Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-05 / 285. szám
NÉPÚJSÁG, 1981. december 5., szombat ON-1 ISKOLA „HALLÓ" gyermekpulóver (4—5 évesek részére) Vidám színek, csíkozás, utólag az alapanyagra szemet utánzó öltésekkel rá- hímzett játékos motívumok. Ez jellemzi az évtized új divatirányzatát. Jó ötlet, mert á felgyülemlett maradék fonalakat így fel túdjuk használni és a díszítést önállóan,, foltozásra, a régi ruhadarabok kijavítására is hasznosít ha tjük. Eleje: a hátrésszel azonos szem- és sorszámmal, mintával, csíkozással kötjük. A kezdéstől számított 25 cm elérése után, a középrészen a munkadarabot kettéválasztjuk, nyakkivágást készítünk. E belső oldalszélen minden 2. sorban lefogyasztunk 21X1 szemet. Ujja: kék színű fonalból 36 szemre kezdjük, patent- mintával 4 cm magas kezQ=nyersszin piros Hozzávalók: 10 dkg középkék, 5 dkg nyersszínű zöld VÉNUSZ fonal, néhány méter piros, sötétkék azonos vastagságú maradék fonal, 2,5-ea, 3-as kötőtű, 2,5-es rövid zsinórú körkötőtű. Patentminta: 2,5-es kötőtűvel, 1. sor: 1. sima, 1 fordított, 2-es és minden további sor: simára sima, fordítottra fordított szemet kötünk. Alapminta3-as kötőtűvel a munka színén sima, a bal oldalon fordított szemeket kötünk. Szempró- ba: 30 szem X 40 sor = 10 cm. Háta: kék színű fonalból, 90 szemre kezdjük, patent- mintával 5 om magas kezdőrészt kötünk. A következő sorban 12 X 1 szemet szaporítunk, minden 7. szemre 1 új szemet készítünk i(102). A munkát alapmintával folytatjuk, kék színű fonalból, 4,5 om-t, zöld színű fonalból 4,5 om-t, fehér színű fonalból 7 crrut kötünk. A munkadarab befejező felsőrészét ismét kék színű fonalból kötjük. Kezdéstől számított 36 cm elérése után a szemeket egyenként lefogyasztjuk. dőrészt kötünk, A következő sorban 12X1 szemet szaporítunk, minden 3. szemre 1 új szemet készítünk (48). Folyamatosan, kék színű fonallal, alapmintával dolgozunk. Mindkét oldalszélen, minden 4. sorban szaporítunk 21X1 szemet (90). Kezdéstől számított 27 cm elérése utáni, a szemeket egyenként lefogyasztjuk. összeállítás: Az oldalrészeket sortalálkozás szerint, az alsó széltől számított 21 om magasságig összevarrjuk- A vállrészeket szemtalálkozás szerint, 10 cm szélességben. Az ujjavégződést a befejező sor, és az eleje-iháta szélszemek összeillesztésével, kék színű fonallal összedolgozzuk. A nyakszél hátrészén, az eleje szélszemek- * re, körkötőtűvel felszedünk 126 szemet, patentmintával 2 om magas pántot kötünk, majd a szemeket az alapszemnek megfelelően lefogyasztjuk. Az elejeközépre, leszámolható, ábra szerint, szemet utánzó öltésekkel díszítőmotívumot, néhány betűs szót, esetleg a tulajdonos nevét hímezzük. P. V. Gyermekeknek karácsonyra Könyvújdonságok Eckhard Hofllmamn — Helmar Penndorf: A festő és a táj — Művészetről gyermekeknek. Fordította: Kertész Judit (Corvina Kiadó). Mai jen Konsztantyinovszki j: Az atom szerkezetéről — hét éven felülieknek. Fordította: Láng D. István, Borisz Kistimov rajzaival. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó). Maljen Konsztantyinovszki j: Hogyan működik az atom? — hét éven felülieknek. Fordította: Láng D. István, Borász Kisfimov rajzaival. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó.) VITASSUK MEG! Ünneprontás Színek harmóniája A színek és színárnyalatok ízléses összeválogatása csodálatos lehetőségeket rejt magában, öltözködésben és arckikészítésben egyaránt. Vannak hideg és meleg színek. Az utóbbiak a sárga, a narancs, a vörös és ezek árnyalatai tartoznak közéjük. A hideg színek például a kék, a zöld, a szürke, a lila árnyalataikkal együtt. Ezeket az alapszíneket nem ajánlatos egymással kombinálni (bár az utóbbi évek divatja sok váratlan színösz- szetételt produkált). Inkább a hideg, vagy a meleg alapszín különböző árnyalatait párosítsuk. A semleges barna színiben is gazdag színskála áll rendelkezésre a különböző kombinációra, a sötétbarnától a mogyoró árnyalatokon át a vörösbarnáig, vagy a világos drappon át a tojáshéj színéig. Ehhez a színkombinációkhoz illik még a mohaszín, a mustárszín, az aranysárga. Egyes árnyalatai halványzölddel is szépek, ízlésesek. A színek összeválogatásá- nál a bőrünk színe domináljon. Fontosabb mint a hajszín. A színszabályoktól azonban eltérhetünk, ha egyéni adottságaink erre módot nyújtanak. A színek harmonikus összeválogatásá- ra legjobb módszer, ha kiválasztunk egy alapszínt, és ezt variáljuk, erre „építjük” fel a különböző kiegészítőkkel elérhető változatos ruhatárat (ugyanaz a ruha másképpen hat, ha más színű sálat, gallért, bizsut viselünk hozzá). A kellemes megjelenés egyik aranyszabálya az öltözködés és a kikészítés közötti színösszhang. Ez nyomatékosan vonatkozik a szemhéjfestékre. Elrettentő színösszeállítás, amikor piros ruhához például zöld színnel történik a szemkörnyék színezése. Helyes szín- választás például: barna szemhez aranybarna, kék szemhez világosszürke árnyalatok. A legsikerültebb arckikészítés kellemes hatását iß leronthatja, ha öltözékünk nincs összhangban a sminkhez használt színekkel, egyé. niségünkkel, testalkatunkkal. A megjelenés sikerének egyik titka: korunkhoz és alkalomhoz illően dekoráljuk magunkat (például munkahelyre nem való a színházi smink, idősebbek pasztellszínű kozmetikumokkal, szolidan színezzék a szemkörnyéket és az ajkakat, a körömlakk színe -is halvány legyen). Fási Katalin Ragyogó őszünk októberi napjait koptattuk, amikor először találkoztam a csoki- mikulásokkal. Katonás rendben sorakoztak az ABC polcain. Igazán dicséretes, hogy a kereskedelem időben felkészül az idei, decemberi ünnepekre; most mégsem erről akarok szólni. Az apró és maxi méretű csokimikulásokat szemlélve felidéződtek bennem a közelmúlt emlékei. Az utóbbi néhány évben ez idő tájt ragyogó információim voltak mindennap arról, hogy ki, hány piros papínú szaloncukrot és mekkora csoki- mikulásit vitt az óvodába. Friss híradással gyermekem szolgált. Hangijában némi sóvárgást éreztem ilyenkor. Mi, jámbor szülők tartottuk magunkat az óvodai házirendhez. Ennek egyik okosan szigorú rendelkezése úgy szól, hogy édességet és játékot ne vigyenek a gyerekek az óvodába. Ezt, sajnos a szülők szegték meg elsőül. Mert az még bocsánatos bűn, ha egy-egy kedvenc kisautó vagy baba zsebben csempészve bekerül az óvodába A bőr az egészség tükre... Ezért a külső kozmetikával egyenlő fontosságú a „belső kozmetika”, amelynek alapja: a szépségdiéta. Ennek a témának napjainkban nagyobb hangsúlyt kell kapnia, mivel számos olyan táplálkozási szokás honosodott meg (sajnos), amely nem szolgálja sem az egészséget, sem a bőr szépségét. Ilyen például a túlzott húsfogyasztás, a sok cukor, só, zsír, erős főszerezés stb. A szakemberek véleménye szerint a szép, bársonyos bőrt a nyers ételek fogyasztásával érhetjük el leggyorsabban. A nyers étrend az egészséges, és többféle betegségre is jótékonyan hat. A világmagazinok receptjei azt bizonyítják, hogy a nyerskoszt híveinek tábora nő. A modern tudomány szerint a főtt ételek értéke nem nagyobb, mint a nyers ételeké. A nyerstáplálkozás előnyei közül a legfontosabbak: a vitaminbőség, a konyhasószegénység, fehérjeszegénység, a bélmozgást elősegítő rostok bősége, a hőkezeléssel előállított ételek vitaminkárosító hatásainak elmaradása, a perifériás keringés tehermentesítése stb. Aki azonban a magyar konyhát szereti, nehezen otthonról. Nem képzelhető el azonban ugyanez édességek esetében. Azokhoz csak szülői közvetítéssel juthat a gyermek. Biztosain nem akad egyetlen olyan oktalan szülő sem, aki a gyermeke születésnapját megelőző napokiban, hetekben rendszeresen különféle tortákat vásárolna édesszájú csemetéjének. Az valahogy természetes, hogy a „gyertyás torta” születésnapra dukál. Miért van. akkor másképpen a szaloncukrokkal és csökimikulások- kal? Ezek is édességek ugyan, de jelentést hordozó szimbólumok is egyben. Az a szülő, aki rosszul' értelmezett modernségből, vagy kényelemszeretettől vezérelve a gyermeki erőszakosságnak engedve hagyja, hogy fialánya előre megegye mindazt, amit a titoktedjes ünnepekre kellene tartogatni, hibát követ el. Nem nagy' ügy — gondolhatja valaki. Valóban nem. Ma még legalábbis nem. Csakhogy nem csupán pár forintnyi élességről van szó! Mintha napjainkban megfaszánná el magát arra, hogy kizárólag nyers ételeket fogyasszon. Van „arany középút”, amelyet egészségünk és szépségünk érdekében érdemes betartani. Tartsunk egykét hétig hústalan diétát, vagyis étrendünkben tej, tej. termékek, tojás, zöldség, gomba, gyümölcs szerepeljen. Ezt nemcsak nőknek, hanem azoknak a férfiaknak is ajánljuk, akik nem végeznek nehéz fizikai munkát. A hústalan étrend rendkívül kedvező hatást gyakorol a szervezetre, s ezen keresztül a bőrre. A kutatók szerint a hús sok olyan (részben ismeretlen) anyagot tartalmaz, amely a szervezetre káros. A szervezetünk fehér jeszü'kségletét elégítsük ki a közismerten sok fehérjét tartalmazó ételféleségekkel (tej, tejtermékek, tojás, zabpehely, szójaliszt stb.). Az egészséges táplálkozás híveinek nagy örömére ma már a kereskedelemben kap. ható szójaliszt kilónként 24 Ft-os áron. A liszthez felhasználási tanácsot mellékelnek, amelyből kiderül, hogy a szójalisztet bármilyen édes, vagy sós sütemény,, vagdalthús, töltött káposzta, töltött paprika, mártás, kalács, kenyér, rántott hús, galuska készítéséhez felhaszkultak volna az ünnepek, mintha kevesebb lenne bennük az az érzeted és hangulati töltés, ami a közönséges hétköznapok fölé emeli őket. Ha kimarad gyermekeink életéből az egészséges lelki fejlődéshez nélkülözhetetlen „mesekorszak”, az ünnepvárás sok-sok izgalma és a boldog beteljesülés, akkor felnőttként már képtelenek lesznek mindezt átélni, átérezni, gyermekeiknek továbbadni. Ha csupán pénzköltési akcióvá alacsonyodnak le ünnepeink, amit a kereskedelem manipulál, akkor mivégre az egész? Karácsony előtt gyakran eszembe jut az a négyévesforma kis diktátor, aki sírva, ordítva, rúgkapálva bírta rá anyját, hogy neki villogó, kattogó géppisztolyt vegyen. most, de azonnal a karácsonyi játékvásáron. Megkapta. Én akkor ott nem az ideges, ostobán viselkedő anyáit sajnáltam, akit annyi ember előtt szégyenbe hozott neveletlen kölyke — hanem magáit a gyereket. Ilosvai Ferenc nálhatjuk. Egyéni ízlésnek megfelelően 5—40 százalék keverési arányban. Az élelmiszerüzletek polcain szójás konzerveket is találunk (natúr szójabab, mecseki szójababsaláta, mecseki szójabab, főzelék, szójababos finomfőzelék, mecseki paradicsomos szójabab, mecseki gombás szójabab). Ha nincs elég akaraterőnk egy-két hétig szépségdiétát tartani, iktassunk be az étrendünkbe legalább hústalan napokat, amikor csak zöldféléket és tejtermékeket fogyasztunk. Ez is sokat segít a szervezetünk, felfrissítésében. Egynapi hústalan étrendminta: reggelire fogyasszunk el egy pohár tejet, egy szelet sajtot, egy almát vagy más gyümölcsöt. Tízórai: egy pohár joghurt, vagy gyümölcs. Ebéd: vajban párolt zöldség, vagy bármilyen főzelékféle, meghintve reszelt- sajttal, ké,t lágy tojás, egy pohár gyümölcslé. Uzsonna: egy pohár tej, vagy joghurt. Vacsora: 15 dkg túrót, 1 dl tejfölt, 1 evőkanál mézet, 15 dkg idénygyümölcsöt összevegyítve fogyasszunk, utána igyunk egy pohár ásványvizet. Fási Katalin Szépségdiéta nyerskoszttal r Agak, bogyók, gyertyák Legyen az karácsony vagy újév, születésnap vagy házassági évforduló, a téli ünnepi asztal hangulatát is emelhetjük, ha néhány szál zöüid ággal díszítjük. Két-három kisebb fenyő- gally igen szépen mutat az alacsony mázas kdsköcsögben, ha közéje egy kis csőkor faigyöngyöt, vagy esetleg más piros bogydjú termést helyezünk (1). Ám legalább olyan hangulatos, ha a füles kerámia kanoséba néhány, finom formájú, hosszú, színes gyertyát állítunk az örökzöld malhóndaágak közé (2). Előfordul, hogy van otthon vastag fehér gyertyánk, ránagasztunk színes, csillogó alufóliából, sztaniolból kis figurákat, például virágot, szívet, csillagokat (3. ábra) és egy díszes, lapos tálba állítva, fenyőágakat fektetünk köréje. Mindenki lehet ezermester... ... ez a mondás volt a fő gondolata azoknak a kiállításoknak és gyakorlati bemutatóknak, amelyeket az Ezermester- és Űttörcbolt Vállalat az idén Egerben,. Miskolcon, Kecskeméten, a pécsi ipari vásáron és az ősizd BNV-n rendezett. Legközelebb Salgótarján barkácsolóinak mutatkozik be a vállalat sokféle tevékenységével. A salgótarjáni városi sportcsarnokban december 17-től 21-ig tartó, árusítással egybekötött kiállítás egyik érdekessége lesz az a jól felszerelt barkácsműhely, ahol az érdeklődők díjtalanul próbára tehetik ügyességüket, és barkácsolhatnak. A kiállításon a vállalat szakemberei bemutatják a legnépszerűbb barkácsgé- peket, szerszámokat, az üzleteiben kapható alapanyagokat, és ötleteket adnak a karácsonyi ajándékozáshoz is. összeállította: Deák Rózsi