Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-21 / 17. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. január 21., csütörtök 3. Ötletek a gyakorlatban NÉPGAZDASÁGUNK HELYZETÉT elemezve esz­tendők óta eszünkbe jutnak az újítók és azok az ötle­tek, amelyek megvalósítá­sa gazdaságosabb, vagy mi­nőségében jobb — tehát pi­acképesebb — terméket eredményezett. Tudunk per­sze olyan esetről is, ami­kor a zseniálisnak tűnő ta­lálmányból, újításból esz­tendőkig nem lett semmi, pedig elfogadták, úgy-ahogy díjazták, csak éppen a gya­korlatban nem vezettek be őket. Gyakorta hajtogatjuk . isi, hogy sokat jelent to­vábbi fejlődésünk szem­pontjából az alkotókedv, az újító szándék erősödése. Évről évre szebb szá­mokkal dicsekedhet orszá­gosan az újítómoegalom, a vállalatok egyre nagyobb mértékben támogatják az újítókat, mégis szánté évti­zedes változatlansággal ér­vényesek azok a panaszok, hogy hosszadalmas az ötle­tek elbírálása, nehézkest vagy éppen szánté lehetet­len az újdonság bevezetése. Kétségtelen tényekkel alá­támasztott panaszok ezek, ahogy általánosan elterjedt szokás az is, hogy közre­működői díj gyanánt olya­nok is tartják a markukat, akiknek éppen nem sok kö­zük volt az újítók érdemi munkájához, csupán a vál­lalati hierarchiáiban elfog­lalt helyük tette Lehetővé, hogy ők is alábigyesszék ne­vüket a beadott újításnak. Arról is eleget hallhattunk, hogy a szolgálati találmá­nyok benyújtásakor nem kis gondot okoz az alkotó tevékenység anyagi és er­kölcsi díjazása. Ezek szerint nem igaz, hogy fejlődik az újítómoz­galom, hogy sokasodik az ötletes és ötleteikkel hasz­nossá váló emberek száma? Vagy túlzottak a panaszok, megalapozatlanok a lassú­ságra, helyenként érdekte­lenségre tett megjegyzések? Egyik állítás sem valót­lan! Sőt, a kettő csak együtt lehet igaz, hiszen a tények — mármint az újí­tómozgalommal kapcsolatos tények — csupán látszólag ellentmondásosak. A kép­let szinte egyszerű: minél több a hasznos ötlet, talál­mány, annál jobban bosz- szant mindenkit, ha a nö­vekedéssel csaknem egye­nesen arányosan szaporod­nak azok az újítások, ame­lyek egyre csak várnak a megvalósításra. Sokan úgy vélték, hogy ezen a helyzeten lényegbe- vágóan változtatnak majd a magánvállalkozások, hiszen azokban, úgymond nem gá­tolják az ötletek és ötletes emberek érvényesülését. Csakhogy a légvárépí tgetők lehűtésére hadd szögezzük le itt is, hogy a népgazda­ság fejlődését a továbbiak­ban is a nagyüzemek hatá­rozzák meg alapvetően, ahogy a műszaki-technikai fejlődést is iparági mére­tekben lehet — és kell — elősegíteni. AZ VISZONT KÉTSÉG­TELEN, hogy a nagyüzemek és iparágak a későbbiek­ben rugalmasabb stílussal lehetnek csak eredménye­sek. Követni kell a piac igényeit, a piaci kínálathoz kell igazítanunk termelé­sünket, s ebben nagyon fontossá válhat az újítók tevékenysége, hiszen állan­dóan újabb technológiát kö­vetel a váltakozó mérték­ben. — és áron — rendel­kezésünkre álló ipari nyers­anyag. Az ötletes ember pedig, aki hasznosan segít ilyen problémák megoldá­séban, természetesen a to­vábbiakban is fokozott megbecsülést érdemel, s az elismerésnek természetesen anyagi vonatkozásai is van­nak. Ebben a helyzetben je­lentek meg az új szabályo­zók amelyek elsősorban ab­ban módosítják az eddigi gyakorlatot, hogy az újító­kat és a szolgálati találmá­nyok benyújtóit közvetle­nül érdekeltté teszik a meg­valósításban. Ennek az új rendelkezésnek elsősorban az az előnye, hogy törvé­nyesíti az ötlet, újítás, ta­lálmány megvalósításában közreműködők tevékenysé­gét és annak díjazását? N Nyilvánvaló, hogy egy rendeletmódosítás, vagy egy új rendelet önmagában nem old meg semmit. Annak ésszerű alkalmazása viszont már eredményt hozhat ÖSZTÖNZŐEN ÉS IRÁNY­MUTATÓKÉNT hat az új­fajta szabályozás az újítók­ra is. Az új helyzetben el­sődleges szemponttá válik, hogy minél előbb megvaló­sítható találmánnyal hoza­kodjanak elő, hiszen sze­mélyes — a jövőben szer­ződésben biztosított — ér­dekük a közreműködés, a gyakorlati megvalósításban való eredményes részvétel. (L. G.) Menteni a menthetőt Egy hatvani vállalkozás nyomában Idevágó kormányhatározat szerint a VI. ótéves terv­ben dupla mennyiségű, szerelhető hulladékanyagot kell begyűjtenünk annak érdekében, hogy a népgaz­daság mind kevesebb importra szoruljon. Az országos méretű akció sikerét tízmiiliárd forinttal támogatja államháztartásunk. Ebből a MÉH-vállalatoknak csak­nem négymilliárd jut, és olyan vállalkozásokat kell finanszírozniuk, amelyek stabilizálódásunkat segítik. Hatvan, Lenin Termelő- szövetkezet. Paptmalma, ahol korábban lovasiskola körvo­nalai rajzolódtak ki, ma más arcot mutat. A gazdasági épületek megújultak, fürdő és étkező is létesült bennük, a telepen húszezer köbméter salakot terítettek el, a Be­tonútépítő Vállalat új utakat készített, kerítés futja körül a tájrészletet, és láthatóan minden együtt van ahhoz, hogy itt a hó végén valami­lyen vállalkozás bontakozzék ki. Az eligazító szavak az­után meggyőzik a látogatót, hogy a közös gazdaság való­ban mihamar kulcsszerepet játszik egy olyan kereskedel­mi, ipari akcióban, amely nemcsak hulladékot ment, hanem a hulladék hasznos, olykor nélkülözhetetlen ele­meit, alkatrészeit visszajut­tatja a mezőgazdaságnak. Igen, az autóbontó bevált öt­lete nyomón rajtra kész a termelőszövetkezet traktor- bontója is... Kihaló géptípusok Mi a vállalkozás lényege? Messzi tájakról, távolabbi gazdaságókból is begyűjteni az elavult, kiselejtezett erő­gépeket, kombájnokat, be­rendezéseket, hogy szakszerű szétszerelés után a bennük talált, a belőlük kikerült, visszaépíthető elemek — csap­ágyak, tengelyek, fogaske­rekek — az ú j ár tizenöt szá­zalékáért ismét az igénylők tulajdonába kerülhessenek, így enyhítvén alkatrészgond­jaikon. Mert nincs értelme mellébeszélni! Sok termelő- szövetkezet portáján föllel- hetők még a Dutrák, vala­mint e gépcsalád rokonai, amelyeknek alkatrész-után­pótlása megoldatlan. Üjra pedig nem telik, illetve a szaktárca sem forszírozza a „kiselejtezett” géptípusok, túlhaladott gépfajták beho­zatalát, életben tartását. De jelentkezett már Hatvanban a Mezőgazdasági Alkatrész- ellátó Vállalat, majd az egri AGROKER is, hogy az emlí­tett géptípusok évek óta el­fekvő, nagy értékű alkat­részkészletét a „Lenin” bon­tójának rendelkezésére bo­csássa. Ott csak a helyet fog­lalja, itt visszakerülhet a ter­melőmunka vérkeringésébe. Értékes fémek piaca Persze, kevés az élv, ke­vés az alapkövetelmények megteremtése az ilyen újsze­rű vállalkozásnál, annak el­lenére, hogy mai napig más­fél millió forintot költött rá a termelőszövetkezet. A kö­zös gazdaság vezetői is igen körültekintően készítették elő a februári indulást, a traktorbonitó telep munkájá­nak nyitányát, öt ember foglalkozik hónapok óta prog­ramszerűen azzal, hogy a majdan kezük alá kerülő Dutrákat, SZK—4-es kom­bájnokat ügyesen, gyorsan szét tudja bántani, és pon­tosan fölismerje: mit mire lehet még felhasználni, mit hogyan lehet a mezőgazda­ság területén hasznosítani. Ezekben a kiérdemesült, vagy éppen „leszázalékolt” masi­nákban különbeni igen sok az acéláru, a színesfém, amiből hazánk behozatalra szorul. Nos, az ilyesféle elemek, el­nyűtt alkatrészek is — bon­tást követően — egyhamar importkiváltó jelleget ölte­nek, és külön csatornán jut­tathatók vissza a feldolgozó- iparnak. És hogy valóban széles körben hasson a trák- torbonitó tevékenysége, illet­ve az itt folyó munka mind hatékonyabb legyen, a „Le­nin” gondoskodott arról, hogy megfelelő szállítókapacitás csatlakozzék a telephez. Két daruval fölszerelt, nagy .tel­jesítményű teherkocsit vásá­roltak, amelyek nem csupán a szállításit, a fel- és lerako­dást oldják meg, hanem a bontást is segítik. Hatvan segítségével Egy ilyen vállalkozásnál — a köz hasznán túl — az sem érdektelen, hogy mit hoz a kockáztató cégnék, jelen eset­ben a Lenin Termelőszövet­kezetnek. Ahogy a bontó ve­zetője megjegyezte, a trak­torok, kombájnok vonatko­zásában nincs még tapaszta­latuk, ezért a munka beim dítása előtt csak elképzelé­seiket vetették papírra. Esze­rint az idei esztendőben sze­rény másfél millió forint be­vételre számítanak. Az ösz~ szeg persze lehet lényegesen több, mint ahogyan az autó­bontó rövid távon fényesen beváltotta a hozzá fűzött re­ményeket. És az új telep gazdaságosságát növelheti az a tényező, miszerint a Csá- nyi út mentéről ide telepítik magát az autóbontót is, hogy az üzem szakembergárdája, gépparkja mind összéhangol- tabban, hatékonyabban felel­hessen. meg a követelmé­nyeknek. De nem tekinthe­tünk csak az itt jelentkező profitra, légyen az több, vagy kevesebb. Miközben Pap­malma gazdaságosságát tesz- szük latra, gondolnunk kell azokra a szövetkezetekre, kü­lönböző gazdaságokra is, amelyek éppen a hatvani ak­ció eredményeként tudják felújítani erőgépeiket, kom­bájnjaikat, hogy azok ismét bekapcsolódhassanak a ter­melőmunkába. * Moldvay Győző Évente ezerhatszáz vagon méz A Hungaronektár budafoki Szeme Európa legkorsze­rűbb mézfeldolgozó létesítménye. Évente — a negy­venöt—ötvenezer kistermelőtől felvásárolt — ezeröt­száz—ezerhatszáz vagon mézet dolgozza fel. A magyar méz szinte a világ minden országába eljut huszonöt, illetve háromszáz kilogrammos csomagolásban. Kará­csony előtt új termékkel, a korsóba töltött vegyes vi­rágmézzel jelentkeztek a hazai piacokon. A képen: két és fél, hárommillió mackós méz készül évente * (MTI fotó) |_| atvanéves kamaszok. ** Ez a megállapítás a Nobél-díjas Henrich Böll német író telitalálata önma­gáról és rólunk — néhá- nyunkról, akiknek még nem nőtt be a fejük lágya, holott — nagyapák is vagyunk már. Végigdolgoztuk, -küz­döttük, -röhögtük és -sírtuk életünket. Pedig neon va­gyunk neuraszténiásak, vagy ha azok vagyunk, akkor csak azokká lettünk, de nem úgy születtünk, nyugodt elődeinktől ilyesmit nem örököltünk, a kétkezi mun- kásszülők ilyen nyavalyákat elvétve örökítenek. De éle­tünk történései történelem­anyánk ölében néha (gyak­ran?) különössé formálód­tak, s jóindulatunkban, hi­tünkben többször megcsalat- va arcunk éle keményebbé vált, jóllehet hitünk ma is a miénk és a — közé. Mo­solyunk is megmaradt, csupán egy kissé (bágyadtabb lett. Sz I. nagyapját, W. Ignác üvegest tizenkilencben ellen- forradalmi összeesküvé­sért a gyöngyösi direktóri­um halálra ítélte és társá­val, Cs. Albert huszárkapi­tánnyal együtt a város főte­rén egy villanyoszlopra akasztatta. Az üveges lá­nya, Sz. I. édesanyja meg­őrült, tóbolydában végezte életét. Iskolánk mind a nyolc osztálya minden évben koszorút helyezett az „em­lékművé” kövesedett barna faoszlopra. Az unoka, SZ. I. hazajött a munkaszolgálat­ból, rendőrtiszt lett és több mint harminc évig becsület­tel védte a munkások hatal­mát Nyugdíjba vonult, nem számoltam mennyi kitünte­téssel a mellén. O. Gy. hajdú volt a vá­rosházán. És vitéz az első világháborúban. Fia, az idő­Nincs állampolgársága se ott, se itthon. Mi hárman együtt voltunk, nagyon együtt. Akkor, 1945 decem­berében, már egy hónapja szökésben voltunk Lübeck- ből, a hadifogolytáborból. Regensburgban a Duna mellett ismét elfogtak ben­kicsi, szegényparasztoké. Az isten áldása csak a felsza­badulás után érte őket. A próféta szavát negyvenöt­ben mindketten másképp hal­lották, Feri, a munkás, er­refelé húzott, kommunista és nyomozó lett Ó, hogy csorog a könnyünk a neve­Nagyapák - kamaszkorban sebb örökölte a vitézség! rangot és a szabómesterség ki tanulása után csendőr lett Most ismét szabó. Az öreg középső fia géplakatosnak ment Értelmes, nyűt eszű ember, harminc évig volt igazgató egyazon üzemben. Most a nyugdíjasbúcsúnál arany kitüntetést kapott. Élete, energiája felét az ön­igazolás emésztette fel. Egy­szer megsértettem, azt mondtam, hogy őrmesteri rangnál ő sem viszi feljebb. A jelenlevők szedtek szét bennünket Ma is barátok vagyunk. Meghalt T. István grafi­kus barátom, gyermekkori cimborám, bajtársam, pajtá­som. A szíve vitte el. Teme­tésére hazamentem. Köny- nyeztem, kedves, tehetséges ember volt, jó barát 58 éves. Ikrek voltak. Kerestem a másikat, Imrét München­ben él, nem jött haza, disz- szddált, nem kapott vízumot. niinket. Éjszaka a barakk­ban kellett döntenünk: to­vább szökünk haza, vagy itt maradunk egy életre Pista Németország mellett dön­tött. Irrfre és én Gyöngyösre vágytunk. 1945. december 24-én ócska kis szobánkban rokonainkkal énekeltük a karácsonyi dalt. Az akkor hazavágyó Imre visszament, Pista most már végérvénye­sen itthon, a Mátra földjé­ben porlad. Az emberi lélek kiszámít­hatatlan. Sz. Ferenc kamasztársam vigyorog. Az isten megáldot­ta ésszel, humorral, megér­téssel. És egy felszentelt katolikus pap öcsivel. Is­mertem Lacit, a plébánost, kedves, jó barát ő is, világi műveltséggel. Azt mondja, hogy amit Feri tesz, isten­nek tetsző cselekedet Szere­ti a családját, a hazáját, az embereket és a munkáját. Parasztszülők gyermekei, téstől, főleg Zs. Lacié, ami­kor nyomozásaikról mesél­nek. A cigánysoron, Durán- dában keresni egy három napja eltűnt libát, nohiszen! Kemény dió volt Negyvenhatban, Kondo­roson egy cigányasszony jó­solt Ferinek. Együtt lestük a vasútállomás menetrend­jét, akkor jött az a fiatal cigány nő és Ferenc tenye­rét bámulva azt mondta: maga szép, kövér ember, nagy szerencséje lesz az életben. Jó felesége, sok gyermeke, nagy-nagy gaz­dagsága. Mindketten értékes em­berek, egymás testvéri ke­zét 'Sohasem engedték el, vállalták egymást, s akkor, régebben ezért a számonké­rést is. Ferinél maradok. Hatvanéves, nyugdíjba ment, éppen tíz napja. Ma- lomvezető volt, pontosab­ban a Heves megyei Ma­lomipari és Gabonaforgal­mi Vállalat körzeti üzemve­zetője Gyöngyösön. Nem állítom, hogy Sz. Ferencet az isten is molnárnak terem­tette, hiszen egykoron auto­génhegesztő volt, de egy ér­telmes ember mit nem tanul meg? Egyébként az a kon- dorosi cigányasszony * se ilyesmit jövendölt neki. Az egész jóslatból csupán a fe­leségre vonatkozó vált igaz­zá. Erzsi kedves, okos, jó- kedélyű élettársa férjének. A férfinak szüksége is van erre, rossz a gyomra, magas a cukra és a vérnyomása, pedig életében italhoz, étel­hez mérsékelten nyúlt. Ma­lomipari vezető tudomá­nyát a központban kezdte, személyzeti osztályvezető volt. Váratlanul meghalt az igazgató, akkor ő javasolta az egyik vidéki körzetveze­tőt a vezetői székbe. Minden jót elmondott róla, amit ilyenkor szokás, az illetőt kinevezték a vállalat élére. Hogyan romlanak el az emberi, a munkatársi kap­csolatok? Ki tudja, ki köve­ti nyomon? Bizony ez történt a két vezető ember között, illetve velük. Az igazgató először tapintatlan volt, később dur­va, mind durvább. Sz. élete pokollá vált, elment a köz. pontból, körzeti üzemvezető lett. A macera tovább tar­tott. Az volt különösen fur­csa, hogy Sz. Ferenc laká­sán éjszakánként gyakran csengett a telefon, az igaz­gató beszélt és éjféltájban, vagy azután vowta felelős­ségre Ferencet: „Mit mond­tál rólam? Miért mondtad? Állj be a sorba barátom, mert egyébként..." 'Egyébként Sz. évek múl­tán, a tűrési határon túl, teljesen korrektül, a párt- szervezethez fordult, később a felső szerveket kérte se­gítségül, végül a tröszt ve­zetőihez folyamodott. Az il­letékesek Gyöngyösre utaztak, hetekig vizsgálgatták az ügyet. Sok hibát, vétket ta­láltak a vezetésben. Döntés: az igazgató felmentése és ki­nevezése — Sz Ferenc he­lyére. Sz-nak szaktanács- adói munkakört ajánlottak. Furcsa döntés, nem? Sala­mon legyen a talpán, aki ér­ti. Az igazgató nem fogad­ta el a javaslatot, beteg lett, leszázalékolták, ma is be­teg, nyugdíjban van. Sz (emiatt?) ott maradt, (ott felejtették?) a malom élén. Most nyugdíjazták. — Hát te? — kérdi. Köszönöm, jól vagyok. Fiam hazajött Amszterdam­ból. Egy teljes évet tengett- lengett a kikötőben. Papírok nélkül ment, papírok nélkül jött, épp elég munkám adó­dik a hazai hivatalokban. Szóval, meg mindig fontos­nak érzem magam. Igaz is, az a cigány nő nekem ak­kor régen azt mondta: ma­ga nagy huncut ember, ma­gát nem érheti semmi baj, bánat. De hát, Ferenc, ná­lad is tévedett egy keveset, nem? Suha Andor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom