Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-19 / 15. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. január 19., kedd „JUSSON IS, MARADJON IS” Miért tartalékol az igazgató? Olvasom a most megjelent Munkagazdaságtan című könyvben (Tímár János egyetemi tanár kitűnő szerkesztése), hogy „ ... minden vállalatnál, mindenfajta munkánál és a bérezési rendszerek minden típusánál létezik teljesítményvisszatartás. Ez a jelenség annyira általános, hogy a gyakorlott munkásnak, ha ■munkahelyet vagy beosztást változtat, első kérdése ez: „és itt mennyi a napi munka?” A különböző munkafajtáknál ugyanis kialakulnak azok a teljesítménystandardok, amelyek ,*gy- egy munkahely belső % „normáiként” működnek ... Megszegésüket gyakorta még a művezetők sem támogatják, mert növelnék a csoporton belüli súrlódásokat és ellentéteket, s ez az egész csoport teljesítményét veszélyeztetheti”. Erről jut eszembe egy korábban olvasott másik könyv (Nemes Ferenc munkája, „Érdekeltség, magatartás, tartalékok” címmel), amely már fél évtizede leszögezte, hogy „ .. az ösztönzési rendszer nem képes a különböző szintű érdekek összhangját megteremteni. Ez pedig az érdekek elkülönüléséhez, végső soron ész- szerűtlen tartalékoláshoz vezet. Külön tartalékol a munkás, külön a művezető, külön az üzemvezető és így tovább, egészen a vállalati hierarchia legfelső fokán álló vezetőkig”. Minderről pedig egy nagy- vállalat vezérigazgatójával folytatott beszélgetés jut az eszembe. Tőle azt kérdeztem: igaz-e, hogy mindenki, még a vállalatok legmagasabb beosztású vezetői is tartalékolnak (vagyis, hogy visszafogják a lehetséges teljesítményeket); s ha igaz, akkor valójában mi ennek az oka? A kérdés első felével gyorsan végeztünk: igaz! Tartalékol a segédmunkás és a vezérigazgató is. Hogy miért? Mert az ösztönzési rendszer — a vezérigazgató személyes anyagi ösztönzése is! —, sajnálatos módon erre kényszerít. Az érvényes bér- és keresetszabályozás előírásai szerint ugyanis — a legkedvezőbb jövedelmi pozíció eléréséhez — úgy kell vezetni a vállalatot, hogy minden évben a lehető legtöbbet és legjobbat, s minden következő évben a korábbinál is többet és jobbat „hozzanak ki” a kollektívából. Ez pedig nem megy. Nem is mehet! Például azért nem, mert a piaci helyzet, mondjuk, kényszerű stagnálásra ítéli a vállalatot. Vagy azért nem, mert a vállalati gazdálkodásban szükségképpen vannak tudatosan megválasztott stagnálási periódusok: amikor például felkészülnek a piaci változás megkövetelte fejlesztésre: szerkezetátalakításra, struktúrakorszerűsítésre, új piacok meghódítására, s hogy ehhez időt, energiát és pénzt nyerjenek, esetenként lassítani kell a tempót. E lassítást azonban a szabályozási rendszer nem honorálja. Következésképpen: minden vállalat esetében megfontolandó, hogy egyik évről a másikra mekkora eredmény- többlettel emeljék azt a bázist, amely majd a következő esztendőben esedékes teljesítményértékelés alapjául szolgál. Megfontolandó ez azért is, mert — bár mások vitatják, a vállalatvezetők meg rendre bizonygatják —, a teljesítménynövelés egy ponton túl már nem lehet arányos a bérnövekedéssel. . A vállalatoknál sok progresszív, s ígéretes hatékonysággal ösztönző bérezési rendszer bukott meg már emiatt. Jó néhány vállalatnál a viszonylag könnyen hasznosítható belső tartalékokat szétaprózzák, több évre beosztják, hogy a legváratlanabb helyzetekben is produkálhassanak valami eredményt a mindenkori bázishoz képest. S mi köze mindehhez a vállalatvezető személyes jövedelmének? Annyi, hogy a vezetői jövedelmek nagysága is a mindenkori és az állandó eredménynöveléstől függ. A vállalatvezetőnek tehát minden oka meglehet arra, hogy szünet nélkül kalkuláljon, taktikázzon, s csak módjával törekedjék arra, hogy növelje a munka hatékonyságát, a vállalat eredményét Többnyire így is cselekszik — jobb meggyőződése ellenére. A vállalatvezetőt ugyanis a taktikai számítgatásai közben nem annyira személyes anyagi érdekeltsége vezérli, mint inkább az — s erről munkatársai lépten-nyomon meggyőzik —. hogy a nagy teljesítményugrásnak a következő évben, de legkésőbb két év múltán meglesz a böjtje. Ilyen esetekben pedig vajmi keveset segít a vezető belátása. ö esetleg még elfogadná hogy az egyszeri „nagy ugrás” rövid időn belül megismételhetetlen, s emiatt személyes jövedelme is csökken. De hogyan fogadtassa el ugyanezt a munkatársaival, a gyár egész kollektívájával? A taktikázó vállalatvezető lényegében nem tesz mást, mint egy adott konstrukció feltétel- rendszeréhez igazodik. E konstrukció — az érdekeltségi rendszerrel együtt — pedig arra készteti, hogy a vállalatot a „jusson is. maradjon is” elve szerint irányítsa. (V. Cs.) Újdonságok a Duna Cipőgyárból A Duna Cipőgyár tervezői évente csaknem kétezer modellt készítenek. Ebből a kollekcióból válogatják ki a különböző bemutatókon és börzéken a mintadarabokat. A múlt évben négymillió-hatszázezer pár cipőt készítettek (MTI fotó: Tóth Bálint felv. — KS) NAPRA PONTOSAN Ha már kiváló Pattinka. Kiváló áru. A minősítés figyelemre méltó. És hogy pontosan miről van szó? Arról a sósrúdról, ha úgy jobban tetszik: sör. vagy borkorcsolyáról, amit a GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ gyárt. No és? Igaz, nélküle még vígan élhetnénk. De hogy a megrendeléseknek majdnem egyharmadát „sajnálattal” vissza kell mondaniuk a gyöngyösieknek, az már jelez valamit. Nem kevesebbet, mint azt, hogy a vásárlók egy része hiába keresi a Pattinka nevű rágcsálnivalót. Gyakorta hiánycikk. Egyszóval: gond. Ma, nálunk, az. Tehát-..? Mert keresik — Mennyibe kerül a sós- rúdgyártó üzem bővítése? — kérdeztük Rohánszky Fe- renctől, az áfész igazgatójától. — Több mint harminc- millióba. — Kell ez a bővítés? — Igen. Mindenekelőtt azért, mert hiánycikket pótolhatunk így. Eddig kénytelenek voltunk a megrendelőink egy részét visszautasítani. Arra azonban mindig vigyáztunk, hogy a saját megyénkben aránylag jó legyen az ellátás. — De a bővítést nem elég csak elhatározni. — Pénz is kell hozzá. Nem is kevés. Hogy honnan? Kaptunk segítséget a megyei és az országos szerveinktől is, kértünk bankhitelt is, és nekünk is volt néhány milliónk. — A pénzhez hozzájutni is ilyen „egyszerű” volt? — Nem egészen. Ma már sehonnan sem lehet könnyen pénzt kapni. A tárgyalások időbe teltek, és nemcsak egymásra épültek, hanem a szervek mindig ahhoz a feltételhez is kötötték magukat, hogy a másik is támogassa a törekvésünket, értsen egyet a bővítés szükségességével. — Jó üzlet is a sósrúd? — Nem lenne értelme tagadni: az, elég jó üzlet. ' — Afféle „kapaszkodó” az áfész számára? — Az túlzás. Mégiscsak az alaptevékenységünk a meghatározó és a jövedelmünk nagy hányada is abból származik. Persze, a műemlék Az üzem a hajdanvolt Angyal nevű fogadó épületébe telepedett 'be évekkel ezelőtt. A ház 1757—58-ban épült Barkóczy Ferenc egri püspök költségére. A kor ízlésének megfelelően a barokk stílus jegyeit viseli magán. A hátsó szárny valaha raktár volt. Többen mondják azt is, hogy a kocsival átutazó vendégek lovait ott helyezték el. Kétségtelenül szép ez az épület. Az is kétségtelen, hogy meg kell őrizni eredeti jellegét, Pattinka ide. Pattinka oda. — Három hónapot csúszott az építkezés megkezdése amiatt, hogy a műemléki felügyelőség a tervet elutasította. — Végül miért egyezett bele az építkezésbe? — Mert amikor a, helyszínt megnézték, akkor látták be, hogy az új gyártósor elhelyezése nem veszélyezteti az épület külső és belső elrendezését. — Mennyire befolyásolta a munkákat az említett három hónap? — Annyira, hogy ezt a késést és kiesést csak nagy erőfeszítések árán sikerült valamennyire is behozni. A határidők tehát megváltoztak. Ez pedig nemcsak a napok múlását vonja maga után, hanem a költségek növekedését is. Megmondták, szállították Hozzájárulás, hitel, tervezés, építkezés, tehát vállalkozó keresése: mindez szinte egyidöben, de ugyanakkor még ki kellett választani a szükséges gyártógépeket is. — Az egyik NSZK-céggel kezdtünk tárgyalásba. Ez sem ilyen egyszerűen ment, mert a gépsor két egységből áll, más gyártotta az egyiket, más a másikat. A két egységet össze kellett építeni. Már ez is újabb nehézséget okozott. De inkább csak nekünk. — A szövetkezetnek azonban nincs importlehetősége. — Az úgynevezett lebonyolítást a megfelelő hazai vállalat végezte. Természetesen az is fontos volt, hogy mire az építkezési munkák a megfelelő szakaszba jutnak, a gépek már nálunk legyenek. Az NSZK- cég tavaly tavasszal, amikor az üzlet létrejött, közölte, hogy a 'kamiont november 23-án indítja útnak. A gépek itt is voltak november 25-én. — És az építkezés? — Csúszott, amiről azonban nem a vállalkozó, a hatvani építőipari szövetkezet tehetett ök mindent elkövettek eddig is. Rajtuk nem múlott semmi. Sőt! A január végére esedékes „hideg” üzemi próba lehetőségét is jórészt ők teremtették meg. Igen, ha nincs az a bizonyos félreértés a műemléki felügyelőséggel... A többi, mint a karikacsapás. Példázva azt is, hogyan lehet, hogyan kell „profi” módon „előkészíteni, együttműködni és megcsinálni”. Már csak ezért is érdemes erre a bővítésre egy kicsit odafigyelni. A vevőt is Február elejétől az eddigi mennyiséget mintegy harminc százalékkal tetézik meg a gyöngyösiek ebből a rágcsálnivalóból. Illetve... új termékkel is előrukkolnak még. — Végeztek piackutatást? — Hogyne. Kézzel készítették el a dolgozóink az új termékeket, de az eredeti recept szerint. Ezeket elvittük a nagykereskedelmi vállalatokhoz. A fogadtatás megnyugtatott minket. Az értékesítéssel nem lesz gondunk. — Szállítanak tőkés piacra is, mint már tették korábban? — Egyelőre nem. A lehetőséget azonban kutatjuk, illetve a megfelelő külkereskedelmi cégekkel tárgyalunk. — Honnan „szereztek" munkásokat? — A munkakörülmények, a fizetés, a szociális ellátás és minden egyéb volt a szervezőnk. A dolgozók egy részét már korábban készenléti szolgálatba helyeztük. Igaz, három műszakos a termelés, de szakmunkásbizonyítvány nélkül is olyan a kereset, hogy vonzotta a munkát kereső nőket. Tehát? Talán kitetszik az elmondottakból, hogy lehet mifelénk is ma már „jól” vállalkozni. Csak győzni kell idegekkel. G. Molnár Ferenc KÖZELEBB A KÜLPIACHOZ Nagyobb önállóság a hűtőipar vállalatainál A Magyar Hűtőipar ez évtől nagyobb önállóságot' ad tíz gyáregységének, hogy ezzel is elősegítse a belső tartalékok fokozott feltárását, az egészséges verseny kialakulását, s végső soron az itthon és külföldön egyaránt gazdaságosan értékesíthető, jó minőségű mirelitáru gyártásának növelését. A belső szabályozás korszerűsítéséről, s ennek várható eredményeiről Csaba László, a vállalat gazdasági igazgatója tájékoztatta az MTI munkatársát. Az új feltételek között a gyáregységek már a nagy- vállalatokra érvényes szabályozók szerint gazdálkodnak. Ónálló mérleget készítenek éves munkájukról, s ennek során pontosan követhető, milyen eredményt értek el, ami meghatározza a nyereség alakulását, sőt a szociális juttatások mértékére is kihat. A központ a korábbiaknál nagyobb rendszerességgel tájékoztatja gyárait a világpiaci helyzetről. így annak ismeretében alakíthatják ki termelési szerkezetüket. fokozhatják azoknak a termékeknek az előállítását, amelyeknek éppen kedvez a piac. Ily módon bizonyos mértékig már az idén átalakul a termékszerkezet több gyáregységnél is. Eszerint például a békéscsabai gyár a kevésbé gazdaságos paraj helyett növeli a meggy és a málna mirelitáru-arányát, amelyekért nagyobb árat fizet a külföldi vevő. A csepeli üzem a különféle káposztakészítmények gyártását mérsékli, s a hazai közönség által inkább igényelt pizzáét fokozza. A gyáregységek pénzgazdálkodása is önállóbbá válik, hiteligényeiket a központnak nyújtják be, amely jóváhagyás után a Magyar Nemzeti Bankhoz továbbítja ezeket. Ugyanakkor a vállalat a központi fejlesztési alap egy részét belső versenytárgyalás útján adhatja oda gyáregységeinek, amelyek így még inkább rákényszerülnek új ötletek, fejlesztési tervek kidolgozására. A hűtőipar gyárai a mezőgazdasági partnereikkel is keresik a megoldást a közös érdekeltségi rendszer megteremtésére, hogy az ipar számára megfelelő nyersanyaghoz jussanak. A hét öröme-gondja Ecséden Vízműtársulat alakul — Két kisüzemet létesítenek — Falusi filmnapok, Madarassal Hétfőn reggel elsőként a megyei tanács elnökének levelét bontotta fel hivatalában Smid Dezső, ecsédi tanácselnök. Végigolvasván, különösebb jókedve nem támadt. Az okirat az ötnapos munkahét bevezetésével, illetve a tanácsházán tartandó szombati ügyfélszolgálattal foglalkozott. A közigazgatásban február 1-vel lép életbe az új munkarend, és miként az elnök fogalmazott: kevés az értelme, hogy közülük valaki minden szombaton itt gubbasszon. Posta, takarékszövetkezet zárva, hiába adnak ki például adócsekket, nincs hol befizetni. Ugyanez a helyzet az okmánybélyegekkel. A 4200 lelkes községben egyébként mindenki tudja, hogy a tanácsvezetők telefonon elérhetők, vagy hol laknak, és ha szombati napon valamilyen rendkívüli esemény adódnék, rögtön cselekvésre készek. Később a csütörtöki tanácsülésre terelte a szót Smid Dezső. — Az egész ötéves tervciklusra kiható fejlesztés dolgában döntünk ezen a napon. Oly hosszú vajúdás után megkezdjük a vízmű- társulat szervezését, a birtokunkban levő kiviteli terv alapján pedig március derekán indulhat a munka. Ebben az esztendőben felső támogatásként 420 ezer forintot kapunk az ügyhöz, és segítik a kibontakozást a lakossági „beugrók”, amelyeknek telkenkénti összege 17 ezer forint. A VII. ötéves tervbe áthúzódó munka során 26 kilométernyi gerincvezetéket fektetünk le, több tucat közkifolyót létesítünk, hogy később, további kutak fúrását követően, 1400 házhoz is be lehessen kötni az egészséges ivóvizet. Kivitelezőnk a Közmű- és Mélyépítőipari Vállalat lesz, és a munkálatok tervezett értéke eléri a 26 millió forintot Ezen a héten egyébként két helyről is vár tárgyalópartnert az ecsédi tanácselnök. Megbeszéléseik a helyi foglalkoztatottság terén meglevő problémák rendezésére irányulnak. — Nincs üzemünk, kivéve a termelőszövetkezetet, ilyenformán rengeteg az eljáró, akiknek egy része szívesebben dolgozna itthon. Vonatkozik ez elsősorban a gyermekes anyákra. Nos. működött nálunk két évvel ezelőtt a Fővárosi Kézműipari Vállalatnak egy varrodája, ahol 80 asszony jutott keresethez. Munkahelyüket azonban korszerűtlennek nyilvánította felügyeleti hatóságunk, és a kis üzem bezárt. Most, megfelelő fejlesztési alaphoz jutott a vállalat, és azért várom a vezetőjét, hogy az öreg magtárépület felújításával, átalakításával kapcsolatos terveket egyeztessük — mondotta a téma kapcsán Smid Dezső. — Különben egy további, 60 aszszonynak kenyeret adó kisüzem meghonosítása is terítékre kerül a napokban. Az egykori sütőüzemben, annak már megkezdett belső átalakítása révén; a Skála Áruház részére készül műhely, amelynek dolgozói csomagolózsákokat varrnak a fővárosi cégnek. Ügy vélem, a két munkahely idei megteremtése sokat segít a helyi viszonyokon. Befejezésként arról szólt a tanácselnök, hogy a héten Ecsédre várja a Heves megyei Mozi üzemi Vállalat képviselőjét is. A februári falusi filmnapok ügyét rendezik. Négy egymást követő héten a Talpalatnyi föld, A szerelem határai, a Kinek a törvénye és a Köszönöm, megvagyunk című magyar filmalkotásokat láthatják majd az ecsédiek a művelődési házban, és az utóbbi film alkotóival — Lugossy László rendező, Lőrincz József operatőr, Madaras József színművész — közönség- találkozót is rendeznek. Hogy mit remél a tanácselnök e vállalkozástól? Elsősorban a műfaj iránti érdeklődés fokozódását. és olyan művészi élményeket, amelyek hatékonyán szolgálják a közgondolkodás helyes irányú orientálódását. (moldvay)
