Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. február 20., szombat 15. Volt egyszer egy EB-ezüstérmes hajtója Szilvásváradnak Bánat, mit vétettél? Bálint Mihály elhajtott, csak Hévízre nem érkezett meg, Szilvásváradon már nem ta­láltam, Bugacon pedig elér­hetetlen. Pedig kerestük Bálint Mi­hályt. o Először a válogatottkeret vezetői, hiszen a hévízi Báf nyász SZOT-üdülőben a leg­jobbak nélküle kezdték a felkészülést a hollandiai VB- re. Engem a felesége jó esély- lyel biztatott, hogy sikerül találkoznom, a volt szilvási hajtóval. Ekkor ugyanis már februárt írtunk, s Mihály a hónap elejétől Bugacon állt munkába. — Szombaton hazajön, va­sárnap beszélgethetnek — mondta az asszony. Egy hete azonban csak a szomszédot találtam, aki fel­tehetően utoljára váltott szót a helybéliek közül a távozó családdal. — Jött a Miska, de au­tóval. Kifestette a lakást odalent, felpakoltak és men­tek is. A pusztára. A lovasmúzeum istállókö­zeli szolgálati lakása kiürült. Túlélte különb mester sar­kon fordulását is a lipicai lovasbázis, bár azt a valakit Abonyi Imrének hívták. Vagy nézőpont kérdése? e A kusza szálak ellenére Bálint Mihály nem érkezett újoncként Szilvásváradra a szürkéi maradtak (Fotó: Szabó Sándor) hat évvel ezelőtt. Csongrádi születésű, apja is lovakkal foglalkozott, 15 évesen lett csikósgyerek. Csipkéskúton kezdett, hét évig tanult a később Európa- és világbaj­nok Abonyi mellett. 1967 óta dolgozik önállóan, négy évet töltött Mezőszi lason. Onnan azért jött el, mert lovait el­adták egy angol gyárosnak. Az új tulajdonos hívta, szer­ződést ajánlva neki, de Szil­vásváradot választotta. Ma­gam kérdeztem akkor, mi­ért? — Jobb itt nekem, most se mennék! Szerettem volna emlékez­tetni erre, de — a telefon- központos egri hölgy órás kín-keserves vonalteremté­sével is — csak a kiskunfél­egyházi Lenin Tsz irodájáig jutottam. Valami közelebbi megoldás kézenfekvőbbnek tűnt. Egy máfeik telefon. — Tessék, Mátrai Erdő- és Falfeldolgozó Gazdaság. © Ahol a magyar élmézőny jelenti a világ élmezőnyét is, ott szuperteljesítményekkel lehet nevet szerezni. Bálint Mihály azok közé verekedte magát! Bravúros tempójá­val. Hazai bajnoki ezüstöt nyert már 1976-ban, később arany­ra is futotta a futtatott li­picai lovakkal. Szerepelt vi­lág- és Európa-bajnokságon, nevezte dr. Várady Jenő egyéni indulóként, csapaitag- ként. Ez idáig az 1979-es EB pályafutása csúcsa, a fran­ciaországi Haras du Pin-ben ezüstérmes lett. Az 1981-es OB-n is csak a kiskunfélegyházi Muity Fe­renc tudta maga mögé uta­sítani. Akkori' ellenfele, mos­tani klubtársa. A tavalyi évadzárón a XIX. magyar hajtóderbyn ő végzett az élen. Azaz győzelemmel bú­csúzott a hazai környezettől. Ki gondolta volna akkor? o — Kovács Jenő igazgató vagyok. — ön szerint miért cse­rélt „klubot” Bálint Mihály? — Egyfelől erős csábítás érte, másrészt a szorosabb családi kötelékek ápolása miatt döntött így. Ügyében jártak nálam a Magyar Lo­vas Szövetség vezetői, s ők is azon a véleményen voltak, kár maradásra bírni, ha min­denáron menni akar. Szerin­tük a válogatottban a kö­zepes képességűekhez tarto­zik, akitől összességében többet vártak. Személy sze­rint szerettem volna, ha ma­rad, de biztos vagyok abban, hogy nélküle is hallhatunk még szilvásváradi lovas si­kerekről. Mátyus Viktor, a MEFAG szilvásváradi mezőgazdasá­gi üzemének ménesvezetője szerint hajtótársa a csábítás­nak engedett, ő csak tudja, mennyi támogatást kapott annak idején Abonyi és most Bálint össze sem lehet ha­sonlítani, és mégis! Miska ugyan elment, hívták Lovász Jóskát is, aki azonban mar radt. Van lovas elkötelezett­ség is! Q Volt egyszer egy EB-ezüst- érmes hajtója Szilvásvárad­nak, hiszen a Bálint-féle fe­jezetnek vége. Nem maradt a hegyek között, az arany­homokra vágyott. Egyéni sors, vagy talán élsportolói sorsforduló. Mindenesetre megtörtént, akárcsak vele a következő eset a legutóbbi svájci Eu­rópa-bajnokságon. A legna­gyobb lehetőséget kapva csa­pattag volt, amikor a lehető legrosszabb pillanatban — a magyar sikert veszélybe sodorva — Bánat nevű szül“ kéje cserbenhagyta. Lám, most fordult a kocka. Bánat, Bánat, mit vétettél? Budavári Sándor Labdarúgás: Gyöngyösi SE—Poprád (csehszlovák) nemzetközi előkészületi mér­kőzés Gyöngyös, városi sport­telep 13 óra (utána szurko­lógyűlés 15 órától). Sakk: Az országos SZÖ- VOSZ Kupa döntője, csapat- és egyéni verseny Mátrafü- red, Avar Szálló, 8 óra. Si: Centrum Kupa alpesi Szombati sportműsor verseny Galyatető, 10. Az STC sílövő versenye, Galya­tető, 10. Lillafüred-bajnokság és alpesi vidékbajnokság Bánkút, 10. Teke: Eger város felnőtt, ifjúsági, serdülő férfi és női egyéni bajnoksága, népkerti automatapálya, 8 óra. Vízilabda: Űttörő vidék­bajnokság, 11. forduló. Mér­kőzések 9—12 és 13.30—19.30 óra között az egri fedett uszodában. (A résztvevők: Kecskemét, Tatabánya, Sze­ged, Szentes, Szolnok, Eger). Dacolnak a hideggel A mátraházi sportedzőtáborban készül fel a 12 tagú magyar kerékpáros-válogatott a május 9-én Prágából induló Béke és barátság kerékpárversenyre. Akik a legjobb „formát" nyújtják, azok közül á hat legjobb kerekező vág majd neki a szocialista országokon áthaladó csaknem 2000 kilométeres távnak. Felvételünkön: edzésen, útban Eger felé a válogatott (Fotó: Szabó Sándor) száztíz induló Gyöngyös város sífutóversenye A Gyöngyös városi TFS megbízásából a Gyöngyösi Vasutas SC rendezte meg Galyatetőn a város országos sífutó minősítő versenyét, ami egyben városi bajnok­ság is volt. Tizenegy ver­senyszámban összesen 110- en álltak rajthoz, köztük megyénkből a H. Zalka SE, a GYVSC és a PAKÜSE sportolói. A bajnoki értéke­lésnél csak a Heves megyei versenyzők eredményeit vet­ték figyelembe, közülük ver­senyszámonként a legjobb helyezett lett Gyöngyös vá­ros bajnoka. A megyei vonatkozású eredmények. Nők. Serdülő II. korcsoport, 3 km: 1. Esze- nyi Anna (PAKÜSE) 20:15, 2. Tóth Andrea (H. Zalka SE) 22:22. Serdülő I. kcs., 4 km: 1. Patócs I. Erika (H. Zalka SE) 16:22. Ifjúsági 1. kcs., 6 km: 2. Horváth Beá­ta (H. Zalka SE) 24:50. Ifjú­sági 11. kcs., 6 km: 5. Matin Magdolna (H. Zalka SE) 27:02. Felnőtt 6 km: 3. Gál Ágota (H. Zalka SE) 27:36. Férfiak. Serdülő II. kcs., 3 km:' 1. Halász Csaba (GYVSC) 11:39. Serdülő I. kcs., 6 km: 8. Palicz Péter (PAKÜSE) 30:4,4. Ifjúsági 11. kcs., 9 km: 5. Dudás Ferenc (GYVSC) 32:18. Ifjúsági I. kcs., 12 km: 6. Halász László (GYVSC) 44:27. Junior 15 km: 4. Halász Tibor (H. Zal­ka SE) 49:30. Felnőtt 15 km: 3. Füleki Miklós (H. Zalka SE) 45:20..., 5. Kiss Imre (H. Zalka SE) 46:17. A bajnoki érmeket Madár Sándor, a GYVSC elnöke adta át a dobogós helyezet­teknek. IFJÜSÄGI ALPESI OB A Magyar Sí Szövetség Kékestetőn az északi pályán rendezte meg az ifjúsági al­pesi bajnokságot. Kitűnő időben, száraz, kemény ha­von, szép számú érdeklődő tekintette meg a versenyt. A Kékesi Sas SC vezetőinek 3 felnőtt bajnoksághoz ha­sonlóan itt is jutott öröm és bánat is. Öröm, hogy Koczka István mindkét napon bizto­san versenyzett, s ezzel meg­szerezte az összetett verseny előkelő második helyét. Bá- csy László végre magára ta­lált, és azt az eredményt hozta, amit joggal elvárnak tőle. Kellemes meglepetés Lőrincz Péter óriás műlesik­lásban elért 5. helyezése. Bánat, hogy Gallovits László óriás műlesiklásban csak 6. lett, ugyanakkor műlesiklás­ban kitűnő idővel ért a cél­ba, de kapukihagyás miatt kizárták a versenyből. Eredmények. Műlesiklás (140 m szintkülönbség, 400 méter hosszú pálya, első fu­tamban 50, a második fu­tamban 48 kapu): bajnok: Völgyesi András (BHSE) 97,38, 2. Bácsy László (K. Sas) 101,81, 3. Koczka Ist­ván (K. Sas) 102,67. Csapat­ban: 1. K. Sas (Koczka, Bá­csy, Csiba T.) 325,29, 2. BKV Előre 345,41, 3. KÜLKER 350,82. Óriás műlesiklás (550 m hosszú pálya, 155 m szint- különbség, 27 kapu): bajnok: Völgyesi András (BHSE) 91,96, 2. Litkey Botond (BKV Előre) 97,57, 3. Koczka Ist­ván (K. Sas) 94,96..., 5. Lő­rincz Péter (K. Sas) 96,26, 6. Gallovits László (K. Sas) 96,32. Csapatban: 1. BHSE „A” 284,97, 2. Kékesi Sas „A” (Koczka, Lőrincz, Gallovits) 287,54, 3. BKV Előre „A” 298,60. Az összetett verseny végeredménye. Bajnok: Völ. gyesi András 1791,23, 2. Koczka István 1857,50, 3. Lit­key Botond 1858,15, 4. Bá­csy László 1872,16, 5. Fináczy Péter (BKV Előre) 1971,89,6. Csák Levente (KÜLKER SC) 2015,87. CSELGÁNCS Vidékbajnokság Szegeden került megren­dezésre az ifjúsági I. kor­csoport vidékbajnoksága. A kelet-magyar" mezőnyt tata­mira szólító viadalon minden számottevő klub képviseltet­te magát. Kilenc egyesület 69 versenyzője között az Eger SE 5 junior korú dzsudósa is indult. A színvonalas ver­senyben a 71 kg-osok között Tóth Péter a bronzérmet szerezte meg, mellette Tősi Csaba 7. helyezése érdemel említést a 65 kg-osok me­zőnyében. A szegedi viadallal egy- időben Miskolcon az ifjúsá­gi II. korcsoportosok számá­ra rendeztek körzeti rang­sorversenyt. Itt Szabó Tibor (57 kg), az Eger SE tehetsé­ges fiatalja élete első érmes helyezésével a 3. helyen végzett. Sakk A megyei I. osztályú CSB 4, fordulójában újabb ranga­dót nyert az Eger SE. Ezút­tal a füzesabonyiakat győz­ték le. Hengerelt viszont a Bélapátfalva és „kiütéses győzelmével” feljött a má­sodik helyre. A Hatvan He­vesen diadalmaskodott. Eger SE—Füzesabonyi SC 8—2. Bóna—Kladiva 1—0, dr. Horváth—Hajnal 1—0, Sán­dor—Koncz döntetlen, Rauch —Engel 1—0, Vadászi— Zeré- nyl 1—0, Bozsik—Geda 1—0, Ká'losi—Berecz döntetlen, Vámosi—Balsai 1—0, Heve­si-Szabó 1—0, Erdélyi—Kiss 0—1. Bélapátfalva—Egri For­gácsoló 10—0. A cementgyá­riak győzelmeit: Érsek, Bel- lér, Ikanov, Nyerges, Barta, Balog S., Bornemissza, Lász­ló, Bartók és Ébert szerez­ték. Hevesi SE—Hatvani KVSC 4,5—5,5. Tóth—Bubenr kó 0—1, Orosz—Gorda 0—1, Forgó János—Schmidt 1—0, Kolláth—Mátrai 0—1, Felle­gi—Örendi döntetlen, Forgó Éva—Gyóni Béla 1—0, Zbis- kó—Molnár L. 0—1, Forgó- Zoltán—Schósz 0—1, Krus- per—Kovács 1—0, Ibrányi—• Kansai 1—0, Állás a 4. for­duló után: 1. Eger SE 28.5, 2. Bélapátfalvi Építők SK 26.5, 3. Füzesabonyi SC 20, 4. Hatvani KVSC 18.5, 5. Hevesi SE 16.5, 6. Egri For­gácsoló Vasas SK 10 pont. ★ A Mar del Platán zajló nagyszabású nemzetközi sakktorna 8. fordulójában az ismét győzelmet arató hol­land Tiimman, a világrang­lista második hellyezettje átvette a vezetést Poetisch Lajostól. Tirnman világos­sal verte az argentin Quin­terost, míg Portischnak sö­tét színnel játszva csak döntetlenre telt erejéből a svéd Andersson ellen. A verseny eddigi negatív szen­zációját nyújtó háromszoros világbajnok szovjet Karpov- nak ezúttal már a harmadik partija maradt függőben. mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 és este 7 órakor: A vágtató huszárosztag I—II. Szovjet történelmi kalandfilm Este 10 órakor: A biztosan dió Sárkány Lady Színes, szinkronizált japán film EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor: Piedone Egyiptomban EGRI ÚTTÖRŐ Du. 3 órakor: Rákóczi hadnagya GYÖNGYÖSI PUSKIN Requiem Színes magyar film Rendezte: Fábri Zoltán GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Oblomov néhány napja HATVANI VÖRÖS CSILLAG Kabala HATVANI KOSSUTH Languszta reggelire FÜZESABONY Az anyakönywezetö nem válik PÉTERVASARA Az amatór MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.29 Lányok, asszonyok. 8.54 Nóták. 9.29 „Vár egy új világ...” 10.10 Operafel­vételek. 10.48 Rádiószínház. Pázmány. 12.20 Zenei anya­nyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva. 12.45 Josef Suk hege­dül. 13.30 Megvalósult kéz­fogások. 14.05 A hét embere. 14.15 Gesualdo-madrigálok. 15.05 Űj Zene Üjság. 16.00 168 ÖRA. 17.34 Évszázadok mesterművei. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Űt­közben. 18.45 A tanítónő (Szinmű). 20.30 Operafelvé­telek. 20.59 „Arccal a ten­gernek”. 22.15 Bartók-hang- archívum. 23.15 Kamaraze­ne. PETŐFI 8.33 Útközben. 8.37 A Rádió Kabarészínháza III. humor­fesztiválja. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Magyar fúvós­zene. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 Éneklő ifjúság. 14.00 Ritmus. 14.35 Orvosi ta­nácsok. 14.40 Négy sanzon nyolc változatban. 15.05 Népi muzsika. 15.49 Wagga-Wagga, avagy a la­katlan liget titka. 16.33 Út­közben. 16.35 Mary Poppins. 16.45 Újdonságainkból. 17.30 Lelátó. 19.00 Tessék válasz­tani! 21.30 Népzene. 22.00 Szombat esti diszkó. 23.00 Hírek. Sport. 23.15 Sláger­múzeum. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. Lapszemle. 8.10 Programajánlat. 8.20 Visszapillantó. 8.40 Napjaink kérdései. 9.00 Észak-magyar­országi krónika. 9.30 Mikro­fonlánc. Gricser Péternével, a Miskolci Postaigazgató­ság műszaki igazgatóhelyet­tesével beszélget Jakab Má­ria — Sport. 9.55 Műsorelő­zetes ... ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola­tévé. 8.45 Nas Ekran — A mi képernyőnk. 9.05 Mese, mese, mátka ... 9.30 A kis­kakas gyémánt félkrajcárja (Bábjáték). 9.55 Nem kell mindig kaviár. (NSZK tévé­filmsorozat). 10.50 Kereszt- kérdés. 11.20 Mély folyam. 13.30 Kisfilmek Csehszlová­kiáról. 14.05 Magilla Gorilla (Amerikai filmsorozat). 14.30 Ember és Föld. 15.05 Meg­marad felkiáltójelnek! Do­kumentumfilm. 15.45 Sors­társak. 16.00 Északi sívilág­bajnokság. 16.50 Ének a szőlőhegyről. Portréfilm Ta­tai Sándorról. 17.30 Feleki Kamill és vendégei. 18.20 Arcképek a munkásőrség történetéből (Dokumen­tumfilm). 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Vers — min­denkinek. Kosztolányi De­zső: Üllői úti fák. 20.05 A 78-as körzet 20.40 Cirkusz a jégen. 21.55 Tv-híradó 3. 22.05 A császár pékje (Cseh­szlovák film.) 2. MŰSOR 15.55 Ablak. Különkiadás. 16.20 A nyugtalan nyugdí­jas (Dokumentumfilm). 17.10 Pszi-fi. 17.50 Sándor Má­tyás. (Filmsorozat). 18.50 Másfél millió lépés Magyar- országon. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Magyarország—NDK. Fedettpályás atlétikai ver­seny. 20.55 Tv-híradó 2. 21.15 Összeütközés (NDK tévéfilm). ( színház ) EGERBEN délután fél 4 Órakor : ALKULCSOK petOfi ifjúsági bérlet este 7 Órakor : ALKULCSOK KATONA BÉRLET

Next

/
Oldalképek
Tartalom