Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 7. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1982. január 9., szombat ....... * " “■ * ■■ ' -----1 B úcsú Krlezától A közelmúltban még arról számoltunk be- olvasóinknak ; lapunk hasábjain egy jugoszláviai úti sorozatban, hogy Mi- j roslav Krleza jó hangulatban beszélgetett el az egri tanár- 1 képző főiskoláról otthonába látogató tanárral. Az elmúlt \ esztendő utolsó napjaiban — pontosan december 29-én — ■ érkezett képtávírón a jugoszláv és egyben a világirodalom kiemelkedő alakjának fényképe, alatta a szomorú hírrel, I hogy egy zágrábi kórházban 88 éves korában elhunyt Miroslav 1 Krleza. A regény és drámaíró, a jeles költő a magyar irodalom ; kitűnő és avatott ismerője volt, műveinek számtalan magyar : vonatkozása lelhető fel. Életműve aligha szorul méltatásra. Alkotásai nyolc köte- ! tes válogatásban magyarul is megjelentek. Hadd búcsúzzunk ] tőle megrendítően szép, egyszerűségében páratlan méltóságú , versével: Miroslav Krleza: Jeruzsálemi párbeszéd Ah úgy! Tehát ő názáreti? — Hát persze: a sarki halaskofa szegrői-végről a nagynénje neki! — Én meg hallottam, hogy anyja egy esett nő, és hogy az apja utcaseprő. — Istállóban született, ennyi tény; egyáltalán: sok folt van az eredetén. Valami öreggel hál most az anyja, mondják. De ki jegyzi meg, nagysád, ezt a sok szörnyű botrányt? — No jó. És van-e iskolája? Tett érettségit? — De kérem! Nagysád tréfál, remélem! Micsoda érettségit? Minap megcsókolt nyilvánosan -egy utcalányt. Soroljam végig? Naplopókkal iszik, lógnak vele halászok, vakok, bénák, betegek, s már kezdi fertőzni a gyerekeket. Följelentések vannak ellene, egész tucat vád. Ez a fiú kereszten végzi, meglássa, nagysád. (Ács Károly fordítása) Bemutatjuk Bemutatjuk olvasóinknak Cseh Károly — már nem js — „pályakezdő” költőt akinek verseiből válogattunk. 1952. december 6-án születtem Borsodges2ten. Iskoláimat itt, Vattán, Mezőkövesden és Egerben végeztem. Ez utóbbi helyen kaptam magyar-orosz szakos tanári diplomát. Elég korán kezdtem írni, tizenegy éve jelentem meg először a mezőkövesdi Matyóföldben. Határozatok A kis sorsok néha elférnek diplomatatáskákban is akár méretre készített koporsókban a holtak Behavazott temetők a tárgyalóasztalok csöndjükben toll serceg csak nem díszsortűz ropog A rét Robbannak a margaréták petárdái Virágok tűzijátéka a réten Nézd meg jól tűnő káprázatát Mert égboltoddá magasul majd lentről majd a Népújságban. Bemutatott a Hevesi Szemle, a Magyar Ifjúság, a Képes Üjság, verseim a Napjaink, az Új Forrás és napilapok közlik. Közlésre fogadott el az Üj írás, a Vigilia, az Oj Auróra és a Kincskereső. Fordítok oroszból, ezek a Napjaink haságjain látnak folyamatosan napvilágot, ezeken kívül recenziókat is írok. Tagja vagyok a miskolci KELET Irodalmi Alkotócsoportnak és a Borsodi Fiatal Művészek Társaságának. Eddig két antológia közölt: a KELET „És mégsem elégia"-ja és a Heves megyei „Ütrahivás". Szerepeltem a Ébresztő Hajnali járdák szirénázó babakocsijai közt rohansz szemed körül virrasztás karikái Csontüreg-fészkéből hiába szállna a tekintet meggyűrűzött madara Sün-tüskéi nőnek a megáldott csillag sugarainak — Az éjjel írott vers holdudvarát napfény gyomjai növik be lassan akár arcot a borosta BFMT antológia-szerű kiadványában. Most állt össze a KELET új antológiája, tizenegy versem lesz belőle. írok mert az írás áttételes kapcsolatteremtés az emberekkel és egyben önvizsgálatra késztet, és sarkall, hogy ne szakadjak el a világtól, sőt azt gazdagítsam szerény dolgaimmal. Azt szeretném én is megígérni, amit meg nem írni nem lehet — s persze ehhez még sok próba kell. „Csillagok aprópénzén” címmel ez évben adom le kötetemet a Szépirodalmi Könyvkiadóhoz. Szökésben Hátam hűlő cserépkályhának vetem aranyló fáknak kukoricásnak Még nem kivégzőfal Az a fagyos hajnal még távolabb Szökésben az idő várótermében ujjaimmal játszadozom — Próbálom a mozdulatokat ahogy majd belekarcolom a csend falába nevem Űj arc a Nemzetiben: Újlaki Dénes Tagja volt a Gárdonyi Géza Színháznak is Közel másfél évtizedes vidéki színházi munka után, amikor Shakes peare-tragédiák és drámák, operettek és zenés vígjátékok részese, sőt hőse volt, a Nemzeti Színházhoz szerződött Üjlaki Dénes. És nem a színlap alján kezdte! Az első pesti évad első bemutatójának főszereplője lett: Bicska Maxi Bertolt Brecht Háromgarasos operájában. Méghozzá . a moszkvai Taganka Színház világhírű rendezőjének, Jurij Petróvics Ljubimovnak rendezésében. A bemutató megvolt, s a Nemzeti játékrendjéhez igazodva most új élménnyel találkozott: van három szabad napja! Nem játszik, nem próbál. A vidéki élet jóleső kifáradásaihoz viszonyítva, amelyeket a nyaranta elját- szot filmszerepek csak tetéztek, ez újság számára. — Nyolc éve nem voltam szabadságon! Minden nyaram be volt táblázva filmezéssel, a gyártásvezetők rendelkeztek a szabad időmmel, ők egyeztették a színházzal, mikor érek rá, mikor nem próbálok, mikor van szabad estém. S hány szerep maradt eljátszatlanul a tévében! Néha belenéztem a titkárságon a kikérőkbe... Aztán már leszoktam róla. Az utolsó évadban Miskolcon 247 előadásom volt. Ha levonjuk a nyári szünetet, akkor kiderül, majdnem minden nap színpadon voltam, olykor kétszer is. — Nem válogat a szerepekben? A gyártásvezetőkre, pontosabban a rendezőkre bízza, kiválasztják-e? — Ogy gondolom, a rendezők maximalisták. S ha engem választottak, s van rá időm, vállalom. — így történt Bicska Maxi szerepével is? <— Valahogy így. Álmomban sem mertem gondolni, hogy Ljubimov engem választ. Az is igaz, hogy egyszer már számolt velem, látott Szolnokon, de mire vendégrendezésére sor került, már nem voltam a színháznál. — Sokat hallottunk már Ljubimovról, rendezői módszeréről, tévé-műsor is készült a Háromgarasos opera próbáiról. Mégis, ön hogyan látja őt? — Kisugárzása van és végtelenül érzékeny is arra, amit a színész gondol, kitalál vagy kipróbál. Nemzetközi produkció volt, ő oroszul érintkezett tolmács útján velünk, s a német koreográfusokkal. Mégis ki tudta szűrni a fontosat. A fecsegést, a semmitmondó magyarázkodást elengedte a füle mellett, de amikor észrevette, hogy a színész, akár dadogva, kapisgál valamit, azonnal odafigyelt, s szinte ő bontotta ki a színész gondolatát, ő vitte tovább, toldotta meg az ötletét. Mert nagyon jól tudta, hogy színész nélkül nincs színház, s a színész számára a legfontosabb, hogy otthon érezze magát a színpadon. Tudta ezt, mert színész volt, és ízig-vérig színházi ember maradt, nagy élvezettel játszott elő nekünk. Ugyanakkor az eredményt azonnal és maximálisan ki akarta hozni belőlünk. — Ha újra kezdhetné, vállalná-e még egyszer ugyanezt az utat? — Nem, azt hiszem, nem csinálnám végig még egyszer ... — És akkor mi lenne? — Ezen nem gondolkoztam, mivel a színház teljesen kitölti az életemet. — Nem fél a beskatulyázástól, hiszen sok szerepében „a durva-külső-alatt-érző. szív dobog” embert kellett játszania. <— Közel vagyok a két méterhez! Nincs akkora skatulya, amelyikbe beleférnék! De félre a tréfával: a külsőm tényleg ellentétben van a belsőmmel, már amennyire én meg tudom ítélni magamat. S a belső felelősség- érzet, remélem megvéd a rutintól és a skatulyától is. Torday Aliz Kéri Adám: Amatőrkép (szitanyomat) Tassy Béla: Minna, Anna, Bertha, Lise — színes rézkarc részlet Sáros András Miklós: Szőröstül...-bőröstül (díjazott) Banga Ferenc: Lejtőn fölfelé (ofszetnyomat) Művészeti mellékletünk képanyagát a Miskolci Grafikai Biennálé jelenleg is megtekinthető anyagából válogattuk. Kőhidi Imre reprodukciói A vásznon egy hálószobát látunk. A szobában egy darab ágy van, amelynek szélén egy darab férfi ül zokniban és alsónadrágban. A nő még félig alszik. Nagyon fontos tudnivaló, hogy ez a hálószoba Európában van. A beszélgetés hangulata — egyébként megállapíthatatlan nyelvű a szöveg — enyhén keserű mandulaízű. Erről a nőnek gyermekkora jut eszébe, és különböző befőttek, a férfinak pedig az arzén. Nem mintha meg kívánná mérgezni az ágyban heverő nőt, de gondolataiban a gyilkosságok külön- -Szigeihy András: Kéklő csúcsaival várja önt ís a Cote d’ Azur —- -' • 7* böző módozatai is felbukkannak, egyelőre azonban a néző — mivel nem ismeri a most induló beszélgetést — nem tudja, hogy miért. — Miért keltél fel ilyen korán? — kérdezi a nő félálomban. — Mert megszűnt az alvási állapotom, magyarul (svédül, németül, csehül, spanyolul, olaszul stb.) felébredtem. — Egyébként jól aludtál? — így a nő. — Egyébként igen. Melletted ugyanis semmi mást nem lehet csinálni, csak aludni. Azt viszont nagyon jól — így a férfi. — Érdekes, hogy ez csak veled van így. — Érdekes. — Csináljak teát? — Igen. — Kínait, indiait vagy oroszt? — Kínait. — Soha nem bírtad a kínait. • — Most azt kérek. A nő felkel. Pazar alakján egykedvűen suhog a selyemköntös. Erről a férfinak két dolog jut eszébe. Az egyik, amikor először meglátta meztelenül és ámulatában csuklani kezdett, a másik, hogy fel kéne öltözni. A viíágmintás szőnyegpadlóról felhalássza lábujjával farmernadrágját és belebújik, majd kissé másnapos járással elindul a fürdőszobába borotválkozni. Talán szakállt kellett volna növesztenem, töpreng a tükör előtt, borotvahabba burkoltan. Akkor feltehetően nagyobb sikereim lettek volna a nőknél. — Éva — de a nőt hívhatják Rosalindának, Brigittának, Halinának is — mit szólnál, ha elvennélek feleségül? *— Részeg vagy Robert —, de a férfit hívhatják Luiginak, Briannak, Helmuthnak, Maréknek stb. — Nem jönnél hozzám? — Minek mennék? — Mit szólnál ahhoz, hogy megszeretnénk egymást, egymásért élnénk, segítenénk egymás munkájában, sokat kirándulnánk, sétálnánk, nevetnénk, esetleg lenne egy gyerekünk. Na persze, csak akkor, ha éppen ráérsz. — Mi van veled, Robert? — Semmi. Egyáltalán semmi, csak úgy eszembe jutott. Nézz meg, jól vagyok így felöltözve? — Persze, hogy jól vagy. — Vagy esetleg vegyem fel a bársony öltönyömet, amiben az angol királynő fogadására szoktam járni ? — Ne. Azt a szolid búvárruhát vedd fel, amit tőlem kaptál születésnapodra. — Most gúnyolódsz? — Én? Dehogy. Miből gondolod? — Kész a tea? — Citrom is van benne. A férfi felhajtja a teát, s miközben a bögrét szájához emeli, ajkai körül fáradt, szomorúan kesernyés mosoly játszadozik, de ezt a nő nem látja, mivel már a fürdőben zuhanyozik. 1— Nem akarsz elkísérni? — kiabál be Rohert a vízcsobogásba. — Még az életben nem kísértük el egymást sehová.-— De most. Talán most az egyszer. — Miért? Hová mész? — A repülőtérre. — Miért? — Én leszek az új éjszakai hordár. — Légy szíves vegyél komolyan, Robert. Természetesen csak úgy, ha ez nem vonja el a figyelmed az általad kommunikációs valóságkomplexumnak nevezett valamitől. — Szóval visszahoznád a kocsimat? — Persze. Hová mész? — Haditudósítónak. Az ázsiai (afrikai, közel-keleti, latin-amerikai, stb.) háborúba. — Milyen háborúba? — Az ég szerelmére Evelyn — de lehet,
