Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-06 / 4. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. január 6., szerda Mai összeállításunkban arra igyekszünk ráirányítani a figyelmet, miképpen formálódhatnak intézményekben — elsősorban a felsőfokú iskolákban — különböző hagyományok. Tagadhatatlan, hogy ezzel az is célunk, hogy felkeltsük az érdeklődést nemcsak az iskolákban, hanem a munkahelyeken is hasonló rendezvények formálása iránt. “ Tulajdonképpen a különféle hagyományok talán legősibb megnyilvánulási formája a tánc. Mivel publicisztikának, azaz elemző írásunk lényegében rekviem a tánciskolákért, megpróbáljuk valamiféleképpen ml pótolni e haladó intézmény funkcióját... Bemutatunk egy diszkó- tánc-változatot. Szokás, tartalommal Miből lesz a hagyomány? A történelemtanszék sápadt, kis termetű, zörgő csontit professzora állította le 11-eshez a labdát. Remek szórakozás volt a szokatlan látvány. Még az is, ahogy a kötelező óvatosság ellenére — a diákcsapat hátvédje fellökte a büntetőterületen belül... Akkor tavasszal rendeztek először tanár-diák focimecs- cset a főiskolán, és mondani sem kell, hogy a csapatokba nem csak a labdaérzék és a sporttehetség, hanem a nagyobíb „balhé” toborozta a tagokat. Így aztán minden mozzanat hahotára méltó volt —, egészen a 11-esig. Először azt hittük, ördöngösség amit látunk, tanár- csíny. De a professzor 11-ese mégse lehetett csak tréfa, hiszen aki próbálta már, az tudja; nem könnyű a bőrt úgy megrúgni, hogy oda szálljon, ahova kelL Márpedig a tanáros büntetőrúgás torkokra forrasztotta a hamis örömöket: erŐ6 volt és pontos: úgy vágódott fel a sarokba, mintha zsinóron rántanák oda, ahol a pókok már jól érezhetik magukat, s a kapusok is legfeljebb legyintenek. Később derült ki, amit azóta újabb és újabb évfolyamok mesélgetnek az utánuk következőknek, a történethez fűzve, hogy a professzor valamikor a Testnevelési Főiskolán kezdte tanulmányait, és több sportágban élen járt. A tanár-diák meccs és a büntetőnúgás pedig hagyomány lett, évente visszatérő színes esemény a hozzátartozó igaz legendákkal. Ezek az igaz történetek nemcsak színt visznek az iskolai életbe, és megkímélik a mecha- nizálódástól a tanár-diák viszonyt, hanem játékos keretben időálló mintákat, méreteket is őriznek. Ma már szinte valamennyi diákvárosban, kollégiumban intézményben tartanak ilyen-olyan ifjúsági napokat, rendezvénysorozatot, hatalomátvétellel, kulcsátadással, móká- zással. Napjaink visszatérő diákrendezvényei közt vannak tartalmasak, színesek, jól szervezettek, sőt, sikeresek is, amik mégsem váltanak ki kollektív emlékezést. Folytonosságuk alapja a jó kedély mellett a hasznosság —, mint például az új elsőévesek bekapcsolása, bevezetése az illető intézmény „helyi” földrajzába, vagy a kollégiumi önkormányzatok „választási hadjáratai”, melyek a társadalmi-politikai érzék játékos előiskolái. Az ilyen jellegű rendezvényeket azonban, a szó első értelmében mégsem nevezhetjük hagyománynak, még akkor sem, ha több év« szokások. Igaz hagyományt teremteni nehéz. Hiszen a hagyomány éppen azt jelenti, hogy valami megmarad. Az igazi hagyomány helyhez kötött, kényes hajtáshoz hasonlító könnyen szakadó gyökérrel. Át nem ültethető, mesterséges úton elő nem állítható. Az idő próbáját pedig csak az állja, ami az illető intézmény életéből választódott ki: a fejeknek is mond valamit — persze igazat —, és nemcsak a szemnek. .. Az iskolák, megfelelő egyéniségekkel (tanár és diák egyéniségekkel), sok ilyet örökíthetnek, sőt: mindenekelőtt ezt kéne örökí- teniök. A Pythagorasz-tételt, az emlősöket, a nyelvtant megtaníthatná, akár az is- kolaitelevízió is. Érvényes, élményekkel kapcsolatban rögződő igazságokban azonban nagy a hiány. Ezek nélkül pedig a különböző diákrendezvények vetélkedéseiből, játékos felvonulásaiból nem lesz hagyomány. Az csak belülről, az iskola, vagy a környezet közös, tartalmas létéből eredhet szinte jelképként. (Mi más lehetne az oka, hogy mindig is a legjobb, leghíresebb iskoláiknak volt legszínpompásabb a ha- gyománycsokra. —, ott találtak legtöbb alkalmat a visszaemlékezésre?) Ezért a hagyományok sorsa, kialakulása egyszersmind az intézményi demokrácia és nevelőmunka igazi próbája, fokmérője. A híres, hajdani debreceni kollégium diákjai például a gerundium, a hatalmas dorong forgatásában vetélkedtek, és az vezette csapatukat, aki leginkább jeleskedett a tornán. Csakhogy a dorong igazi rendeltetése eredetileg tűzvészek idején' a tűzfészkek szétverése volt, aminél a diákok az elsők közt segédkeztek. Nem csoda hát, hogy a városiak elnézően, sőt, tisztelettel és érdeklődéssel szemlélték a diákok zajos ünnepeit, vetélkedését. A napjainkban divatos, évenkénti rendezvények kezdetét jelentő jelképes kulcsátadás is, csak akkor ér valamit, ha a kulcs jól áll a kezekben, és hogyha befér a zárba. Éneikül még jelképesen sem érdemes átvenni évről évre. Kövecs Tamás Rock minden mennyiségben Szabad egy táncra? Ahogy a profik... .. .s ahogy az amatőrök táncolnak A ma negyveneseinek még meghatározó élménye volt a tánciskola. Nem tagadom, jómagam is, csakúgy mint az ötvenes évek megannyi könyökünkön-jön márki kelléke: a kockás zakó. a lódén felöltő, na és a nyersgumi talpú rocsó, hogy csak a szerelést említsem. A Tóth- nál, ahová jártam, szombat délutánonként háromtól hatig volt az össztánc. Akkoriban kerültem fel vidékről, ott láttam először parkettát, csillárt, élő zenekart — hét forintért. Bizony nem volt könnyű összekuporgatni, mígnem az egyik haver kiokosított, hogy tegyem be én is a szomszédos Zrínyi mozi ruhatárába a kabátomat, hiszen aki télvíz idején zakóban jön, arról úgy is azt hiszik. hogy már volt bent. A megspórolt pénzen így bekaphattam a Kukorica csárdában két korsó sört bátorí- tónak. Bár rajtam ez nem sokat segített. Félénk voltam, s a tánctudásom... Igazán csak keringőzni tudtam, szegény anyám tanított meg útravalóul. Csóró kis nasi voltam a kölcsönzakóban, a magam vasalta ingben, valósággal ficsúmak tűntek mellettem a diákfiúk. A zenekar ugyanazokat a nótákat húzta hétről hétre. A polkánál még nyugodt voltam, gyűjtögethettem a bátorságomat. Keringő ötkor — hölgyválasz. A menők előkelőén kivonultak, hiszen már rég megdumálták, hogy kit kísérnek haza. A lányoknak akkor még nem derogált a valcer, sorra kérték fel a falnál lapuló, pirosló fülű nyulakat, köztük engemet: heccből, de jószívűségből is... „Tánciskola? — oda csak a simlisek járnak." Ez ma az általános értékítélet, s különben is jó ha egy-kettő maradt mutatóban. „Ciki” — summázzák a fiatalok, s közben egyre dühösebben táncolnak. Vagyis nem a tánc ciki, hanem az iskola ... Pedig a legtöbb táncmester elhagyta rég a csattogtatót, ahogy a „fiataluraknak” sem kötelező viselet a fehér glaszékesztyű, sőt — ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna — még a zakó meg a nyakkendő sem, a felkérésnél azelőtt dukáló kézcsókról, a lánykák gardírozásáról nem is beszélve. Végigkérdeztem egy egész diszkóklubot, senki nem tudta, mi fán terem a koszorúcska, a lányos és fiús házaknál egykor annyira várt tánciskolái vizsgabál. A tánciskola így aztán minden különösebb értesítés nélkül, mondhatni, észrevétlenül kimúlt. Akár egy világát veszített vénember, akire évszámra nem nyitja rá senki az ajtót. Nagy vész persze nincs, a tánciskolák lassú elhalása egyben az élet kiteljesedését jelzi, hiszen ifjúsági klubok, diszkók ezrei léptek a megboldogult örökébe... Nagyobb a választék, s főleg megszűnt a „macera”, mindenki azt csinál amit akar. Az új tánc, ha van, futótűzként terjed, a legolcsóbb beruházás, s ami a leglényegesebb: szabályos útlevéllel lépi át az országhatárt. Így honosult a bumps is, amit néhány éve a Balatonnál lemásoltak, s lett belőle egy strapásabb, magyaros változat. A lényeg maradt — a térd, a váll. a fenék összekoccanása. Művelődési házakban, iskolákban rendszeresen van társastánckurzus — „a reménytelen esetek számára”. A többség — a gátlástalanabbak? — egymástól lesi el a módit, s lesz ami lesz alapon kezd praktizálni”. „A csajt nem zavarja — tudtam meg az egyik autodidaktától —, ha ott bóklászok körülötte". Beszélgetni sem kell, hiszen a hangzavarban úgysem értenénk meg egymást". így aztán — tisztelet a kivételnek — tánc ürügyén sokan lassú vagy gyors zenére, (gyakran ellenére, rossz ritmusban) mozognak, „viselkednek”. Következménye ez jórészt — vallják a táncoktatás megszállottái — az igénytelen zenének is. Négy- negyedes ütemre lehet táncolni lassút vagy gyorsat — harmadik eset nincs. Igazi zenekar rendre zavarba hozza hívei tekintélyes hányadát. A Vallás és Közoktatási Minisztérium égisze alatt hazánkban egészen 1948-ig volt rendszeres társastánc- pedagógus-képzés. Az ötvenes évek elején ezt elsodorta a népi tánc, még a Színművészeti Főiskolán is népi- tánc-oktatók „teremtek”. Minden magára valamit is, adó vállalat, került amibe került, tánccsoportot alakított, mígnem 1958-iban a Művelődésügyi Minisztérium gyorstalpaló tanfolyamokon átképezte a fokozatosan munkanélkülivé váló népitánc- oktatókat társastáncmesterekké. A táncmestereknek egészen 1974-ig nem volt nyugdíjuk, úgy boldogultak, ahogy tudtak. Az a mondás járta: „addig táncolunk, amíg össze nem esünk”. Én magam láttam olyan külön-: órát adó nénit, aki már nem tudott felállni a karosszékből. Igaz, 200 forintot kért egy óráért. A többiek szerződéssel, alkalmazottként, telephely nélküli vagy munka- közösségben keresik meg ki- sebb-nagyobb kenyerüket, s mi mást tehetnének: visszasírják a régi szép időket. Csendben, szomorúan szól hát a rekviem a tánciskolák felett. De vajon ugyanez a sors illeti-e meg a társastáncoktatást? Szeretném hinni, hogy nem, s velem a táncpedagógusok szakszervezete. Hiszen bármennyire is szokatlanul hangzik, de a tánctanítás, lehetőségeiben kifejezetten közművelődési tevékenység, s mint ilyen fokozottabban élvezhetné a KISZ és az iskolák támogatását. Lévén a korrekt tánctudás igenis eleme a műveltségnek vagy ha úgy tetszik, „a jó ízlésnek". Arról nem beszélve, hogy az időközben gyakorlattá lett meglehetősen sematikus mozgással ellentétben igazi öröm, szórakozás forrása lehet. Mindezt azonban csak valamilyen tánciskolaféleségben lehetne elsajátítani, amit nevezhetnének bárhogyan, s lehetnének teszem azt ugyanolyan öntör- vényei, mint a diszkóklubnak. Ösztönzésül ideírom az egyik budapesti túlélő tánciskola tananyagát sorrendben: blues, foxtrott, angol keringő, szving, bécsi keringő, beat-rumba, rock minden mennyiségben, s újabban twist. Emellett tanítanak úgynevezett party (társasági) táncokat is. A tanárnőt láttam rokizni, s túlzás nélkül állíthatom, hogy a legtöbb menő el mehetne hozzá ipari tanulónak. És még valami. A tánc- tanításnak egykoron szinte sziámi testvére volt a nála sokkalta cikisebb illemtanítás. Olyanok mint „idősebb szaktársaitoknak a munkahelyen ne nyújtsatok előre kezet”, „színházba más szerelés a módi”, „autóbuszon adjátok át a helyeteket”, és így tovább. Még senki nem mondta ezekre az intelmekre, hogy „ne tessék már ilyeneket mondani, mert a könyökömön jön ki”. Talán azért is, mert egymás közötti viselkedés oktatásának máig nem akadt megfelelő gazdája. Kertész Péter összeállította: Szalay Zoltán ROPD VELÜNK I A hustle A discotáncok — amelyeket fiatalok világszerte járnak — évről évre fejlődnek, változnak. Minden éviben keletkezik egy új mozdulat, gazdagodnak a táncelemek, amelyeknek néhány variációja már korábban szerepelt a népszerű táncokban. Talán nem érdektelen, ha bemutatunk egy ilyen új táncot, a neve: hustle. A táncolni szerető vagy tanulni vágyó fiatalok bizonyára szívesen ismerkednek meg vele A discotáncok mozdulatainak fő központja a csípő: azaz a függőleges sík bon történő csípőmozgás. Kitartó gyakorlattal bárki megszabadulhat görcsös mozdulatoktól, ami után a már jól begyakorolt figurákat a táncban, akár saját elképzelés és ritmusérzék szerint alkalmazhatjuk. Jöjjön hát a hustle! Alapállás: A partnerek 30—40 cm távolságra egymástól szembeállnak, megfogják egymás kezét. Alaplépések a) A jobb oldalukat egymáshoz fordítják, mindketten kilendülnek jobbra, ütköznek. (1)- Következik a második ütközés. A jobb lábbal hátralépnek a kezdeti irányba, majd átlépnek a bal lábra (2) Ezzel egyidejűleg fordulnak az újabb irányiba (3) Lépésváltás a jobb lábra, befejezik a bal lábukkal az egymáshoz fordulást (4.) Innen újra kezdik az előbbi mozgásokat azzal az eltéréssel, hogy ezúttal bal lábbal indulnak. A karokat az ütközésnél kissé kinyújtják, a lépéseknél pedig ritmikusan süllyednek és emelkednek. Variációk b) Az előzőekben már ismert mozdulattal, az ütközéssel (1.) hátra lépünk a bal lábbal, ezzel égy időben a partner felé fordulunk (2.) c) Jobb lábunkkal oldalra lépünk, ugyanakkor új irányba fordulunk (1.) Űj elemeikkel bővíthetjük a táncot, ha á vállunkat, oldalunkat és a térdünket is összeütögetjük. A fiú a lányt időnként meg is forgathatja a karjaiban (2—3.) Természetesen, mint minden testmozgással járó dolog, a tánc sem sajátítható el nyomban. Egyik mozdulatot se hagyjuk ki, mivel a táncfigurák egymásra épülnek, nemegyszer összemosódnak. Legcélszerűbb kezdetben tükör előtt gyakorolni. Az önbizalmat növeli, ha lányok, fiúk közösen gyakorolnak, figyelik egymás mozgását, és az esetleges hibákat kijavítják Mire itt a farsangi mulatságok ideje, pompásan fog menni. BK.