Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
~ fwm jJJJLXä NÉPÚJSÁG, 1982. február 20., szombat Az amerikai és a szovjet tárgyaló delegáció vezetőjének, Nitzének és Kvicinszkijnek (jobbra) az első kézfogása Géniben. A kézfogás azonban nem azonos szándékokat fejez ki... Napjaink egyik légéletbe- vágóbb közös tennivalója a földrészünkön békeidőben példátlanul magas szintű katonai szembenállás csökkentése, a rakéta-nukleáris háború kirobbantásának minden erővel való megakadályozása Európában és másutt a világon. Az utóbbi időben a nemzetközi légkör felettébb megromlott. Ennek oka kizárólag a NATO, mindenekelőtt az Egyesült Államok vezetésének kalandor-politikájában, agresszivitásának fokozódásában keresendő. A jelenlegi mélyponthoz olyan fejlemények vezettek el, mint például a hadászati fegyvereket és fegyverrendszereket korlátozó SALT—2 szerződés amerikai ratifikálásának elmaradása, a NATO-tanács 1979. decemberi döntése az úgynevezett eurórakéták nyugat-európai telepítéséről, majd a Reagan-kormány minden eddiginél átfogóbb katonai- fölényszerzési programjának meghirdetése és végül, a „korlátozott” európai atomháború megvívására vonatkozó washingtoni nézetek hivatalos rangra emelése. „Szovjet kezdeményezések" Ennek az eseményláncolatnak szerves része mindaz, ami a SALT-folyamattal eddig nem érintett európai közepes (1000—4500 kilométer) hatótávolságú rakéta-nukleáris harceszközök tárgyában történt a szovjet-amerikai genfi tárgyalások múlt év november 30-án történt felúj tása előtt és után. Csupán emlékeztetőül: a Szovjetunió, már a SALT-megbeszélések időszakában felhívta a figyelmet e probléma fontosságára. Az SZKP XXVI. kongreszusán jóváhagyott békeprogram egyik pontjában ugyancsak szóba került a megoldás halaszthatatlansága. Az előterjesztett javaslat szerint „már most moratóriumot kell elrendelni a NATO-országok és a Szovjetunió új közép-hatótávolságú nukleáris rakétáinak európai telepítésére, azaz mennyiségileg és minőségileg be kell fagyasztani az ilyen eszközök meglevő szintjét, beleértve természetesen az Egyesült Államok ebben a térségben található előretolt telepítésű nukleáris eszközeit. Amikor a múlt év őszén Brezsnyev Bonnban járt, megismételte az indítványt, sőt — a Szovjetunió őszinte megegyezési szándékának jeléül — azt a készségét is kinyilvánította, hogy a moratórium idején Moszkva hajlandó lenne akár többszázzal csökkenteni közepes hatótávolságú rakétáinak számát. (A szovjet fél — jóakaratát bizonyítandó — korábban már hasonló egyoldalú lépést tett: 20 ezer katonáját és 1000 harckocsiját kivonta az NDK területéről.) Azt lehetett volna várni, hogy a nyílt és becsületes gesztus Washington figyelembe veszi majd genfi álláspontjának kialakításánál, szem előtt tartva az egyenlőség elvét, és a másik fél jogos biztonsági érdekeit. De ennek éppen az ellenkezője történt. Reagan elnök négypontos javaslat-tervezetének első helyén az ulti- mátumjeilegű követelés szerepelt, hogy a Szovjetunió teljesen szerelje le valamennyi SS—20-as és a régebbi telepítésű SS—4-es, SS—5-ös rakétáját, (Az „SS” NATO-kódjelzés: a „surfa- ce-to-surface”, vagyis a földfelszín-földfelszín rendeltetésű, 1800—4500 kilométer hatótávolságú szovjet rakéta-harceszközöket jelölik ezzel a rövidítéssel.) Reogan-formula A másik fél rovására egyoldalú előnyökre törekvő amerikai elnök még ennél Kísérleti kilövés a nyugat- európai telepítésre szánt robotrepülőgép (szárnyasrakéta) egyik szárazföldi állomásoz- tatású típusával. life A nyugat-európaiak nem akarnak az Egyesült Államok nukleáris túszaivá válni. Képünkön: a tavalyi, több mint 300 ezer ember részvételével lezajlott tömegtüntetés Bonnban. (Fotó: K. S.) is tovább ment: szerinte a szóban forgó rakétákat nemcsak a Szovjetunió nyugati körzeteiből kellene eltávolítani. Moszkvának arra is garanciákat kellene adnia, hogy az SS-eket az Uralon túli területekre sem helyezi át. Ebben az esetben az Egyesült Államok — amint ezt az óceánon túl ígérik — lemondana a közel 600 darab Pershing—2 tüzérségi rakéta és robotrepülőgép (szárnyas-rakéta) 1983-tól tervezett nyugat-európai elhelyezéséről. Ezt a Reagan-féle formulát — hangzatosán — „nulla megoldásnak” nevezték el. Olyan benyomást igyekeztek kelteni a nyugati közvéleményben, mintha ezzel Washington elfogadható és „ésszerű” ellenjavaslatot tett volna a szovjet tárgyaló partnerének. Holott a valóságban az úgynevezett nulla megoldás amerikai változatának realitása egyenlő a nullával. Azt tételezné fel, hogy a szovjet fél önkéntes elhatározással tegye védtelenné magát, s olyan arányú egyoldalú leszerelést hajtson végre, ami szinte felérne egy háborúban legyőzött állam kapitulációjával. Tények, tények... Egyszerűen azért, mert súlyosan károsítaná saját és szövetségesei elemi biztonsági érdekeit. Abból kell kiindulni, hogy a kölcsönös biztonságot továbbra is a hadászati egyensúly, vagy az egyensúly közös és azonos alacsonyabb szintje szavatolhatja. A számok nyelvére lefordítva: 1975 végén a Szovjetuniónak és a NATO- nak 1020—1020 darab közepes hatótávolságú rakétaatomfegyvere volt Európában. Később bizonyos csökkenés következett be, s a paritás megtartásával beállt a 975: 986-os számbeli arány. Ha már most a Szovjetunió hozzájárulna ahhoz, hogy az új amerikai „eurohadászati” fegyverek telepítéséről történő lemondás fejében — mintegy „ellenszolgáltatásként” — megsemmisítse minden SS-ét, s közben teljesen érintetlenek maradjanak az Egyesült Államok, ' illetve a két másik nukleáris hatalom, Anglia és Franciaország atomeszköz-készle- tei, az előbb említett arány 986:461 lenne a NATO javára ! , Világos, hogy ezt semmiképpen sem teheti meg, hiszen az SS—4-esek, az SS— 5-ösök, fnajd pedig az ezeket fokozatosan leváltó korszerűbb, három nukleáris robbanófejjel felszerelt SS—20-asok éppen ezért kerültek a szovjet hadsereg védelmi rendszerébe, hogy kellő hatékonysággal lefoghassák a szocialista közösséget fenyegető előretolt állo- másoztatású amerikai tömeg- pusztító eszközöket. Az sem mellékes körülmény, hogy amíg az amerikai kezelésben lévő, európai elhelyezésű rakétákkal a Szovjetunió területei nagy mélységben elérhetők, addig az SS-ek nem érhetik el az Egyesült Államokat. Ha pedig még azt .is számításba vesszük, hogy a nyugat-európai telepítésre szánt Pershing—2-k és szár- nyasfakéták mindössze 5—6 perc alatt csaphatnának le előre kijelölt célpontjaikra (ez a repülési idő az interkontinentális rakétáknál mintegy 30 perc), a rendkívüli módon lerövidült előrejelzési időtartam miatt nem nehéz felmérni, mennyire megnövekednének a Szovjetunió biztonságát fenyegető veszélyek. Ilyen körülmények között — és ez minden józanul, reálisan gondolkodó ember számára kézenfekvő — a Genfben tárgyaló szovjet fél csak olyan nulla megoldást fogadhatna el, amely teljesen atomfegyvermentessé tenné Európát. Erre azonban sem a NATO, sem a Rea- gan4cormány nem hajlandó. Serfőző László alezredes Visszacsinálható-e a Golan- fénnsík izraeli annektálása? Hafez Asszad Szíriái elnök, így válaszolt a kérdésre: Amit erőszakkal vettek el, az csak erőszakkal szerezhető viasza! Szíria ennek ellenére minden békés eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a Golan annektálását, illetve „az izraeli törvénykezés és közigazgatás kiterjesztését” kimondó törvény érvénytelenítésére kényszerítse Izraelt. Az eddigi erőfeszítések nem jártak eredménnyel. Az Egyesült Államok a múlt év decemberében még támogatta az izraeli döntés megsemmisítését követelő nemzetközi határozatot, de januárban már — vétójogával élve — akadályozta meg a Biztonsági Tanácsot abban, hogy szankciókat alkalmazzon a terjeszkedő politikát folytató Izraellel szemben. A világszervezet vitáját követően Tuniszban összeült az arab külügyminiszterek rendkívüli értekezlete, hogy Szíria kérésére tanulmányozza a Golan annektálása, illetve az Izrael elleni szankciókat meghiúsító amerikai vétó nyomán kialakult helyzetet. Damaszkusz két területen kérte, várja a cselekvő arab szolidaritás kinyilvánítását. Egyfelől a Szíriának és a Palesztin Ellenállási Mozgalomnak nyújtott arab támogatás fokozását, az Izrael javára billent stratégiai erőegyensúly helyreállítását, másfelől az amerikai—arab kapcsolatok felülvizsgálását szorgalmazza. A haladó arab rendszerekkel karöltve azt indítványozza, hogy az arab országok foganatosítanak politikai és gazdasági megtorló intézkedéseket az izraeli terjeszkedést bátorító Egyesült Államokkal szemben. Izrael most képmutató módon arról beszél, hogy a történtek ellenére is hajlandó béketárgyalásokat kezdeni Szíriával. Magát az annexiót azzal indokolták, hogy egyrészt a Golan a bibliai Izrael része, másrészt Szíria 1967 előtt az izraeli települések elleni tüzérségi állásokként használta fel a stratégiái fontosságú magaslatokat, és 14 éven át nem volt hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a megszállt terület sorsáról. Az izraeli hadsereg 1967. júniusában foglalta el a nemcsak katonailag, hanem mezőgazdasági szempontból is értékes szíriai területet. Szíria az 1973 októberében le- zajlott negyedik arab—izraeli háború első szakaszában visszafoglalta, majd később újra elvesztette a fennsíkot. A jelenlegi tűzszüneti vonal a Kissinger közvetítésével létrejött szíriai—izraeli csapatszétválasztási egyezmény eredményeként alakult ki 1974 májusában. Ekkor Izrael az októberi háborúban elfoglalt új területeken kívül a Golan egykor 50 ezer lakosú központját, Kuneitrát is kiürítette, de előbb módszeresen lerombolták a várost. A szíriai és az izraeli állások közötti ütközőzónában ENSZ-csapatok helyezkednek el. Az 1967-es agresszió óta hivatalosan meghirdetett izraeli politika volt a Golan annektálása. Ezt igazolja az is, hogy itt építették az első izraeli településeket. Jelenleg hétezer izraeli telepes él a 25 mezőgazdasági és egy városi jellegű településen. Az annexiót követően bejelentették, hogy új kolóniák építésével négy éven belül 30 ezerre növelik a zsidó telepesek számát. A háború előtti 80 szíriai faluból csupán öt maradt, és 130 ezerről 15 ezerre zsugorodott az arab lakosság lélekszámú. Ä fennsíkon maradt arabok harcos tüntetésekkel tiltakoztak az annexió ellen. A megszálló hatóságok éveken át sikertelenül próbálták elfogadtatni velük az izraeli állampolgárságot. A Biztonsági Tanács 1967- es és 1973-as határozatai egyaránt előírják a megszállt szíriai terület kiürítését. A katonai fölényben levő Izraellel főként azért határozhatta el a Golan bekebelezését, mert számíthatott az Egyesült Államok támogatására, a Sinai-félsziget kiürítésével sakkban tartott Egyiptom semlegességére és végül az arab tábor bénító hatású megosztottságára. Böcz Sándor összeállította: Pilisy Elemér mm Nyugat-Európa botránysajtója három éve tele volt a szenzációsnál szenzáció- sabb részletekkel. Nem csoda, hiszen a bűnügy szereplője egy valódi herceg — Vittorio Emanuele de Sa- voya, a volt olasz királyi ház egyik tagja — volt. Azóta a botrány egyre csönde* sediik, sőt úgy tűnik, lassan elhal. Nem csoda, hiszen a 19 éves Dirk Hamer nyugatnémet diák tökéletesen hallgat — meghalt. Meghalt azon az emlékezetes éjszakán, 1978. augusztus 17-ről 18-ra virradóra. Mi is történt? A Korzikától délre fekvő Isola di Cavallo sziget öblében három jacht horgonyzott: a római arisztokrácia ifjú titánjai adtak itt egymásnak találkozót. Az aranyifjak a szigeten vacsoráztak, majd éjfél után tértek vissza hajóikra. Eközben egyikük — anélkül, hogy tudta volna, ki a tulajdonos — „kikölcsönözte” a szigeten lakó herceg gumicsónakját. A „királyi herceg” ezen roppant módon felbőszült. Villájába rohant és előhozta M-l típusú amerikai katonai puskáját. Átmotorozott a „Coke” nevű jachtra, amelyhez gumicsónakját kötötték. A herceget nerq tulajdonának visszaszerzése hajtottta, hanem a bosszú a „fenség- sértésért”. Botrányt akart. A hajón azonban csend uralkodott, fél kettő volt, mindenki aludt. Egyszercsak a zajra felébredt dr. Nicola Peude római orvos jelent meg a fedélzeten. A herceg ordítva megvádolta, hogy ő lopta el a gumicsónakját és fegyverével megfenyegette. Lövés dördült. Nem talált. Peude rávetette magát a hercegre, aki újra lőtt. A golyó a szomszédos jacht, a „Mapa- gia” egyik kabinjában halálra sebezte Dirt Hamert. A rendőrség és a bíróság megindította az eljárást. Az ügy annyira világos volt, hogy a herceg nemcsak írásban jelentette ki, hogy „minden polgárjogi következményt” vállal, de a Savoya- ház negyedmillió márka „fájdalomdíjat” azonnal át is utalt Dirk édesapjának. Azóta kiderült azonban, hogy az ügyben mégsem világos semmi, kivéve az, hogy az ifjú Dirk meghalt. A terhelő tanúk sorra visszavonták vallomásukat, az újabb szemtanúk pedig valami titokzatos revolverről tudnak, amelyből szintén lőttek volna. Közben a lövéstől megsérült „Mapagia” jacht nyomtalanul eltűnt. A dalnak még nincs vége, de az eset ismerői már egyáltalán nem várnak alapos bírósági tárgyalást az ügyben. Az „optimisták” úgy vélik, hogy a herceg legrosszabb esetben is jelentéktelen pénzbüntetéssel megússza „heveskedését”. ,. (Oéti)
