Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-26 / 48. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. február 26., péntek 3. A teljesítmény legyen a döntő! Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal az elmúlt hetekben sorozatban szervezte a szakmai vitákat a bér- és keresetszabályozás korszerűsítéséről. És milyen furcsa: a szigorúan szakmai körökben folytatott viták híre napok alatt elterjedt, s a nem. éppen szakmai közvéleményt is foglalkoztatja. A napokban művezetők kérdezték: igaz-e, hogy az „okos közgazdászok” most azon törik a fejüket, hogy miképpen lehetne valójában teljesítményösztönző bérrendszert megalkotni? Mert eddig azt tapasztaltuk — így a művezetők —, hogy a bérezésre fordítható nem túl sok pénzt sokféle szempont szerint kellett elosztani, de a munkateljesítmények szerint a legkevésbé. Valóban: hovatovább eljutunk oda, hogy nálunk a bér — s méginkább az év elején esedékes bérfejlesztés — afféle szociális szempontok szerint szétosztott támogatásnak, juttatásnak minősíthető. Sokak szerint ez megengedhetetlen, gazdaságilag és társadalompolitikailag is felmérhetetlen károkat okozó gyakorlat. Mindenkinek minden évben? Mások, túljutnak az egyszerű felháborodáson, s továbbgondolják a dolgot. Bebizonyítják például, hogy a vállalati bérezés egyik meghatározója — s ez ellen jelenleg szinte semmit nem tehetünk — az árszínvonalemelkedés kompenzációja. Mert hogy a rossz lakáskörülmények között élő, sok- gyermekes, alacsonykerese- tűeknek sem adják olcsóbban az élelmiszert, vagy a ruhaneműt, meg sok minden mást, csak azért, mert ő kedvezőtlenebb körülmények között él. S bár elvileg a béreket a munkateljesítmények alapján kellene differenciálni, ám a folyamatos, sőt: a megtervezett árszínvonalnövekedés körülményei között, minden vállalatnál számolni kell a „mindenkinek, minden évben valami béremelést” hangoztató tömegigénnyel. Ez a jelenlegi körülményeink között érthető, logikus és méltányolandó. Végtére is a rossz lakáskörülmények között ' élők legtöbbje nem tehet arról, hogy nincs lakása, a többgyermekesek sem arról, hogy az állami szociálpolitika csak annyit segíthet rajtuk, amennyit segít (például családi pótlékkal), s az alacsony keresetűek sem feltétlenül alacsony teljesítményeik miatt kapják a mindennapi megélhetésüket éppen csak fedező munkabéreket. S hogy kinek milyen lehetőségei adódnak a kisegítő gazdaságban, az szerencse dolga. Több teljesítmény — több áru A munkaadó — gyanítom — zokszó nélkül vállalná is, ha emellett biztosítva látná a „bérautomatizmusok” működését. De erre nincs garancia. A központi bér- és keresetszabályozás alapelve ugyanis a vásárlóerő és az árualap összhangjának megteremtése. A baj csak ott van, hogy a szabályozás a fogyasztói piac egyensúlyát szinte kizárólag a keresleti oldalról védi, őrzi; vagyis arra koncentrál, hogy semmiképpen se kerüljön több pénz a forgalomba, mint amennyi mögött árufedezet áll. A kínálat oldaláról viszont a szabályozórendszer már-már megfeledkezik. Nem veszi tudomásul, hogy egy egészséges konstrukcióba a bérnövekmény mögött teljesítmény-növekménynek kell állnia; vagyis nemcsak több pénz, hanem több áru is forgalomba kerül, s az egyensúly stabilitását végül is semmi nem veszélyezteti. S mert erről megfeledkezik — vagy egyszerűen fél attól, hogy a gyakorlatban is érvényesítse ezt az összefüggést — a keresetszabályozás oly kevés pénzt biztosít a teljesítményekkel -arányos differenciálásra, hogy egy- egy dolgozó, vagy brigád, csak mások rovására kaphat többet. Hogy csak a legkézenfekvőbb példákat említsem: ha egyesek az átlagosnál magasabb béremelést kapnak, a többieket károsítják; ha a részesedési alapból nagyösszegű újításokat kell finanszírozni, annak a többiek látják a kárát; ha valahol komolyan veszik a bérezési automatizmusokat, akkor azzal is számolniuk kell, hogy nem lesz év végi részesedés, sőt: az adózási szabályok miatt még a bérfejlesztésre szánt összeg is elfogyhat. Ha valahol, valakik úgy döntenek, hogy gyakori túlórakényszerbe hozzák magukat, mert szükségük van a túlórapótlékkal megfejelt magasabb keresetekre, akkor ez megint csak mások rovására fizethető ki, akárcsak az átlagosnál magasabb teljesítmények után járó bér, vagy az egyösszegű utalványozás szabályai szerint kifizetett munkabér. És mindez csak azért, mert a szabályok értelmében, a többletteljesítmény, egy bizonyos ponton túl, képtelen létrehozni a hozzá tartozó többletbér fedezetét ! A korszerűsítés elodázhatatlan Vagyis kialakult az a képtelen helyzet, hogy nagyon megfontolandó a munkateljesítmények fokozása, növelése, s nemcsak a munkavállaló, hanem az egész vállalat szempontjából is. Nem egy példával bizonyítható, hogy az a vállalat, amelyik — engedve a teljesítményarányos bérdifferenciálással kapcsolatos rábeszéléseknek —, valóban kidolgozott, és gyakorlatilag is érvényesített egy valóban ösztönző bérrendszert, néhány hónap elmúltával riadtan lefújta a kísérletet, mert be kellett látnia, hogy az ilyesfajta kezdeményezéseket a szabályozórendszer azonnal megtorpedózza. Felismert veszélyről van szó, s az illetékes hivatalok emiatt lépéskényszerbe kerültek. Ezért is született a döntés: a bér- és keresetszabályozási rendszer átfogó korszerűsítése elodázhatatlan A szakmai viták nagyobb részén már túl vagyunk, de egyelőre még csak reménykedhetünk: 1983-tól olyan bérszabályozási rendszerek működnek majd, amelyek a szociális megfontolásokon túl, a valóságos munkateljesítmények szerinti fizetséget is lehetővé teszik.- Vértes Csaba Júliának három borja Csongrád megyében a mindszenti Lenin Tsz szarvas- marha törzstenyészetének négyéves Júlia nevű tehene hármas ikerborjakat hozott yilágra. Az újszülöttek 21—23 kiló súlyúak, és — akárcsak anyjuk — egészségesek. A mindszenti termelőszövetkezet egyébként éppen egy héttel ezelőtt az ünnepi zárszámadási közgyűlésen kapott oklevelet arról, hogy magyartarka tehenészetét törzstenyészetté minősítették. Ezzel a tsz bekapcsolódott a gazdaságok tenyészállat-ellátásába. Mínusz tízmillió forint! + Negatív csúcsok halmaza Beszédes bodonvi beszámoló Nyüzsgő csibecsapat. Az elődök közt nagy volt az elhullás. Gondozójuk Simon Pál- né Hogy gazdasági bűntényről van-e szó, vagy csak egyszerűen hanyagságról, netán szakismeret hiányáról, azt egyelőre nem tudni. Mint ahogyan azt sem, hogy a hanyagság meddig minősül csupán hanyagságnak, a hoz- zánemértés hozzánemértésnek, és hol következik be az a minőségi fordulat, amikor önmaguk magasabb kategóriájába átcsapva kiérdemlik a „bűnös” jelzőt, s lesz belőlük bűnös hanyagság, bűnös hozzánem- értés... Visszagondolva a bodonyi termelőszövetkezet új elnökének szavaira, olvasva a vezetőség zárszámadási beszámolóját, amelynek több kitétele valósággal vádiratra emlékeztet, az ügy legalább is gyanúsnak tűnik, és egyre kevésbé pusztán gazdasági, sokkal inkább jogi kérdésnek. O O O Bodony, ez az egyébként kellemes — Párádtól csupán kődobásnyira fekvő — település szorgos-dolgos lakosairól gazdag népművészeti hagyományairól ismert. Mosta négyezer hektáron gazdálkodó termelőszövetkezete, illetőleg annak néhány eddigi vezetője, „szakembere” . révén lesz valószínűleg híres, ha nem inkább — hírhedt... Hogy miért e súlyos szavak? — nos, vegyük elő a beszámolót, amely, mint az idézetekből majd kitűnik, itt-ott kissé finomkodó, finomító, de a tényeken mit sem segít. Halljuk tehát, mit mondott Farkas Lőrinc elnökhelyettes, aki a korábban leváltott elnök helyett állt a tagság elé, s valószínűleg sokért nem adta volna, ha erre nem kerül sor. „Termelőszövetkezetünk vezetősége az 1981-es gazdasági évben igyekezett munkáját úgy végezni, hogy az megfeleljen az elvárásoknak', és megtett mindent azért, hogy a termelőszövetkezetünkben a szervezés, d munkafolyamatok menete, a termelés az előző évekhez viszonyítva elfogadható legyen. A pénzügyi szabályzók kedvezőtlen hatása, továbbá az 1980. évi fejlesztési alaphiány az 1981-es évet negatívan folyásolta be (!?), és így termelőszövetkezetünk az évet veszteséggel zárta. A veszteség összege 10 millió 382 ezer forint...” (Az összehasonlítás kedvéért: a közeli, sok szempontból hasonló adottságú, bár területre lényegesen kisebb mátraderecskei termelőszövetkezet 16 millió forint nyereséget könyvelhetett el az 1981. évi munkája eredményeként.) A megdöbbentő adat ismertetése után részletezi a beszámoló az eredményeket, helyesebben: az eredménytelenségeket. őszi búza: a tervezett 30 mázsa helyett 21,6 mázsa. Ennek árbevétele ily módon a várt 3,6 millió forint helyett alig valamivel több, mint kétmillió forint. A „tíz kicsi négerből” egy tehát már megvan, de a „krimi” csak ezután kezdődik. A tavaszi árpa ugyanis egy szemmel sem volt jobb, mint az őszi búza, a szerényen tervezett 28 mázsa helyett ugyanis csak 16,7 mázsa termést hozott, s mire e fejezet végére érünk, kiderül még egy-két titok. Röviden a végeredmény: a várt 7,8 millió helyett csak 4,4 milliót hozott a növénytermesztési vonal, lám, máris megvan három kis „szerecsen gyerek”. Szerző — mármint a be. számoló — itt jónak látja megjegyezni: „Növényvédelem területén is voltak hiányosságok. Nem minden növénynél lett időben a vegyszerezés elvégezve, ezért egyes kultúrák elég gyo- mo s állapotban voltak a betakarítás időszakában.” Erről ennyit. Annyi szent, hogy ha időben vegyszerez- ni nem is tudtak, finoman fogalmazni annál inkább. Következhet a takarmány. Bodonyban, a nagyon fontos állattenyésztési ágazat (húshozamú szarvasmarha) miatt ennek különösen fontos szerepe lenne: biztosítania kell a takarmányt az állat- állománynak. Nem biztosította. Szálas takarmányból a szükséges 80 vagon helyett 59, silókukoricából 150 vagon termés helyett csak 42- re tellett. Hogy miért lett ily soványka? Íme a sze- mérmetes válasz: „A silónál minőségi kifogás is felmerülhet, mivel a betakarítás annyira elhúzódott, hogy elég száraz állapotban került levágásra, és ez erősen befolyásolja a minőséget.” Mivel azonban vég nélkül nem lehet elkenni a dolgokat, a beszámoló is kénytelen elismerni: „Ezen kiesések csak részben tudhatok be az objektiven jelentkező időjárási viszonyoknak, mivel szubjektív dolgok is közrejátszottak, mely(ek) szervezés és irányítás(i) hiányosságra vezethetők vissza.” A baj nem jár egyedül: nem elég, hogy rossz volt a2 idő, hogy — legyünk mi is finomak? — nem a legjobban dolgoztak: mind a soványka gabonát, mind a takarmányt csak igen magas önköltségi áron tudták előállítani. Ezek után persze, de jó is lenne megnyugtatóbb 'vizekre evezni, pedig csak most következik az igazi haddel- hadd, a fekete leves, amit a bodonyi tsz-ben állattenyésztésnek neveztek. Mint a következő porokból kirémlik, sokkal inkább nevezhették volna állatveszelytésnek, jóllehet, hivatalosan ilyen ágazatot sehol sem ismernek. „A legkritikusabb ágazat az állattenyésztés volt. Ennél az ágazatnál jelentkezett legjobban vezetési, irányítási és szervezési hiányosság. Ezt még tetőzte az, hogy a legfelsőbb vezetés (??) és a vezetőség a beszámoltatások során nem minden alkalommal kapott reális tájékoztatást. Év közben, amikor jelentkezett az a hiányosság, hogy a borjúszaporuTöbbet várnak az asztalosttzemtől: az egész tagság érdeke, hogy jól hasznosítsák az évente kitermelt 9 ezer köbméter fát. Felvételünkön Fejes Sándorné a küszöbdeszkákat rendezi szép sorba lot az átlagos tehénállományhoz viszonyítva nem lesz meg, július hónapban 12, szeptemberben 25, míg novemberben derült ki, hogy 36 db vemhes üszőt kell vásárolni. .— E, kissé körülményes és homályos mondat után jön a nyílt színvallás : „Ezen vásárlást azért kellett eszközölni, hogy a borjúszületések után 4700 Ft/db-onkénfi állami támogatást meg lehessen igényelni, így 40 db vemhes üsző került december hónapban megvételre egymillió forint értékben.” Nos, itt megállhatnánk egy lélegzetvételnyi szünetre, s javukra írhatnánk az állat- tenyésztőknek, lám, nem sajnáltak a borjakért egy kis milliócskát, pedig ugye látható, kissé szorult helyzet, ben voltak ők is év vége felé, amikor az embernek már minden forintot meg kell néznie. Az is igaz viszont, hogy „Állami-Támogatás- Télapó” az öreg teheneknek nem hoz semmit, csak akis bocikáknak, koponyánként 4700 forintot... Az ártatlan kis aranyborjúk azonban nem részesültek az őket egyébként nagyon is megillető jó bánásmódban. Mert tessék csak jól figyelni, most következik az igazi tsz-krimi: „Állategészségügy területén az egyik legrosszabb év az 1981-es. Az elhullások száma jóval meghaladja a tervezettet, de még az előző évi elhullásokat is, amely a felületes és hanyag — na, csakhogy kimondtuk! — áílat- egészségügyi munkára vezethető vissza, annak ellenére, hogy a termelőszövetkezet üzemi állatorvost alkalmaz. A megyei tanács egyértelműen megállapította, hogy amióta a termelőszövetkezetnek üzemi állatorvosa van, nem javult, hanem romlott az egészségügyi helyzet. Elhullások az alábbi bontásban voltak: Tehénből 7, szopós borjúból 42 (!), mely megközelíti a született borjak 20 százalékát, növendékből elhullás 14, hízóbika 8 volt.” Most itt megintcsak nagy lélegzetet kell venni, mert bevallom, a beszámoló eme részénél kissé megrendültem. Hány ártatlan — és drága! — jószág életének fonala szakadt meg időnek előtte. Gondolom, hogy bánkódhattak szegény állattenyésztési dolgozók, vezetők... Vagy talán mégsem...? Ni csak, mit mond az írás: „Az elhullott állatok eltakarítása is kívánnivalót hagy maga után, mert a szarvasmarhatelepen majdnem mindenütt (ott) volt az elhullás után több napig a hulla (!) és több esetben csak utasításra lett eltakarítva, részben ez is közrejátszott a magas elhullásban.” És ha valaki még ezek után is bírja idegekkel, akkor számoljon még mindehhez hatezer elhullott kiscsirkét. .. Feloldandó azonban a feszültséget, nyugtázzuk gyorsan, hogy a juhászainál legalább nem voltak különösebb gondok, szerencsére, hiszen az állattenyésztés így is csaknem kétmillió forint (pontosan: 1,75 millió) veszteséget produkált. „Ezen veszteséghez nagyban hozzájárult, ami csak az ágazatvezetői munkakör átadásánál jelentkezett, a 4 1 db szarvarmarhahiány, melyből 15 db volt tehén.” Az ember mindig valami jobbra vár, aztán — tessék! — eltűntek a tehenek. o o o A keserű tréfát félretéve nagyon is komolyan kérdezem Pálfi Tihamért, aki nem kis bátorsággal vállalta eme anyagi és morális szempontból egyaránt mélyre került termelőszövetkezet vezetését: — Lesz-e, lehetséges-e kivezető út eme feneketlennek tűnő sötétségből? — Lesz — feleli határozottan —, lennie kell. Az már egy külön téma — és persze, nagyon is idetartozó —, hogy Pálfi Tihamér- nek jó alapja van az önbizalomra, korábbi munkahelyén igen szép sikerrel dolgozott, ezért is szavaztak neki most bizalmat s ígértek „felülről” támogatást. Hogy a tsz lezüllesztéséért felelősek sorsa pedig mi lesz, az később biztos kiderül, mint ahogyan az is egy további riportból, remélhetőleg, hogyan birkóznak meg gondjaikkal a bodonyiak... B. Kun Tibor Pálfi Tihamér, akinek bizalmat szavaztak, nem könnyű feladatra vállalkozott, de határozott szándéka: szintre hozni a mélyből a bodonyi termelőszövetkezetet (Fotó: Szabó Sándor)
