Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-08 / 6. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. január 8., péntek *• Érdemes vállalkozni a ne- Vankóné Dudás gyedórás kaptatóra: az er- Joli munka dészháztól 349 méter magas- közben ra jutunk, a csővári hegy (MTI fotó csúcsán fehérlő termésszdk- —Szebellédy Iához. Körulött&nk múltat Géza felv. idéző kövek, omladékák; — KS) történetük inkább lovag- romantikát őriz, mint dicső haditetteket. Az 1310 körül épült csővári vár még így — . romjaiban — is valóságos bevehetetlen sasfészeknek tűnik: három oldalról sziklába vésett falszorosok védik, a negyedik oldala pedig száz méternél mélyebb szakadékra néz. Két testvér- község, Ácsa és Csővár között emelkedik magasba a vár, amelynek hajdanvolt birtoklója Csövi Miklós uraság, a XV. század közepén vált hírhedtté azzal, hogy ki-ki csapott a falak közül élelmet* bort és lányt rabolni Aztán ez erődöt a török- világ múltával, már csak romként emlegetik a krónikák. Az időkoptatta vártorony lábától napsütésben, innen a Gödöllői-dombság északi részéről a Cserhátig láthatunk, nyugat felöl pedig kéken rajzolódik ki a hatszázötven méternél magasabb Naszály. Körben mindenütt hegyek, s a Nógrád megyei Becske község határából indulva közöttük kígyózik a Galga. Apró folyócska. Legszélesebb pontjánál is könnyűszerrel átdobhatunk egy követ, hossza pedig mindössze ötvennyolc kilométer, de három megye mondhatja magáénak: Nógrád és Pest után a Szolnok megyei Jászfényszaru közelében ömlik a Zagyvába. Utján félkörívet leírva, mintha védőn karolná át e táj tucatnyi apró települését, és nemcsak átkarolja, hanem vizével élteti is őket. Bizonynyal ezt ' jelzi, hogy négy partmenti falu — Gailgagu- ta, Galgagyörk. Galgamácsa és Galgahévíz — még a nevében is megemlékezik a folyócskáról. latban vissza ,kell térnünk néhány kilométert Galgamá- csáig. Különleges múzeum bújik meg egy palócos parasztházban: a falusi életforma legjellemzőbb — de eredeti — tárgyai, bútorok, edények, a kenderfonás és -szövés eszközei, kézi .gabó- naszárító és szerszámok sorakoznak a szobákban. Feliratot sehol sem találunk. A világot járt és hépsizerű Vankóné Dudás Juli képei díszítik a falakat, s ezekről az alkotásokról pontosan leolvasható a múzeumi tárgyak eredete és használatuk módja. Vankóné sohasem festett mást, csak,amit maga látott, amit átélt: az utóbbi hetven esztendő paraszti világa maradt elevenen ebben a múzeumban. És a hagyományok őrzése Galga. menti sajátosság: népi együttesek mentették át a mába — időnként bemutatják — az e tájon született táncokat, dalokat és népszokásokat. Mindössze néhány száz négyzetkilométer kiterjedésű a nem is fedeztük fel még eléggé se a táj szépségeit, se emlékeit. Ki tudja, egyszer még nagy híre lehet egy ide tartozó falunak. Negyedszázada Gal- gaihévízen egy szőlőföldön, olajkutatás közben kilencvenhat fokos hőforrást találtak, amely nagy mennyiségű kalciumsót tartalmaz A vizet jelenleg csak a termelőszövetkezet melegházainak fűtésére hasznosítják. De az is meglehet, hogy ez a víz most még nem ismert gazdagság forrása lesz a Galga mentén Kriszt György Országos térképekhez hasonlítva nem mondhatjuk önálló tájegységnek a Galga mentét, mégis sajátos arculatot mutat a hegyalja és a Jászság közé ékelődve. A viszonylag alacsony hegyek, az erdők és a víz közös jelenléte régen lakhatóvá tette ezt a vidéket. A föld mélye hétezer éves leleteket is őrzött — és valószínűleg még őriz — a kő- és bronzkorszaktól a középkorig rakódtak egymásra az emlékrétegek. Sőt — egy-két kivétellel —, ezek a kis faluk a török időkben sem néptelened- tek el, írásos és tárgyi emlékek igazolják az élet folyamatosságát. A Galga mente a XVIII. század fordulóján élte múltbeli virágkorát, legalábbis az építészeti emlékek erről tanúskodnak. A tájék legnagyobb települése Aszód, városias képet mutat. • Legjelentősebb műemléke a volt régi Podma- niczky-kastély, amelyet 1724- ben kezdtek építeni barokk stílusban egy domboldal hajlatába. Ennél egy évszázaddal fiatalabb az új Podma- niczky-kastély, amely később a Széchenyiek tulajdonába került. A sarkukkal összekapcsolódó paloták műemléki jelentősége országosan is kiemelkedő. Kevésbé szép, de irodalomtörténetileg jelentős a volt aszódi gimnázium, amelynek leghíresebb diákja: Petőfi Sándor.'Ez a létesítmény immár nyolc éve múzeumként funkcionál: termeiben és tárlóiban megtalálhatjuk e vidék történetének csaknem valamennyi jelentős dokumentumát, tárgyi -emlékét. De nem ez a Galga mente egyetlen múzeuma. GondoGalga-vidék. Talán Aranyjelvényesek ötpróbája - Sítúra, sítábor — Klubfoglalkozások — Kiállítások, bemutatók Megyei műsorkalauz Úgy tűnik, az elmúlt év végi szilveszteri ünnepségek után kissé „elfáradtak” a műsorvezetők. Éppen ezért mai ajánlatunkban mi is kevesebb teremfoglalkozást ígérhetünk, annál több túrát, illetve kirándulást. Mindjárt az aranyjelvényesek ötpróbájára hívjuk fel a figyelmet, amelyet országszerte az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda kirendeltségei rendeznek. Megyénkben a próbát tenni kívánóknak január 10-én, vasárnap kell jelentkezniük reggel 7 és 7.30 között Mát- rafüreden, az Erdészeti Szakközépiskolában. A harminc kilométeres túra útvonala: Mátrafüred—Kékestető—Mátraháza—Vörösmarty turistaház—Nagy-Hidasvölgy —Nyirjesi őrház—Rudolf-ta- nya—Galyatető, SZOT-üdü- lő. Indplás: 8 órakor. Sítáborokat szervez a Bánkúti Síklub. Az egyhetes alapfokú tanfolyamokon a szállás és az oktatás 500 forintba kerül. Bár nem e hét végére kívánkozik, mégis már jó előre szólunk róla: a Volán Tourist január 24- én Dobogókőre indít sítúrákat, amelynek részvételi díja 170 forint, január 30-án pedig Párádra indítanak autóbuszt egynapos gazdag programmal. Ami a terembeli foglalkozásokat illeti, főleg pénteken és szombaton lesz esemény. Január 8-án az erdőtelki művelődési házban este 7 órától Szeretném, ha szeretnének címmel ismeret- terjesztő előadást tartanak, amelyet vita követ. Pélyen, a művelődési házban délután kettőtől mesedélutánt tartanak a gyermekeknek. A gyöngyöstarjáni komplex művelődési intézményben ugyanezen a napon, iskolásoknak lesz könyvismerte, tés és irodalmi foglalkozás. Markazon a községi könyvtár kisdobosklubjában pedig ötletvásárt tartanak délután kettőtől. A rózsaszent- mártani művelődési házban ugyancsak pénteken délután öt órától pótszilveszter ezhet- nek az ott megjelenők. Atkáron a szombati nap a klubfoglalkozások jegyében telik: játékok, illetve előadások lesznek a totyogóknak, a kismamáknak és a fiataloknak. A horti művelődési házban január 9-én, este 7 órától a tánciskolások vizsgabáljára kerül sor. Játékházat rendeznek ezen a napon délután háromkor a karácsondi művelődési házban, játszóházat pedig délután négy órától az egri VI- os számú Általános Iskolában. Még mindig a szombati naphoz tartozik: az ötvenévesek találkozóját rendezik meg Zagyvaszántón a művelődési házban este hat órától, egy órával később Szűcsiben viszont a fiataloknak ígérkezik jó program, a diszkó. Ugyancsak táncos rendezvényt, bált tartanak este 8 órától az erdőtelki művelődési házban, ahol a Smog együttes szolgáltatja a zenét. Vasárnapra nem sok mindennel tudnak kecsegtetni bennünket a szervezők, épp ezért néhány kiállítást ajánlunk a hét utolsó napján otthonukból kimozdulni szándékozóknak. Ezen a napon látható utoljára Egerben, a Megyei Művelődési Központ Kisgalériájában a fafaragó stúdió tárlata. A Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Otthonában szintén ez lesz a zárónapja a Garázdaságtól — emberölésig című bemutatónak. Gyöngyösön és Hatvanban az állandó kiállításokat ajánljuk figyelmükbe, a megyén túlra merészkedőknek pedig elmondjuk, hogy érdemes megtekinteni Berki Viola festőművész kiállítását Miskolcon a Mini Galériában. S ha már a kulturális programoknál tartunk, feltétlenül meg kell említenünk az egri Gárdonyi Géza Színház péntek, szombat, vasárnapi műsorát, amelyen A tribádok éjszakája, illetve a Varsói melódia szerepel. Befejezésül helyt adunk a Fővárosi Tanács Csarnok, és Piac Igazgatósága közlésének, miszerint január 9-től a Dobi István úti használt autó-piac nyitva tartása módosul. Az új rend szombaton és vasárnap egyaránt 8-tól 14 óráig válogathatnak kedvükre az autót vásárolni igyekvők. Koncertnaptár Bár összeállításunk elsősorban a hét végére szól, mégis úgy érezzük, nem mehetünk el szó nélkül a jövő hét gazdag zenei esemény- sorozata mellett. Még akkor sem, ha ezek túlnyomó része a fővárosban lesz. Január 11-én, Budapesten a Zeneakadémián rendeznek dzsesszhangversenyt, amelyet Gonda János vezet, közreműködik Berki Tamás (ének) és a Kaszakő együttes. Ugyanezen a napon Debrecenben, a Bartók-te- remben a helyi MÁV Filharmonikus Zenekar ad műsort. Január 13-án, Budapesten a Zeneakadémián Paul Ess wood dalestjére kerül sor. Egy nappal később ugyanitt a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar mutatja be műsorát. Január 15- én Sebők György lép fel, Mozart—Schumann—Liszt- műveket zongorázik. HORGÁSZOKNAK Ismét a léki halfogásról Ki a hős? Előző számunkban foglalkoztunk a léki horgászat legfontosabb környezeti tudnivalóival. Még egyszer hangsúlyozom: a léki halfogás szép, de veszélyes, és az időjárás szeszélyei is jobban érvényesülnek. A jég alól halat kivenni, pedig ügyességet és jól felszerelést igényel. Ne gondoljon senki komplikált, különleges készségre, mert a löd horgászathoz egyszerű, úszás felszerelés szükséges. A bot legyen kemény, rövid és rajta peremfutó orsó, legalább 35—40-es zsinórral. Az úszó antennája hosszú és színes legyen, amely jól érvényesül a fehér környezetben. Ugyani® ha két léket vágunk, az élénk színű jelzőt jól szemmel tarthatjuk távolabbról is. Az úszó lehetőleg csukázó legyen, ami lényegesen zömökebb a pontyozó, vagy keszegező úszóktól. A horgot drótelő- kével kapcsoljuk a damyl- hoz. Ha intenzív csukázó helyen horgászunk, a csalit hármashorogra . tűzzük. Csalinak legjobb az élő kishal, amelyet jó ha előre begyűjtőnk, amíg jégmentes vizeket találunk. Ha lehetőség van rá kárászt, vagy naphalat használjunk csalinak, mert ezek a fajták szívósab- bak, tovább élnek az úszós készségen. Eredményes lehet a halfogás piros szárnyú keszeggel is. A vastagabb zsinór azért szükséges, mert a lék széle, vagy a letöredezett jégszilánkok a vékonyabb zsinórt könnyebben elvágják. Horgászat közben a vízbe eresztett zsinórra jég rakódik, megvastagszik. Célszerű az élőké feletti 8—10 méteres részt olajos ruhával áttörölni. Amikor a jég alá eresztett csalira a csuka ráharap, az úszó a víz alá merül, majd feljön, azután véglegesen eltűnik. Kis várakozás után a bot spiccét engedjük a víz színéig, de egy kicsit alá is dughatjuk. A zsinórt lassan kifeszítve, a húzás irányával ellentétesen rövid, erőteljes mozdulattal bevágunk. Ilyenkor ügyeljünk nehogy a lék széle elvágja a zsinórt A léki horgászaton meglepetésben is lehet részünk, mert a csuka és a süllő mellett sügér is akadhat. Különösen a kiskörei víztározón lehet eredményes ennek a kistestű ragadozónak a fogása. A sügérfogáshoz kisebb átmérőjű lék is elegendő. A zsinór lehet vékonyabb, egyszerű rövid bot is megfelel. Csalinak halszeletet tegyünk, de ha nincs, akkor - bármilyen véres húsféleség megfelel. A csalit a lékben emelgetve ingerelhetjük kapásra á sügért. A rávágást rögtön érezzük a kezünkben irtott boton. Kis bevágás után, azonnal húzhatjuk ki a megakasztott halat. Szabó Lajos 125 éve, 1856 júniusában született függőleges 25.-ben George Bemard Shaw No- bel-díjas író. Forradalmi kritikával, maró szellemességgel pellengérezte ki a társadalmi hazugságokat, a szentimentalizmust, a képmutatást. Egyik művében ezt írta: függőleges 12. (Zárt betűk: Z, G, ö, K, K, N, Z.). Függőleges 16. vízszintes 2. (Zárt betűk: M, K, T, M, L, N) és függőleges 23. Vízszintes: 2. (Beküldendő.) 12. Talp- pont. 13. Híres üdülőhely Floridában. 14. Elvermel. 15. Napbarnított. 18. Tisztségbe ünnepélyesen beiktat. 19. Vízzel tisztít. 20. Több égős lámpa. 21. Angyalrang. 22. Annyi mint röv. 24. Vissza: sziget Szicília alatt. 26. Jómagad. 27. Testtáj. 29. Zselé közepe! 30. Dél-afrikai holland telepes. 32. A zakó. 34. Ezzel nem lehet verebet fogni! 36. Traktormárka. 37. Nagyon régi. 39. Angolok villásreggelije, névelővel. 40. Izomkötő. 41. Szálas takarmány. 42. Római kettes. 43. Maró folyadék. 45. Névelő. 46. Budapesti Nemzetközi Vásár. 48. Vonatkozó névmás. 50. Döf. 51. Hajít. 52. Jegyzé. 54. Háborgat. 55. Tagadószó. 57. Benyom. 58. Határrag. 59. Csákányos sétapálca. 61. SN. 62. Sereg. 64. Kukucskál. 65. Romlott tojás. 67. Bántalmazza. Függőleges: 2. Kisebb domb. 3. Ajándékozás. 4. Egyetemi város Jugoszláviában. 5. Erdő fele. 6. Darabolj. 7. Elszigetel. 8. Úgymint röv. 9. Állókép. 10. Jobbik része. 11. „A” meredek part. 12. (Beküldendő.) 15. Kas betűi. 16. (Bekülden- dő.) 17. íme. 23. (Beküldendő.) 25. (Beküldendő.) 27. Féltucat. 28. Tölténytartó. 30. Női nyakprém. 31. RBÖ. 33 MázoL 35. Becézett Anna. 37. Színművészünk (Lajos). 38. Foghús. 43. Római' öt- vennégyes. 44. Korcsolyafajta. 46. Versenyszánkó. 47. Világifjúsági Találkozó. 49. Nyurga. 53. Drótszita. 55. Semmikor. 56. Filmszínház. 59. Élesít. 60. Latyak. 63. Orosz helyeslés. 64. Római ötvenegyes. 66. Olaszországi folyó. 67. Ver. G. Gy. Beküldendő: a függőleges 25., 12., 16., vízszintes 2. és függőleges 23. számú sorok megfejtése. Utazási ajánlatok külföldre A téli sportok kedvelőinek ajánl sítúrákat az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda az Alacsony-Tátrába, a Chopok északi lejtőjén, Január 24—31-ig. Elhelyezés a Hotel Llptovban. 3 ágyas, fürdőszobás lakosztályokban, íélpanzióval. A költség személyenként 4020 forint. A Chopok déli lejtőjén Január 10—17-lg a Hotel Kosodrevlna kétágyas, zuhanyozós szobáiban szállhatnak meg a sítúra résztvevői 3600 forintért. Ugyancsak sítúrát Indítanak a Kis-Tátrába. A csoport február 26-án Indul és március 7-én érkezik. A Hotel Turecben szállnak meg, a félpanziós ellátás személyenként 3720 forint. A COOPTOUHIST téli üdülésre hív: a Jelentkezők az Arany- homokon, a Hotel International- ban tölthetnek 11 napot Január 13—23-ig, személyenként 3900 forintért. Utazás repülőgéppel. Az egyéni turistákat Tátralomnlcra Invitálják egy-egy hétre Január 10-én, február 1-én és 7-én, a félpanziós ellátással a részvételi díj 2680 forint, valamint a Szófia—Isztambul utat ajánlják február 3—7-lg, félpanziós ellátással, 4980 forintért. 1982. márciusában háromnapos városnéző túrákat Indít a MALÉV Alr-Tours — Londonba március U—13-ig, 16—18-lg, 18—20-ig, 23—25-lg, 25—27-ig 6120 forintért; Kairóba március 5—9-ig, 19—23ig, és 26—30-lg 11 700 forintos költséggel: Párizsba március 3— 5-ig, 10—12-lg, 17—19-lg 7300 forintos részvételi díjjal; Athénba pedig március 12—15-ig, 19-22- tg, 26—29-lg 6000 forintért. Jelentkezés a MALÉV Dorottya utca 9. szám alatti irodájában, vidéken pedig az Expressz irodáiban, a debreceni MALÉV és a szegedi Volán-irodában. összeállította: Szalay Zoltán Emlékőrző Galga mente