Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 27. szám ARA: 1982. február 2., kedd 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kedvességet veszek Tisztában vagyok azzal, hogy amikor ORILUX tí­pusú tv-készülékemet vásá­roltam, megfizettem egy parányi részt abból a fe­lelősségteljes munkából is, amellyel az Orion-gyár ve­zérigazgatója vezeti válla­latát, naponta, óránként, percenként dönt kisebb vagy nagyobb kérdésekben. A csaknem nyolcezer forintos vételárból néhány forint bizonyára jut a fő­mérnököknek, a gazdasági igazgatónak, a főkonstruk­tőrnek, a technológusnak, az alkatrészgyártó üzem­vezetőnek, az esztergá­lyosoknak, a mechanikai és elektronikai műszeré­szeknek, a raktárosoknak, a csomagolóknak, a szállí­tómunkásoknak, a takarí­tónőknek, a portásoknak, és a fűtőknek, stb. íz eddig tiszta, és vilá­gos. Különösképpen az, hogy a pénzemért tisztes­ségesen megdolgoztak va­lamennyien. Mi az, ami számomra nem tiszta és nem vilá­gos? Az, hogy a legjobb tudomásom szerint amikor vásárolok, akkor megfize­tem annak a bolti eladó­nak a munkáját is, akit lehet, hogy egy számára alkalmatlan pillanatban merészeltem megszólítani, érdeklődvén a megneve­zett készülék előnyeiről és hátrányairól. Ekkor valami félreértés keletkezett köz­lünk. Hiába hivatkoztam arra, hogy a kiszemelt tv igazán szépösszegű árába szerintem beleszámítot­ták azt a munkát, mi több, kedvességet, előzékeny­séget és türelmet is, ami­vel engem tájékoztatni, ki­szolgálni, tanácsot adni, a szállítás megszervezésében segíteni tartozik. ö, matematikus zseni lé­vén, pillanatok alatt ki­számította, hogy a vételár neki jutó részéből számá­ra még hideg vízre való se nagyon telik. Tényekkel nehéz vitatkozni, ezért végső megoldásként eszem­be jutott a varázsige: ha készségesen teljesíti kí­vánságomat, nem leszek hálátlan. A hatást nem részlete­zem, tény, hogy egy csa­pásra megváltozott min­den. Nyüzsgés, igyekezet, készség, kedvesség ölelt körül. Ámde néha mégis kétségek és kételyek gyö­törnek. Mi lesz akkor, ha mindazok, akiket felsorol­tam, vagy nem soroltam, egyszer csak benyújtják nekem a pótszámlát, hogy jó munkáért nekik is szép muzsika jár, fizessek! Va­jon ez az összeg mennyit tenne ki? Életem végéig győzném-e törleszteni ? Nem fárasztom magam az utókalkulációval. De azt kénytelen vagyok kijelen­teni: amíg a helyzet nem javul, morcos kereskedő­nek, kellemetlen szerelő­nek, időt rabló ügyintéző­nek ezután is muszáj fizet­nem. Ugyanis nélkülözhe­tetlen számomra egy ici­pici kedvességet, figyelmes­séget és udvariasságot vá­sárolni, mert e nélkül én nem tudok még a COLORION de LUX színes tv-nek, vagy a legújabb képmagnónak sem tiszta szívből örülni. (Gy. Z.) LEGKELENDŐBBEK: A TÉLIKABÁTOK ÉS A CSIZMÁK - 800 EZER FORINTOS DÉLELŐTTI FORGALOM AZ EGRI CENTRUMBAN Megkezdődött a kedvezményes téli vásár A korábbi hetek fagyos napjai után bizonyára sokan várták az engedményes téli vásárt, amelyen a ruházati és cipőüzletek 30—40 száza­lékos kedvezménnyel árusít­ják a hideg évszakra való portékákat. Ügy tűnik, sokan már a következő télre gon­dolnak, mert a megenyhült idő sem tántorította el őket hétfőn a vásárlástól. Az egri Centrum. Áruház­ban már hagyomány a kéz-, deményezés: egy órával előbb nyitottak, hogy a rok­kantak nyugodt körülmények között elsőként vásárolhas­sanak. Az ezt követő órák­ban is több száz ember ke­reste fel az áruházat. Az engedménnyel kínált készlet értéke 7,5 millió forint, ami a tavalyinál mintegy 2,8 mii. lió forinttal több. A legke­lendőbbek -— egy délelőtt tapasztalatai alapján — a női, férfi, bakfis télikabátok, a flanellpizsamák, pulóve­rek, továbbá a sapkák, sálak, bőrkesztyűk voltak. Négy óra alatt mintegy 800 ezer forint értékű holmi talált gazdára. A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ru­házati osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a vállalat­hoz tartozó boltok, üzletek mintegy 20 millió forint ér­tékű téli ruházati cikket, va­lamint cipőt kívánnak érté­kesíteni a február 13-ig tar­tó akció során. A vevők te. hát a tavalyihoz képest 20 százalékkal több áru közül választhatnak a megye há­rom városában, valamint A Centrum Áruházban is nagy volt a forgalom Egercsehiben, Bélapátfalván és Petőfibányán. Az egri női konfekció­üzletben — közölték érdek­lődésünkre — leginkább ka­pucnis kabátot, műszőrmés dzsekit kerestek és vásárol­tak a legtöbben. Megfelelő volt a választék a bakfis kertésznadrágokból és vas­tagabb szövetű téli szok­nyákból. Gazdag volt a férfi- konfekció-bolt árukínálata is, összesen 1,2 millió forint ér­tékű. A legnagyobb sikert a vevők körében a téliesített bársonyzeke aratta, amely Sokan várták a nyitást az egri Juventus gyermekruházati áruház előtt (Fotó: Kőhidi Imre) már a kora délutáni órákra elfogyott. Emellett igen ke­lendőek voltak a szövet- és bársonyöltönyök is. Az egri Juventus gyermekruházati áruházban — s ez ugyancsak hagyomány a téli engedmé­nyes vásárlási akciók során — egységesen 40 százalékkal adják olcsóbban az árucik­keket. Az áruházat „meg­szálló” vevők hada főleg a kötött divatáruk, a télikabá. tok és a pantallók iránt ér­deklődött. Ugyancsak sorbán- állás volt a cipőrészlegben is, ahol a bundás gyermekcipők és -csizmák voltak a legke­lendőbbek. Az első nap ta­pasztalatai alapján azt re­mélik, hogy az 1,8 millió fo­rint értékű árukészlet 90— 95 százalékát értékesíthetik a két hét alatt. Az elmúlt évinél nagyobb volt az érdeklődés az első napon — mondták érdeklő­désünkre az Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat gyöngyö. si, Mátyás király utcai nagy­áruházában. Itt több mint hárommillió forint értékű portéka került a polcokra. A legtöbben a kártolt szövet­holmikat, a férfiingeket és a kötött árukat, valamint a té­likabátokat keresték és vá. sárolták. A GYÖNGYSZÖV Áruházban — ahol három­millió forint értékű a kíná­lat — elsősorban a cipő- és a divatosztályon volt nagy sorbaállás. Az előbbin a csiz­mák fogytak el szép szám. ban, az utóbbin pedig a leg­több esetben a szőrmesap­kák, bőrkesztyűk és flanell alsóneműk találtak gazdára. Gazdag a választék a télika­bátokból, a szövetruhákból, valamint a téliesített dzse­kikből is. Hevesen, a helyi áfész nagyáruházában 2,8 millió forint az akcióba be vont áruk értéke, ez 300 ezer forinttal kevesebb a tavalyi­nál. Az első napon főleg a férfiingek, női télikabátok, a szövet méteráruk és a női divatcsizmák keltek el nagy számban. Jasszer Arafat Budapesten Sarlós István, az MSZMP PB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára (balról) megbeszélést folyta­tott Budapesten Jasszer Arafattal, a Palesztina! Felszabadí­tás! Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnökével (MTI fotó, Manek Attila felv.— Népújság telefotó — KS) A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságán nak és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meg­hívására hétfőn a Paleszti­na! Felszabad ítási Szervezet küldöttségének élén hivata­los, baráti látogatásra ha­zánkba érkezett Jasszer Ara­fat, a PFSZ Végrehajtó Bi­zottságának elnöke. A palesztin delegáció tag­jai: Abdel Mohszin Abu Majzer, a Palesztinái Felsza­bad ítási Szervezet Végrehaj­tó Bizottságának tagjöv a szervezet szóvivője, Száhar Abu Nizar, az ELFatah for­radalmi, tanácsának titkára, Mohammad Dzsihad ezredes, katonai vezető a PFSZ-ibem. HARMINC NAPON AT Példás helytállás Vísontán (Tudósítónktól) A Mátraalji Szénbányák Thorez Bányaüzemének több miint egy évtizedes fennállá­sa óta a legkeményebb tél­lel megküzdve tettek eleget aiz igényeiknek, elváratoknak januárban a visontai bányá­szok. Az ország legnagyobb külfejtéséé szénbányájában az időjárás viszontagságainak kitéve több héten át nullá fok alatti, gyakran mínusz 15—20 fokos hidegben folya­matosan termeltek', és zavar­talanul kielégítették a szom­szédos Gagarin Hőerőmű fű­tőanyagigényeit. A folyama­tosság Visontán azt jelenti, hogy január első napját ki­véve 30 napon át éjjel-nap­pal, hétköznap és vasárnap f egyaránt folyt a termefliés, a nagy teljesítményű gépóriá­sok kapacitásának a legked­vezőbb mértékben történő 'kihasználásával Ráadásul a mínusz 10 fok alatti hideget az acélszerkezetek nehezen viselték el, így az üzemel­tetésre fokozottabb figyel­met kellett fordítani. A visontai bányászok erő­feszítéseit fémjelzi, hogy a hétfőn délben történt összeg­zés szerint — januárban ösz. szesen 604 ezer tonna fűtő­anyagot adtak át a Gagarin Hőerőmű igényeinek kielégí­tésére, s ezen túl mintegy 28 ezer tonna szenet a bánya saját tárolóterén is tartalé­kolt biztonsági célból. Kovács András A viharos szél ledöntötte a régi vastornyot Mi okozta a kékesi adó hibáját? Volt, aki tévékészülékét át­kozta, volt, aki merész alpi­nistaként kúszott föl a ház­tetőre, hogy megigazítsa an­tennáját, mivel vasárnap délután a Heves megyei té­vénézők is látni, akarták — mint az ország bármely tá­ján — kedvencüket, Hum­phrey Bogartot, a legendás Casablanca című filmben. A tévé képernyőjén azonban halvány árnyképek úszkáltak csupán. Érdeklődésünkre a követ­kező tájékoztatást kaptuk: a televízió 1-es műsorát a ké­kesi régi televíziós torony épületében lévő adórendszer küldd fel egy légvezetéken aiz új torony tetején lévő anten­narendszerre. Egyébként a 2-es műsor adóberendezése már az új épületben van. A vasárnap délelőtti, viharos erejű szél következtében le­dőlt a régi antennatartó vas­torony, amely zuhanás köz­ben elszakítottál a két épüle­tet összekötő légvezetéket. A régi épületben lévő adóbe­rendezés és az ú j épület an­tennája között tehát megsza­kadt az összeköttetés, így az 1-es programot is a 2-es mű­sor csatornáján kellett sugá­rozni. A helyszínre kivonult szak­emberek vasárnap es tére ide­iglenesen üzembe helyeztek egy olyan kábelt, amelyen ugyan kisebb teljesítménnyel, de sugározni lehetett az el­ső műsort az OIRT 8-as csa­tornán. A BHG Híradástechnikai Gépgyár szakemberei és a posta műszaki alakulatai hét­főn még kéiső délután is doL goztak a hiba, végleges elhá­rításán. Lapzártakor a Rá­dió és Televízió műszaki igazgatósága annyit közölt, hogy az eredeti légvezeték­kel azonos műszaki paramé­terekkel rendelkező, úgyne­vezett repülővezeték szere­lése folyik. A keddi műsor már minden bizonnyal a szo­kásos körülmények között vehető a tévékészülékeken. Ünnepség a Szabad Nép jubileumán Negyven évvel ezelőtt, 1942. február 1-én jelent meg először a Szabad Nép, akkor a Kommunisták Magyarországi Pártjának illegálisan terjesztett újsága, amelynek hagyományát folytatja — immár negyed­század óta — a Népszabadság, az MSZMP központi lapja. Az évforduló alkalmából a Népszabadság szer­kesztősége hétfőn ünnepséget rendezett, amelyen Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott beszédet, majd le­leplezte a Szabad Nép megjelenésének és első főszer­kesztőjének, Rózsa Ferencnek emléket állító dombor­művet a Népszabadság székházának előcsarnokában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom