Jubileumi fedettpályás OB A sport egyik varázsereje abban rejlik, hogy a küzdőtéren minden lehetséges. Nem egyszer éppen az esélytelen kerekedik felül, A labda gömbölyű — szokták mondani a futballban. Ami azt illeti, nem bánnák a gyöngyösi szurkolók, ha most nem kellene őket eme „örök bölcsességre” emlékeztetni. Egy évvel ezelőtt, hasonló időszakban egészen más volt a hangulat a csapat körül. Akkor az NB I-et is szóba hozták, hiszen az Ózd mögött második volt a GYSE. Ezúttal a harmadikok, de a mezőny végétől számítva! Jószerivel nagy bátorságnak tűnik ebben a helyzetben már az NB II- ről is beszélni. A keleti csoportban a 16 együttest számláló mezőnyben a minden várakozást alulmúló 14. helyen, 12 ponttal várjg a tavaszi idény rajtját a mát- raalji gárda. Hogyan tovább Gyöngyösi SE? Rohánszky Ferenc szakosztályelnök • — Nem változtatunk eredeti célkitűzésünkön, továbbra is az első öt közé jutást várjuk a csapattól, öt pont a hátrányunk, ezt le lehel dolgozni, s ha 20 pont felett gyűjt tavasszal a társaság, ott lehetünk a bennmara- dók között. Most morálisan sokkal inkább együtt van a keret, mint ősszel. Az új edző jól összerázta a csapatot. — A játékosok véleményét ismerik? — Januárban két hetet Mátraházán edzőtáborozással töltöttek. Itt egyénileg is elbeszélgettünk velük, a szakosztályvezetést én képviseltem, részt vett ebben Tir Dezső, a sportegyesület társadalmi elnöke, a városi tanács elnöke és Szabó Géza, a városi pártbizottság osztályvezetője. A játékosok A Porensa Latina kubai hírügynökség csütörtökön jelentette, hogy már várják a magyar úszókat. Wladár Sándor olimpiai és Európa- bajnok, Vermes Albán, Nagy Sándor és még többen, amint azt Tóth Ákos szövetségi •kapitány elmondta, szombaton repülnek Havannába, s két hetet töltenek a távoli, baráti országban. — Nem először veszünk részt havannai edzőtáboromondták, hogy sokkal jobb az összhang a vezető edzővel, a társaikkal, és bíznak abban, hogy sikeres lesz a folytatás. Schédl József em- berközelibb kapcsolatot teremtett a labdarúgókkal mint elődje, s csak egy példát szakértelmére, ősszel Csomány nem volt képes megszabadulni túlsúlyától, most rövid idő alatt 6—7 kg- ot fogyott. Sípos István technikai vezető említette nemrég: — Edzőmérkőzést játszottunk Pesten a BKV Előré- vel, s persze a jövőről is beszélgettünk. A középcsoportban legalább annyira nehéz helyzetben vannak a közlekedésiek mint mi, de ők is azt számolgatták, hogyan tudnának öt közé kerülni. Tehát mindenki reménykedik. Ha közelebbről nézzük a majdani végkifejlet várható alakulását, többek véleménye szerint 35 pontra lesz szükség az 5. helyezés eléréséhez. Lehet azonban, hogy ez is kevés lesz! No mármost, a GYSE-nek a meglevő 12 pontjához a tavaszi 15 találkozón legalább 23—24 tor vábbit kellene gyűjteni. — Mi erről a vezető edző véleménye? — Ez a cél, de ezt pem én fogalmaztam. y — így Schédl József. — Nyugodt szívvel, a jó felkészülés tudatában viszont kijelentem, hogy semmiről sem mondunk le. Senki ne higgye, hogy a tavasszal könnyedén legyőzik majd a Gyöngyöst. Erre a bizalom, a végzett munka, a játékosok hozzáállása elég alap lehet. És miért ne lehetne sikersorozatunk? Ha mégis kiesnénk, úgy emelt fővel akarunk búcsúzni. — Kialakult az a tizenegy, amelyiket szerepeltetni akarja? — összeállt a kép, valamennyi játékos képességét záson, ahol ideális körülmények között készülhetünk az új szezonra, — mondta a kapitány. — Hazatérésünk után pedig rövidesen már nagy verseny lesz itthon, március 23—24-én az Elekt- roimpex nemzetközi viadal. A jelentés arról is beszámol, hogy március 12—14 között a szigetországi Santa Clarában versenyt rendeznek, s ezen a magyarok indulására is számítanak. ismerem, a kezdő tizenegyet is diktálhatnám, de még nem akarom. A labdarúgó értesüljön legutoljára erről, eddzen, hajtson a kezdő sípszóig. Sajnos két komoly sérültünk van, Budai combhúzódással kezelésre jár, nem léphet egy időre pályára. A középhátvéd Bársony bal lábfejére kapott rúgást, emiatt három hetet hagyott ki, még sok bepótolni valója akad. Jászberényben kezdünk a Lehellel, s szeretnénk olyan eredményt elérni, hogy kellő önbizalommal várjuk a Szolnokot a második fordulóban. Kovács Ferenc, a GYSE csapatkapitánya, kapusa így látja: — Ahogy az ősszel hozzá- álltak a srácok, olyan szemlélettel kár lett volna folytatni. Most szerintem is együtt vagyunk, jól sikerült az alapozás. Schédl Józsefben intelligens, nagy szakértelemmel rendelkező embert ismertünk meg. ő mást akas játszatni velünk mint Pé- czely Szabolcs. Lakat-stílus szerint, aminek lényege, hogy a támadást hátulról kezdjük felépíteni, nem rúgjuk ki a labdát, hanem lehetőség szerint a védők hozzák fel. Én optimista vagyok, bár a valóságban nagyon nehéz lesz kiharcolni az esetleges bennmaradást. A GYSE keretében négy utónpótláskerú fiatal, Antal, Molnár T., Kolozsvári és Nagy is helyet kapott. Leigazolták a • petőfibányai Huszár Károlyt, volt próbajátékon Gyöngyösön, az STC-s Tóth, ám nem felelt meg. A többi név ismert: Kovács, Szőke, Vágó, Szalai, Nagy L., Bársony, Ambrusz, Budai, Nagy G., Ullmann, Rojik, Tóth Gy., Ferencz, Csomány, Nérey, Gombos. Most már jöhet a rajt, úgyis minden a pályán derül ki. i Budavári Sándor A férfi felnőtt alpesi ösz- szetett bajnokságban is kékesi fölény született. A helyezettek sorendje: 1. Kovács Zsolt 1877,58, 2. Bognár László 1933,54, 3. Mészáros István (mind Kékesi Sas) 1937,60, 4. Völgyesi Miklós (Bp. Honvéd) 2011,70, 5. Gal- lovits László (Kékesi Sas) *2025,38, 6. Palkovits Tibor (Rozmaring Tsz) 2026,83. Kovács Zsolt, a kékesiek kitűnősége bizonyult a bajnokság legeredményesebb versenyzőjének: két egyéni (műlesiklás és összetett), valamint két csapatversenyben szerzett első helyezéssel. Az éremtáblázaton kékesi fölény alakult ki. Nők: 1. osc 2. Papp J. SE I 3. BKV Előre Az Eger SE vezet A megyei férfi felnőtt I. osztályú sakk-csapatbajnokság első szakaszának körmérkőzései az 5. fordulóval befejeződtek. A várakozásnak megfelelően biztosan tartja vezető pozícióját a tavalyi bajnok, az Eger SE csapata. Ezúttal Hatvanban értek el értékes győzelmet, ugyanakkor a Bélapátfalva nagy meglepetésre az 1—4. táblákon egyetlen pontot sem szerzett Füzesabonyban. Egerben is biztosan győzött a- vendég Hevesi SE gárdája, ezúttal a Forgó-család minden tagja remekelt. Eredmények. Egri Forgácsoló—Hevesi SE 2—<8, Sipka —Tóth döntetlen, Benedek— Orosz 0—1, Racskó—Forgó János 0—1, Rádi—Kolláth 0—1, Kaposvári—Fellegi döntetlen, Borsos—Forgó Éva 0—1, Laszoszota—Zbiskó 0—1, Balázs—Kis 1—0, Vízi—Forgó Zoltán 0—1, Bartus— Krusper 0—1. Füzesabonyi SC —Bélapátfalvi ESC 4,5—5,5. Hegedűs—Érsek 1—0, Kladi- va Imre—Nyerges 1—0, Hajnal—Marosréti 1—0, Koncz —Barta 1—0, Engel—Balogh S. 0—1, Zerényi—Bornemisz- sza 0—1, dr. • Puha—Bartók döntetlen, Berecz—László 0—1, Balsai—Ferenc 0—1, Kiss T.—Éberth 0—I. Hatvani KVSC—Eger SE 2,5—7,5. Gorda—Tóth J. 0—1, Schmidt —Dr. Gara 0—1, Mátrai— Bóna 0—1, Órarendi—Gres- csák 1—0, Gyóni B.—dr. Horváth 0—1, Molnár L.— Bördős 0—1, Kovács Z.— Rauch 1—0, Schósz—Kálosi döntetlen, Kovács Gy.—Kis- gergely 0—1, Karsai—Kállai 0—1. A bajnokság állása: 1. Eger SE 36, 2. Bélapátfalva 32, 3—4 Füzesabony, Heves 24,5—24,5, 5. Hatvan 21, 6. Egri Forgácsoló 12 pont. ATLÉTIKA Európa-bajnoki főpróbára készülnek a magyar atlétika legjobbjai: pénteken és szombaton az új Budapest Sportcsarnokban a 24 versenyszámból álló fedettpályás országos bajnokságon szerepelnek, próbálják ki erejüket még egyszer a március 6—7-i milánói kontinens verseny előtt. A jubileumi — a 10. — „téli” fedettpályás országos bajnokságon a leendő milánói szereplők — várhatóan 12—15-én — ezúttal csaknem 300 ellenfelet kapnak. A Magyar Atlétikai Szövetség idén magasra emelte a mércét, a rúdugrásban például Arany: Ezüst: Bronz. 3 2 2 1 2 1 1 1 1 Megjegyzés: A bronzérmek száma azért kevesebb egygyel, mert a műlesiklásban csak két csapatot értékeltek. Férfiak: 1. Kékesi Sas 2. Bp. Honvéd Arany: Ezüst: Bronz: 5 2 3 — 3 2 ★ Kitűnő hóviszonyok mellett 14 egyesület 23 női és 108 férfi versenyzője részvételével rendezte meg a Borsod megyei síszövetség az országos vidékbajnokságot Bánkúton. csak a ranglista első nyolc helyezettje nevezhetett, a futó- és ugrószámok többségében 12 versenyző indulását tették lehetővé, s csak a 200 és 400 méteres síkfutásban sorakozhatnak fel mind a férfiaknál, mind a nőknél, 15-en. A fedettpályás OB műsorán február 26-án, pénteken és 27-én szombaton 12—12 versenyszám szerepel, a Budapest Sportcsarnok nézőserege igazán kiváló „előadásra” számíthat, hiszen mindkét napon alig három-három órába tömöríti a program a bajnokavatásokat. Kovács Zsolt a leslklópályán (Fotó: Szántó György) Eredmények. Óriás műlesiklás. Nők: 1. Kiss Andrea (H. Papp J. SE). Férfiak: 1. Mészáros István (Kékesi Sas). Műlesiklás. Férfiak: 1. Bognár, 2. Mészáros, 3. Gazdig (mind Kékesi Sas). Nők: 1. Zalai (H. Papp J. SE). Országos rangsoroló verseny. Óriás műlesiklás. Nők: 1. Kiss'Henriette-(H. Papp J. SE). Férfiak: 1. Varga György (Bp. Honvéd). Röviden Heves megye—SzabolcsSzatmur megye 20—10. Megyék közötti ökölvívó CS- méfkőzés, Gyöngyös, 300 néző. Eredmények (az előálló- ak a Heves megyei versenyzők). Serdülők. Kispapírsúly: Csoszó Lecza ellen feladta. Harmatsúly: Tóth pgy. Szabó ellen. Váltósúly: Lakatos II. df. Hajdú ellen. Középsúly: Baranyi pgy-vei vesztett Veres ellen. Ifjúságiak. Légsúly: Csík ellen Katona feladta. Pehelysúly: Lakatos Tóth ellen feladta. Kisváltósúly: Zsólyomi pontozással vesztett Szeifeid ellen. Váltósúly: Beleznai df. Kiss ellen. Középsúly: Bognár ellen Fekete feladta. Felnőttek. Légsúly: Gáspár ellenfél nélkül nyert. Pehelysúly: Lakatos I. Lénárt ellen feladta. Könnyűsúly: Zsíros ellenfele, Bancsi feladta. Kis-i váltósúly: Varga ellen Ka- nyuk feladta. Nagy váltósúly: Lakatos ellenfele Horváth feladta. Félnehézsúly: Seres ellenfél nélkül nyert. X Országos IV. osztályú párbajtőr-versenyt rendezitek Egerben, fővárosi és vidéki versenyzők részvételével. A találkozót az egri Ga- lovits Béla nyerte meg. Második lett az ugyancsak egri Balogh. Harmadik helyen Császy (OSC) végzett. X NB Il-es női kosárlabda- mérkőzések eredményei: Szarvas—ESE 67—66 (25—23, 57—57). Szarvas, 150 néző. V.: Balogh, Kertész. ESE: BARTUS M. 15, Mestyán 10, Molnár 2, Bartus A. 6, NAGY 17. Cs; Csányi A. 23, Csányi Gy. 3, Verebély, Sándor, Kovács. Edző: Galambos János, óriási küzdelemben csak hosszabbításban szenvedett balszerencsés vereséget az Eger. X Békési ÁFÉSZ—ESE 66—62 (30—21). Békés, 100 néző. V.: Gerda, Dobronyi. ESE: Bartus M. 3, Mestyán 14, Molnár 4, Csányi Gy. 2, NAGY 25. Cs: Bartus A. 5, Kovács 1, Csányi A. 8, Sándor, Aczél. Edző: Galambos János. A vendégek csak a második félidőben játszottak jól. Portisch fél pontot szerzett A függő játszmákat bonyolították le a Mar del Plata-i nagyszabású nemzetközi sakkversenyen. A fölényesen vezető holland Ti- mann nyerősorozata megszakadt, vereséget szenvedett az amerikai Seirawantól. Portisch Lajos a 89. lépésben döntetlenben egyezett meg az argentin Pannoval, és ezzel már matematikailag sincs esélye arra, hogy befogja Timmant. A szovjet világbajnok Karpov harmadik győzelmét aratta, a paraguayi Francot késztette megadásra a 42. lépésben. A pénteki utolsó forduló előtt az élcsoport állása: Timman (holland) 9 pont, Portisch 7,5, Polugajevszkij (szovjet) és Seirawan (amerikai) 7—7, Andersson (svéd) és Karpov (szovjet) 6,5—6,5, Najdorf (argentin) 5,5 (1). Várják Kubában a magyar úszókat Alpesi OB-n Kovács Zsolt: négy aranyérem Három pillanat Olga Bicserova tornász- világbajnoknő életéből. Edzője: Larisza Latinyi- na (Fotó: Szántó György)