Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-03 / 283. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. december 3., csütörtök A tihanyi alapítólevél Pannonhalmán Restaurálták és biztonságos — hő- és fényvédő — üveglapok közé helyezték el az Országos Levéltár restaurátorai a tihanyi alapítólevelet. Kétéves munka és megfigyelés után a pannohalmai levéltárba vitték vissza. Az érdeklődők az állandó kiállításon csak másolatát tekinthetik meg, azonban a tervek szerint a jövő éy augusztus 20'i ünnepségen az eredetiben is gyönyörködhetnek a látogatók. (MTI fotó: Matusz Károly felvétele — KS) Hazahozta a titkot Egri festő Bulgáriában A falatóyi műteremben hihetetlen rend uralkodik. A fris» festék és mész szaga azonban jelzi a látogatónak, hogy nagytakarítás után érkezett.. — Óvatosan üljön rá! Még nem volt időm megszegezni — mutat a sarokba, egy h árihorgas fémszerkezet tövében meghúzódó „tágas” fotelre Balogh László, vendéglátóm. — Hosszú évek ldcet-ka- catjait dobáltam ki innen. Már alig lehetett tőlük megmozdulni. .. Rég tervezgetem már a lomtalanításit, aztán amikor hazajöttem Targovesteöól, hozzáfogtam. Most már alakul... — Miért járt Bulgáriában ? — Ez bizony nekem is elég furcsa, ugyanis egy ak- varell „tábor” lakója voltam, majd négy hétig. Már pedig amivel én foglalkozom — mutat körbe tárgyain, fény- és térstruktúrákon, az olaj- képeken, valamint fémből készült szerkezetein —. elég távol van ettél a műfajtól, nemcsak formájában, de tartalmában is. Mégis jól esett, amikor először szóba került, hogy esetleg én képviselhetem majd az egrieket a Ma- rinov Piáin Airen, á Bolgár Képzőművészeti Szövetség egy századeüeji festőről elnevezett idei nemzetközi akcióján. De nemcsak azért örültem ennek a .küldetésnek”. hanem mert úgy éreztem, három évtized munkájának elismerése ez. — Amikor visszagondolok rá, tudom, hogy sokat „nyertem” vele. Megismerkedtem az akvarellel és más országok művészetével. A táborban lengyelek, kelet- és nyugatnémetek, románok, csehek, szovjetek — egy debreceni kollégával, mi ketten magyarok — és természetesen ottaniak voltak lakói. A munka mellett jutott idő ismerkedésre is. Esteket szerveztünk, rengeteget beszélgettünk művészetről, politikáról és ki tudja még mi mindenről... — Óriási, maradandó élményem a bolgár államiság 1300 esztendejének ünnepe Pliszka romjainál. A város valaha a cári udvar székhelye volt, most régészek bontják ki a földből falait. Megható példáját láttam ezen az eseményen a nemzeti érzület, tudat megnyilvánulásait. Aztán még egy tapasztalat. Milyen kulturáltan terveznek és bánnak tereikkel, új lakónegyedeikkel a tar- govisteiék. Az épületek minősége ott se jobb, de rengeteg térplasztika, szobor teszi emberibbé környezetünket. Haza hoztam a „titkot”. Elmondták, hogy náluk kap- va-kapnak azon, ha egy művész felajánlja alkotását. Nem kell „taposni”, „kilincselni” a megbízásokért. Ok úgy értelmezik a művészet támogatását, hogy nemcsak a becsületét és rangját akarják megadni neki, de feladatokat is. Tudják, hogy csak így tehetik esztétikusabbá és elviselhetőbbé településeiket. — Az ott tapasztalt derű és optimizmus annyira „feldobott” engem is, hogy amit eddig oly sokáig halogattam, elhatároztam „ráncbasze- dem” a műtermet. Szeretnék itt egy kis minigalériát nyitni, ahol bemutathatom végre dolgaimat. Ahol végre meghallgathatom azok véleményét munkámról, akiknek dolgozok. Hiszen ezt így nem lehet csinálni, hogy itt élnek bezárva ezek és nem láthatja őket senki. Elfordít egy kapcsolót és lélegezni kezd a szoba. Az elektromos zenére megmozdulnak a mobilok fémcsontjai, lüktetnek a festmények pirosai és kékjei. Moccan tér és idő... Szilágyi Andor Túlterheltek-e tanulóink? Erre a kérdésre legtöbben igennel válaszolnának. Érthető, hiszen a témáról az elmúlt esztendők során oly sokat beszéltek, írtak a különböző fórumokon. így aztán ma is emlegetik, sajnálva az elkínzott, az agyongyötört, diákságot hangsúlyozva azt, hogy mindennapi megpróbáltatásaikat még tovább illene könnyíteni. Elszomorító következmények Szögezzük le mindjárt: az effajta szemlélet alapvetően hibás, téves. Valaha — az 1972-es oktatáspolitikai párt- határozat megjelenésének idején — létezett ilyen. Akkor hadjáratot is kellett indítani ellene, elsősorban azért, mert a tudás birodalmát meg akartuk tisztítani a sok felesleges szellemi limlomtól. így a gyerekeknek — természetesen nevelői segítséggel — módjuk adódott arra, hogy megkülönböztessék a fontosat a kevésbé lényegestől, meglássák, kiemeljék az alapvető összefüggéseket, megízleljék az alkotótevékenység semmi mással nem pótolható örömét. A fordulat megtörtént. A velejáró teendők regimentjét tisztességgel ellátta a pedagógusok majd százezres tábora. Sajnos a kör ezzel nem zárult Úgyis fogalmazhatnánk, hogy megszokásból átestünk a ló másik oldalára, s most már azokat a fákat is kiirtottuk, amelyek nélkül szinte képtelenség eligazodni — jelképesen szólva — az ismeretek erdejében. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy aggasztónak kell minősítenünk ezt a kórt Nemcsak a tanárok panaszolják, hanem e sorok írója is hasonló jellegű tapasztalatokat gyűjtött érettségi elnökként. A 18 esztendőseknek fogalmuk sem volt a leglényegesebb évszámokról, emiatt az egyes eseményeket olykor két-há- romszázad eltéréssel datálták. Felborult a rend, s ez sok esetiben a már jelzett jó elképzelések csődjéhez vezetett, ugyanis a história felszíni jelenségei mögött a legtöbben nem fedezték fel a valódi mélységeket. Másképp lett volna, ha előveszik a kronológiai táblázatot, s ezt addig forgatják, amíg minden adatot pontosan meg nem jegyeznek. De lépjünk ennél tovább! A már jelzett ok miatt akadozik a különböző tárgyak közötti kapcsolatteremtés, azaz satnyái az annyira várt, a terebélyesedének hitt gondol- kodókészség. Tilos jelzés a feleslegesnek Az egyértelműség érdekében húzzunk alá egy meghatározó motívumot. Valódi túlterhelésről ma már szó sem lehet. De felesleges üresjáratok még bőven akadnak. Egyre-másra kerülnek ki a nyomdából az új tantervek szellemében született tankönyvek. Nem vitatjuk: ezek többsége hosszas megfontolás után nyerte el végső formáját. Arról azonban jó néhányszor megfeledkeztek a megrendelők, hogy mellőzzék az átfedéseket, és biztosítsák az egészséges ismeretgyarapításihoz szükséges szinkront. íme egy példa : állandó nehézséget okoz egy-egy író életének, sorsának korába ágyazása azért, mert történelemiből a fiatalok ä tanmenet szerint még nem „tartanak” ott. Az se szívderítő, hogy néha a gimnáziumi anyag egyes fejezetei tulajdonképpen csak ismétlik az általános iskolában tanultakat. Máskor — s ezt sem szabad elhallgatnunk — a túlburjánzó szöveg egy csomó nélkülözhető adalékot közöl, s ezek rögzítése valóban kárbave- szett fáradság. Nem is beszélve azokról a fogalmakról, amelyek nélkül jól boldogulnának a fiúik, lányok. Ha ezeket a hiányosságokat szívóson felszámoljuk, akkor leszünk igazán hűek a párthatározat szelleméhez. Teher alatt.. 'Ezek után is akadhatnak olyanok, akik tamáskodnak, s a következő érvekkel rukkolnak elő „Életbe lép majd az új érettségi és a módosított egyetemi, főiskolai felvételi rendszer. Ezzel jár az, hogy az if jaknak a középiskolákban most már több tárgyat kell hasonló színvonalon elsajátítaniuk. Ez nyilvánvaló plusz elfoglaltsággal jár.” Nos, ebben van valami, ám az intézkedésre feltétlenül szükség volt, mert a felsőoktatási intézményekbe pályázók „szakbarbárokká" váltak. Aki magyar—történelem szakos tanár óhajtott lenni, csak e két tudománynyal ismerkedett meg, s mitsem törődött a biológiával, a matematikával, a fizikával, a földrajzzal és a kémiával. Ezt az egyoldalúságot mindenképpen fel kellett számolni. Akkor is, ha ezen túl több időt kell majd a könyvek mellett tölteni. Vészjelzésekre, jeremiá- dokra azért semmi ok. A ma negyvenévesei nagyon jól emlékeznek arra, hogy ifjúkorukban ennél jóval több nehézséget kellett legyűrniük. Ezt követelték tőlünk, s ők meg is feleltek a kívánalmaknak. Méghozzá úgy, hogy közben sportoltak, olvastak, szórakoztak, hódoltak kedvelt hobbijuknak. Egyébként hálásak ezért az erőpróbáért, mert arra szoktatta őket, hogy az életiben is magabiztosabban jussanak túl a megpróbáltatásokon. Megnyugtatásképpen egy régi latiin bölcsmondásra utalunk, eszerint teher alatt nő a pálma. Ha így van, akkor mi ok az aggodalomra ... ? ' Pécsi István Ma este bemutató Zorin: Varsói melódia BARTHA GÁBOR: Párbaj bandázs nélkül Törőcsik és Sztankay. A színházbarátok számára, ha meghallják Leonyid Zorin darabjának a Varsói melódiának címét, alighanem azonnal e kettős gyönyörű alakítása idéződik föl. A színmű két fiatal főhőse szerelmének, elválásának, újratalálkozásának történetét 1968-ban a Katona József Színházban ők tették ugyanis felejthetetlenné. A nehéz, lelket szegényítő körülmények közt, mennyire maradhat ember az ember? Milyen szenvedések, örömök, küzdelmek árán vállalhatja önmagát, és- egymást két tiszta érzésű szerelmes. Efajta, mindenkorban újra és újra fogalmazott kérdések köré szövődik a lírai mese, mely szépségével, egyszerűségével, hatásos fölépítésével mindenkori juta- lomjátékoí kínál a szereplőnek. Helga és Viktor alakját a Gárdonyi Géza Színháziban ezúttal Molnár Zsuzsa és Mihályi Győző jelenítik meg. A rendező Szűcs János, a jelmezeket Szakács Györgyi, a díszletet Gergely István tervezte. Bemutató ma este 8 órakor. A fiatalabbak kedvéért párbaj bandázs nélkül a párbajok idejében fedetlen mellet jelentett. Hölgyekről lévén szó, a párbaj igaz. — Szió! — Szióka! Puszi itt, puszi ott. Együtt érettségiztek a Kossuthban. Lehet, hogy ott nem szerették egymást, de itt a szélfutotta peronon az első pillanatban meleg sziget a találkozás. — Mi van veled? — És veled? Azon a parányi meleg szigeten ezzel a két kérdéssel kezdődik a párbaj. Az egyik lány karcsú volt, csinos és divatos. A másik molettébb, csúnyácskabb, már ameny- nyire húsz éven alul egy kislány csúnya lehet, és nem annyira divatos. A csinosabb: — Tudod, hogy felvettek? — Igen. (Az igenből érezni lehet, hogy ült az első vágás. Együtt felvételiztek.) — Veled mi van? — Dolgozom a konzervgyáriban. A második vágás nem volt a legszabályosabb. Az irigyebb a csinosabb, a főiskolára felvett „leereszkedik”: — Jó neked. Napi nyolc óra. Bár én is letehetném a nyolc óra után a könyvet. — Jelentkeztem technikusnak. .. Két év. — Levelezőn? Ez utóbbi kérdés csak egy szó volt, de egy tanulmányt érő. Azt, hogy ez a vágás is szabálytalan volt, csak a megvető hangsúly jelezte. Ám az nagyon. A képzelt társadalmi ranglétra felsőbb fokáról esett. Ért is elevent. — És te? — Ciki volt. összeszedtem két uvét. Piszokul nehéz. — Ez a „nehéz”, mint holmi menüett a korhű filmeken. — Az embert elkapja a város, .. Most kellene a csúnyácska kislánynak irigykednie, de a kapott sebek sajognak. így hát kérdez: — És Laci? TévedéS- ne essék! A csúnyácska kislány tudja, hogy Laci a nagy szerelem volt, és elmúlt. Ha lenne egy képzelt bíró, az most sárga lappal figyelmeztetné mindkettőjüket. — Régen beszéltem vele... — Csak azért, mert láttam Itthon... Icáéknál volt bulin. .. öt se vették fel, pedig ő írta neked a dolikat. ö is a konzervnál van, Pisti keze alatt... — Ki az a Pisti? — Nem ismered. Szombaton lesz az eljegyzésem. Technikus nálunk, de egyetemre jár. — Az elégtétel most lesz teljes. — Levelezőn. .. — Lakás? — Kapunk. A két kislány áll egymással szemben, s viharos örömük már valamivel hidegebbre hűlt, mint körülöttük a szél. — És te maradsz segédmunkás? — Betanított. Kétezerötért, de ehhez még jön ez- az. Neked mennyi az ösztöndíjad? Laci valami olyasmit mondott, hogy már nem vagy a kollégiumban. Az uvé? — Rokonoknál vagyok. — Ciki? A hangszóró recseg. Élni kezd, zenél, aztán mondják a vonatot. — Hát... Szió — mondja hangosan a csúnyácskább és csendesebb. — Szió — mondja csendesen a hangosabb. Puszi itt. Puszi ott.“ — össze kellene jönnünk egyszer... — Igen---M ennek. A peron pedig megtelik a reggeli műszakra érkezőkkel, Restaurátorcsemege az Utolsó vacsorán öt év óta szinte sebészeti pontossággal dolgoznak a milánói művészeti főfelügyelőség restaurátorai Leonardo da Vinci „Utolsó vacsora” című világhírű freskójának helyreállításán a Santa Maria della Grazia templomban. A munkálatok során a restaurátorok több érdekességet fedeztek fel. Kiderült például, hogy a kép jobb szélén látható Szent Simonnak eredetileg nem volt szakálla. Amit a freskón mind a mai napig ablakoknak és ajtóknak hittek, azok faliszőnyegek, amelyeknek most néhány jól látható része napvilágra került. Számos kisebb részlet is megjelent a restaurálás nyomán: az ivókupákon arany- díszítés van, a balba egy kést állítottak bele, stb. Kiderült az is, hogy a vacsora étrendjén narancs Is szerepelt. A szakértők véleménye szerint a festmény nagyfokú pusztulásának egyik okozójo maga Leonardo da Vinci volt. A szüntelenül kísérletező mester ugyanis olyan eljárással festett száraz falra, mintha fára dolgozott volna és a színeket akkor még ki nem kísérletezett olajfestékből keverte ki.
