Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. január 16., szombat IS. Négyszer dupláznak a rájátszás előtt /Minden esély megvan a bentmaradásra Karácsony előtt pár nappal még pályán voltak az NB I-es férfi kosarasok, bajnoki pontokért verekedve. Aztán az új év első napjaiban már ismét teljes erőbedobással dolgoztak, ugyanis alig két hét állt rendelkezésükre, hogy némileg felfrissülve, de erőnlétüket, formájukat megtartva — javítva folytassák a pontvadászatot. A húszas mezőny továbbra is két csoportban küzd, de már az ősszel szerzett pontok alapján rangsorolva. Az első tíz és az utolsó tíz is magával viszi eddigi pontjait, s előbb azzal az öt ellenféllel játszik oda-visszavágó mérkőzéseket, amelyikkel eddig még nem találkozott. A tíz mérkőzésből nyolcat dupla fordulóban (szombat, vasárnap) rendeznek. A bajnoki cím, illetve a kiesés kétszer ötnapos tornán, semleges pályán dől majd cl. Január 16-tól, március 21-ig tehát még kemény próbatétel vár valamennyi férfigárdára. Ponthullatás és bravúrok Egerben nagy érdeklődés kísérte az újonc NB I-es TANÉP törekvéseit Nagy elszántsággal, két kitűnő szakember — Csányi Barna és Cseh Kálmán szakmai irányításával úgy vágott neki a csapat ennek a bajnokságnak, hogy megalapozza, állandósítsa helyét az első osztályban. Az első 28 találkozóra — a rájátszásig — 40 százalékos eredményességet terveztek. A már lejátszott 18 mérkőzésből 6—7 győzelmet szerettek volna elérni, de csak 5 sikeredett. A szakvezetők szerint hiába rendelkeztek tapasztalt, rutinos emberekkel, az NB I. légkörét nem egykönnyen szokta meg a gárda, össze kellett rázódni ahhoz, hogy hozzák az eredményeket, s közben megnyerhet» mérkőzésiek — Baja, SZEOL AK, és ami a ilegfájobb, a rivális Alba Regia — mentek el. Az első kilenc összecsapás során, amikor hatszor itthon játszottak, mindössze a BSE és a KSC ellen tudtak nyerni. A rutintalanságnál is lényegesebb tényezőnek tartják a kezdeti sikertelenség okait vizsgálva, hogy Kinter sérülés következtében három forduló után harcképtelenné vált, Czuprák átigazolása pedig sokáig elhúzódott, csak a tizedik fordulót követően tudott bekapcsolódni a bajnoki küzdelembe. A következő kilenc mérkőzés némileg korrigálta a kezdeti gyengélkedést néhány bravúros győzelemmel. Itthon a MAFC és a Csepel, idegenben pedig a Baja elleni siker javított a helyzeten. A teljes mezőnyt tekintve a KSC, az Alba Regia Építők és az Universitas PEAC gyűjtött kevesebb pontot mint a TANÉP, a Volánéval pedig azonos a pontszám. Busáknak ment a legjobban A kosárlabdázás egyik jellegzetessége, hogy a mérkőzésekről részletes, sokrétű feljegyzést készítenek. Emellett a csapatot és a játékosokat egyénenként is osztályozzák, s ennek alapján értékelik. A TANÉP kosára rá- nya 1283—1433, a mérkőzésenkénti átlag 71,2—79,6. Mindössze négy csapat kapott kevesebb pontot az egrieknél, viszont valamennyi többet dobott. Míg a védekezésben jeleskedett a TANÉP, támadójátékának átütő ereje elmaradt a remélttől. A mezőnyben végrehajtott 1039 dobásból 509 volt sikeres, ez 1018 pontot ért, 48,9 százalék. A játékosok 340 büntetőből 265-öt dobtak be, ami 77,3 százalék. Gyengén ment a támadó palánk alatt a labda visszaszerzése, pontatlan dobások után ez mindössze 25 százalékban sikerült. Feltűnően magas, átlagban mérkőzésenként 19 az eladott labdák száma. Az utóbbi két fogyatékosságon kell sokat javítani. A csapéit átlagosztályzata 5,66, ami az első kilenc találkozó után még csak 5,32 volt. A legjobb teljesítményt Baján nyújtotta az együttes (6,7), a leggyengébbet Pécsett a PVSK ellen (4,6). A játékosok egyéni rangsorában ugyan Czuprák áll az élen 6,4-del, de ő csak nyolc alkalommal szerepelt. így a ifegjobbnak Busák tekinthető, aki valamennyi mérkőzésen pályán volt és átlagosztályzata 6,05. Utána Káló következik 5,7-del, az ő teljesítményét néhány kirívóan gyenge játéka rontotta le A legtöbb pontot — 324-et —, Busák érte el, Komenczy 174, Sipeki 168 pontot dobott. Említést érdemel Kinter három találkozón szerzett 50 pontja. Az ellenfelektől Busák 186-szor, Sipeki 60-szor, Czuprák (8 mérkőzésen!) 46-szor szerezte visz- sza a labdát. A leghosszabb időt, 660 percet Káló töltötte a pályán, Busák 558, KoA két edző, Csányi Barna és Cseh Kálmán bizakodó (Perl Márton felvételei) Játszik a fél csapat menczy 469 percig játszott. Valamennyi mérkőzésen Busákon kívül Káló és Sipeki SEerepe4t. Győzelmekben reménykedve A hazai pálya előnyét eddig csak részben élvezhette a csapat. Az egri mérkőzéseken ugyanis a szépszámú és lelkes közönség biztatása sokat jelentett a játékosoknak. Viszont a játékvezető ténykedése éppen a hazai találkozókon volt gyakran kifogásolható. Az is szembetűnő, hogy a szövetség eddig egyetlen egri mérkőzésre sem küldött ellenőrt. A TANÉP kedvező feltételek között készülhetett és készül az NB I-es helytállásra. A feltételek megteremtésében minden támogatást megkaptak a vállalat és a sportkör vezetésétől, személy szerint Ott László igazgatótól, Fridrich Sándor sportköri elnöktől és id. Komenczy Lajos szakosztályi elnöktől. A felkészülést január 3-án Csehszlovákiában Prievidzán, a helyi Szuper Ligás csapat vendégeként eszményi körülmények között kezdte meg a csapat. Szállásuk; egy 2000 nézőit befogadó sportcsarnok szomszédságában volt, s a csarnokban kondicionáló terem és szauna is rendelkezésre állt. Délelőttönként 2 órás edzést tartottak, délután pedig a Prievidzával játszottak, valamint erősítettek is. A helyi együttes játékereje hasonló a magyar éi Csapatokéhoz — hét két méternél magasabb játékosuk van — volt tőlük mit tanulni. A szakvezetők szerint valamennyi játékos kifogástalanul dolgozott, s bíznak benne, hogy ez a jól sikerült felkészülés a bajnoki mérkőzésen kamatozni fog. Az egyhetes csehszlovákiai tartózkodás után Egerben napi két edzésen folytatták a munkát. Üjdonság, hogy Kinter elkezdte az edzést, a bajnokság végéig játszani akar, s csak azt követően vonul be a Sportkórházba, mert mindkét lábát műteni kell. A14- es kenet — Komenczy, Káló, Korepta, Busák, Sipeki, Czuprák, Frankovics, Nádai, Szűcs, Kinter, Molnár, Tari, Debreczeni, Zentai — tagjai közül Nádai a térdét fájlalja, valamint a héten az egyik edzésen Káló bokája is megsérült. A szakvezetők úgy értékelik, hogy a csapatnak minden esélye megvan a bentmaradásra. A most következő tíz találkozóból legalább hatot szeretnének megnyerni. Amennyiben ezt a tervet túlteljesítené az együttes, úgy elkerülhetné azt is, hogy a rájátszásban őrizze meg helyét az NB I-ben. A jó rajt rendkívül fontos, hiszen első két mérkőzését itthon játssza a TANÉP, legyőzhető ellenfelekkel szemben. A bajnoki program. Január 16. szombat: TANÉP— PEAC 15.30, január 17. vasárnap: TANÉP—H. Táncsics 16.30, január 23, szombat: Oroszlány—TANÉP, január 30, szombat: TANÉP—Videoton 15.30, január 31, vasárnap: Volán—TANÉP, február 6, szombat: PEAC— TANÉP, február 7, vasárnap: H. Táncsics—TANÉP, , február 14, vasárnap TANÉP— Oroszlány 16, február 20, szombat: Videoton—TANÉP, február 21, vasárnap: TANÉP—Volán 15. Valamennyi hazai mérkőzésre a Kemény Ferenc Sportcsarnokban kerül sor. Az NB I. II. csoportjának állása: 11. Baja 12. Videoton 13. BSE 14. Táncsics SE 15. Oroszlány 16. Eger 17. Volán 18. KSC 19. AR Építők 20. U. PEAC 18 8 10 1407—1455 26 18 8 10 1504—1588 26 18 7 11 1332—1514 25 18 6 12 1418—1686 24 18 6 12 1349—1538 24 18 5 13 1283—1433 23 18 5 13 1379—1531 23 18 4 14 1319—1490 22 18 4 14 1403—1646 22 18 1 17 1344—1708 19 Virágh Tibor Ma lesz a sorsolás! Mundial ’82 Átlagban 45 950 néző A labdarúgó-világbajnokság január 16-i sorsolásán végre megtudja a 24 döntőbe jutott csapat, hogy mikor, kivel és hol játszik június 13. és július 11. között. Nagy befogadóképességű, kiváló stadionok várják az együtteseket. A VB 17 színterét 14 városból válogatták ki, Madrid, Barcelona és Sevilla „duplázik”. A legnagyobb a madridi Bernabeu stadion, befogadóképessége 96 194. A legkisebb Vallado- lidban található, a Zorrilla pálya, 16 000 szurkolónak adhat helyet. A Mundial 48 mérkőzését és a stadionok befogadóképességét tekintve, örökös telt házak esetén 2 millió 205 ezer 627 néző lehet a XII. világbajnokságon. Telt házak esetén a mérkőzésenkénti átlag 45 950 lenne. A XII. labdarúgó-világbajnokság színhelyei (a városok után a stadion neve és a befogadóképesség) : Madrid: Bernabeu (98 194), Calderon (70 000). Barcelona: Nou Camp (90 138), Sarria (45 000), Zaragoza: Romareda (43 518), Alicante: R. Perez (30 000), Valladolid: Zorrilla (16 000), Malaga: La Rosaleda (30 000), La Coruna: Riazor (22 182), Sevilla: S. Plzjuan (70 510), B. Villamarin (51 945), Vigo: Balaldos (32 000), Elche: Nocio Estadio (55 000), Oviedo: C. Tartlere (20 000) Gijon: El Molinón (35 000), Valencia: L. Gasanova (46 524), Bilbao: S. Nemes (39 300). A nyitó mérkőzést a barcelonai Nou Camp stadionban játsszák, a világbajnoki döntő színhelye pedig Madridban, a Bernabeu stadion lesz. A televízió mai, kora esti adásában, a 2-es programon láthatjuk a magyar válogatott VB-döntőbe jutásáról készült összefoglalót, majd helyszíni közvetítés lesz Madridból, a sorsolásról. A műsor tervezett időtartama másfél óra, 18.30-tól 20 óráigSzombati sportműsor Asztalitenisz: Heves megye 1982. évi újonc, serdülő és ifjúsági bajnoksága. Eger, Münnich Ferenc utcai edzőterem, 15. Kosárlabda: Egri TANEP— Universitas PEAC (Pécs), NB I-es férfi mérkőzés. Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 15.30. (Előmérkőzés nincs.) Vízilabda: Dr. Ringelhann György serdülő emléktorna. Eger, fedett uszoda, mérkőzések 8 és 16 órától (hat csapat részvételével) . r mozi ( rádió ) EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-888) du. fél 4, fél 6, 8 és este 10 órakor: Hurrikán Színes amerikai kalandfilm EGRI BRÖDY (Telefon: 11-773) du. 2, 4 és 6 óraker: Vük este 8 órakor: Rendőrök háborúja EGRI ÜTTÖRÖ du. 5 órakor: Az énekló kutya GYÖNGYÖSI PUSKIN Kettévált mennyezet Színes magyar film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A nagy zsákmány HATVANI VÖRÖS CSILLAG du. fél 4 és fél 6 órakor: Szeleburdl család este fél 8 órakor: Szabadlábon Velencében HATVANI KOSSUTH A svéd, akinek nyoma veszett FÜZESABONY Zsaru, vagy csirkefogó PÉTERVASARA Moszkva nem hisz a könnyeknek I—II. KOSSUTH 8.30 Lányok, asszonyok... 8.55 4X4 játék. Vezeti: Szilágyi János. 10.10 Lev Tolsztoj és a muzsika. 11.00 Örömök kertjében. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. Levélsíp. 12.30 Magyarán szólva... 12.45 Janácek-kórusművek. 13.00 Nalgy mesterek — világhírű előadóművészek. 14.05 A hét embere. 14.15 Kailmár Magda operettdalokat énekel. 14.30 Pénzügyi szabályozás a mezőgazdaságban. 15.05 Oj Zenei Üj- ság. 16.00 168 ÖRlA. 17.30 Operafelvételek. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Útközben. 18.45 Sporthírek. 18.50 Rádiószínház. Súlytalanság. 20.03 Népdaillest. 20.59 25 éve halt meg Arturo Toscanini. 22.15 Magyar fúvósok. 23.15 Heródiás (Ope- rarészletek). L MAI 1 Ml LÍSO RO K] PETŐFI 8.05 Nóták. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Útközben. 8.38 Népszerű dailok — népszerű együttesek — operettekből. 9.15 Mit — hol — mikor — hogyan? 9.30 Hogy tetszik lenni? 10.33 Többet ésszel... 11.40 Fiataloknak! 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 Táncrend. 14.00 Ritmus. Don Williams felvételeiből. 14.35 Orvosi tanácsok. 14.40 Két költőportré: Isza- li Zoltán és Vasady Péter. 15.10 Liza Minelli énekel. 15.38 Kísérlet New Lanark- ban. 16.35 Pophullám. 17.30 Fenntartott hely. 19.20 Magnóról magnóra. 20.05 Sanzonok. 20.33 Sporthírek. 20.38 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 21.35 Énekszóval, muzsikával. 22.00 Könnyűzene. 23.15 Slágermúzeum. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Tartalomismertetés. Lapszemle. 8.10 Programajánlat. 8.20 Visszapillantó... 8.30 Napjaink kérdései... Ónodvári Miklós jegyzete — Délelőtti diszkó. 9.00 Észak-magyarországi krónika (A Borsodi Szénbányák ifjúsági parlamentje — Miért hiányoznak a téli ruhaneműk az üzletekből? — Piaci, jelentés.) 9.30 Mikrofoniláinc. .. Hornomnál Zoltálmnéval, a BVK laboránsával, a Borsod megyei párt-végrehajtóbi- zottság tagjával beszélget Jakab Mária — Sport. 9.55 Műsorelőzetes... ( televízió ) 1. műsor 8.00 Tévétoma. 8.05 Iskolatévé. 8.40 Szülők iskolája. 9.10 A pécsi körzeti stúdió műsora. 9.30 Csak gyerekeknek! 1. Iskolába megyünk (angol film), 2. Egy kis nevetés (amerikai burleszk- filmsorozat), 3. Alfonz, a madárijesztő (bábfilm). 10.10 Autó-motorsport. 10.30 Nem. kell mindig kaviár (NSZK filmsorozat). 11.25 A történelem lapjairól' (francia do- kumentumfilm-sorozat). 12.20 A fele sem igaz! Vetélkedő- műsor. 12.55 Ízlések és pofonok. 14.40 Bélyegvilóg. 14.50 Szókimondó. 15.35 Ma- gilla Gorilla (amerikai rajzfilmsorozat). 16.00 Riadó. A Magyar Filmhíradó filmje. 16.20 Híres magyar könyvtárak. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. 17.00 A tihanyi apátság (rövidfiltm). 17.30 Riporter kerestetik... I. elődöntő. Versenyzők: Balázs Rita, Kőhidi Imre, Lovas György, Guttray László, Sütő Péter, Takács András. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. A madárvédő golyó- kapfcodó (rajzfilm). 19.30 Tv-híriadó. 20.00 Vers mindenkinek. Ady Endre: A percemlberkék után. Elmondja: Bujtor István. 20.05 A bandita (amerikai film). 21.45 Rezonancia 4 oktávon. Szegedi Molnár Géza műsora. 22.25 A hűtlen Marijka (csehszlovák feliratos film). 23.40 Tv-híradó 3. 2. műsor 14.55 Tengerre, magyar! Képes útinapló. 16.45 Kék fény. 17.50 Másfél millió lépes Magyarországon. A Mátra gerincén. 18.30 Telesport 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Turgenyev: Egy hónap falun (Tragikomédia három felvonásban). Közben, a II. szünetben 21.35 Tv-híradó 2. ( színház ) Egerben este 7 órakor: A tribadok éjszakája (Madách-bérlet)