Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-12 / 291. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1981. december 12., szombat A japán csoda titka Egyre gyakrabban hangoz, tátják európai és amerikai gazdasági vezetők: tanuljunk a japánoktól! Sokasodik a japán gazdasági csodával foglalkozó cikkek, könyvek, elemzések száma, egyre többen szeretnének élen járni a japán fortélyok megismertetésében. A japán gazdasági csoda nem újkeletű terminológia, de az elmúlt hónapokban ismét sok szó esett róla. A távol-keleti szigetországtól eltekintve a kapitalista világban mindenütt, s bizonyos mértékig a szocialista országokban is érezhetővé váltak a gazdasági fejlődés problémái. A tőkés országokban recesszió tapasztalható, a szocialista országokban pedig az eddig elért színvonal megőrzése okoz komoly gondokat Japán sem mentes ugyan a válságjelenségektől, de a jelenlegi világgazdasági helyzetben viszonylag nagyok a témyerési lehetőségei. Sokan amiatt aggódnak a tőkés világban, hogy Japán olyan nagyhatalmi pozíciókat szerez gazdasági téren, mint az Egyesült Államok politikai síkon. . Érthető, hogy mindenki az irigyelt fejlődés kulcsát keresi. Van, aki a japán ember gondolkodásmódjában, mások a gazdálkodó egységek szervezeti struktúrájában, megint mások a technika sajátos japán értékelésében látják a siker titkát. Egy azonban biztos: a gazdaság minden szintjén tapasztalható szuperhatékony szervezési és irányítási rendszer nélkül semmire sem mennének a japánok. A szervezést ma szerte a világon a munka legfontosabb részének tartják és sokan állítják, hogy a japán csoda mögött a szervezésben megvalósított csoda áll. Er. ről keveset tud a világ, annál is inkább, mert bizonyos fokig még Japánban is átértékelik mostanában a munkaszervezést. Ezért számít szenzációnak az a könyv, mely azt vizsgálja, hogy milyen előnyei vannak a japán munkaszervezésnek, az amerikaival szem. ben. Persze egy kicsit ez a könyv is „ködösít”. Szerzője, egy bizonyos Mr. Oucsi (gyanúsan cseng az amerikai szakértő neve) a japán irányítás (szervezés) titkát az úgynevezett S-teóriában látja. A szerző ugyanis a japán vezetés és szervezés lényegét hét, angolul S-betűvel kezdődő kifejezésben foglalja össze; ezek: stratégia, struktúra, stílus, rendszerek, személyzet, hozzáértés, megosztott értékek. Az első kettő S-sel minden gazdálkodó szervezetnek rendelkeznie kell, világosan és közérthetően tudatosítva mindenkivel (főképp a vállalat dolgozóival), hogy mi a vállalat célja és annak megvalósításához milyen eszközei vannak. Még a „rendszerek” léte sem rendkívüli, ezek — a szerző szerint — vállalaton belüli folyamatok. Abban azonban, hogy ez milyen stílusban valósul meg, már van különbség más országok gyakorlatához képest. Mondhatni: itt van a japán szervezés lényegi különbsége. Az említett könyv így ír erről: A stílus attól függ, hogy a vezető (irányító) mennyi időt szán és azt miképpen fordítja a felmerülő kérdésekre. A japán vállalati irányítók európai kollégáinál jóval többet fordítanak idejükből a vállalattal kapcsolatos kérdésekre. De nemcsak ők, az alsó-, és a középszintű vezető gondolatainak zömét is a vállalattal kapcsolatos kérdések kötik le, mi több, az egyszerű dolgozókét is. Hozzá kell tenni, hogy ismerete, ik szintje általában magas, a képzettségé úgyszintén; a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya Japánban a legmagasabb a világon. A fiataloknak Japánban is ki kell várniuk az időt, míg előbbreléphetnek, de ami az irányításban, a vállalati koncepciók kialakításában való részvételüket illeti, abban már a kezdettől fogva teljes értékű munkaerők. Kezdeményezéseikre számít a vállalat, sőt a „lentről” indítás elvének megfelelően tőlük jut el a legtöbb javaslat a vezetés felsőbb rétegeihez. (Ez egyébként nem zárja ki a vezetők kezdeményezéseit. ..) A vezetés figyelmet fordít ezekre a javaslatokra, s mi több: épít rájuk. Ezzel a fiatalabbakat, vagy ha úgy tetszik, a hierarchia alsóbb fokain álló alkalmazottakat a vállalatba „integrálja”. Igaz, a bérlistán az okosabb még nem rukkol előre, de a japán értékrendben legalább olyan fontos — talán még becsesebb — a presztízs, amit a dolgozó ismeretei révén, s azok hasznosításával szerez. Azt vallják, hogy a hozzájárulás a fontos. A tudáscentrikus japán vállalati intézményben ennek nagy értéke van. Ezért még az eredendően képzetlenebb munkaerő is mindent megtesz, hogy ötleteivel, beleszólásaival presztízst szerezzen, aminek folyamatos tanulás, önképzés a következménye. Akad olyan japán kutató' aki az egész japán csoda nyitját a művelődés hagyományaiban látja, mondván: kulturáltság kérdése, hogy valaki mennyire akar „okos lenni” — a japánok esetében természetesen szinte kizárólag az adott vállalati kö_ zegben. A megosztott érték — a hetedik S — lényegében együttműködést jelent: a vállalat közös érték, léte, jövője a közösen hozott döntésektől függ. A divatjamúlt individualizmust, a „majd én megmutatom ’ ’ -ozás t veti a könyv szerzője az európaiak és az amerikaiak szemére, mert ez kizárja a ma már elengedhetetlen csoport- munkát, csoportharmóniát és a közös morál kialakulását. Az individualizmus szüli a vállalaton belüli heterogenitást, a dolgok eltérő megítélését. A szervezés feladata, hogy feloldja ezeket a (hatékonyságot rontó) polarizált kapcsolatokat. Ez teremti meg az egységes személyzetet, és ez teszi érdekeltté az alkalmazottakat a hozzáértésben; ez ezekkel együtt teljes a hét S. Kövécs Gábor Spanyolország útja a NATO-ba A NATO szokásos év végi találkozósorozatával kapcsolatban a legnagyobb figyelem természetesen azt kísérte: hogyan foglal állást a szervezet a genfi szovjet— amerikai rakétatárgyalások ügyében. Nyomban ezután azonban Spanyolország NATO-belépésének ügye következett, s a két kérdés nem is független egymástól, hiszen a rakétatárgyalások az európai erőegyensúly fenntartásával kapcsolatosak, s ennek egyik döntő tényezője, hogy az elmúlt 26 esztendőben sem a Varsói Szerződés, sem a NATO nem bővült új taggal. Veszélyben az egyensúly Ügy tűnik azonban, hogy Spanyolország felvételi kérelmével most megváltozott a helyzet. A madridi képviselőházban a kormánypárt viszonylagos többségének felhasználásával Calvo Satelo miniszterelnöknek az ellenzék tiltakozása ellenére sikerült megszereznie a felhatalmazást a belépésre. A csatlakozás folyamata ugyan áthúzódik 1982-re, azonban világos, hogy Spanyolország belépése a fennálló európai egyensúlyt veszélyezteti. Erre mutatott rá már szeptemberben a Szovjetunió többszöri figyelmeztetés után átadott jegyzéke. Ebben arra intették a madridi vezetőket, hogy a Varsói Szerződésnek „megfelelő intézkedéseket” kell hoznia, ameny- nyiben Spanyolország csatlakozna a NATO-hoz. Spanyolország NATO-belépése ugyanis minőségileg mást jelent, mint az ország területén már régóta meglévő USA-támaszpontok fenntartását, esetleg kibővítését, illetve az 1953 óta fennálló kétoldalú spanyol—amerikai katonai szerződés. Spanyol- ország csatlakozása „stratégiai mélységet” nyújt az atlanti szövetségnek, hisz a NATO déli irányban kibővül Nyugat-Európa legnagyobb területű államával. Másrészt a földközi-tengeri spanyol Baleári-szigetek stratégiai jelentőségét át kell értékelni. Sőt értelemszerűen NATO- támaszponttá válna az Afrika nyugati partjai mentén levő Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek, A NATO-szerződés hatálya ugyanis kiterjed az alapító okmány szerint „az Atlantióceánnak a Ráktérítőtől északra” fekvő körzeteire. Mindez azt jelenti, hogy Spanyolország belépésével a NATO Európán kívüli körzetre terjeszti ki hatáskörét, új feszültséggócokat hozva létre Északnyugat-Afriká- ban is. Rakétadimenzió Hasonló veszélyeket rejt magában az európai egyensúly szempontjából a belépés „rakétadimenziója” is. Az Egyesült Államok nyugateurópai NATO-szövetségesei közül az NSZK különleges helyzetben van és katonai lehetőségei a második világháborút követő szerződések következtében korlátozottak. Franciaország nem tagja a NATO katonai szervezetének és viszonylag önálló katonapolitikát folytat. Mindez különösen értékessé teszi Spanyolországot az amerikai stratégiai tervezők számára. Egyelőre a spanyol kormány katonai szóvivője hivatalosan csak annyit ismert be, hogy „a spanyol hadsereget érdeklik a középhatótávolságú védelmi jellegű taktikai nukleáris fegyverek”. A legkevesebb tehát, amit a spanyol NATO-csatlakozás stratégiai hátteréről el lehet mondani az, hogy igen veszélyes ‘lépés. Méghozzá éppen a világhelyzet jelenlegi rendkívül kényes és feszült szakaszában, amikor elkezdődött a közép-hatótávolságú rakéták ügyének az egész Európa, s a világ számára létfontosságú megtárgyalása. (—i—e) Észak—Dél dialógus Nehéz a párbeszéd (Magyar Szó — KS) Reagan takarékossági tervei Bonyolult mutatvány... (Weltwoche — KS) Az USA „atomernyője” veszélyes „védelemben” (Chicago Sun Times — KS) Nyugat-Európa — NOBEL-DÍJ - KÉRDŐJELEKKEL A dinamitvagyon kamatai Nyolcvan évvel ezelőtt adták át először az egykori feltaláló tudós és dinamitgyá- ros, Alfred Nobel végrendelete alapján létrehozott kitüntetéseket. Idén is — mint minden évben — december 10., az alapító halálának évfordulója a díjkiosztás időpontja. A Nobel végakaratának nyilvánosságra hozatala után annak idején hosszú pereskedés kezdődött, s öt esztendő telt el, míg az e célra alakult alapítvány megkezdhette működését. Tegyük rögtön hozzá: a stockholmi döntések napjainkban is heves vitákat váltanak ki. Sok támadás éri például Nobel végakaratát, amely szerint évente öt ágban, fizikában, kémiában, az orvostudományban, a béke védelmében és az irodalom terén legkiemelkedőbb eredményt elérő személyiségek kapják a kitüntetést —. s vele biztos értékpapírokba fektetett 30 millió koronás vagyonának kamatának meghatározott részét. (Az idők folyamán a kezdeti összeg persze többszörösére duzzadt, s az idén a tőke kiegészítése és az igazgatási költségek levonása után is összesen már egymillió svéd koronával jutalmazzák az arra érdemeseket.) A bírálatok szerint a tudományok fejlődése során olyan új tudományágak keletkeztek, amelyek kiesnek a Nobel- díjak köréből. Javasolták például kulturális és matematikai díjak létesítését is — sikertelenül. Az egyetlen elfogadott változtatási javasA híres Nobel-díj emlékérem, F. Lindberg svéd művész alkotása lat alapján 13 éve egy úgynevezett Közgazdasági No- bel-Em Lékérmet is kiadnak — ám ezt a Svéd Bank finanszírozza. „A Nobel-díjjal csak néhány tudományág kiemelkedő tudósait jutalmazzák” — írta nemrég a New York Times, hozzátéve legnagyobb hibaként, hogy a díj a tudományos kutatás rég túlhaladott szerkezetét feltételezi. A mai sikerek ugyanis legtöbbször tudóscsoportokhoz fűződnek, nem pedig egy-egy magányos zsenihez. A legtöbb probléma emellett természetesen a díjak odaítélésének rendszerével kapcsolatos. A jelöltek kiválogatása a Svéd Királyi Akadémia, illetve a békedíjnál a norvég parlament kijelölt bizottságainak kezében van. A határosatokat szigorú titoktartás közepette hozzák:ajánlást kérnek külföldi egyetemektől és korábbi jutalma- zottaktól, de a végső döntés körülményei nem ismeretesek. A díjat kiadhatják megosztva is (maximum három ember közt) vagy akár át- vihetik a következő évre. Az illetékeseknek sokszor szemére hányták tévedéseiket 1905-ben például elvetették Mengyelejev díjazását, Einsteint sem a relativitás elméletéért jutalmazták, s olyan írók estek ki a stockholmi rostán, mint Tolsztoj, Mark Twain, James Joyce, Francz Kafka, Proust, Ibsen, Gorkij. Márpedig egy-egy mulasztás nehezen hozható helyre, Nobel-díjat ugyanis általában csak élő személynek, illetve működő szervezetnek ítélnek. Nem véletlen, hogy a jelöltek névsora épp az irodalom terén a legbőségesebb: ez ugyanis az az ág, amely — a Béke-díjjal együtt — a legszubjektívebb. Hogy is lenne lemérhető, ki a világ „legjobb” írója, költője. A védekezés általában úgy szól, hogy a díj odaítélésével egész életműveket jutalmaznak, s egyben a figyelmet egy-egy kevéssé ismert alkotóra, nyelvre, nemzeti irodalomra akarják ráirányítani. A döntésihozóikat sokszor éri bírálat amiatt is (az elmúlt évtizedek alapján mondjuk ki: néha nem alaptalanul), hogy az érdemek mérlegelése mellett politikai szempontokat is szem előtt tartanak, s ez különösen a Béke-díj kategóriában nemegyszer visszásságokat, sőt felháborodást szüL A díjazottak névsorát átfutva feltűnhet az is, hogy aránytalanul kevés köztük a nő. Akad hát kérdőjel a dicsőséget hozó kitüntetés kö- rüL Hogy lehetne megreformálni a Nobel-díjak rendszerét? — kérdezte a már idézett New York Times. Az amerikai lap két módszert ajánl: egyének helyett magukat a felfedezéseket kellene elismerésben részesíteni, vagy pedig a díj jelentőségét kellene csökkenteni. Ez utóbbi ■ javaslat irreálisnak tűnik: ma már senki sem vonhatja kétségbe, hogy a Nobel-díj századunkban a világ legtekintélyesebb kitüntetése. Szegő Gábor összeállította: Pilisy Elemér
