Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-06 / 4. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. január 6., szerda I. Vezetők — mérlegen AZ EMBEREK ÁLTALÁBAN kétféleképpen vélekednek a gazdasági vezetőkről. Az egyik tábor úgy tartja, hogy vezetni könnyű is, meg nehéz is. Könnyű, mert mindent megmondanak, előírnak és szabályoznak felülről, és nehéz: mert mindent megmondanak, előírnak és szabályoznak, tehát mindig és mindenkihez alkalmazkodni kell... A másik tábor a vezetői munkát egyetlen kézlegyintéssel elintézd, mondván: „dirigálni, azt könnyű!” Ök a jólértesültek, akiknek pontos információik vannak a vezetők keresetéről, jövedelméről, állítólagos kiváltságaikról, s természetesen arról is, hogy mindezért cserébe a vezetők jóformán semmit nem csinálnak, már csak azért sem, mert amit tenniük kellene, ahhoz úgysem értenek, ök azok, akik egy-egy vezető kinevezése mögött csakis a protekciót, az összeköttetéseket, esetleg az érdemekben dús múltat vélik fölfedezni, s nyilván nem tudják, hogy manapság — s már jó ideje — a legszebb káderlap is kevés a kinevezésekhez, ha hiányzik róla a felsőfokú iskolai végzettség. Ebből az is következik, hogy ha valaki diplomát szerzett, s ezután jó néhány évet töltött gyakorlati munkával, akkor — vezető beosztásba kerülve — valamit mégis csak kell értenie a szakmához. A vezetőként dolgozók körülbelül fele öt évnél nem régebben dolgozik jelenlegi munkahelyén. Ez még nem mond sokat, mert — ugyancsak a közhit szerint — például cukrászüzem vezetője különösebb szakmai megfontolások nélkül kerülhet mondjuk asztalosüzem élére, s az alkalmatlanságát bebizonyító miniszteriális vezetővel is lehet — mondjuk — vállalatirányítóként kísérletezni. Az viszont már sokatmondó tény, hogy az elmúlt években, a korábbiakhoz képest, nagy változások történtek a vezetői beosztásokban. 1968 óta a vezetők 35—40 százaléka kicserélődött, s a folyamat napjainkra fölgyor. sült: korábban soha nem tapasztalt generációváltásnak lehetünk tanúi. Nemcsak, mert a valamikor kinevezett többség eljutott a nyugdíj- korhatárig, hanem azért is, mert egyre kevesebben feleltek meg az irányító munka új követelményeinek. Ez nem feltétlenül jelent negatív minősítést. A jó két évtizeddel ezelőtt kinevezett — s az akkori követelményeknek megfelelő — vezető, hatvanadik életévéhez közeledvén érthetően nehezen tud átállni a teljesítményelvű vezetésre. Van aki képes erre, a többség azonban aligha. S ebből le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat, anélkül, hogy bárki is sértődötten, vagy rossz érzésekkel távozna beosztásából. Nem könnyű, de azért valami módon megoldható feladat. A NAGYOBB GOND AZ, hogy ki kerüljön a megüresedett helyre? Az iskolát éppen csak elhagyó fiatalok — értelemszerűen — aligha jöhetnek számításba. A „második vonal” meg többnyire hiányzik, mert a helyettesek többsége is közel áll a nyugdíjkorhatárhoz. Ráadásul: nálunk kialakult az örökös helyettesek intézménye. E „második” embereknek többnyire reményük sem lehet az előbbrelépésre, legalábbis saját munkahelyükön nem. Ezért aztán egy-egy személyi változás lebonyolítását általában országos kutatómunka előzi meg. Az utánpótlással kapcsolatos gond az is, hogy a kiválasztás többnyire szubjektív benyomások alapján történik. Kidolgozatlan a vezetőkészség megítélésének módszere; a pályázati rendszer adta lehetőségekkel elvétve élnek; s mindez rendkívül lelassítja a szükséges személycserék lebonyolítását. Nem csoda. Napjaink gazdasági Vezetőjével szemben ugyanis mindenekelőtt a teljesítményelv érvényesítendő. Lehet valaki szakmailag kiválóan képzett, lehet valaki emberi magatartásában hibátlan, mindezek eredményeként közkedvelt, nagy tekintélynek örvendő vezető, ám, ha elmarad a forintban is mérhető eredmény, hiába minden emberi jó tulajdonság, szakmai hozzáértés és a tekintélyelv alapján megszerzett köztisztelet. A vállalatokra érvényes gazdasági szabályozórendszer kíméletlenül megköveteli, hogy az eredmények évről évre növekedjenek. (Bár helyenként a szintentartás is nagy erőfeszítést igényelj S a vezetőknek eleget kell tenniük ennek a szigorú teljesítményelvnek. De ki az az ember, hol az a testület, aki megnyugtató biztonsággal döntheti el, hogy a vezetőjelölt megfelel majd minden szempontnak. Nehéz, kényes vállalkozás ez s a szükséges személycserék lebonyolítása, feltehetően^ ezért is lassú. És még egy gond: a vezetői utánpótlás — az a bizonyos „második vonal” — nemcsak azért bizonytalan, mert a káderpolitika gyakorlata nem elég határozott, hanem azért is, mert egyre nehezebb megtalálni a lehetséges utódokat. A fiatalokat — vagy mondjuk inkább így: a középkorúaknái némileg fiatalabbakat — egyre kevésbé vonzza a vezetői beosztás. A potenciális jelöltek ugyanis nagyon jól tudják, hogy például 1970 óta, a vezetői keresetek növekedése lelassult a foglalkoztatpttak átlagához képest (mellesleg: központi intézkedések hatására). Jól tudják azt is, hogy munkájuk értékelése, komplex megítélése sok — olykor egymásnak ellentmondó — szempont mérlegelésétől függ, s ez már önmagában is riasztó. A fejlesztési tevékenységtől kezdve a lakossági ellátáson keresztül az üzemi balesetekig — mindenre kell ügyelniük, ami csak a vállalatgazdálkodás velejárója: készletek és termékszerkezet, munkaerőgazdálkodás és egészségvédelem, a piaci munka és a minőség javítása, a nyereség növelése és az üzemi demokrácia fejlesztése. S talán nemi is ez a lényeg, mert a vezetői munka komplex értékelése valóban csak minden lehetséges tényező mérlegelése esetén végezhető el. Inkább az a baj, hogy az értékelés, miközben komplexitásra törekszik, valójában az egyes — rendeletileg meghatározott — szempontok mechanikus vizsgálatára szorítkozik. És nemcsak az egész évi munka összegezésekor, hanem sokszor menetközben is. S mindig akadnak olyan feltételek, amelyek ellentmondásba kerülnek a legfontosabb céllal, a nyereség növelésével. (Ami viszont szent és sérthetetlen követelmény.) Ha a vállalatvezető ezt nem teljesíti, akkor éves alapbérét 25 százalékkal csökkent- heti a felügyeleti hatóság. IMMÁR EGY ÉVE AZONBAN új szabály van érvény- ~ben: a 25 százalékos csökkentést nem kell végrehajtani, ám eredménytelen vállalatvezetés esetén a vezetőnek számolnia kell azzal, hogy beosztásából felmentik. Most már csak az a kérdés, hogy mit értsünk „eredménytelenségen”? Átmeneti megtorpanást, rövid ideig tartó stagnálást, esetleg visszaesést? Vagy tartós eredménytelenséget? Mert ez nem mindegy. S ennek tisztázása lényegesen befolyásolhatná a vezetőutánpótlás szempontjából számbajöhetŐ szakemberek vállalkozókedvét. (V. Cs.) Felmérés a Mátraalji Szénbányáknál Javult-e a munkafegyelem! Milyen a munkafegyelem? Milyen fegyelmi vétségeket követnek el a dolgozók? Jobban kihasználjuk-e a munkaidőt, vagy csak beszélünk, írunk róla, de nem javul a helyzet? Ezt vizsgálták a Mátraalji Szénbányák üzemeinél. Az elmúlt öt év tapasztalatait, a szükséges tennivalókat megvitatta a vállalati párt- vb is. A táblázatba foglalt adatok tanulságosak és nemcsak a Mátraalji Szénbányáknál. A legfőbb fegyelmi vétség volt: az ittasság, a késés, az igazolatlan hiányzás, a társadalmi tulajdon kárára elkövetett szabály- sértés, a technológiai, a biztonságtechnikai szabályok megsértése. E vállalatnál azonban számuk az utóbbi öt évben folyamatosan csökkent. A dolgozók nyolc százaléka követ el éves átlagban valamilyen fegyelemsértést. A fegyelemmel tehát nincs különösebb haj, ezt igazolják a tervidőszak alatt elért gazdasági eredmények is, hiszen rendbontó dolgozókkal kiemelkedő eredményeket nem tudtak volna elérni. Ám mindehhez nyomban hozzáfűzi a jelentés, hogy a kimutatásokban csak a felderített esetek szerepelnek, de tapasztalták, hogy a munkahelyi vezetők gyakran nem intézkednek. A fegyelmi vétségek nerq. mindig kerülnek nyilvántartásba. És mindenki számára figyelmeztető, hogy a vállalatnál az elmúlt öt év alatt tíz ember szenvedett halálos balesetet, ebből, hét esetben szabálytalan munkavégzés az ok. A biztonságtechnikai fegyelmet tovább kell javítani, fokozni kell a munka- védelmi propagandát. Az összes fegyelmi esetek száma ugyan csökkent, viszont gyakoribb az ittasság. Míg 1976-ban 74 eljárást folytatták emiatt, 1978-ban 81-et, de 1980-ban 102 dolgozónál állapítottak meg alkoholos állapotot. Pedig a bánya veszélyes üzem, nagy gépekkel, mozgó szalagokkal, elektromos berendezésekkel dolgoznak. Az ittas ember sémi magára, sem munkatársaira nem tud ügyelni, könnyen végzetes baj történhet, ezért részegeket ezeken a munkahelyeken nem lehet megtűrni. A fegyelmet megbízhatóan a münkaidőmérleg méri. Vagyis akkor adhatunk pontos választ,' ha tudjuk, hogy az adott időszakban mennyi a teljesíthető műszak, hányán vannak fizetett szabadságon, és törvényesen távol, mennyi a betegek és a hiányzók száma, azaz az ösz- szes kieső idő és a teljesített műszak. A Mátraalji Szénbányáknál az egy főre eső kieső műszakszám kis mértékben emelkedett, de ebben szerepet játszott a fizetett szabadság' emelkedése és a továbbtanulók tanulmányi szabadsága. A betegség miatt e szám alig változott, de a Thorez-bá- nyaüzemnél a vállalati átlag fölé emelkedett. Külön vizsgálták a balesetek és az egyéb betegségek miatt kieső napokat. Az előbbi esetben a veszteségidő csökkent, egyéb betegségek miatt viszont nőtt. Az adatokat részletesebben vizsgálva megállapították, hogy különösen emelkedett a három napnál rövidébb ideig tartó betegség. Ez szembeötlő, mert a bányászattal, "a nehéz munkakörülményekkel járó foglalkozási ártalom nem egy-két napos betegségeket okoz. Ezért joggal feltételezik, hogy az orvosi vizsgálatoknál előfordulhat megalkuvó engedékenység. Erre felhívták az orvosok figyelmét. Jogos a követelmény, hogy aki okkal panaszkodik, azt írják ki és gyógykezeljék, de orvosi igazolással ne fedezzenek egykét napos távollétet! Ha ez elterjed, veszélyezteti a munkafegyelmet, akadályozza a folyamatos, tervszerű munkát. A politikai és a gazdasági vezetés egységesen úgy foglalt állást, hogy a dolgozók többsége valóban fegyelmezetten dolgozik, ám a munkafegyelem megsértőivel szemben nagyobb szigorra van szükség. Fazekas László Richards-márka a szövött és kötött kelmén A győri Richards Finomposztógyárban az idén a mennyiségi növekedés mellett jelentős szerepet kapott a termék minőségének javítása. A múlt évihez képest lényegesen több I. osztályú árut állítottak elő. Ebben áz évben 8,5 millió négyzetméter szövött és kötött kelme kerül a hazai és külföldi megrendelőknek (MTI fotó — Matusz Károly felv. — KS) Dolgozni keményen, következetesen Vázlat Gacsó László portréjához Tetszik, nem tetszik, végül csak el kell jutni a fájó ponthoz: a tavalyi „Kiváló” cím elnyerése után az 1981-es esztendő sajnos, kevés babért hozott az Egri Csillagok Mgtsz számára. Abban pedig, hogy így sikerült — pontosabban: így nem sikerült az év — kimagaslóan nagy szerep jutott a legfontosabb ágazatnak számító szőlészet gyenge eredményének. Gacsó László termelési fő- agronómus szőlész-borász szakon szerzett diplomát a gyöngyösi főiskolán. Az irodá jában készül ez a portré. Ott, ahol általában napi három órát időzik, többet csak nagyon ritkán, és csak ha nagyon muszáj. A többi kilencet... Cseng a telefon. Mielőtt felvenné — tiszta szívvel szidja, de ez nem akadályozza abban, hogy néhány perces komoly tárgyalást folytasson. A helyzet többször megismétlődik, amiből nyilvánvaló lesz, hogy a fiatal, 37. évét csak nemrég betöltött főagronómus portréjához az ügyintézésnek ez a módja éppen úgy hozzátartozik, mint például korán gyérülő, szőke haja, vagy hogy — még a mérgelődés perceiben is valami derűt, kiapadhatatlan optimizmust sugárzó kék a tekintete. — Igen, a szőlő — folytatja a többször félbeszakadt és újrakezdett gondolatsort. — A szőlő, meg a munka. A házon kívül töltött többi kilenc óra... Annak ellenére, hogy nem csak én dolgozom ennyit, hanem itt, nálunk, szinte mindenki — a rossz termés miatt óriási árbevételkiesésünk lett. Hiába, ez a monokultúra átka! Most örülhetünk, hogy egyáltalán kint van a fejünk a vízből. Tudni kell, hogy az ötezer hektáros Egri Csillagok 1100 hektáron foglalkozik szőlészettel. Valójában ez a terület a hírneves egri történelmi borvidék meghatározó része. És ez — az utóbbi két évben — enyhén szólva, igen megkeserítette a termelőszövetkezet vezetőinek, szakembereinek életét. A helyzeten nem változtat, mindössze motiválja, hogy a balsiker nem a munkán, a hozzáértésen, a szándékon, hanem a közismerten rossz időjárási viszonyokon múlott. — Reggel ötkor menetrendszerűen kelek, hat óra körül indulok, és este hatra általában otthon vagyok. Ilyenkor, télen valamivel korábban. A közben eltelő 12 óra — ez lényegében Gacsó László, termelési főmérnök. („Egyébként” családos, kétgyermekes édesapa. Bizonyos, hogy ebben a minőségben sem tartozik a rosszak közé, bár az év nagy részében kevés ideje jut a családra.) — Valahogy úgy alakult az életem, hogy már 12—14 éves koromban tudtam, mit akarok. Édesanyám — miután Hevesről beköltöztünk Egerbe — a Szőlészeti Kutatóintézet elődjénél, a tangazdaságnál dolgozott. Mindig ott mászkáltam körülötte, más pályára nem is gondoltam. Így kerültem a sátoraljaújhelyi kertészeti technikumba, ahol — ami az elevenséget illeti — sok minden voltam, csak éppenséggel mintagyerek nem. A tanulással nem volt semmi baj, de a tilos- cigizésekben, kollégiumból való kiszökésben, minden rosszban benne voltam. Mentségemre legyen mondva: a munkában is, az éjszakai vagonkirakodásokban szintén állandó „csapattag” voltam, a zsebpénzt ugyanis csak így tudtuk előteremteni. Talán itt keresendők a gyökerei annak, hogy Gacsó László számára egyszerűen életelem a munka. Kétségtelen, a valamennyiünk számára érvényes „kényszernek” is lehet ebben némi szerepe, hogy tudniillik: dolgozni mindenkinek muszáj, más kérdés, hogy ő szívesen vállalja ezt, nem is tudna meglenni nélküle, és ez semmi esetre sem dicséret, hanem egyszerűen tény. Nem tehet róla senki, ő maga is csak alig. — Azt hiszem, szerencsés alkat vagyok, mert a munkám: lényegében a szenvedélyem. Kilenc évig egyébként az ostorosi termelőszövetkezetben dolgoztam, akkor „kitelt” az időm (nem jöttem ki az elnökkel), átmeneti megoldásként a mezőgazdasági szakmunkás- képzőben gyakorlati oktatás- vezetői beosztást vállaltam, és természetesen az első adandó alkalmat megragadtam, hogy visszatérhessek a gyakorlatba. Erre 1976-ban kínálkozott lehetőség, Gacsó László ekkor lett az Egri Csillagokban szőlészeti kerületvezető. — A város keleti része és a noszvaji terület lett az enyém, gyümölcsössel együtt összesen 400 hektár. Ide már diplomával — és nagy munkakedvvel jöttem. Olyan szép és fontos feladatom volt, hogy keresve sem találhattam volna jobbat magamnak. Nem szeretnék szerénytelen lenni, de úgy érzem, nem • okoztam csalódást. 1979-ben Kiváló munkáért miniszteri kitüntetésben részesültem. A termelési főmérnöki teendőkkel 198Ö-ban bízták meg. (Fotó: Perl Márton) — Talán nem is vállaltam volna, ha nem tudom: minden területünk irányítását jól képzett szakemberek végzik, munkatársaim többsége egyetért velem döntéseimben, abban, hogy dolgozni csak keményen és következetesen lehet. Ugyanakkor, a kinevezésem óta eltelt közel két év alatt azt is tapasztalhattam, hogy a tsz párt- és gazdasági vezetése mindig segít, amikor erre szükség van — így sikerült aránylag hamar beletanulni új munkakörömbe. — És a szőlő, a nagy szenvedély ...? — Szőlésznek lenni, itt, most — nagyon hálátlan feladat, hiszen már két éve mostoha hozzánk. Nekem továbbra is kedvencem, nem tudok, nem is akarok elfordulni tőle, bár kiugrásra ezen á téren 1982-ben sem számíthatunk. Különösen a szőlészetünk 31 százalékát kitevő koraiakkal lehet sok gondunk, ezek termőterületének 40—50 százaléka ugyanis kipusztult. Adva tehát a feladat is, ezeket pótolni, és kicserélni a leromlott, elöregedett ültetvényeket. Nem lehet célunk más, mint jól dolgozni, okosan gazdálkodni azzal amink van. Ezt kívánják érdekeink, és ez a kötelességünk. B. Kun Tibor
